a Szirbik Miklós Egyesület szervezésére vettem részt ezen a számukra már 4. kerékpár túrán, ami helytörténeti esemény is, de én most voltam először ilyenen.. (mikor azt hiszem épp első alkalommal a zsidó temetőbe készültek s ugyanígy szombaton, mondtam, nem szokás zsidó temetőket ezen a . napon megzavarni, már megszervezték nem változtattak, én mindenesetre kihagytam) most viszont erre az utolsó alkalomra elmentem, nem mintha passzióm lenne temetőkbe járni, sőt... de pl pont ebben a temetőben van eltemetve volt kolleganőm, S.Gizike, aki ugyan kikötötte , hogy a temetésére ne menjen senki,(mentek!) de utólag megkerestem a sírját egy gyönyörű, fenséges női szobornőalakot találtam, akkor tettem néhány lépést a sírok közt, amik feltűnően rendezettek voltak, s ahogy olvastam a neveket rajtuk, meg is döbbentem, hogy mennyi ismerős... szinte több mintha az utcára kimegyek.... gondoltam, hogy még egyszer visszanézek,
a református templom pedig a környékünkön van, pontosabban mi költöztünk néhány éve erre a környékre, és gyakran gyönyörködöm az épületben...egy közeli padon ülve akár (van is egy fotósorozatom róla... mindig más, akár Monet Roueni székesegyháza a festményein)) és nem felejtettem el azt az anekdotát,sőt a napokban véletlen összetalálkozva a zsidó ortodox zsinagógában, a mártirok emléktáblája előtt... el is meséltem a lányának, a Hajnal patikusról, hogy mielőtt kivándorolt, milyen hosszasan búcsúzott e fehér református templomtól (is) , igen. a József Attila Irodalmi és Művészeti Társaság (1947-52) szólt a program a könyvtárban, és Lator László mondta ott. Most viszont a Hajnal lánya, Mirjam, újabb adalékként, hogy igen, a J A társaság patrónusa volt az édesapjuk, hát persze, ezért is emlitették... (nekem egy kedves emlékű bácsi aki mindig mosolygósan lehajolt hozzám, ha anyuval a sarki patikájába betérünk)...
bennem nem vetődött fel zavaróként hogy nem reformátusként megyek a túrára, ha én elvárok nyitottságot az én vallásom felé, akkor nekem is nyilván ezt kell gyakorolnom viszont...és nem törődni mások fejében mi van-nal..az én előitéletmentességembe annak is bele kell tartozni, hogy másoktól se tételezem fel...épp eléggé makói is vagyok ahhoz, hogy érdekeljen a városom (hely)története, hogy tudjam mások hogy vélekednek erről a történetről...
nos, némi útmenti várakozás után a templom előtt, nem menve be még a sűrűjébe, már csak az arra felé irányuló kamerasűrűség miatt se , csatlakoztam, felfújathattam volna keményebbre is a gumikat, hogy gyorsabban guruljak, de hát én nem versenyzésre használom a biciklit, s nem sportra, nekem mindennapi és gyaloglást is helyettesítő közlekedési (segéd)eszközöm...
a temetőbejáratnál hajtottunk be )
, mert itt van a ravatalozó, is aminek rendbehozatala
Erdei Ferenc nevéhez fűződik, aki városunkért, városáért sokat tett (az országos politikában jelenleg is vitatják,de számunkra és objektíve is mint tudósnak is, múlhatatlanok az érdemei. )ő lett szomorú módon az első, akit itt ravataloztak fel, a sirlátogatások végén elmentünk az ő sírjához is...
eszembe jutott amikor , még fiatal tanár voltam, 60-as évek második felében, volt valami nagyszabású ünnepségünk, aminek meghívott illusztris vendége ő, a 106-os teremben vártuk, fogadtuk, glédába állva hárman fiatal tanárnők, kezet fogott velünk. és össze is csapta a kezét:
maguk tanárok?! (az én időmben egész másképp néztek ki itt a gimnáziumban a tanárok) viccelődött... mosolygott... s már el is ment tőlünk "ijedtében"...másra nem emlékszem, ha még arra nem, most hogy valaki kérdezte is, beteg volt-e, hogy milyen sárgás színű, .egészségtelen volt a bőre, hiába mosolygott, azt nem tudta eltakarni...71-ben halt meg, tehát nem is sokára--
megálltunk
Bálint Nagy fül-orr-gégész dr síremlékénel, egyetemi tanár is volt, fiatalon halt meg egy operáció baleseti folyományaként, jól ismertem a feleségét, anyu egyik barátnője volt, zongorázott...kórházban halt meg, hosszas betegeskedés után - anyu látogatta is...
láttuk egykori háziorvosunk sírját BATKA doktor áll egyszerűen a siremléktáblán...,(mellszobra álma, a fürdő előtt),
észrevettem útközben anyu egykori barátnője és ifjúkori munkatársa és férje a
Nadobán (üveges) házaspár sirját, persze, hogy megálltam előttük külön...
Nagy Gyula szobrászművész és családja siremléke a domborműve külön művészi érték, oda vezettek bennünket, egy mellékösvényen,
(az ő műve a főtéri megriad nő is, és kis szökőkutas halas fiúcska)..
nekem ez a szobor is felkeltette az érdeklődésem, menet közben:
a túra a templom előtt folytatódott, a templomépület(ek) történetének bemutatásával, nem is hittem volna, hogy ilyen "kalandos" ez a történet, leégések, újabb és újabb hozzáépitések sora... hiszen ha ránézünk egységes (rusztkus- vagy parasztbarokk művészi alkotásnak tűnik, s az is.(volt mit néznie rajta Hajnal patikusnak is)
be is mentünk (én eddig csak koncerteken voltam itt), de most fel is mentünk a toronyba, megnézni a harangokat, amik bizony jó hangosan szólnak vasárnap 10 előtt mindig...
sőt meg is konditották, csak úgy, hát ilyen közelségből, össze is rezzentem tőle...
a kilátóról sajnos, szó szerint lemaradtam, udvariasan mindenkit magam elé engedtem, hogy a lassúságommal ne zavarjam a menetet esetleg, de addigra az eleje már lefelé jött, hogy a félutat oda-vissza vagy négyszer tegyem meg....feleslegesen, mert a legvégén a túravezetőnk le is zárta az ajtót.
maradt a földi perspektiva. lentről föl...
ez már másnap:
------------------------------------------------------------.
http://promenad.hu/cikk/elkerekeztek-a-horthy-haranghoz-is-180476
https://makohirado.hu/2017/08/12/horthyhoz-es-boskehez-bekoszontek-makoi-kerekezok/
