a Hagymaház Kávéházában, meg a Szent Gellért Borházában, mindig az első volt, hogy a szombati Délmagyart megkerestem...mert abban volt minden szombaton Sziv Ernő tárcája, az utolsó oldalon...
a napokban is ez volt az első, előbb az újság, aztán az étlap...de hiába, nem találtam az utolsó oldalon a tárcát...
nem értem, nincs, más van ott... hol van Szív? kapok a szívemhez
aztán a 12. oldalon meglátom...a fotóját (Darvasinak persze(más nincs neki) a Szieszta oldalon
elköszön, 28 év után
tőlünk olvasóktól is
azt mondja: Szervusztok olvasók.
és kárpótlásul azért még ir pár utolsó képeslapot...tárcairói emléket...
a végén felelvenít egy újságírói focizó emléket, a Radnóti gimi betonján...
hát szervusz Szív...
de nehogy megszakadjon a szíved, a Radnóti focibetonja, se a Délmagyar (vagy különösen a régi Stefánia-i Sajtóház) után... mert akkor mi lesz a mi szívünkkel?!
erről-arról-amarról még
angyal
Sonkodi Rita kiállításán, a szegedi zsinagóga külső rekonstrukciója átadási ünnepsége prológusaként, a Mártírok előcsarnokában...
kezemben a fényképezőgép, csuklómon a fehér gézkötés... hátam mögött s a képen, az angyalén a Mártirok névsora... egy töredékrésze
már a számítógépre feltételkor illetve a nagyítással (Antonioni!) vettem észre a rejtett jelentéseket...
ahogy egy kompozícióba került az eredetileg csak angyalt ábrázoló képen, a mártírok névsora, és egy túlélő (én), a rögzítő fényképezőgéppel, 73 évvel azután, hogy itt a templomban gyűjtöttek össze bennünket, több ezer szegedit és környékit, és vittek...a deportálásba...
lehetett egy angyal akkor is a közelemben?, mert jó vagonba szálltunk, ami nem Auschwitzba, a biztos halálba, csak Strasshofba vitt...
lehetett egy angyal akkor is a közelemben?, mert jó vagonba szálltunk, ami nem Auschwitzba, a biztos halálba, csak Strasshofba vitt...
egy angyal... ki megvéd ha kell a bajban
de pl Radnótira se vigyázhatott
apámra se..
ebbe a képbe lehet kapaszkodni? nagyon halvány,alig kivehető...
mondhatni rá is majdnem:
hol azelőtt egy angyal állt
talán már semmi sincs
(a kiállításon még látható pár napig, igen, természetesen nélkülem).
de ezen a fotón most már együtt maradunk...
ő kissé lehajol, óvón,
én meg fölnézek rá csodálva, s mintha oltalmat is kérve...
egy angyal egy képen...
a tükröződésekkel, velem is
olyan mint egy védangyal... vagy őrangyal
aki vigyáz rám, s megvéd, ha kell, a bajban
de nem tudta megvédeni azokat se, akik neve felsorolva a márványtáblákon, egy angyal se....semmiféle angyal
nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, –
.....
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.
emberekhez kéne szólni
mert emberek csinálták Auschwitzot is, emberségükből kiburkolózott nememberek
és emberek tudnak nemet mondani az embertelenségre
és ez is Radnóti:
„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: /
ez volt a mult, emez a vad jelen, – /
hordozd szívedben. Éld e rossz világot /
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, /
hogy más legyen.”
kétszer nem léphetsz ugyanabba a templomba
most azaz tegnap 5 óra után pár perccel, a szegedi zsinagógába, különösképp nem...
sőt, alig tudtál belépni az embertömegtől , mert pár perce már el is kezdődött a zsinagóga újjáavatásának előzményeként Sonkodi Rita festő kiállításának a megnyitója... ott is a festményeken "kupolák"...
a zsinagóga - legalább is kívülről- újjászépült...persze nem tudom milyen is lehetett eredetileg, azaz 114 éve...
rengeteg az ismerős Makóról, Szegedről, Pestről is... nem csak zsidók, régi tanítvány egyetemi év folyamtárs, lányom évfolyamtársa (igaz, ő hivatalból, országgyűlési képviselőként, mint kiderül később)
mindenki zsong, zsibong, azt hiszem örül, esemény részeseként...kár lett volna kihagyni nekem is, hiszen én annyira magaménak is érzem ezt a szent helyet még ha el is hanyagoltam -om olykor, de hát bennünket is lehet restaurálni, rekonstruálni (mi más pl a tesuva) -és még csak nem is vagyunk 114 évesek...
bár a balesetemtől még érzékeny a fejem (cserélgettem is az ülést a rázós buszon) , meg a csuklómon a kötés folyton lecsúszott és irritálta a fölötte levő ruházat), meg még eső is lett ... de úgy jöttem, mint akinek kötelessége, szívbeli kötelessége...
a képek fele megtekintése után zsúfolódva vártam, hogy a jegyem megkaphassam a megnyitóra illetve a koncertre, aztán kiderült, hogy a postán elsőbbségivel már hét elején megkapott boritékban lapult , a színes kis plakátok alján két tiszteletjegy is...
megnéztem hát a kiállítás másik felét is... a képeken tükröződtek a valóságos zsinagógarészletek, ablakok... keveredve a festettekkel...
aztán ki, körbecsodálni az újjáépített épületet, fotózni a két rossz gépemet cserélgetve, mert szerencsére az eső is elállt...
a tiszteletjegyem a jobb oldalsó hajó 6. sorába szólt, pont az oldalajtónál, már előbb megtekintettem, s gondoltam (a fájós , szintén megsérült lábaimmal) bemegyek a templomba, vissza, oldalt, de egy piros blézeres nő ebben megakadályozott
mert hogy ott a nagykövet fog bemenni - mondotta szigorúan... (egyszerű földi halandónak nem szabad)
(emlékszem, milyen barátságos jelenség volt Makón, a Pulitzer napon, a nagykövet, és milyen természetesen közlekedett a koronától a múzeumig pl... de hát nem rajta múlnak az ilyen -protokolláris ill. biztonsági - dolgok...vagy mik, bár az érdekében, jaj, csak mért pont ellenem?)
úgyhogy - okos enged - fájós lábaimmal visszamentem a főbejárathoz és ott léptem be, újra, most már nem volt olyan nagy össze-vissza zsúfoltság, többnyire mindenki elfoglalta helyét... telt ház volt...a protokolláris vendégek később érkeztek... valóban oldalt, a piros blézeres (feleslegesnek tűnő)futkározása közepette
többen voltak, középen az első sorokban, a hitközségi elnök név szerint felsorolta , köszöntette őket, (a mi polgármesterünk nevét is hallottam, bár nem láttam... meg a végén díjakat adtak át a rabbival, s többen - korlátozott időtartamban , de megszólaltak
a nagykövet gyönyörűen ...megint gyönyörűen, arra utalt, hogy lelke van a templomnak... s felmutatott a fölötte levő jelmondatra is (szeresd felebarátodat, mint tenmagadat) -a szegedi polgármester szép és tartalmas szavakban méltatta a szegedi zsidóság érdemeit visszatekintve a múltra (Szeged árvíz utáni újjáépítésében végbevett szerepükről is (őseim helyett , nevében ki is húztam magam...)
az Illényi koncert vegyes volt, de a (múltkoriban felfedezett Chaplin féle Smile elhangzott itt is, különleges feldolgozásban, mosolyra késztetőn valóban, meg a barátság fontossága is egy közösen elénekelt Máré Péter dallal felidézve a "régi boldogságot is"
jó hangulatban siettem a fél 9es buszhoz, ), a dédapám építtette ház előtt elhaladva, még közben írtam egy sms-t a lányomnak is, épp altatta az unokámat)....
egy kicsit én is felavattam a zsinagógát.. a zsinagógánkat
tán helyettük is
poszt trauma
a védelem módozatai
(a felejtéstől is) avagy az emlékezet buktatói és bujócskái- és 40 év)
a bicklis karambolom (amit nevezhetnék brutális támadásnak is)... utáni reggel erős fejfájásra s mögötte erre a mondatra ébredtem:
VÉDD MAGAD!
persze, hozzá vagyok szokva a reggeli, ébredési hirtelengondolatokhoz, nem lepődtem meg ezen a mostanin se, mindig fontosak, frissek és jó tanácsot közvetítenek,,,
nem is töröm a fejem honnan jönnek, hiszen valójában mégis csak belőlem...
s ahogy József Attila írta, magáról, én is:
minden reggel hideg vízben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek és épek
csakhogy napközben eszembe jutott, hogy ez a VÉDD MAGAD! egy Kartal Zsuzsa vers utolsó sora, amit egy lapban találtam, vagy 40 éve, és kivágtam és betettem az akkori tárcámba, mert nagyon aktuálisnak éreztem, akkori élethelyzetemben... aztán arra is emlékeztem, hogy a vers címe (milyen találó!) Szelíd tanács szelídeknek... aztán előjött a kezdő sora is: Ezek a sebek nem hegednek...
(közben az én baleseti csuklósérülésem sebe elkezdett hegedni illetve levedzeni - dehát nyilván itt lelki sebekről, lelki sérülésektől volt szó (na nem mintha nem függenének össze testi és lelki sebeink)...nem hagyott nyugodni az emlékszilánk, kerestem a googleon a megtalált verset, sorokat, de nem találtam.. Kartal Zsuzsáról se túl sokat, de azt igen , hogy 1976 -ban jelent meg első kötete az Igy döntöttem... tehát abban kellett megjelennie, mert ezt a verset 75-ben találhattam! egy napilapban...(akkoriban voltam ilyen lelkisebzett helyzetben)
bementem a könyvtárba , de ott csak az utolsó kötete volt meg a Körözés- abban nyilván nem volt ez a vers... de végiglapoztam...stimmelt minden, még a (szintén) szelíd(nek nevezett) Kosztolányit is említette
nem tudták a könyvtárban ki a költő, persze, hiszen el is feledtük, meg nem is volt annyira benne a köztudatban (a kánonban pláne nem), sose
nem jelent semmit mondta aki a raktárból kihozta ezt az egyetlen náluk rostokoló kötetet, a szellemisége megmaradhat - akárhogy vélekedtek róla életében, és akármennyire nem ismerik most se
kicsit meredeknek találtam ezt a megközelítést, (most, régebben talán nem is annyira), de igaz ami igaz:
hiszen az a mondat,VÉDD MAGAD honnan jött... hozzám, ilyen találóan reggel?...
aztán délután még jöttek elő újabb régi sorok a fejemből:
a szelid állat barlangot keres magának
ha megsebeztek, ne segits a gyilkosodnak
aztán eszembe jutott, hogy van egy csomó kis verskötetem az ágyam fölötti polcon, hetvenes évekbeli is, akkor aktuális költőktől...
végig néztem:a stószba rakott köteteket - már letettem róla, hogy ott lesz köztük a keresett
s aztán majdnem legfölül, letakarva, -elbújva, feketeségében, ott volt :
és a keresett vers a 89. 90.oldalon
ideirom, legyen meg a neten is...
Ezek a sebek nem hegednek,
Ezek a sebek mérgesednek
A sebzett vad nekitámad
foggal-körömmel a vadásznak,
de elbúvik a szelíd állat,
barlangot keres magának,
elfeledett patakágyat,
nagy fa alatt óvó árnyat.
Zavaros ár bepiszkítja,
s szégyenkezik ő, a tiszta,
hová bújjék lőtt sebével?
Hát a mocsár lesz a sírja?
Áradó víz lesz a sírja?
Ne bújj el, ha megsebeztek,
ne segíts a gyilkosodnak,
védd magad!
(aláhúztam, ami megmaradt a fejemben , és elő is jött... szerencsére a többbire nem kellett igy várni... hátha azok is, de a lényeg ez
........
u. i. Flora védangyalokról beszélt nekem, az előző bejegyzésem kommentjében (is), akik védenek ilyen balesetekkor , legalább is őt, ő úgy érzi- (korábban racionálisabbnak tűnt)
én megint csak J A-val válaszoltam : angyalaink mi vagyunk
de hát ki az a mi?! kik vagyunk
mindenesetre köszönöm a tegnap reggel fejemben felbukkanó jó tanácsot:
védem magam! ezentúl jobban
sőt, ahogy meg lányom tanácsolta, gyakorlatiasan : még egy bukósisakkal is:)
hát ez a mondat, vers is valami ilyesmi lehet..... védelem
jó tanács, a jövőre is
és a lelki sebzésekre is..
mert mennyire igaz, azóta is, hogy ha megbántanak, én szégyenkezem , és én húzódok a barlangomba....mint "szelid állat" - helytelen, ezentúl nem teszem
és védem magam.
........
...
és még valami fontos tanulságféle: annyian fejezték ki sajnálkozásukat, aggódásukat, féltésüket, , együttérzésüket, felháborodásukat és főleg segítőkészségüket, (nem csak itt főleg, hanem a fb-on), hogy szeritem már ettől is gyorsabban gyógyulok --- ahogy kivánták is.
szóval, úgy tűnik, a bajban, többszörös védelembe kerültem...
köszönöm
leütöttek a biciklimről
igen, a kerékpárúton, szabályosan azaz épphogy szabálytalanul belémhajtottak egy tankszerű biciklivel egy tankvezető asszonyság, aki meg se moccant, csak hajtott át rajtam, félrelökve az útjából,miközben én lerepültem, oldalra, és neki csapódtam a pár centire levő vakolatlan ház falának, bár előbb végigcsúszva a járdán tenyértől könyékig felhorzsolva a jobb karom, meg a térdtől a lábam, a fejbecsapódás a falba később jött., de a púp szinte azonnal kiugrott...még konstatáltam is, hogy natessék, még ez is... a fejem (mindig azt féltem a legjobban)
"elláttam magam," volt otthon betadin, steril géz stb... otthon kiderült, hogy a horzsolás vérzik is eléggé, meg cementtől és egyéb utcai hordalékoktól tisztitásra szorul, meg kékül és dagad
a körzeti rendelő épp már bezárt, (a sebészet pláne), mikor visszamentem a tett helyszinéhez is közel, az asszisztensnő épp jött már ki, s a sürgősségit javasolta,(tetanusz?, agyrázkódás kizárása), de én beértem az ügyelettel (bár az ügyeletről is előbb a sürgősségire akart küldeni az ottani asszisztens - de- az orvossal megbeszéltem, meghallgatott, megszemlélt,megnyugtattam magam vele..
szerinte is jól elláttam a sebet, csak még a csuklóm körüli géz fölött is a karom jódozzam be,
mondjuk a vérnyomásom meg pulzusom sose látott magasságokba szökkent...
úgyhogy azt méricskélhetem, de itthon, nyugiban, meg vehetek be plusz egy nebivololt, (de ez nem közvetlenül a baleset folyománya)
és végleg, legalább is ez alkalommal - télen kétszer is, elég volt - megúsztam a sürgősségit (remélem okkal)
---------------------,
hogy jöttem oda, gyalog? kérdezte az orvos az ügyeleten, kifelé menet
dehogy is, mondom. biciklivel,csak most jobban vigyázok, hogy el ne üssenek.
(na de hogy, ha ez hátulról, orvul történik?!)
............................
u.i. lefotóztam még kötözés előtt a sérülésem, de inkább mindenkit megkímélek a véres látványtól)
egy nagy filmrendezőre
úgy látszik mostanában a halál összegyűjti kedvenc szín- és filmművészeimet...
most Makk Károlyt vitte el közülük
életében egyszer láttam élőben, amúgy is ritkán, hiszen egy rendező a színészeiben mutatja meg magát "csak", azaz nem is magát akarja mutogatni, hanem valami többet, és mást... ő ilyen volt..nem is igen csinált u.n. szerzői filmeket, inkább irodalmi feldolgozásokat, de amik egyben invenciózus újraalkotások is lettek... igazi filmszerű filmek
látni is nem filmrendezői minőségében láttam, , hanem könyvhéten 2014-ben, június 14-én, a Vörösmarty téren, sétálgatva a könyvsátrak közt (azt hiszem Ungvári Tamással ) előttem totyogtak, vonzottak mint a mágnes, aztán megálltak, hirtelen kicsit hátranézett Makk, és én észrevétlenül és szégyenkezve a mobiltelefonommal megörökítettem , (remélem nem vette észre, vagy ha mégis, nem vette rossznéven), de már nem bánom....
Íme a "lopott" pillanat , a képen:
(novemberben jelent meg a könyve, következő évben láttam is a kiadói sátornál ült, sajnos nem vettem meg a könyvét (Szeretni kell) és akkor már fotót se loptam róla)
most itt ez a 3 év előtti kép
a lenyomat
ő halott
de filmjei az igazi lenyomatai:
Liliomfi (1955)
Ház a sziklák alatt (1958)
Fűre lépni szabad (1960)
Megszállottak (1961)
Elveszett paradicsom (1962)
Mit csinált feleséged 3-tól 5-ig (1964)
Szerelem (1971)
Macskajáték (1972)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Philemon és Baucis (1978)
Egymásra nézve (1982)
ezeket láttam...úgy látom, későbbi filmjeit saját hibából ill objektív akadályok miatt nem láthattam - , de pótolom)
(Az Egy hét Pesten és Budánt mindenképp meg akarom, meg is akartam, nézni...)
még felsorolni is sok volt, és mennyivel szegényebb lennék most nélkülük! Köszönöm, a gazdagodásom általuk! mert mindegyik után kicsit másnak és mindenképp többnek láttam a világot, mint annak előtte
Jól mondja Cserhalmi: "Egy világ ment el megint"
De szerencsére a filmjei itt maradnak.
nem "irígység"!
amikor ma megláttam ezt a fotót (Bach Mátéé) ,a szigligeti alkotóházban készült, a JAK tábor 2. napján (tegnap, 29-én), mikor is lányom Nádasdy Ádámot (egyetemi tanárt, költőt, műfordítót) interjúvolja, épp önfeledten nevetve, felszabadult jókedvvel,
egyből ez az egyébként rég tanított Jevtusenko vers -különösképp pár sora- ötlött a fejembe
"Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott"
de csak Jevtusenkot idéztem!, ö volt "irigy "...
a teljes vers (még gimiben tanítottam régesrégen orosz órán oroszul, úgy jobb volt:
Irigykedem, de erről a titokról
nem szóltam korábban senkinek.
De tudom, él egy fiúcska valahol,
kit én nagyon-nagyon irigylek.
Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott.
Ő örökké csak kékre-zöldre verve,
nekem az élet mindent megadott,
mindazt mit átlapoztam a könyvekben,
ő elolvasta, ő volt a nagyobb.
Csak mert őszinte és becsületes
rosszat soha nem bocsájt a jóért.
Hol eldobom a tollat, nem érdemes,
azt mondja érdemes, és nyúl a tollért.
Ahol csomót talált kést vett elő,
én gyáván csak bogozni mertem,
ha szeretett igazi szenvedély volt,
amit soha meg nem érdemeltem.
Mosolygok, elrejtem irigységem,
mert szégyellem azt, hogy ripők vagyok.
Belátom mindenben én tévedtem,
az élet igazat neki adott.
Mennyit gondolkodtam arról,
a sorsa mindenkinek a magáé,
nem felejtem a fiúcskát valahol,
aki többet elért, mint én.
én nem vagyok irigy, mint Jevtusenko, arra a kisfiúra, én nem irigy vagyok erre a már nem kislányra, mert ő az én lányom,
és egyébként épp aznap, 29-én, ebéd előtt, a beszélgetés előtti percekben lehetett, amikor ezt firkantottam a noteszomba : " végül is, ha lányomat önmagam, (életem) meghosszabbításának tekintem, mindent megvalósitott(am) amit valaha akartam.*Node tekinthetem/e magam annak, (nyilván nemigen, s mindenkinek önmagát kell kiteljesitenie)"
de ha egy pici közöm van hozzá, ahhoz, hogy ő ilyen lett (túl azon az 50 százaléknyi kromoszomán, ) akkor tán magamra is egy picit büszke vagy legalább is elégedett lehetek, hogy legalább nem akadályoztam meg abban , hogy kibontakozhasson, igaz erre törekedtem kezdettől, de nem is volt ebben nehéz dolgom, valóban csak arra kellett ügyelni, hogy ne gátoljam a tehetsége megnyilatkozásait, ami meglehetősen átütő és feltűnő volt amúgy is! de tán ez se semmi...
és már kiskorától így nevetett sőt mindig mondta, nekem is, hogy nevess, ha búval bélelt voltam - s a nagyanyját mindig fel is derítette...:
és ez a nevetési attitudje nem is változott, úgy látom - maradjon is ilyen,
s legyen sok oka nevetni!
színésznők s korszakok halála
Lorán Lenke (90) hallom öblös, gurgulázó nevetését, látom túlsminkelt arcát, heves gesztikulálását, s érzem az öniróniát is, amivel magát nézi
Már nem
Pár napja még arról nyilatkozott (?), hogy a színpadra már nem megy vissza. Na de hogy az élet színpadáról is lelép? Igaz , február óta kórházban...
Nem volt u.n. kedvenc szinésznőm - de jelentése volt az én életemben is: a derűé, a jókedvre derítésé! Hogy mindig össze kell szedjük magunkat s mosolyogni a világra. (No, ő se mindig,, egyszer láttam, nem is olyan rég, privát, a Nagymező utcán,egy teraszon ült, egyedül egy asztalnál,szomorúnak és gondterheltnek látszott.De ha szerepelt - sose. Ha tudta, hogy nézik, sose...Akkor mindig minimum mosolygott.
ÉS ma meg egy francia színésznő Mireille Darc(79) halálhírét olvasom. Olyan hűvös, elegáns, különleges egyéniség volt.fegyelmezett, pontos, tökéletes megjelenése és kisugárzása azt üzente, -mértani pontosságú frizurájával és féken tartott szabályos arcvonásaival is -, hogy lehetünk ilyen rendezettek...
hiányozni fognak a világunkból. Ebből a máris megváltozott világból. Másképp és máshogyan és más miatt, de mindketten.Hirtelen és lassan se tudnék megnevezni utódokat, kik a nyomukba léphetnének.Megváltozott a világ, Ezentúl már az ő hiányuktól is.
Csonka András kérdi, Lorán Lenkétől:"Mi lesz most?""Ki teszi szebbé vidámságával ezt a rohadt, gyűlölködő világot?
és ki fog Mireille Darc után ilyen könnyed eleganciával végigfutni a nyári napsütésben egy parkon, egy filmben, s az életen...
hogy vagyok
a szokásos de kicsit aggodalmaskodó kérdésre : hogy vagy, nem tudok elég változatosan és reálisan válaszolni , pláne reggelente (a szokványos köszönöm jólt kerülöm, mint általában a sablonokat, de hát mellébeszélni pláne hazudni se szeretek, de h I kifejezetten rosszul se vagyok, így néha csak azt mondom , hogy megvagyok, (elég is az, milyen sok is, hát nem?,) néha mondok konkrétumot (mi fáj, mi javult), de a múltkor mintegy summázatnak valami furcsaság jött ki a számon, miután mondtam, nem úgy vagyok, mint 20 évesen, pedig akkor is voltak nagyon is letargikus, redukált pillanataim, is -de miért is? nem kellett volna...de tán most se kéne...)
szóval, ezt mondtam, vagy fél évszázaddal az ifjúkor után:(bár már akkor se éreztem túl ifjúnak magam), naszóval azt, hogy már:
mérsékelt élet ez
s rögtön magam is elcsodálkoztam a jelzőmön, honnan jött ez ide, milyen sajátos?, vagy a zenei ismeretekből szivároghatott át , a moderato tempójelzés?(mintha az élet is egy zenemű lehetne?!)
(egyébként is az allegrettokat pláne allegrokat sohase szerettem játszani, inkább az andantinokat, andantéket , sőt leginkább a largokat) (azok mindig tele voltak túláradó s jól lejátszható érzelemmel)
nade ez a moderato?! se gyors se lassú, se ilyen se olyan, semmilyen... van benne valami visszafogottság, se ilyen se olyanság, korlátozottság... fékezettség, fegyelem, szabályozottság, lassítás, ...rend ...mértéktartás...mértékletesség (sose lehetett jellemzőm egyik sem)
tán most se jellemző az élet(vitel)emre) - a habitusomra még úgyse - csak egy külső kényszer lehet?
na mindenesetre meglepett engem is a saját(nak hitt) szóhasználatom, amivel tulajdonképpen csak frappánsan véget akartam vetni a kínos témának, a válaszoló "beszámolómnak"...
és akkor eszembe jutott Ady: "csak élet ez"
ahogy a Hunn uj legendában ír - Hatvany aggodalmaira -másoktól különböző (és mégis ezrekét summázó) életéről ... (minek csak nézői a maiak(az akkoriak)
elő is vettem a verset, és akkor még az én jelzőnek eredetinek hitt szavamat is megtaláltam benne (de hogy is volt eredeti...az Ady:)
"s életük ez a mérsékelt csodáknak "(kiemelés tőlem, persze)
megvan a szó, bár közvetlenül a csodák jelzőjeként, mégis az élethez kapcsolódón
hát valahogy igy.... vagyok (Adyval megerősítve)
mérsékelten is jól!
persze, csak a magam szerényebben motiválható módján (és néha épp ezért is nem eléggé..
de tudjuk azt is, (szintén Adytól) , hogy az élet nem nagy vigalom, sehol, de ámulni azt lehet (s tán nem csak Párisban)