ezt még tegnapi net "szöfrözésem" alkalmával találtam, további bizonyságául annak, hogy mimindenre jó a számítógép illetve a net, többszörösen is.

A világmindenség titkát fejtegető tudósok is a számítógép segitségével léptek előbbre. 

Meg - nem vicc - egy valódi szörfös (hobby)fizikus (bár képzett) ezt továbbfejlesztve a kép forgatásával, úgy érzi ( de mások is), hogy esetleg létrehozhatta a négy fizikai törvényszerűség nagy egyesítésének rég vágyott modelljét  - afféle új Einsteinként.

A matematikai ábra az un. E8 így néz ki: akár egy mandala, igen: a forgatása meg több meglepetéssel is szolgál. (Majd ha tudok videot is feltenni, abban is lehet gyönyörködni... meg eltöprengeni azon, hogy micsoda szimmetrikus rendben létezik a világ. ( a mi asszimetrikus rendetlenkedéseink ellenére is.)

Itt  az egész cikk, és benne a video (a forgatásról, ) amit nem tudtam feltenni....

(És mellékesen -vagy nem is olyan mellékesen? -jegyzem meg, hogy a fenti ábra nekem nagyon ismerős volt - nemcsak a mandalaszerűsége miatt - az egyik kabbalakönyvemből:lásd:Késmárki László Az univerzális bölcsesség  nyelve 109. oldalán   a héber abc trigon. A videofilmben pedig jól láthatók a mozgó konstrukciók közepén a két felfelé és lefelé mutató háromszög egymásban azaz Mogen Dovid, vagy Dávid csillag - ami ég és föld találkozását jelképezi voltaképpen.)

Tudomány és misztika ugyanazt mondja. (lásd még a kvantumfizika és a keleti filozófiák egyezéseit)

Egy a világ! Egységes... esetleg csak mi nem akarjuk annak látni. De attól még, szerencsére az!

aliz2. :: 2007. nov. 23. 16:10 :: 1 komment :: Címkék: elmelkedes, internet, mandala, misztika, szamitogep, tudomany

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/pulitzer-unnepseg_makon/2190581/

Emlékülést és szakmai konferenciát is tartanak a sajtócézár tiszteletére. A rendezvényt Buzás Péter polgármester nyitja meg, majd előadást tart Baló György Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Vidos Mihály televíziós szerkesztő-riporter, Tanács István, a Népszabadság tudósítója, Turi Tímea író, újságíró, és lapunk rovatvezetője, Szabó C. Szilárd is. A pályamunkákat Baló György, a Pulitzer-emlékbizottság elnöke értékeli, majd Buzás Péter adja át a díjakat....

 7,45-kor jelent meg a hír, éppenhogy a 11-kor kezdődő esemény előtt találtam meg, ha nem kérték volna fel lányom is előadás megtartására, talán nem is tudok róla... pedig 3 éve rendszeresen van...( s többnyire itt is beszámoltam...) -

mindenesetre nagyon jó, hogy meghívták, én is jól jártam vele, mert így legalább biztosan el- vagy le?látogatott lányom a szülővárosába, "haza"... már előtte való nap, este, s másnap, a Korona dísztermében, a többi előadó közt ő volt a legfiatalabb, s az egyetlen -mint mondták: makói "származású"...(ezt nem nagyon tudom értelmezni, (a "zsidó származásút " se annak idején, a háború megpróbáltatásai után, amit eufemizmusnak szánhattak, s mintha ez azt jelentené, hogy az illető már nem is az, csak születési "hibából", de időközben levetette...? sokan talán valóban - és érthetően - el is akartak feledkezni róla, valóban...) Vagy a makóiságot (is?) tényleg le lehetne vetni?, s csak "eredetként" maradhat meg?... (Pulitzer  5 vagy 8 éves koráig élt Makón, a világ meg se akarja jegyezni az ismeretlen makói város nevét szülővárosául, sőt az országot se, inkább az (el)ismertebb Bécset ruházzák fel e megtiszteltetéssel, mi viszont persze nem hagyjuk magunkat! a jövőre 100 éves Pulitzer évforduló ország-világnak szóló esemény akar lenni, Puliczerutódok jelentlétével) Lányom egyébként (és most nem analógiaként emlegetem), de 18 éves koráig  minden napját Makón töltötte, (gimibe se ment Szegedre, hiába vették fel oda is), és egyetemként is a  közelibb Szegedet választotta (hiába is vették fel - felvételi nélkül - Pestre is egyetemre, s az egyetemi évek alatt is a hosszú hétvégeket és a nyári vakációt is szülővárosában töltötte,... csak miután Budapestre ment férjhez, szakadt el kicsit jobban -földrajzilag és a látogatások gyakoriságát és idejét tekintve - szülővárosától, de lélekben remélhetőleg nem (a PHD-t meg továbbra is Szegeden végzi az egyetemen, heti rendszerességgel, többnyire - leszámitva a szüneteket ) - Jó itthon (is) - mondta - mint ahogy "otthon" is szeret lenni. (gyerekkorától módositva használta jelmondatul a Tamási Áron szállóigét, a valahol otthon lennit - a valahol-tól megfosztva... Itt is ott is... "mindenütt otthon" (ez viszont a mára már kevésbé ismert Váci Mihályt is idézi...) Nekem biztos, hogy gyakorolnom kellene ezt a mindenhol otthonlevést a mindenhol otthontalanság jobban is menne esetleg)..., dehát nekem már mélyebbek legalábbis öregebbek a gyökereim. (ha vannak) (És föl-földobott kőként működök...(?) Az itteniek mindig kedvesen fogadják, örülnek ha látják, szeretik, ismerik... ami kiskorában teher is lehetett (némi közismertségéből fakadóan), most már inkább értékelendő kincs, ami meg is hatja -úgy tűnik... Persze ő is "megváltozott" idő közben - mondja a régi ismerős,. a helyi tévétől... mennyiben is? -csapok rá, mert én nem látom annyira a változást, vagy csak nem akarnám látni?)- hát "komolyabb lett" - hallom... Node milyen is lehetne egy konferencián, közönség előtt, pulpituson állva - az "újságírás és irodalom" bonyolult kapcsolatát taglalva (persze, van, aki személyesebbre és vidámabbra veszi a  témát és elmeséli "szerencséjét" - előadás gyanánt, hogy magánéleti fordulatai, kapcsolatai révén, hogyan karolta fel őt, és vette fel a Baló (sic!) a Tévé-be , s hogy lett szerkesztő -riporter... s közben hátrahátra pislog a háta mögött ülő Balóra, aki nem soká viszont nagyon tanulságos dolgokat mond a jelen illetve főleg jövő megváltozott ujságirói követelményeiről: kiváncsiság, érdeklődés, pillanatrakészség, onlineképesség, gyorsaság, rövidség  stb... fényképezőgép, videofelvétel nélkül egy tapodtat se... mert különben bárki -nem hivatásos ujságiró is -a képernyőn megelőzheti, s hitelese(bbe)n. S hogy a "irott, hagyományos sajtónak milyen sorsot szán(nak)?  sejthető, nem sok biztatót... (vagy akkor mást és másképp kellene felvállalnia? - gondolom én.) És hogy minél bonyolultabb a világ, annál kevésbé igényli, viseli el a részletes kifejtéseket, fő a rövidség... (de akkor ha meg az "irodalom és újságirás" kapcsolatára visszacsatolok, nyilvánvaló, hogy az irodalom a maradandóbb, legalább is tartósabb, rangosabb irásváltozat, vagy ki tudja, hátha már az is letűnőben, az irodalom sorsára is jobb nem is gondolni?! s az irók már csak maguknak irnak hovatovább?)

Mindenesetre azért a dijkiosztó után - ahol a pályamunkákban -valóban - nem vált még szét igazán az újságírás és az irodalmi megfelelés vágya..elkezdődtek a szervezési megbeszélések lányom januárban sorrakerülő irodalmi felolvasójára (itt Makón, végre, miből már Hódmezővásárhelyen és Budapesten is volt (a "Költözés") - este meg megirta -újságíróként - a Szegedi Egyetembe a szokásos , heti tárcáját...

aliz2. :: 2010. nov. 25. 23:22 :: 3 komment :: Címkék: irodalom, lanyom, MAKO, PULITZER, ujsag

azt hiszem megint változtatnom kell egy nézetemen, amiről pedig már itt is írtam, hogy nem szeretem az ünnepeket, az elválasztásukat a hétköznapoktól, - lehet, hogy magam is győzködendő írtam?  - mert a végén épp ott kötöttem ki, hogy talán a szombatot (is) rendszeresen kellene tartani?  akár csak Bábel Gedalijának, aki akármi van , forradalom vagy ellenforradalom, péntek este, mikor feljönnek a csillagok, nem tehet mást, mint elmegy a templomba, imádkozni.

Most én is elmentem, és ott jöttem rá, vagy inkább éreztem, hogy mennyire kell és mennyire katartikus tud lenni a szombat fogadása. Az áhitatos, ünnepi hangulat. Az imádkozás, a zsoltárok, mellett a közös éneklés, Szombat Királynőjének fogadása az ősi dallal, aminek utolsó versszakánál mindenki megfordul Keletről Nyugat felé, ahol érkezhet a Királynő, s így a hátsó sorokban ülők (régen a szegényebbek) láthatják meg először, aztán a kiddus, az áldás; kis bor, kalács, sütemény a fehér asztalnál. És mindenki olyan áhitatos, kedves és nyugodt. Más idő ez. Az ünnep ideje. Másnap estig, az első csillagok feljöveteléig. Gyertyát már szoktam gyújtani (néha ugyan lekésem, vagy elfelejtem) - de ki kell tágítani azt a pár perc ünneplést és áhitatot. Meg kellene tartanom a szombatot. (Ahogy mondják, nem is a zsidóság tartotta fenn a szombatot, hanem  a szombat ereje tartotta meg máig a zsidóságot - lehet, hogy engem is "megtarthatna"?)

a pihenés (a munka tilalma) és a szentség együtt. talán ezzel a megosztottsággal a munka is intenzivebb lehet és a pihenés is tökéletes. (Ha nem választjuk szét, egyik se az. Egy kicsit dolgozunk, egy kicsit pihenünk - egymásbamosódva.)

"Áldassál Te, Örökkévaló, aki elválasztja a szentséget a köznapitól."

És lehet az ünnepre készülni akár egész héten,  tudva, mikorra kell -ahogy a kishercegnek mondta a róka: - ünneplőbe öltöztetni a szivünket. Péntek estére, mikor feljön az első csillag... 

aliz2. :: 2008. nov. 23. 22:46 :: 6 komment :: Címkék: irodalom, unnep zsidóság

Azt hiszem, azért nem merek újabban nekivágni semmi újba, mert ahogy visszagondolok az életemre, akármibe kezdtem, a végén mindig kicsorbult...

az egész életem egy kicsorbult... bögre!

akár el is lehetne hajítani...

csakhogy - nem kell félni! - , az is jellemző rám, hogy ragaszkodom minden ócskasághoz - a csorba bögréhez is - ha nem is iszom belőle, tehát nemrendeltetésszerűen használom.

de pl. jól mutat dísztárgyként, ha úgy rakom a kredenc tetejére, hogy nem látszik a csorbasága, vagy akár íróeszközöket is rakhatok bele, az íróasztalomra, ha nem éles az a csorbaság, csak óvatosabban kell  vele bánni, nehogy megvágjon. Ezért inkább nem is használom! Csak őrzöm. S ha feleslegesen is. De nem akarom továbbcsorbítani.

-----------------------------

a fenti sorokat étteremben írtam ebéd előtt vagy közben? valószínű a környezet hatására jöhetett ez a szerencsétlen -csorba bögre- hasonlat (akkor már mért nem görbe bögre?! az legalább nyelvtörő) délután hazaérve felmásztam a létrára a konyhában, és körülnéztem a kredenc  tetején sorjázó bögrék közt! - hogy csináljak  a bloghoz fotóillusztrációt, és kerestem volna csorba bögrét, de egy se volt az!!! egyetlen 1 db se volt csorba, belül se, sehol se... Ki voltak szuperálva, de épek voltak! De valójában igazat mondtam, csak elragadott ez az idétlen hasonlat...a hasonlatom nem a valódit mondta, bár remélem az igazat - bár jobb is lenne, ha mégse,.. Örülnék neki, ha kiderülne - egy magasabb létráról megnézve alaposabban az életem is, mint azokat a csorbának hitt, kopott de ép bögréket -, hogy talán mégse olyan csorba....az se....

..... szómiszó most ez a bejegyzés, a hasonlata, kicsorbult...

de miért is ne lehetne venni egy teljesen ú j bögrét!

Eh, meg kell venni  azt az új "bögrét"!

s vigyázni rá, nehogy kicsorbuljon-

és főleg: rendeltetésszerűen inni belőle.

Használni. Annak, ami.

(persze, életet nem vehetünk újat!)

aliz2. :: 2011. nov. 9. 4:06 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elet, elmelkedes

Seneca Óvakodj a haragtól c. bölcsességgyűjteményét olvasom - ami valószinű "nemvéletlenül" került a kezembe, elsőnek, egy könyvesboltba belépve. Valakinek szánom, hátha erre a másik,  bölcsebb, régi  öregre jobban hallgat(na)...

de gondoltam, előbb beleolvasok, nekem se árthat, ha mások haragvása ennyire mélyen megérint és felzaklat, és kibillent a nyugalmamból - s  bár a haragvás ellenébe valóban sok és - mindenki számára megszivlelhető-megszivlelendő jótanácsot olvashatok: ("A harag nem old fel haragot, a szeretet mindent felold. -  Mi az, ami az embert vesztére sarkallja? irigység és félelem, gyűlölet, megvetés, harag.Mindezek közül a haragot tartom legveszedelmesebbnek: a haragvót a gyűlölet és megvetés is igában tartja. ...Ne kelts félelmet a haragoddal. Aki félelemet kelt, maga is fél.... Ne táplálj szivedben haragot senki iránt a szeretet helyén...),

más az, ami igazán megragad - egyetlen mondat,  ami hirtelen megnyit bennem egy kaput valami tágas összefüggésre (és ég s föld között, ókori görög irodalmi emlékekig is visszamutatva):

most nem biztos, hogy megtalálom, de a könyv vége felé ez egy gyönyörű, inspirativ, emberi(isteni) létösszegző rész az ember igazi helyéről:

(legalábbis azt hiszem..., mert a revelációt első olvasáskor éreztem igazán- úgy látszik, "kettőn múlik a vásár" , most nincs itt igazán mindkettő... bár Seneca -szerencsére- maradéktalanul igen, a könyv lapjain:)

"Mindenünnen égre röppen tekintetünk: a menny a földtől egyforma távolságra van....Egy vagyok a természettel, s amennyire embernek szabad, az istenekkel társalkodom. Égi magasságokban járok, miközben lelkem igazi hazájának látványára vágyik...."

Ugye tetszenek emlékezni az ókori művek isteneire, akik emberekként járnak-kelnek a földön.... Nos , valami ilyesmiről van itt is szó, csak forditva... az ember (Seneca) meg az égben... "istenekkel társalkodva" ... mert hogy a kettő(isten-ember, ember-isten) valóban nem választható el! nem véletlen volt a delphoi jósda jelmondata is ez: Ismerd meg magad (t.i.hogy megismerhesd Istent) (Gnothi szeauton) - Mert elválaszthatatlanok (az immanens és a transzcendens)....

"..Bennünk a létra" . Föl s le járkálhatnánk azon a bizonyos Jákob lajtorján mi is... különb emberekként , mint amilyenek - pláne haragvásainkban -vagyunk....

....

Az a keresett megnyitó senecai mondat lehet, hogy ez volt:

A lélek az emberi testben vendégeskedő Isten. 

(ahogy a görög istenek emberként járkáltak, itt lent is, (le-leszállva az Olymposzról)- s nyilván nem csak az irodalmi művekben..., hanem a "valóságban" is...)

Ó de jó is  lenne, minél gyakrabban vendégül láthatni...Istent... bennünk!

aliz2. :: 2010. nov. 22. 23:02 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, konyv

 olvasván híradásokat, nézegetve fotókat, videókat különböző, és szinte mindennapos, fővárosi tüntetésekről, sztrájkokról, nem igen szokott elfogni a vágy , hogy én is ott legyek... ezek többnyire tiltakozó tüntetések, és eleve kudarcra ítéltek szoktak lenni, és öncélúak (sajnos), most viszont egész más történt, s vele m is, a József Attila  melletti kiállás kapcsán, a szobra elmozdítása elleni 32 órás versmaraton, a hideg Duna parton, a szobor közelében, határozottan azt a sóvárgó érzést váltotta ki belőlem, hogy ott kellene lennem...(nézegetve a fotókat, videókat megszólalt bennem Arany Toldija: Hej, ha én is én is, köztetek lehetnék....) ott lenne a helyem nekem is... a hallgatóság (netán az önkéntes versmondók) közt, de mindenképp a szobor közelében, és nem is (csak) valami ellen, hanem mellett.... az emberség mellett, a jó szó mellett, a költészet mellett, mindamellett amit József Attila, "az én József Attilám" is képviselt és kell hogy képviseljen ma is.... (mint mikor a 70-es években jaj, szeressetek szilajon c műsoromban elkiabáltattam a színpadosaimmal... ) Jaj szeressétek szilajon! - mondom, kiáltom most is. Ne hagyjátok, hogy elmozdítsák a szobrát(még ha állítólag közelebb is a Duna parthoz(?),de ne egy olyan térrendezés keretében, ami a 44-es állapotokat akarja visszaállítani... ordas eszméivel együtt?!

lányom

 

 

vőm

 

 Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak,/nem bőgnek tehenek, még a malac se visít. jutottak eszembe Babits sorai , itt a vidéki kisvárosi csöndben, november 19-én... Makón, mint  ama május 23-án Rákospalotán, a forrongó fővárosba vágyva, Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi /s sarkra az Eszme kiáll isteni rima gyanánt;

Hol tán míg írom ezt Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt megszületett a Jövő.

Itt most nem volt néma József Attila!!!32 órán és 40 percen át mondják , éneklik szavait...

Nem hiszem, hogy jövőformáló forradalom volt  Pesten a József Attila szobor mellett, nem születhetett meg a Jövő, semmi,... de talán célt ért az ember szó, és hang, hogy ne menjenek még rosszabb irányba a dolgok, ne menjünk annyira rossz irányba, és semmiképp se visszafelé… és jó érzés látni, hogy ha nem is sokan számszerűen, de vannak, vagyunk....

S jogunk van... mindazzal szembenézni,/ mit elkerülni úgyse tudhatunk./ Mert növeli, ki elfödi a bajt. / Lehetett, de már nem lehet,/ hogy befogott füllel és eltakart/ szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg,/ s majd szidjatok: nem segítettetek!" ahogy Illyés mondta a Bartók c. versében, rámutatva mindenkori kortársi tanuk felelősségére"- vagy ahogy megint csak a homo moralis szállóigévé lett intése is:"vétkesek közt cinkos, aki néma"

mindent azért már nem lehet szó nélkül, "némán" tűrni...

"József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek..."... nagyon sokan, nagyon szeretünk!(nem csak azok, akik el tudtak zarándokolni az országháza melletti Dunaparti szobrodhoz, hogy ott maradhass, ime, hát meglelve hazádat..

aliz2. :: 2011. nov. 21. 0:55 :: 11 komment 
Kategóriák: vélemény, irodalom, zene :: Címkék: ARANY, BABITS, JÓZSEF, kolteszet, tortenelem, vers