rájöttem, hogy én a szabadságérzet miatt szeretek és szerettem kibiciklizni a Maros-partra... mindig is, és most is.van valami mint a rab ki letépte láncát (vágtató) érzetem  a folyópartra, a természetbe menés közepette, nekem magamnak is, nem csak a folyónak lehet , ha árad, ahogy Petőfi ia Tiszára utalva irta (ja a mint az őrült hasonlatot azért inkább ejtsük el:) bár eredetileg tévesztésből cseréltem ki a rabra:)......sajnos a Maros is elég duzzadt most, és a lépcsőt nem is helyezték még hozzá, hogy bele lehessen menni, a nap már süt, de tán túl erősen is, nem is maradtam sokáig kint, de maga a levegő , a szabad levegő, s a még meghagyott fák árnyéka jól esett (meg egy kávé is ebéd után fenn a teraszon)...

(majálisra készülődtek már, rakták a bódékat körhintákat az odavezető út szélén (10 kivágott fa helyét is láttam, csak egy maradt)...nagy volt a forgalom, iszonyú sebességgel jöttek szembe autók, motorok, szinte súroltak, az aránylag keskeny úton... majálisra készülhetett mindenki, május 1-én azt hiszem nem megyek ki, nem birom a tömeget, nekem a háboritatlan természet kell (kellene)...de azt már nehéz megtalálni úgy látszik.

jah, hát
 a strandi kalandparakban még a fák is bilincsbe vannak verve :(