amikor ma megláttam ezt a fotót (Bach Mátéé) ,a szigligeti alkotóházban készült, a JAK tábor 2. napján (tegnap, 29-én), mikor is lányom Nádasdy Ádámot (egyetemi tanárt, költőt, műfordítót) interjúvolja, épp önfeledten nevetve, felszabadult jókedvvel,
egyből ez az egyébként rég tanított Jevtusenko vers -különösképp pár sora- ötlött a fejembe
"Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott"
de csak Jevtusenkot idéztem!, ö volt "irigy "...
a teljes vers (még gimiben tanítottam régesrégen orosz órán oroszul, úgy jobb volt:
Irigykedem, de erről a titokról
nem szóltam korábban senkinek.
De tudom, él egy fiúcska valahol,
kit én nagyon-nagyon irigylek.
Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott.
Ő örökké csak kékre-zöldre verve,
nekem az élet mindent megadott,
mindazt mit átlapoztam a könyvekben,
ő elolvasta, ő volt a nagyobb.
Csak mert őszinte és becsületes
rosszat soha nem bocsájt a jóért.
Hol eldobom a tollat, nem érdemes,
azt mondja érdemes, és nyúl a tollért.
Ahol csomót talált kést vett elő,
én gyáván csak bogozni mertem,
ha szeretett igazi szenvedély volt,
amit soha meg nem érdemeltem.
Mosolygok, elrejtem irigységem,
mert szégyellem azt, hogy ripők vagyok.
Belátom mindenben én tévedtem,
az élet igazat neki adott.
Mennyit gondolkodtam arról,
a sorsa mindenkinek a magáé,
nem felejtem a fiúcskát valahol,
aki többet elért, mint én.
én nem vagyok irigy, mint Jevtusenko, arra a kisfiúra, én nem irigy vagyok erre a már nem kislányra, mert ő az én lányom,
és egyébként épp aznap, 29-én, ebéd előtt, a beszélgetés előtti percekben lehetett, amikor ezt firkantottam a noteszomba : " végül is, ha lányomat önmagam, (életem) meghosszabbításának tekintem, mindent megvalósitott(am) amit valaha akartam.*Node tekinthetem/e magam annak, (nyilván nemigen, s mindenkinek önmagát kell kiteljesitenie)"
de ha egy pici közöm van hozzá, ahhoz, hogy ő ilyen lett (túl azon az 50 százaléknyi kromoszomán, ) akkor tán magamra is egy picit büszke vagy legalább is elégedett lehetek, hogy legalább nem akadályoztam meg abban , hogy kibontakozhasson, igaz erre törekedtem kezdettől, de nem is volt ebben nehéz dolgom, valóban csak arra kellett ügyelni, hogy ne gátoljam a tehetsége megnyilatkozásait, ami meglehetősen átütő és feltűnő volt amúgy is! de tán ez se semmi...
és már kiskorától így nevetett sőt mindig mondta, nekem is, hogy nevess, ha búval bélelt voltam - s a nagyanyját mindig fel is derítette...:
és ez a nevetési attitudje nem is változott, úgy látom - maradjon is ilyen,
s legyen sok oka nevetni!
