a kanyarokat meg kell tenni

nem lehet kihagyni

a szerpentin is

kanyargósan vezet

felfele

persze mindig

vannak bátor

alpinisták

akik nem mindig

zuhannak le

meredek 

sziklafalról

a mélybe

de a szerpentin

biztonságosabb

még ha szédít is

olykor

én mindenesetre

maradok itt lent

a völgyben

ez a legbiztosabb

az én koromban

különösen

de azért

innen is látom

a hegycsúcsokat

és biztatom a

szerpentinen

kanyargókat

ünneplem a csúcsra érőket

s siratom a leesőket

ha a maguk útját járták

s nem mások mozgatták

emelték-taszították

marionett bábukként

üresen hagyva

szép ajándéknoteszeim

soklapú füzeteim

mind üresen maradtak

sajnáltam beléjük írni

nehogy elcsúfítsam

szép ajándékéletem

sok elpergő évem

úgyszintén majdnem

teljesen

üresen

hagytam

2016 julius 11

hajam dús barnasága

szemem kék csillogása

bőröm sima hamvassága

derekam ivelt karcsúsága

lépteim friss ruganyossága

hova lett

odalett

de belőlem 

mi láthatatlan

volt az megmaradt

nem fogyatkozott

remélem

csak

gyarapodott

az égből lenéz

apukám

nagymamám

s onnan lát

akkor is

ha rossz vagyok-

mondja anyám

és én igyekszem

jó lenni

hogy örüljenek

nekem

jaj de sokan

tolonghatnak

ott fent már

ha tényleg van

mennyország

azóta

anyám

s minden

nagynéném,

nagybátyám

s talán látják

az unokám

kit nem láthattak

míg itt lent voltak

mert ő utánuk

érkezett

e földre

mit mondjak,

ha kérdi majd

hol vannak ők

az elődök

pedig

benne is

s talán figyelnek is

onnan valahonnan

fentről s bennünk

üzenik hogy

jók legyünk

ha figyelünk

mi is

s igazán 

igazi

önmagunkra

volt egyszer egy kert

sokszor felkeresem

nyílik benne

minden virág

miket még

nagyanya

ültetett

valaha

pedig

kopár

már

minden

de a borostyán

kitört

a föld alól

a ház elé az útra

s ott őrt áll

ma is

emlékezik

egy kertre

az egyszervoltra

A töltésnek még nem

lebetonozott részén

biciklizve

megcsapott a

gyerekkor szele

valami keverék

fű- s virágillat

lengte be

azt aki lettem

de hirtelen

visszalibbentett

gyerektestembe

mert azzal az

ugyanolyan régi

s még fitos orral

érzékeltem

s lélegeztem be

azt a mámorító

régi illatot

mint mikor

nagynénimmel

gyalog a töltésen

a maros fele

mezei virágokat

szedegettem

útközben

most hogy a töltésről

a lejtőn leereszkedtem

az erdő közt

húzódó műútra

a Maros felől

hirtelen átfutott

előttem

az úton

egy őzike

a töltés fele

a fák közt eltűnve

sose láttam ilyet

még errefele

de annyira

együttéreztem vele

mintha én lettem volna

az az őzike

s nem csak ki

majd' elütötte

mint ahogy az

egyetemen

első évben

az a gólya

aki a táblánál

nem tudott

megfelelni

a nekiszegzett

rejtjeles

kérdésre:

”őzike őzik-e”

mert nem értette

mert akkor még

fogalma se volt róla

hogy minden összefügg

mindennel

mindenki mindenkivel

az élet a költészettel

a múlt a jelennel

a gyerek az öreggel

az ember az őzekkel

de mindenekfölött

istennel

és eszembe jutott most

még sok minden

a Maros fele biciklizve

mit nem lehet megírni se

de mindez az életem része

és egésze a minden

magammal kell vinnem

immár sok esztendeje

biciklizve ősi fák közt

a Maros fele

a mindent magamban víve

belső poggyászom

ezzel van tele

de nem vagyok tőle nehezebb

ellenkezőleg

ott bent

könnyebb

lettem

mióta a mindenség gyermeke

egybeolvadva vele

feloldódva benne

a Maros fele

unokámban

én élem újra

a gyerekkorom

vagy ő az enyém

vagy anyalányomét

eldönthetetlen kérdés

ő még egyidőt él

bár izgatja mi volt rég

az én kiskoromban

meg az anyjáéban

mint mondja

meséljek róla

pedig lehet hogy

csak önmagába kéne

pislantania

valamennyire

de ő pörög, siet, rohan

előtte a jövő

ami igazán van

és a jelen

telve vele

Isten éltesse!

mit majd az ő

unokájának

mesélhet

jiddise máme volt

a javából, de

keresztyén

barátnői voltak

elment velük misére

dicsérte az apácákat

mikor hazajött a

háború után a

klinikáról

hol ők

ápolták

legodaadóbban

s hol mihelyt jobban lett

segített is nekik

mint mindenhol

mindenkinek

önkéntes ápoló

önkéntes mindenes

mindig ember

úgy adott

hogy nem is volt

neki sok

mintha az tenne

neki szívességet

aki elfogadja

a koldust befogadta

a cigányokat kedvelte

a gyerekeket dédelgette

a barátnőimnek

anyai barátja volt

munkahelyén

segítő kollega

kiváló dolgozó

nyugdíjasként is

fáradhatatlan

volt a szorgalma

hogy főzött, sütött               

kézimunkázott

horgolt

gobleinezett

mindig kitalált

valami eredetit

varrt, szavalt

festett, rajzolt

műveltsége is

hatalmas volt

de sose hivalkodón

több latin szót tudott fejből

mint én a szótárból

mindig megvédett

de többnyire háttérben

hogy ne zavarjon meg

úgy segített

észrevétlen

de ő segítséget

sose kérlelt

semmit

jó anya, testvér,

nagymama 

ki unokájára

fájdalmában is

mosolygott

kullogok

csak

a nyomába'

de jól tudom

utol

nem érem

sosem

anyukám kedvenc huga 

Magdi néni eleinte

a szomszéd városban lakik

néha meglátogat bennünket

nagyon kedvelem 

én 

is

egyszer épp

barackmagot törtem

baltával kezemben

az eresz alatt

mikor felbukkant

a léckapunál

már várt alakja

nosza odairamodtam

örömömben lelkesen

s a baltát a combomba

lenditve egyenesen

orvoshoz kellett mennünk

ellátták a nyílt tátongó sebet

le is tapasztották

mi meg aztán leültünk a

a kert közepén egy padra

s olyan jót beszélgettünk

mintha mi sem történt volna

előtte a combommal

csak van ez a fotó

a shortom alatt

ez a tapasz

mi látható

eszembe juttatta

és jut eszembe még

hogy évekkel később

milyen elszántan

várta kislányom

ugyancsak

kedvenc 

magdinénijét

ki akkor már

messzebbről jött

látogatásunkra

lányom a kapuhoz húzta 

kis műanyag székét

pedig ki se látott rajta

mert a kapu már

fémből volt

de nem mozdult

és a szemét

le nem véve róla

pirosra sirta

mert késett kicsit

magdi néni

de megérte

rá várnia

(meg is hivta

minden nyárra

a balatonra-

míg még hazarepült

az óceánon túlról)

később már nem

repülhetett

s a messze

kanadából

ide

telefonon

üzente

hogy érzi

már nem 

fogunk mi

találkozni 

s hogy ezt

mennyire 

sajnálja

de sokszor jut eszembe

hogy kedvenc nővérével

anyukámmal

talán már

találkoztak

odaát

s elmondhatta

(amit előttünk is

anyu halála után,

a sírjánál)

hogy amíg tudott

valóban

vigyázott ránk

legalább

gondolatban

épp előbb a lányával

beszélgettünk

róla

mondta

hogy mielőtt

elment mindig

anyut szólongatta

lánya , Dóra

helyett is

Dusit mondva….

akár anyám

bármikor

álmából

felriadva:

Magdit

kereste

(az idegenek

azt hihették

róluk:

ikrek

talán olyan nagyot

nem is tévedtek)