tegnap délután -mint általában -, szól a konyhában a Bartók, én meg a  fürdőszobában hajat mosok. nem a legjobbak a hallási viszonyaim így, de annyira érdekes  és figyelemfelkeltő a műsor, hogy kénytelen vagyok,és kisebb megszakításokkal ugyan de közben is hallgatom, ahogy egy nagyon szimpatikus idősebb női hang beszél tisztelettel, szeretettel, rajongással azokról a zeneművészekről énekesekről, akikhez személyes kapcsolat fűzte munkája révén, az operában, de ő nem zenész... hanem gyógytornász...

olyan elragadtatással beszél Fischer Anniról, akinek fel is vette a zongorajátékait, (titokban, és milyen jó, hogy igen), beszélt a méltatlanságokat elszenvedő későbbiekről, énekesekről, arról is, hogy milyen kár, hogy nem mondjuk el szemben azt se, ha jót gondolunk a másikról, ő bizony feljegyezte ezeket is, hogy megmaradjanak. .és ki is fejezi sajnálatát, hogy milyen igazságtalanság, ahogy, akik már nem aktívak, valahogy kiesnek , elfelejtődnek... milyen fontos (lenne) a megőrzés, az emlékezés - sugallja

és hallom a lekonfereálást, egy tavalyi beszélgetésthallhattunk Dévény Anna gyógytornásszal, ami egyúttal a rá való emlékezés is volt....