erről-arról-amarról még
a nagyapám és Kosztolányi Március-a
"Kosztolányi Dezsőnek a budapesti Március páholyba szóló felvételi kérelmét 1915. december 20-án olvasták föl, amit a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy felé dr. Gonda Jenő titkár jelentett"
dr Gonda Jenő titkár...azaz a nagyapám.
http://biografus.blog.hu/2016/02/21/kosztolanyi_dezso_talalkozasa_a_szabadkomuvesseggel
ezt tudtam már jópár éve is ebből a z MTA tanulmányból, itt is Berényi Zsuzsára a szerzőre hivatkozik a blog írója, (ki később könyvet is jelentetett meg Kosztolányiról) és szerencsére többet írnak magáról a Március páholyról is melynek titkára a nagyapám ill. tagja lesz Kosztolányi.
a páholy neve nem véletlen ... eredetileg Március 15 - a neve egyenesen, és ez rávilágít a tagok 48-as hagyományaira, kultuszára *
köztudott az is, vagy az kellene, hogy legyen,hogy magukat magyarnak valló zsidók, milyen nagy számban és lelkesedéssel vettek részt a a 48-as forradalomban (ismeretes Haynau megjegyzése, hogy nélkülük nem is lehetett volna végbe vinni a forradalmat úgy, ahogy..)
Kosztolányi családjában ismeretes a 48-as hagyományok őrzése...
Büszke vagyok arra, hogy amellett hogy végül is a nagyapám vetette fel Kosztolányi-t a Március páholyba ill. javasolta felvételét...
amit sejtettem is, hogy a nagyapámnak nem csak az "ősmagyar" bajsza, hanem a gondolkodása is mennyire gyökerezhetett a magyar forradalmi hagyományokban lépten- nyomon bebizonyosodik , (a demokráciáért harcolt, a Belvárosi Szabadelvű Demokrata Kör igazgatósági tagjaként is,demokratikus szabad és titkos, általános választójogért, részt vett a Radikális Polgári Párt szervezésében is majd ügyészeként -korabeli lapokban nemrégiben bukkantam ezek nyomára))
hogy csalódnia kellhetett később nem csak a fiának (l korábbi bejegyzésem) szinte törvényszerű
de hogy ezeknek a (szabadság) eszméknek hive maradhatott , amik a páholy jelszavai is voltak
GONDOLATSZABADSÁG! SAJTÓSZABADSÁG! VILÁGSZABADSÁG!
abban egészen biztos vagyok,
magam vagyok a garancia rá mert tovább is örökithette...
s remélem, és úgy tűnik, én is tovább lányomnak, s ő a fiának... és igy tovább...
mert bármilyen nehézségekbe is ütközik minduntalan bármiféle szabad gondolat, csak igy érdemes, csak igy lehet...
szabadon és nem bezárkózva. (Petőfi is a világszabadságért küzdött, élt És halt,)
----
*
"Berényi Zsuzsanna Ágnes kutatásai alapján tudjuk, hogy a Március páholyt 1909-ben létesítették a Petőfi páholy azon tagjai, akik számára utóbbi túlzottan radikális irányúnak mutatkozott. „Az új páholy névválasztása mutatja, hogy ennek a tagjai sem voltak éppen maradiak, hiszen Március azonnal a 1848-as forradalom kitörésének napját, március 15-ét juttatja eszünkbe. Egyes korai iratokon a páholy nevét csakugyan Március 15-eként jelölték. Az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra történő emlékezést jelzi – tehát feltevésünket megerősíti – a (!) páholy jelszava is: Gondolatszabadság, Sajtószabadság, Világszabadság!” "
**"A páholyt 1909-ben a Petőfi páholyból kivált tagok létesítették, mert számukra a Petőfi páholy irányzata túlságosan is radikális volt. Az új páholy névválasztása mutatja, hogy ennek a tagjai sem voltak éppen maradiak, hiszen Március azonnal az 1848-as forradalom kitörésének napját, március 15-ét juttatja az eszünkbe. Egyes korai iratokon a páholy nevét csakugyan Március 15-eként jelölték. Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra történő emlékezést jelzi, tehát feltevésünket megerősíti a páholy jelszava: Gondolatszabadság, Sajtószabadság, Világszabadság!"
"Nevéhez és jelszavához méltóan a páholy már 1909-ben, az alapítás esztendejében a szabadkőművesek között máig is vitatott kérdést, a női egyenjogúság ügyét támogatta. Az Országos Nővédő Egyesület gondjait is megvizsgálták a páholy összejövetelein." ..."Támogattak mindenféle haladó intézményt. A Március páholy többek között alapító tagja lett a Tanítók Szabad Egyesületének. " "Mint ezt a szabadkőművesi alkotmány előírja, politikai párthoz nem csatlakoztak, de a választójogi harcra, vagyis az általános, egyenlő és titkos választójogért folytatott küzdelemre szövetkező “profán" szervekkel összefogtak. Május elsejének a megünneplését a szabadkőművességen belül a Március páholy kezdeményezte. Ez a páholy úttörő módon támogatta azt, hogy nőket is vegyenek fel a szabadkőművesek közé. Az angol rendszerű szabadkőművesség még ma sem fogadta el ezt a javaslatot. Képzelhető, hogy a század első évtizedeiben milyen nagy megrökönyödést keltett ez a nézet."
térjünk vissza Kosztolányi Dezső szabadkőművesi életútjához! A Március páholyban tehát felolvasták a felvételi kérvényét, mint ezt dr. Gonda Jenő titkár 1915. december 27-én, formanyomtatványon a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholynak intézett jelentésében közli.
Születési helye és időpontja: “Szabadka, 1885. márc. 29." Foglalkozása: “író. A ’Világ’ belmunkatársa." Lakhelye: “Bpesten, I. Fehérváry út 15/a." A Nagypáholynak 45/1915. szám alatt elküldött jelentés bal oldalán ceruzával két név olvasható: Bakonyi Miksa és Bálint Lajos.
A szabadkőművesi szokások közé tartozott ugyanis, hogy a felvételre jelentkezőket a páholy választott vezetője, az úgynevezett főmester több (általában három) szabadkőművessel megvizsgáltatta, hogy minden szempontból megfelel-e a szabadkőművesi tagság követelményeinek. Ezeket a megbízottakat nevezték “kutatóknak". Kosztolányi Dezső esetében tehát erről a két kutatóról maradt írásbeli feljegyzés. A főmester ebben az évben Ranschburg Viktor volt, az Athenaeum igazgatója. A szokásoktól eltérően nem ő, hanem dr. Bakonyi Kálmán, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy helyettes nagymestere írta alá a kutatói megbízást. Ennek keltezése 1915. december 30.
Az egyetlen fennmaradt kutatói jelentést Bakonyi Miksa, a legradikálisabb belső terjesztésű szabadkőműves lap, a Dél szerkesztője írta. Ajánló sorainak választékos kifejezései, szabadkőművesi fogalmakban gazdag szövegezése gyakorlott újságíróra vall. Így szól az ajánlás:
Kedv.: Nm.: tv.:em!
Örömmel jelenthetem neked, hogy keresőben igen értékes lánczszemet látok. Karakteres, korrekt, igen talentumos és tartalmas ember, aki díszünkre fog válni. A legmelegebben ajánlom.
Üdvözöl igaz szeretettel
Bakonyi Miksa
916. jan. 1.
A többi, fenn nem maradt ajánlás is kedvező lehetett, hiszen 1916. február 7-én ünnepélyes összejövetelen felvették Kosztolányi Dezsőt is a páholyba. (...)
(...) Az ünnepi alkalomra 1916. január 31-én kelt körlevelében a “főmester" és a “titkár", tehát Ranschburg Viktor és dr. Gonda Jenő aláírásával a következő szöveggel hívták meg a szabadkőműveseket:
MARCIUS ¨
I
Budapest kel. 19 16
31
Budapest kel. 19 16
31
Szer.: Tv.:!
Páholyunk 1916. évi február hó 7-én, este pont ˝8 órakor a páholyház I. sz. nagytermében
felvételi diszmunkát tart, a melyen Cserna Andor, Engl Arthur, Herodek István, Dr. Kertész Sámuel és Kosztolányi Dezső keresőket fogjuk a szks.: szövetség és a Március ¨ .: tagjaivá avatni.
(...)
Tvi.: szer.: és üdv.: az e.: sz.: sz.:
TITKÁR FŐMESTER.
(...)
Kosztolányi szabadkőművesi tevékenységét irodalmi munkássága során fejtette ki. A lapnál és más írásaiban. Ennek elismerése volt az, hogy 1916. december 18-án “második" fokba, az úgynevezett “legényfokba" avatták. A szabadkőműveseket ugyanis munkásságuk alapján, ismereteiknek megfelelően, hagyományos és szigorúan meghatározott szertartások közepette a “magasabb fokba avatják". Kosztolányi Dezső esetében nyilván irodalmi működését ismerték el az avatáskor.
1916. december 12-én körlevelet küldtek szét a főmester és a titkár aláírásával. Ebben értesítették a szabadkőművesi páholyokat, hogy 1916. december 18-án “másodikfokú" munkát tartanak, amelyen Engel Arthurt, Herodek Istvánt, dr. Kertész Sámuelt és Kosztolányi Dezsőt legényfokba avatják. Az ilyen avatási “munkát" második fokban tartott munkának nevezték.
Az értesítés még azt is tudatja, hogy a felvétel után “mesterértekezletet" tartanak, amelyen többeket avatnak a harmadik, legmagasabb fokba. Az értesítés így szól:
MARCIUS ¨
XII
Budapest keletén 19 16
12
Budapest keletén 19 16
12
Szer.: Tv.:!
Páholyunk f. hó 18-án, hétfőn este fél 8 órakor II. f.: munkát tart, amelyen: Engel Arthur, Herodek István, dr. Kertész Sámuel és Kosztolányi Dezső tanoncttveket fogjuk a legényfokba emelni.
A II.: munka után mesterértekezlet
(...)
A kezes testvérek sziveskedjenek a szükséges nyomtatványokat a titkár tvtől hétfőn átvenni, mert - az idő rövidségére való tekintettel - különben az általuk ajánlott keresők a legközelebbi felvételekből kiesnek.
Tv.:i ü.: az e.: sz.: sz.:
Titkár Főmester.
(...)
Kosztolányi Dezsőnek a második fokba történő avatását a levéltárban található iratok közül abból tudhatjuk meg, amelyben a Március páholy a Nagypáholy számára jelenti, hogy a költőt a 102. sorszámon név szerint anyakönyvezte."
(Berényi Zsuzsa)
a zsidó magyar Lacika története
ahogy nagybátyám Gonda László (alias Leslie Gonda) leírta és Ausztráliából egyszer nekem elküldte
"Régen volt, de úgy tűnik, mintha ma lett volna... Apám, aki egy ősmagyaros, bajuszos, irodalmi magyart beszélő ügyvéd volt, minden este odaállított maga elé, én akkor épp a térdéig értem. „Mi vagy Lacika?” - kérdezte. Azt kellett kérdésére felelnem - ami jólneveltségemnek alapját képezte-, hogy „ÉN MAGYAR ZSIDÓ VAGYOK!” ebben a belém nevelt hiszemben lettem felnevelve, s ez volt az a hamis, félrevezető eszme, amely sok-sok évig vezette, befolyásolta és kialakította a magamról való hitemet. Sok, sok éves eszmei küzdelmem után, végre, végre, a múlt hosszú, hosszú analízise után, tisztult meg az a valamim, amit agynak vagy agyműködésnek hívnak. Úgy 22 éves voltam, amikor mint táncművész turnézni kezdtem át és át Európa országaiban. Akkor büszke voltam rá, és ragaszkodtam hozzá, hogy a „m a gy a r táncos”nak hirdessenek. Habár szüleim gyerekkoromban hangsúlyozottan magyarnak neveltek, kötelességemnek tartották, hogy héberül folyékonyan tudjak olvasni, illetve imádkozni. Azonban én, a „magyar” táncos, utazásaim alatt azt se tudtam, hol van a zsidó templom, és szégyen, gyalázat, de elfelejtettem héberül olvasni. Meg kell jegyezzem, hogy minden este, az ágyban imádkoztam magyarul, mert hiszen apám tanítása, mely szerint én magyar zsidó vagyok, még élénken élt bennem, hát úgy gondoltam, JOGOM van magyar nyelven is imádkozni. Node aztán, hogy Hollandiában két revü producere, rendezője és szereplője lettem, mikor bejöttek „vendégeknek” a német csapatok (amint Göbbels mondta, hogy „megvédje az angoloktól Hollandiát”!) engem egy magyar honfitársam feljelentett a ragyogóan megszervezett Gestaponak. Minthogy azok a kellemes kihallgatásaim nem idetartoznak, azokról csak annyit, hogy a feljelentés arra kényszerített, hogy karrieremet megtörve, otthagyva két revümet, megszökjek Hollandiából, s visszatérjek hazámba, Magyarországra. Ott a Horthy kormányzó vezetése alatt működő kormányok nem osztották boldogult apám tanítását, csak annak a felét akceptálták, eltörölvén, hogy „Lacika magyar”, helyben hagyták, hogy zsidó vagyok. Magyarnak nem volt szabad éreznem magam, dacára anyanyelvemnek, érzelmeimnek és nevelésemnek – de ami igaz, igaz: zsidónak nem csak érezhettem magam, de a törvény annak nyilvánított. Magyar katona már nem lehettem, csak olyan lenézett zsidó munkaszolgálatos, -illetve kényszermunkás., akinek a rendelet szerint , hogy azzal is hangsúlyozzák, hogy nem magyar, sárga karszalagot kellett viselnie, ami szemmelláthatóan alátámasztotta, hogy az olyan apák, mint amilyen az enyém volt, félrenevelték gyermekeiket. Ahogy az vitathatatlanul bebizonyosodott -ha szembe merünk nézni azzal az igazsággal, amelyet a történtek igazolnak –, azoknak az apáknak volt igazuk, akik azt hangsúlyozták gyermekeiknek, hogy „zsidók”. Tudniillik – mint az szigorúan bebizonyosodott –, hiába mondták sőt hazudták az apák, hogy „magyar zsidók”. Az a bizonyos „asszimilálódás”, amiről néha a magyarok beszéltek, hazugság volt. Ők nem akarták - dacára a tehetséges zsidóiknak,-, hogy azok asszimilálódjanak., beolvadjanak. Annak idején az Európában uralkodó nácizmus „segítette” különböző országokban az addig kissé kevésbé hangosan hangoztatott, de mindig ott lappangó antiszemitizmust. Azok a szerencsétlen, önmagukat becsapó, „asszimilálódott”, mellüket büszkén verő „magyar vagyok” zsidók csúnyán becsapták önmagukat. Mi próbáltuk elhitetni magunkkal, ahogy belénk nevelték, hogy csak a vallásunk zsidó, de katolikus vallású lehet különböző nemzetiségű ember, míg a zsidó vallás szervesen összefügg a zsidó néppel. Azok, akik „kint”, az élet piacán magyarul beszélnek, de bent a templomban héberül imádkoznak, lehetnek az államnak hasznos, tehetséges polgárai, de nem magyarok. Én és az én generációm félre lettünk vezetve. Azoknak a zsidó fiúknak, akiknek nem lábadt könnybe a szemük, mikor a magyar himnuszt énekelték, mint nekem, és olyan százezreknek, akiket a magyar állam halálra ítélt, mikor deportáltatta őket,- ők, akik nem lettek úgy nevelve mint én, és sokan, sokan arra, hogy „magyar vagy Lacika” - nekik, akik zsidónak érezték magukat, s nem tagadták le önnönmaguk előtt -mint sokan közülünk –, hogy zsidók, mint beigazodott , nekik volt igazuk! (...)
2018 MÁRCIUS 15
hát igen, ezt a napot csak úgy nem lehet kihagyni, átugrani...akármi van, akárhogy van
(akkor se , ha mindig kihasználják aktuális pragmatikus sőt olykor nemtelen ( mondjuk épp kampány)célokra, de ez nem új jelenség a nap alatt--. lásd pl.Petőfi koszorúit Babitsnál ) )
szóval, bár hajnalban felébredtem, de nem kialudva, elkészültem, ünneplőben, kokárdával...ahogy illik...pont úgy, hogy kiértem az utcánk végében rendezett ünnepségre, épp az átrendezésre... a Forgató táncegyüttes táncszinházi műsorára készülődött, s mint kiderült a polgármesteri szónoki beszédet, megúsztam, de a műsor többi részét is, épp hiátus volt...
viszont a táncegyüttes műsora majdnem egy órát tartott, sajnos nem sok mozgással, a zene és szöveg (csupa ismert általam szinte betéve tudott szöveg, gépből jött...) sajnos nem is láttam jól és elégg é (egyre alacsonyabb vagyok(?) s egyre hátrébb húzódom), úgyhogy el is jöttem előbb, még a koszorúzások előtt. a Nap sütött míg ott voltam, persze direkt úgy is álltam....
délután élő közvetítésekben hallottam a miniszterelnök beszédét... felsorolta ki mindenkit kergettünk már el, most már csak "Gyuri bácsi és hálózata" van hátra... s a végén harcba küldte a hallgatóságát, úgy tűnt mennének is... aztán belehallgattam a z LMP- miniszterelnökjelölt szónoklatába, ő is mondott cifra fenyegető dolgokat a vége felé és jól megmanipulálta hallgatóságát, sőt meg is eskette!,hogy menjen mindenki szavazni április 8-án (persze rá)
aztán az Opera előtt a diákságot, akik elég nyers hangon közölték, hogy nélkülük semmiit ne intézzenek, ami róluk szól, de ők majd megoldják, és ígérik is szüleiknek, nagyszüleiknek, sőt utódaiknak, hogy mindent megoldanak ami Európát és a 21-századot illeti... így legyen, de sajnos nem érezem megalapozottnak a fogadkozást...( később átvonultak a tradicionális Nemzeti Múzeumhoz, az ottani eseményekbe is belenézve, kissé reménytelibb képet kaptam, mégis csak bennük a remény... reményvesztetten is ) ("avagy virág vagy hazám ifjúsága"...)
lányom mondja délelőtt ők is voltak ünnepségen a PIMben , sőt még beszédet is hallgattak, de állitólag 5 éves unokám a beszéd után odaszaladt a szónokhoz (aki korábban említette, hogy először 5 évesen volt ilyen ünnepségen...van-e ilyen...)...és unokám közölte vele bizalmasan, hogy már unta a beszédét...... (hát ilyenek a beszédek! :), meg a szókimondó gyerekek (akár az anyja, 1989-ben...ahogy meg is írta később a rendszerváltó gyerekek kiadványba:)
de inkább unalmasak legyenek ezek a beszédek mint izgalmasak és izgatók)
nekem ma egy se tetszett,
de tetszett pl ez a virágcsokor ebéd után a cukiban
sajnos a nap nem sütött, igy a teraszra nem tudtam kiülni a napra, hiába rakták ki a széket (állitólag a kedvemért...ismerve nap- és levegőimádó szokásaim) később eső is esett, de közben már elkezdett sütni a nap is, és mire hazaértem és kinéztem az ablakon egy hatalmas, széles szivárvány ivelt előttem a szemközti ház sarkáról
később láttam, mások is feltették fotón a Bartók iskola épülete felől, meg a Városháza felől, ahol délben az ünnepség volt, de azok diszleteit már leszedték...úgy látszik körbejárta a várost a szivárvány az égen ...
jó is lenne ha ilyen virágos szivárványos és békés lenne a jövő
de nem tűnik annak - leszámitva a természeti jelenségeket
bár... már a természetben se lehet bízni... hét végére ónos esőt, hótorlaszokat igér...nem napsütést
Stephan Hawking hiánya
reggel az okostelefonomon ezt a fotót látván megelégedéssel konstatáltam, milyen jól néz ki Stephan Hawking, s csak aztán olvastam döbbenettel az alatta álló szöveget, illetve a két évszámot kötőjellel elválasztva (1942-2018)
a zseniális fizikus (kortárs) -megcáfolva orvosai 21 éves korában mindössze 3évre korlátozott korlátolt életkilátási jóslatát - most halt meg ... hatalmas és csodálnivaló életművet hagyva maga után... Bár mint szerényen ő állitotta:
"Az ismertségemet nagyrészt a betegségemnek köszönhetem: az embereket lenyűgözi a kontraszt a fizikai és a szellemi képességeim között. Nos, az tényleg egyértelmű, hogy testileg rokkant vagyok. Hogy zseni vagyok-e, az már sokkal inkább vitatható” – mondta önironikusan az állapotáról és hírnevéről."
a halálhirt három gyermeke jelentette be, mert szerencsére utódokat is hagyott...
"Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkája és öröksége sokáig élni fog. Bátorsága és kitartása zsenialitásával és humorérzékével világszerte megihlette az embereket. Egyszer azt mondta, »nem lenne valami nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretünk«. Örökké hiányozni fog nekünk" – írták közleményükben gyerekei, Lucy, Robert és Tim.
ők ezt írták "örökké hiányozni fog nekünk
......
(nem tartozik szorosan ide, de ma reggel éppen e kérdőmondatra ébredtem: Hol hiányzunk? ---utána láttam e fotót és olvastam a nekrológban a gyermekei mondatát (Örökké hiányozni fog nekünk)
azért elgondodlkodtató...
igy együtt is
rögtön megválaszoltam illetve továbbvittem magamban a kérdés: hol hiányzunk
Ott kell lennünk,
ahol hiányzunk.)
ameddig tudunk... ha hiányzunk
s bár van aki az egész emberiségnek hiányozhat...bár a tanitásai megmaradnak...
mégis, személyében, akkor is leginkább a leszármazottainak)
boruch ato
tegnap reggel erre ébredtem, vagy még nem is ébredtem, hanem álmodtam,dallammal:
boruch ato...
ez minden héber áldás (és mindenre van áldás!) kezdő két szava
áldott vagy te... (a folytatás, amire már felébredtem Adonaj lett volna...az Örökkévaló, de akinek a nevét, csak úgy nem is mondhatjuk ki)
engem a dallam foglakoztatott, nem akartam elfelejteni
behangoltam a hegedűm, lejátszottam rajta, ahogy még a fülemben maradt, s lekottáztam...
végül is jól ébredtem!
reggeli áldással...
Isten áldásával...de nem "úgy", hogy ő áldjon engem , hanem én őt...
neki szól a szöveg a dallammal, hogy ő az áldott! én áldom őt, mi áldjuk őt ... na nem mintha rá(m) (nk) szorulna, (vagy igen? kölcsönös is ez?) de igy van jól...ha mi fordulunk felé, s hálával, végül is a teljes reggeli imádságban ébredéskor megköszönjük, hogy felébredhettünk, hogy "visszakaptuk a lelkünket", hogy az Örökkévaló visszaadta belénk...
az áldásmondás is tulajdonképpen hála kifejezése...
Boruch Ato ...
hát ezzel ébredtem
nem felejtettem el a dallamot se, hiszen rég ivódott belém, még gyerekkoromban, később napközben már emlékeztem is rá, magátólértetődőn, csak átmenetileg felejthettem el, de álmomban tudtam!
Boruch Ato...
Adonaj...
átmenetileg megfeledkeztem róla, de finoman jelzett...
hát akárhogy is... ne vegye senki elbizakodottságnak, de én is áldott vagyok...legalább is voltam ezen a reggelen, egész biztos!
igen, ez jó ébredés volt!
egy különös film
aránylag sok jó filmet látok a havi műsorplakáton, köszönhetően az Oscaros időszaknak, legtöbb ilyen vagy olyan Oscar díjra jelölt, a plakátnyomtatáskor még nem dőlt el az eredmény... mára igen
időm nincs sok filmre, meg elég válogatós vagyok..
meg szoktam nézni az előzetes összeállításokat, meg pár infót, kik a szereplők, rendező, és egyáltalán a bemutató filmek atmoszférája az szerint döntök, és nem a díjak szerint
pl a mostaniakból nem is a díjazott a A víz érintését választottam,
hanem a Fantomszálat
(bár mint menet közben kiderült számomra, ez is nyert két Oscart, az egyik mellékszereplője, ill.. - tán a film jellegéből is fakadóan, a jelmeztervezője
hiszen egy előkelő divattervező-szabó a film főszereplője, és szinte minden a ruhák körül forog... eleinte még a szerelmi szál lényege is, bár egy Pygmalion történetnek indul,
később ficamokkal majdnem thriller lesz belőle, de aztán kissé groteszk fordulatokkal visszaáll a rend, sőt, egy új születik, mondjuk kissé nyugtalanitóan
tán ezért is mondtam kijövet az érdeklődő pénztárosnak, hogy igen, jó volt a film, bár kissé nyugtalanitó
de tán az nem is baj. (?)
a főszereplő, bár nem kapott Oscart most, (korábban 3-at is), lenyűgözött...kár hogy vissza akar vonulni, jó, hogy végre megismertem., mert bevallom, eddig nem...
azt mondják minden szerepébe teljesen átlényegül, s hogy itt se a színészt,:Daniel Day-Lewist hanem a divattervező-szabót Reynold Woodcockot láthattuk a vásznon
mindegy. , nekem nagyon tetszett.
(volt egy olyan érzésem, hogy ezt a filmet a nagybátyám is szerette volna,talán mert London, 50-es évek? elegáns ruhák?...kicsit az ő világa is. na és a beváltatlan igérete..., hogy addig nem hal meg , míg el nem visz Londonba... Csak a tánc hiányzott, bár kicsit volt az is, meg a mozdulatoknak is van eleganciája)
ja igen, jó is hogy nem szinkronizálták, így hitelesebb volt... (bár vagy ezzel együtt mintha a luxemburgi-német főszereplő szinésznőnek elég elmosódott lett volna a kiejtése...de hát belefért az eredetileg vidéki pincérnői karakterébe)
a zene kiváló volt.... (bár az utolsó akkordoknál megint a takariótónő egy szemetes lapáttal haladt el az orrom előtt (meg kéne neki végre magyarázni, hogy a film addig tart, amig van valami a vásznon s amig szól a zene)
szómiszó, örülök hogy megnéztem.hatása alá kerültem, némiképp, ha voltak is benne számomra bosszantó "mérgező" jelentek. - de anélkül nem lehetett volna a végkifejlet az ami, s végül is megfelelő)
az emlékek emlékének ablaka
a fb évente az évfordulókon előzékenyen megjeleníti újra és újra a korábban feltett fotókat , bejegyzéseket...az "emlékeket"...adott esetben az emlékek emlékeit, ha már eleve emlékezés az adott fotó(régi) vagy bejegyzés...
tegnap előjött ez a régi , 20 éves korabeli fotóm.(újabban mások is írnak a fotóikhoz ...nekem is jöttek egyből a gondolatok a képhez, az emlékek...
az az ablak
a benyúló orgonaággal
az a dac a száj sarkában
az a dac a száj sarkában
az a 20 éves tekintet
hova lett
már az az ablak
sincs meg
sincs meg
de az orgona még virágzik
csak az is máshol
s egy félszázaddal idősebb
tekintet
tekintet
nézi ezt az egészet
mit múló
életnek
neveznek
s a fotó csak egy
röpke pillanata
hogy elhiggyed
ez is volt
valaha
mi most
itt van előtted
életnek
neveznek
s a fotó csak egy
röpke pillanata
hogy elhiggyed
ez is volt
valaha
mi most
itt van előtted
képen
s nem képzelet
és aztán kiderült, hogy egy éve is már irtam a képhez, az ablakról...stb
ezt:
az a napsütötte ablak
az a benyúló orgonaág
dacos derűs ifjúság
mikor még bármi lehetett
volna
kiszáradt az orgona
leomlott és újraépült az a fal
de ablakának nincs nyoma
a korhadt barna fa
s a spaletta
vajon melyik szemétdombon hever
bennem él minden
s frissen
emlékeim szülőháza
napsütött ablaka
örök orgonaillata
2017. febr. 22
úgyhogy ezennel azt hiszem épp ideje lesz becsukni végre ezt az ablakot... az emlékek emlékét...mert ez körkörösen már sehova se vezet, csak mélyül (és tényleg lassan már az emlékezésre emlékszünk, nem is csak az emlékre.
és különben is, mint utaltam rá, az az ablak sőt az a fal is már sehol...
aki kinézett az ablakon, még megvan,
ha 55 évvel öregebben is, de h. I ki tud nézni új ablakokon is... és belélegezheti pl orgona helyett a hársfák illatát... és az is kellemes :)
a kisfiú
a karikával a kezében
és nagy szalmakalappal a fején
szép kis matrózruhában
szandálas lábát keresztültéve
majdnem egymásra lépve
egykedvűen
Mai Manó fényképező lencséjébe néz
s most itt a kemény
kopott sárguló képen
pont rám
ki jóval később
a lánya lettem
s most már ekkora
az unokám
ki szinte
hasonmása
ennek a kisfúnak
aki bár elég gondterhelt
s komoly a tekintete
ekkor , a karikával kezében
még nem sejthette
milyen sorsot
szán neki
végzete
a kor
itt még békebeli volt
háborúk előtti
a kor
itt még békebeli volt
háborúk előtti
de félek
fatalista módon
elfogadta az elfogadhatatlant
mást nem tehetett
s nem láthatta
s nem láthatta
lányát
még ekkorának se
se fiúdédunokáját
lányunokáját egyáltalán nem
ki utána 40 évre lett
s még álomban
se látogatott visszafele
azóta se
azóta se
jaj 1944
bori munkaszolgálat
erőltetett menet
erőltetett menet
pribékek
rettenet
szegény kisgyerek
csak pár évtized
állt előtte
s milyenek
a kislány
A kislány
Homonnai fényképészmester
diszletes műtermében
virágot tart a kezében
de csak úgy mellesleg lezseren
keresztben maga előtt
lelógatott kezében
gyönyörű a csipkés fehér ruha rajta,
de azt is természetesen hordja
göndör haját egy masni tartja
egybe jobb oldalt
de nem kiglancolt szinte kókadt
az arca gyönyörű, de nem mosolyog!
Nincs oda semmitől se
pedig még a cipője is
kisuvikszolva ragyog
benne a fehér zokni
is ragyog bár
kissé legyűrődve
olyan természetes
ez a gyerek
olyan édes
ahogy mindent olyan
magától értetődőnek vesz
és olyan elszánt
és kissé dacos öntudos
és kissé dacos öntudos
ahogy áll és vár…
pedig még nem tudhatja
hogy évtizedek múlva
ő lesz az anyukám!