rájöttem, hogy én a szabadságérzet miatt szeretek és szerettem kibiciklizni a Maros-partra... mindig is, és most is.van valami mint a rab ki letépte láncát (vágtató) érzetem a folyópartra, a természetbe menés közepette, nekem magamnak is, nem csak a folyónak lehet , ha árad, ahogy Petőfi ia Tiszára utalva irta (ja a mint az őrült hasonlatot azért inkább ejtsük el:) bár eredetileg tévesztésből cseréltem ki a rabra:)......sajnos a Maros is elég duzzadt most, és a lépcsőt nem is helyezték még hozzá, hogy bele lehessen menni, a nap már süt, de tán túl erősen is, nem is maradtam sokáig kint, de maga a levegő , a szabad levegő, s a még meghagyott fák árnyéka jól esett (meg egy kávé is ebéd után fenn a teraszon)...
viszont hazaérve elfáradtam:( máskor lefekszem a faágyra , ha árnyékban is....
(majálisra készülődtek már, rakták a bódékat körhintákat az odavezető út szélén (10 kivágott fa helyét is láttam, csak egy maradt)...nagy volt a forgalom, iszonyú sebességgel jöttek szembe autók, motorok, szinte súroltak, az aránylag keskeny úton... majálisra készülhetett mindenki, május 1-én azt hiszem nem megyek ki, nem birom a tömeget, nekem a háboritatlan természet kell (kellene)...de azt már nehéz megtalálni úgy látszik.
jah, hát a strandi kalandparakban még a fák is bilincsbe vannak verve :(
mig fotóztam a sápadt, fakó orgonákat, a ház előtt, a házból kilépett egy ott lakó férfi, s mondta, na végre fotózza valaki az orgonáinkat, s nem tördeli....
aztán egy arra sétáló nővel, aki szintén itt lakik, megbeszéltük, hogy nyilván azért ilyen sápadtak az orgonák, mert ez az erős , szokatlan, nyárias napsütés kiszivja a szinűket...
az illatuk se olyan... mint régen
aztán elbeszélgettünk egyéb régibb dolgokról is , pl hogy anyukám soha senki vendéget nem engedett el ilyne tájt egy nagy csokor frissen szedett orgona nélkül, de igy is maradt épp elég a 20 orgonabokrunkon, amin mindenféle volt...
meg ilyenkor még készülödtünk a május elseji felvonulásokra,...
meg egyebek...
most nem sorolom föl..
de mi jól elbeszélgettünk róluk, pedig nem is ismertük egymást, de összekötött bennüönket egyfajta közös múlt
amire igenis jó vot emlékezni
jó volt egy kicsit nosztalgiázni, mondta búcsúzóul...
szamárháton leghátul egy férfi középen egy nő s elől egy kisgyerek
mint egy patinás rajzon
s tudom, a gyerek csak én lehetek a nő az anyám s a férfi rőt borostásan az apám
akit megöltek mikor még kicsi voltam
s akiről még soha semmit nem álmodtam
csak most s épp ezt
*
apám vigyázott ránk vitt bennünket a szamár hátán
de honnan s hová
Makóról? Jerusalembe?
Budapestre? Borba?
Jerusalemből Egyiptomba Egyiptomból oda.vissza?
régi-új exodusba?
halálból életbe?
világból a mennyekbe?
......
álmomban teljes volt a család
ültünk a szamár hátán teljesen egybeforrva
egy a háromban s háromban az egy
szent dolgok ezek
*** szeretném lerajzolni az álmomat
vagy itt lett ez a vers legalább
jobb hiján
************
eljöttek értem apám s anyám a szamár hátán vissza az időbe
visznek már csecsemőként a szamár hátán hogy megszülessek még egyszer odaát
****
apa anya s egy gyerek szamárháton csak egy álomképben de örök mély jelentésben
az egész megfejthetetlen
..................................
tényleg ezt álmodtam , amit próbálok körbejárni megfejteni, mert nem hagy nyugodni... tegnap éjjel álmodtam a "képet" s ma éjjel gondoltam pár frappáns sort a fejemben róla, de még félálomban, és nem volt erőm kinyitni a szemem és rögziteni valahova azt hittem megjegyzem, de nem sikerült...talán a legutolsó fenti töredék közelíti meg (az egy apa, egy anya, egy gyerek - biztos benne volt) (a többit még tegnap , nappal irtam)
de valójában lerajzolni kéne, mert olyan volt, mint egy rajz vagy rézkarc, olyan barnás árnyalatú, mint a régi képek, viszont a személyessége nyilvánvaló volt, hogy én vagyok(voltam) a csecsemő, és apám arca...bár nem emlékezhetek rá, és nem teljesen olyan volt mint az igazolványképen, de ilyen lett volna, ha borostásabb és a haja szine is ilyen vöröses volt, ahogy mesélik, és férfias volt, erőt sugárzó (egyébként anyu mesélte, hogy ha este elmentek valahova, akkor újra meg kellett borotválkoznia, mert reggel óta kinőtt a "szakálla")....
nézegettem régi képeket szamárháton...hogy hogy kerülhetett ide ez az "ősi" (bilblikus) állat... meg a csecsemőség(em) egyáltalán, annyira patinás és archaikus volt az egész, miközben tudtam, hogy "mi" vagyunk ők...
József és Mária szamárháton mentek még Jezus (Josue) születése előtt (Nazatetből) Betlehenbe, aztán meg onnan is úgy menekültek Egyiptomba... (meg persze később, azon a bizonyos virágvasárnapon a 33 éves ...Jerusalembe...ahogy Zakariás megprófétálta,... és ott volt ama széder est (utolsóvacsora)..amikor az exodusra emlékeznek a zsidók...
(az egész álomnak volt némi korábbi Exodus sugallata is átvitten ,.de "ott" nem volt "szamár"...Egyiptomból... tényleg volt ott egyáltalán valami "jármű" vagy gyalogoltak (-tunk) a sivatagban 40 évig?) (egyszer tevét "láttam" -ezek voltak a régi idők teherhordó állatai)
amúgy az álmok az időtlenségből jönnek, tudom, de a Jung szerinti értelmezésben is a archetipusok nagy szerepet játszanak bennük, hát ebben az ikonikus álomban biztosan...
mégis csak meg kellene rajzolni lehet hogy megpróbálom,
amíg élesen van bennem az (álom) kép
nem is tudom, egy szamárháton hárman hogy lehet a valóságban elférni...(még egy ilyen ábrázolást se láttam- a szamár nem bir el sok terhet, van is erről egy anekdota, de itt épp ez volt a lényeg, igen, hogy hárman, szorosan egymás előtt, szinte összeforrva, ha szobor lett volna ez az álomkép, olyan szobor, aminek alakjait lehetett volna egybeönteni...
(az általam felkutatott szamaras képzőművészeti alkotásokon, mindig vagy csak Mária ül a szamáron, később a kis Jézussal, és József mindig csak mellettük, előttük halad, mintegy vezeti a szamarat...
itt valóban épp ez a hármas együvétartozás a lényeg (amit sose érezhettem, most igen), s pont az apai védelemben, óvásban, ő anyámat karolta át, anyám engem , de igy közvetve ő mindkettőnket...
tényleg sose álmodtam apámról! (hiszen nem maradhatott személyes, közvetlen emlékem róla...csecsemőkoromban szakították el tőlem... és épp olyan ártatlanul halt meg s mint ama ...)
de épp a napokban gondoltam rá, szinte kértem imádkozva ...hogy álmodjak már róla egyszer
hát megtörtént
talán ez lesz az "Apámat keresem " (már vagy 700 oldalnyi) dokumentumgyűjteményem utolsó szövege....(?) mert ideje lenne befejezni, lezárni....
ezen se voltam ott, pedig jó pár programra szívesen elmentem volna,
ki is írogattam a noteszembe: pl az általam is már használt Arcanum adatbázis konferenciája, kerekasztalNádasdy új Shakespeare fordításairól,európai elsőkönyvesek, a Szeretlek, anya! antológia, a díszvendég Daniel Kehlmann Till könyvének bemutatója, Cseh Tamás dalai koncerten, Kafka a tengerparton (színházi előadás), És a halottak újra énekelnek - máramarosi haszid zene...)
de maradtam itthon (itt volt egy Marosvidék bemutató ( a most 90 éves művészettörténet tanárom előtt tisztelgő versemmel) meg egy érdekes (a többdimenziós) József Attiláról szóló előadással) .nomeg az 57. érettségi találkozóm... a 25. könyvfesztivál 2. ill. 3.napjaival egyidőben
így maradt a tájékozódás a médián...(internet)
meg lányom futó mobilos beszámolói, bár őt is inkább a "médián " látom-hallom ilyenkor különösképp...
a Kossuth rádió Belépőjében (kulturális magazin) beszélt a diszvendégről, Daniel Kehlmannról, akinek a könvvét a Tyllt szerkesztette is... (és külön is áradozott róla nekem is) (épp rám írtak cseten hogy "nagyon jó a lányod" jó, tudom - de most milyen alkalomból? épp hallgatták a rádióban..mondják, olyan a hangja, mint az enyém, meg fantasztikus szépen beszél, tisztán, meg nagyon gazdag szókinccsel, stb...igy (még szép...különben mikrofonengedéllyel dolgozott nem is olyan rég a Bartók rádió irodalmi újságjában. is)
tőle magától meg a 4. nap estéjén , az események záróakkordjaként ezt a felirást láthattam a fb oldalán (amire pedig ritkán ír): - nekem különösen azért is becses ez, mert az unokámmal, a fiával kapcsolatos:
"Hazaérek a könyvfesztiválról, rám néz a gyerekem: - Anya, nem vennéd vissza a rendes ruhádat? - Mi a baj a ruhámmal? - Olyan... főszerkesztős."
Hát én nem tudom, , 4. záró nap mi lehetett rajta , de a több mint 200 likeos post után az egyik hozzászóló szerint "az a nadrágos cucc tényleg főszerkesztős volt" (?)
én viszont csak a 3. napról láttam nagyon kedves fotókat a litera gyűjteményében, ott (hosszú ruhában) nem annyira, :
(itt lent a fotón legalább annyira szorosan ülnek, sőt...(mint ugyanaznap én az érettségi találkozón) németül hallgatják a dolgokat, ezért a fejhallgató a szinkrontolmácslás miatt, de ugy látszik lányomnak itt épp nincs szüksége rá(?) :(igy voltam én pár éve Ulickajaval meg az orosszal - én rájöttem arra, hogy nem egészen autentikus a tolmács, de néha azért felraktam a fülhallgatót, próbáltam egyszerre is hallani a kettőt...)
ez a fotó itt lejjebb tavalyi könyvfesztiválos kép , amikor direkt öltözött így , akkor saját kötetbemutatóra is, tán annak ellensúlyozására, hogy folyton (csak?) női költőnek ("becézik")? - ha forradalmi újitásaival is. - ott az asztalon a kötete is(azAnna visszafordul...): (s mellette meg egy igazi (Zilahi) Anna "költőtárs"...
itt viszont moderál (is?) nem is tudom, ezen is hiányoztam sajnos) (s csak "vadászom" a képeket...)
meg jó esetben videot...ez az idei könyvfesztiválelőtt készült....természetesen, itt épp a diszvendég könyvéről is szó van:
itt viszont épp a fesztivál ugyancsak 3. napján szinte csak anyaként egy szép anya-könyv, antológia egyik szerzőjeként ül a hosszú asztalnál,
a többi (s nem csak író! ) szerző közt - igen itt pl Halász Judit is befutott épp itt lejjebb) a könyv szerkesztője (s a többiek) nagy örömére
erre az eseményre én persze hogy különösen szerettem volna elmenni "anyaként" (az anya anyjaként is)... de a könyvet meg fogom kapni....:): háttérben a gyönyörű illusztrációk látszanak a falon is....)
"" Turi Tímea megfogadta, hogy sosem mutatja ki az aggodalmát, ha túl messzire kell engednie a gyermekét, akiben hatalmas bizalom működik a világ iránt. Szeretné megtanítani neki, hogy hogyan őrizze meg a bizalmát úgy, hogy biztonságban maradjon. " hát ez nem könnyű! ahogy pár napja a költészetnapi Versmaratonon ( https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/04/11/nezze-vissza-a-versmaraton-2018-1100-1200-es-blokkjat/ ) is így vezették fel azaz konferálták be, keresetlenül, szó szerint így: :" "itt van a rendkivül fiatal költő és anya egyben, biztosan nehéz dolog, ..."
még az ő anyjának se könnyű, (mondom én, )mert még mindig nem tud nem aggódni örökösen, a gyermekéért és már az ő gyermekéért is....de most megtanulta, (a lányától), hogy az aggodalmat nem szabad legalább kimutatni! (bár épp most tette fel valaki a fbra ezt a mondást: ""Azt mondani egy anyának , hogy ne aggódjon, olyan, mintha azt kérnéd a viztől, hogy ne legyen vizes" (és az is olyan, ha azt mondanád hogy ne beszélj mindig a gyerekedről...ne irj róla ne rakj fel fotókat... és ne legyen túláradó az örömöd, (nehogy dicsekvésnek hasson)ha mégis megteszed, még akkor is, ha tudod, hogy ő nem örül ennek, és emiatt kényelmetlenül is érzed magad... :) :() - mint most is.
de remélem azért mégis... hogy ez oda-vissza érvényes és tovább adódik...
és adjunk hozzá 18-at, abból megtudhatjuk éveink számát. De állitólag - egy osztálytársunk férje kiszámolta -, ez a 19. találkozónk volt tegnap (csak). Mert hogy eleibe csak 5 évente tartottunk, aztán kezdtük szaporítani, most évenkéntinél tartunk (de ők pl ,idősebbek is) fél évente....Ha visszagondolok, eleinte én hanyagoltam is ezeket a találkozókat, az 5 .évesnél - épp az egyetemet befejezvén, a Szovjetúnióban töltve a nyaram nagy részét (akkor épp nem engedtek ki Nyugatra...) nem voltam ott, aztán is mindig közbe tudott jönni valami, megint utazs vagy más, vagy a találkozót helyezték ki a városból.. vagy túl kicsi volt még a lányom...vagy egyszerűen nem volt kedvem(?
aztán elhatároztam, ahogy fogyunk is, hogy amíg tehetem nem hagyom ki ezeket az alkalmakat, de tegnap amikor egy étterem hátsó részébe úgy voltunk beszorítva, hogy onnan se ki se be , és még a pincérek se tudták hasbehúzás és fogyókúrás fogadkozások nélkül ellátni feladatukat - egyszer volt egy olyan érzésem , hogy kitöröm a mellettem levő üvegkirakatot és ott kilépek... (aztán majdnem a legvégén angolosan távoztam, mert közben hívott a nemzetközi könyvfesztiváli programokról hazaérő lányom kb 10 körül... s a nagy zajban kiléptem -az addigra levegősebb helyről -telefonálni, a jó friss utcai levegőre s aztán már vissza nem , de közben majdnem mindenki el is ment....(én meg amúgy is utálok bucsúzkodni) (nem is tudok)
végig olyan zaj volt bent , valami zeneféle zörej festette alá az éves beszámolóinkat, hogy a saját hangunkat se lehetett szinte hallani
spontán javasoltam, hogy az alma materünkben egy osztályban kellene máskor a beszámolóinkat megejteni és csak aztán átjönni zajos, zűrös étterembe vacsorázni, de azt hiszem süket fülekre találtam, mint ahogy - jól lehet már inkább utólag - tanáraink felemlegetésével, akiket nem szoktunk meghívni, mert már nincsenek, szóltak közbe, de igen! épp a tegnap megjelent Marosvidékbe irtam egy emlékező-köszöntő verset a művészettörténet tanárunkra, a 90 éves Tóth Ferencre emlékez)tet)ve ....pl
csoportképet se csináltunk
de én a homályosodó lencséjű karcos, régi ragasztott fényképezőgépemmel azért a sarki beszorult helyemből csináltam pár (megkapó?) arckép(vázlatot)...csak én persze nem vagyok egyiken se, (pedig szépen fel is öltöztem, meg is dicsértek ketten is- jut eszembe elmúlt években nem kellett volna tán farmerkosztűmben megjelennem(?)...
azért jó volt találkozni...megöregedtünk,de vagyunk akik... voltunk...többnyire már - mi szerencsések - az utódaink vagyunk...már dédunokánk(sic:) is van... a téma ők, meg a születendők, meg a mi szórasemrdemes bajaink, meg a hiányzók, meg az elmentek, meg a mindig jelenlevő múlt...
évről évre sose leszünk fiatalabbak, de örüljünk, hogy (még) vagyunk....ha már nem is nagyon sziporkázva... és virgonckodva, de legalább mindezt némileg felidézve... megidézve...
(pl hallom, hogy én milyen hidat tudtam csinálni, milyen laza voltam...! na tessék , a derekam már előre se hajlik mélyen, nemhogy hátra hídba)
a holokauszt emléknapon évről-évre mi is "megemlékezünk".... nem túl sokan, de akik jönnek szívből jönnek, és pár éve hivatalos városi szervek bekapcsolódásával is..az emberek. Mert gondolom., leginkább emberi minőségükben vannak jelen mindannyian. És ezt tekintettel az eredeti embertelen eseményekre, amikre emlékezünk... talán nem árt hangsúlyozni....itt pl azzal a középiskolás most épp érettségire készülő kedves és lelkes diákkal találkoztunk össze, aki pár hónapja egy orsz holokauszt témájú versenyre csinált egy kis rövid filmet velem - rólam. de itt tán épp arról beszélünk látván az eredeti mogendovidos kapedlit a fején, hogy Izraelből hozta.. és kapott a Siratófalnál is egyet.... Én még nem is jártam ott...
Előbb jöttem, (amúgy már 8-tól nyitva volt a zsinagóga, csendes emlékezésre,), a mécsest meggyújtani és most még imakönyvet is hoztam, és abból imádkoztam, itt bent a zsinagógában, mert kint esett az eső...
aztán később tudtam meg, ismerősöktől, akik már Izraelben élnek egy jóideje, hogy a tóraszekrény fölött, ami alatt imádkoztam , épp ez a jelentése a héberül felirt mondatnak:
Imára megnyitnak az ég kapui
éreztem is én ezt...
aztán el is állt az eső, kimentem az udvaron elhelyezett mártiremléktáblához is, ahova apám neve is van bevésve...de rá nyilván nem csak ezen a napon emlékezek...de kicsit úgy, mint mikor egyszer egy évben kimegyünk a temetőbe... neki nincs ott sírja, neki nincs sehol sírja... ez a "sírja'
aztán elindulunk az egykori neológ zsinagógánk emlékére állított emlékjelhez, a nagy életmenet mintájára kis életmenetnek nevezve ---- emlékezünk a halottainkra...
l
útközben megkoszorúzva a főrabbi Kecskeméti Ármin emléktábláját, ő is áldozatul esett ... (tán jobb is hogy nagyapám, aki hitközségi elnökként munkatársa is volt... nem érte meg ezt az időt?, a nagy hazaszeretetükkel....felesége , a nagyanyám betegen jött haza a deportálásból, nem soká meg is halt ennek következtében ...tulajdonképpen ő is áldozat)
A Kecskeméti Árminról elnevezett barátivá vált társasságunk elnöke nagyon tartalmas és mély beszédet mondott... Mindig sokan kérdezik hogy zsidó-e. Zsidók is, mert hogy milyen nagyszerűen képvisel bennünket...Nem, nem az "Csak" ember....
kavicsot és mécsest teszünk az emlékjel talapzatára....miközben szóla kaddis...nem látszik, de majdnem elsírom magam közben... hiába telnek az évek...nem múlik a fájdalom ... sőt... de tán meghatottsággal is keveredik?
(Lb azaz laci bácsinak, a nagybátyámnak irtam) febr 1-én, de nem tudni melyik évben..de az biztos, hogy 50 éves koromon túl. (tán 1995 körül?) (leirom ide, hogy ne vesszen el megint a "süllyesztőben" - meg bizom a nemvéletlen véletlenekben, s ha valami a lábam elé esik...azt mindig elolvasom, mert nem véletlen, )
"...bár az is tény, hogy rohan az idő, a mindennapok szintjén, másrészt meg transzcendentálisan nincs is. És az a"más", ami foglalkoztat, épp ez. Most behatolt az életembe, átalakító tényezőként. ezt leírni csak többszáz oldalban lehetne, ha egyáltalán lehet... Közvetlen é
lményeim és megtapasztalásaim vannak- épp másfél év óta, elég intenzíven és folyamatosan, de rengeteg u.n. ezotériát (ezoterikus irodalmat), de kvantumfizikát, -biológiát, parapszichológiát, filozófiát és ősi szövegeket olvastam és olvasok; eleinte magyarázatkeresésért, most már egyre inkább kiegészítésként, és megerősítésként - de most s már eljutottam oda, hogy talán én is írok egy könyvet (9 füzetnyi anyagom van már ), mert úgy érzem, tovább kell adni a kapott információkat...mert mindenkinek tudni kellene, (mert "minden másképp van"), jobban , igazságosabban és teljesebben. Én is évtizedekig csak a "részt" láttam, s csak azt, amit a szemem látott! Feltárultak előttem a láthatatlan dimenziók , s innen kitágult a világ (nem csak térben és időben hanem) jellegében i, igazán értelmet kapott ), azaz megláthattam az értelmét, amivel mindig is rendelkezett.)-
Persze ez egy (csodálatos) folyamat. De már eddig is óriási utat tettem meg...
Még ennyit, hogy nagymamának igaza volt. A hitével, a hitében. Jól tudta...
Mert a hit, az tudás. Lehet nem-hinni, és lehet tudni. de nem szabadna nem-hinni. Csakhogy úgy tűnik, akkor kaphatjuk meg igazán "a hitet", ha már tudjuk, ha megtapasztaltuk, ha éljük. Örülök, hogy eljutottam ehhez abizonyossághozz, meggyőződéshez, tudáshoz. (Az igaz, hogy valóságos-csodák kellettek hozzá!)
De azt hiszem , ez a fajta valóság az "igazibb", s mindenképp csak így teljes a kép."...
hát nem is tudom, elküdtem-e, azt hiszem (remélem? ) nem... ezekről a dolgokról nem lehet igazán írni, írni nem (NEM VÉLETLEN NEM IRTAM MEG AZT A BIZONYOS KÖNYVET SE,MEG MÉG(?) - BÁR INTEGRÁLÓDTAK - DE... ez a korszak elmúlt az életemben....(sajnos vagy nem sajnos) ... a "bizonyossággal" együtt.... (s most én is elég szkeptikusan olvastam a fentieket)
az előbb egyébként -pont e piszkozat megtalálása előtt!)a lányom legújabb kötetének egyik - amúgy nagyon elismerő - kritikájába belepillantva olvastam - ez az egyetlen egy mondat, ami némi hiányérzetet, de inkább ajánlásfélét, kívánságot megfogalmaz:
"...Mert Turi költészete hovatovább mindent tud testről és lélekről (:::) a hübriszt viszont, hogy a szellem transzcendens távlatairól szónokoljon, távol tartja magától. (Különös ugyanakkor belegondolni, mivé színeváltozhatna át e poézis, ha sorai metafizikus mozdulatokra bátorodnának,(...)
Hááát...azt hiszem erre várni kell....ha egyáltalán (mert "azok az idők elmúltak"...)
---
Ja... és ugyancsak "véletlenül" épp Chopra könyvét olvasom ÚJRA EZ IS A LÁBAM ELÉ ESETT, A NAPOKBAN..."VÉLETLENÜL"... in "Olyan rádiók vagyunk,amelyeken látszólag az összes csatorna megtalálható, , valójában azonban leragadtunk három állomás , az ébrenlét, alvás és álmodás mellett....Könnyen meglehet, hogy bár szó szerint mindenütt a transzcendens vesz körül bennünket, mégsem vagyunk ráhangolódva."
eltévedt talán? - kérdezem a nőtől aki előttem ment az utcán, de hirtelen megfordult s tétova léptekkel visszafelé jött balra nézegetve, a rózsaszin virágzatú fák felé, amiket épp imént fotóztam meglepetéssel , hiszen tegnap még csupa bimbó, s mára kinyíltak...
nem, nem tévedt el - mondja, csak le akar venni egy virágzó faágat, és ugye a sarki ház, ahova tart visszalépegetve, senkié
tényleg árulják, eladó, látom egy ideje az ablakban a táblát, és szomorúan gondolok, arra az öreg nénire, aki itt lakott, s akit pár éve meg is sajnáltam, olyan nem szivesen ült bele az autóba , amivel szinte erőszakkal elvitte egy fiatalmber, valószinű fia vagy veje, vasárnapi ebédre a családhoz...
igen, valószinű már és még senkié a ház, én szoktam gyönyörködni ezekben a virágokban , nem tudja véletlen hogy hivják?- kérdem, s látom , már a második ágat töri le mohón (no ennyivel is kevesebben fogok gyönyörködni, ezután, de jut is marad is...de nem nem tudja a nevét ő se , csak azt hogy szép--
én magamban diszletfáknak hívom, hiszen olyan valószerűtlenül szépek, mintha csak festett diszletkellékek lennének az utca színpadán...
hamar kinyílnak, de a szirmaik is úgy szoktak dúsan felhalmozódni az egész utca hosszában, mint valami diszletelem
egyszer egy kis erdőben tobozokat láttam igy , elszóródva, mintha valaki odatette volna őket -
