a kollégiumban az emeletes ágy
három napig Varázshegyem volt...
(még nem tudtam,
hogy apám fiatalabban,
gimnazistaként
esszét irt róla a Nyugatba-
csak majd évek múltán
találtam rá a googleban,
de net persze nem volt
még akkoriban...)
a Rozsdatemetőt is ott olvastam
s egy borús őszi napon
itt beszéltük meg
szobatársaimmal
hogy nem nem
mi nem vagyunk ilyenek
és nem is leszünk hábetlerek
sosem...
s rögtönzött verseinkkel
Rilke őszi napja nyomán
költői versenyre keltünk
a szekrény tetején vitattuk meg
hosszú kongó éjjeleken
az Élet nagy talányait
és ügyes-bajos dolgaink
nem sok eredménnyel
csak a fejfájás utalt vissza rá
s még jó hogy nem szakadt be
alattunk a szekrénytető
meg az egész világ
körülöttünk
ami pedig ingatag talajon állt
velünk együtt
de azért tűsarkú cipőben
is határozottan jártunk -
legalább is úgy csináltunk -
meg hozzá kosztüm is dukált
kemény és féligüres ridiküllel
mármint annak aki
adott az eleganciára
egy nem elegáns korban is
de ez hazugságaiba
bőven belefért
a fiúk a portáig juthattak csak el
s ha szerencséd volt
akkor nem riasztották
indiszkrét szobatársaid el
addigi életed nagy szerelmét
a szomszéd fiúkollégiumból
ha épp téged a moziba hiába várt
mert hazautaztál
hétvégeken
hogy olykor anyádat is lásd
nem, nem volt magánéleted
míg kollégista voltál
közös hely a kolesz
tele sok közhellyel
kicsinyességgel
és füsttel
mi felfelé szállt
emeletes ágyadra
már kora reggel
s felébresztett
a valóra...
ahogy Kosztolányi mondta...
a Logodi utcán
bár itt szembe
más volt
a kilátás
nem, nem volt mese
se itteni életednek
tartós varázshegye
csak az a három nap
mint szellemi sziget
s a társalgóban ment a zene
tomba la nezsö . adamo
és hullt a hó
minden évszakon
és ment a korcsolyabajnokság
a tévében Vitrai szavára
a kűrök s a dupla lutz
a sok csodás ruhaleirás
kiszinezve szabadon hiszen
minden még
fekete-fehér....
volt azám
és izzadságszag és
zsúfoltság
ha egyáltalán jutott
a tömegben szék....
ó, régi életed
kollégista éveid
álmaidban is
ott bolyongtál még
hosszú évekig
a szűk folyosók labirintusában
szekrények között
ahonnan nincs kiút
bezárt
aztán mégis valahogy
kijutottál
és sajnáltad hogy
nincs visszaút
mostanában kint lettél
újra rab
egy nagyobb közegben
a szabad ég alatt
mikor voltál hát
boldogabb....
(az emlékcserepekhez . eddig ez kimaradt, s ettől lyukas volt a tető, tegnap egy szép parkban rtam, fák közt , kék ég és napsütés alatt, itt: