eltévedt talán? - kérdezem a nőtől aki előttem ment az utcán, de hirtelen megfordult s tétova léptekkel visszafelé jött balra nézegetve, a rózsaszin virágzatú fák felé, amiket épp imént fotóztam meglepetéssel , hiszen tegnap még csupa bimbó, s mára kinyíltak...
nem, nem tévedt el - mondja, csak le akar venni egy virágzó faágat, és ugye a sarki ház, ahova tart visszalépegetve, senkié
tényleg árulják, eladó, látom egy ideje az ablakban a táblát, és szomorúan gondolok, arra az öreg nénire, aki itt lakott, s akit pár éve meg is sajnáltam, olyan nem szivesen ült bele az autóba , amivel szinte erőszakkal elvitte egy fiatalmber, valószinű fia vagy veje, vasárnapi ebédre a családhoz...
igen, valószinű már és még senkié a ház, én szoktam gyönyörködni ezekben a virágokban , nem tudja véletlen hogy hivják?- kérdem, s látom , már a második ágat töri le mohón (no ennyivel is kevesebben fogok gyönyörködni, ezután, de jut is marad is...de nem nem tudja a nevét ő se , csak azt hogy szép--
én magamban diszletfáknak hívom, hiszen olyan valószerűtlenül szépek, mintha csak festett diszletkellékek lennének az utca színpadán...
hamar kinyílnak, de a szirmaik is úgy szoktak dúsan felhalmozódni az egész utca hosszában, mint valami diszletelem
egyszer egy kis erdőben tobozokat láttam igy , elszóródva, mintha valaki odatette volna őket -
hát igen, "valaki"...vagy valami... "felettünk" levő...
