erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

A MIKULÁS ÁRNYÉKÁBAN 2009

2021. december 06. - gond/ol/a

a kislány úgy állt a szegedi, zsúfolt Centrum árúházban az ajtóval szemben a Mikulásnak öltöztetett próbababa mellett, mint akit odaállítottak, hogy meg ne moccanjon, ott várja meg a felnőttet  akivel együtt jött ide, a Mikulás mellett, aki majd vigyázni fog rá

úgy állt ott moccanatlanul, mint egy amerikai film épp megszeppent gyerekhősnője, aki arra számit hogy a Mikulás megvédi mindentől és mindenkitől

igen, hősiesen állt ott meg nem mozdult - jobb is, igy legalább megtalálják egyből

milyen szófogadó

velem se állt szóba, miután lefényképeztem s megmutattam neki a fényképét a Mikulással  - de el se mosolyintotta magát, szeme se rebbent

 

 

még azért búcsúzóul odaszóltam neki, hogy legyen továbbra is ilyen szófogadó, jó kislány, a Mikulás meg majd vigyáz rá, amig nem jön érte az anyukája

hát ebben a pillanatban meg is jelent az anyuka

örömmel és bosszúsággal, mert már mindenhol kereste a kislányt, arra nem is gondolt, hogy épp itt lesz - pedig a Mikulás tényleg vigyázott rá. (ő meg a Mikulásra(?)

(meg egy kicsit én is rá(juk)(?), hiszen akkor távolodtam igazán el, nyugodtan, amikor megérkezett az anyja...)

 valakire mindig vigyázunk, valaki mindig vigyáz ránk... (!?!)

 

NEKED IS LEGYEN MIKULÁSOD! 2009 dec 6

(nemcsak) lányomnak, Mikulás  napra, sok szeretettel

gyakran eszembejut, ma különösképp, amikor 1988-ban Mikulásnapján, akkor kisóvódás lányom a sok mikuláscsomagjából egyet nekem nyújtott e keresetlen szavak kiséretében:" "Ezt a csomagot neked adom. mert a Mikulás neked semmit se hozott. Inkább neked adom. Neked is legyen Mikulásod."

most én se tudtam neki csomagot adni, mert körülményes lett volna határon túlra küldeni, de igyekeztem, ébredés után emailben boldog Mikulásnapot kivánni (aztán, pár perc múlva, ő viszont -, hogy "nekem is legyen mikulásom"...) majd pár nap múlva pótolhatjuk személyesen is, de a mai nap nekem a nosztalgia jegyében telt, telik...

 

nem csak az  idő, a tér is  ott van a mostani és a régi mikulások közt

 

felnőnek a gyerekek, s kinövik az eredeti  helyüket, helyeiket is

emlékszem, amikor még a bölcsődéből mentünk a munkahelyemre, a "gimibe", ahol minden évbe eljött a Mikulás a gimnázium dolgozóinak gyerekeihez, a Mikulás mindig egy felsős diák volt, persze, a pénzt meg mi adtuk be a csomagokra, együtt pár papírra leirt információval, amit a Mikulás szives figyelmébe ajánlottunk, a közvetlenebb kommunikáció érdekében... , lányom egyből leleplezte a "Mikulást" persze, könnyű volt, úgy köszönt nekem, mint egy diák a tanárjának) : "beöltözött Mikulásba"-állapitotta meg bölcsődés lányom, tényként. (később, épp egy éve, meg is irta ezt illetve ennek élménykörét egy  tárcájában. )

----------------------------------------------------

tegnap az utcán egyszerre rengeteg kis Mikulást láttam... azaz közelebbről megnézve kis óvodásokat, sorban, kézenfogva , óvónéni kiséretében -  de Mikulások lehettek valamennyien, mert mindegyikük fején piros Mikulássapka volt, fehér szegéllyel..

..............................................................
....

minden tele van Mikulással, ebédre menet egy takaros ház oromzatán láttam, odaapplikálva egy Mikulásbábut, ami mintha mászna le a tetőről

de aztán láttam, a nagykapun 3 további kis Mikulásbábút is

nem fényképeztem le, féltem, hogy személyiségjogokat sértenék vele(?)

de az étteremben, ebéd után, a kasszánál, fizetés előtt észrevettem az étlap fölött egy újabb Mikulást

 

 

(talán nekünk is volt otthon ilyesmi, ami gombnyomásra még énekelt is? már nem emlékszem..., de lányom biztos igen..., ha igen, bár... micsoda giccsek ezek!) 

Aztán az étteremből átmentem a közeli cukiba

 

(lányommal egy időben törzsvendégeknek számíthattunk, hétvégeken, ünnepnapokon itt (is) ünnepeltünk, kicsi kora óta 

legutóbb, nyáron, mikor hosszú idő után újra elmentünk, de már lányom férjével is; kaptak is invitálást a tulajdonosnőtől...,

de most (még) csak egyedül jöttem, bár ahhoz az asztalhoz ültem, amihez szoktunk,

az asztalokon régebben mindig volt valami virág a vázában, most Mikulásnaphoz  illően disz, a kedvenc franciakrémesem mögött

az ablak előtt meg Mikulásvirág is pompázott:

Hazafelé az elég jó időben karikáztam egyet, kerülővel, a Főtér kirakatai felé, s ott is láthattam Mikulásokat, a Csipkeházak alatti kirakatokban.

 

 A zsúfolt, játékokkal teli kirakatban a Mikulás épp fel vagy lemászni készült a játékok közé, vagy közül... (nem csodálnám, ha maga is csömört kapott volna tőlük!)

 

De sokat is ácsorogtunk a játékbolt kirakata előtt, lányommal, kiskorában:

 Boltsorok közt, az úton

talán ezt a gyerekkori versét is ezek az élmények (is) ihlethették

de az egy másik játékbolt lehetett, egy nagyobb, még a privatizálás előtti

most a nagy boltok helyén sok kicsi van, váltakozó profillal, az egyik nagy bolt egyik kirakata, már hónapok óta üres, árulják a hozzá tartozó üzletrészt, de most ennek a kirakatába is egy Mikulást ültettek (egy viziló és a boltot áruló tábla mellé) a kirakatban meg gyönyörűen tükröződik szinte az egész Főtér: a Korona,  a Hősök szobrával, a Bérpalota, sőt még egy távolsági busz is...:

 ...........

Tegnap a Prima Primissima átadón sok meghatott pillanatnak lehettünk tanúi, a dijazottak, a hozzátartozók szeme különösen gyanúsan csillogott, amikor nekik is megköszönték a köszönnivalókat, de Schaffer Erzsébet, hozzátartozói (könnyes szemű lányai)után, mindnyájunkhoz szólt, és azt mondta zárómondatként , hogy 
Isten áldjon... mindannyiunkat

hát ez engem is nagyon meghatott

és bár ezt nem lehet fokozni, de azért kicsit plagizálva (dijazás nélkül): én (is) most elsősorban lányomhoz "szólok", köszönni a köszönnivalókat, (azt a régi felajánlott mikuláscsomagot is!)- kivánva Boldog Mikulásnapot és főleg a nem-mikulásnapokra is  sok -sok boldogságot ...

és egyébként mindannyiunknak is:

 

 

 

aliz2. :: 2009. dec. 6. 12:11 :: még nincsenek kommentek 

Kategóriák: ünnep :: Címkék: emlekezesepizodfotokkapcsolatoklanyommultunnepvers





értékeink

 

 igazán szép könyv született Makó értékeiből, jelenleg 114-t tartanak nyilván..


 

a bemutatója is érdekes volt, ebből kiragadva s kommentálva pár vetitett kép




 

persze egyből megvettem (á 3000Ft)

de ha könnyebb lett volna rögtön egy másik példányt is, lányomnak

(már gyűlnek neki a makói vonatkozású könyvek, csak el kéne valahogy juttatni őket...)


 

 

a makói értékek közt vannak zsidó vonatkozások is:

az ortodox zsinagóga

a neológ emlékjele

Pulitzer József

Kecskeméti Ármin rabbi

Homonnai fényképész

 

folyt. köv.

KI SEGÍT KINEK 2012

 

kezembe került egy könyv (egyszer már átfutottam, bár nem nekem íródott, hanem a másik"oldalnak - node épp ez az, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól, és egymásra utalt, én egyszerre írnék (ha tudnék) mindkét oldalnak... arról van ugyanis szó a könyvben, ahogy a cím is sugallja:

 



 

Hogyan segítsünk idős szüleinknek?(persze az alcím kicsit specializál és sötétít: "időskorúak gondozása, ápolása") - tehát akkor értelmezhetem úgy is, hogy csak a beteg idősekre vonatkozhat, viszont ha belelapozok a könyvbe, kiderül, hogy eleve az idősséget, folyamatként vizsgálva (márpedig ezt teszi, és épp ennek figyelembenemvételét kárhoztatja) ílymódon az időskor "kifutását" ott látja, elkerülhetetlenül. Természetes, hanyatló életfolyamatok lezárásaként. Szomorú.

Pedig a szülők - általában -  éppenhogy arra vannak berendezkedve, úgy gondolkodnak, hogy ők akarnak segíteni a gyerekeiknek. Fordítva nem megy ez nagyon. Az ő  részükről se. Nem csak a fiatalok oldala felől...

 A könyv azt mondja, hogy mindenképp és időben kell beszélni ezekről a dolgokról és cselekedni is...

Én a kölcsönösségre építenék. Fizikailag az öregedés,  öregség egyre nagyobb elesettséggel és gyakorlati segítségre szorulással jár! Viszont azzal, amiben az öreg "erősebb", a szellemi tudás, de gyakorlati tapasztalatai is, amit évek során felhalmozott,  - ő szeretne segíteni - ...  kár , ha hiába...

 

aliz2. :: 2012. nov. 30. 14:57 :: még nincsenek kommentek







AZ ÉGRE ÍRT 2009

könyvbemutatóra mentem a PIM-be, élő íróval való találkozásra

de úgy jött ki a lépés, hogy előbb, s mikor rájöttem, hogy a kezdő 6-ig még akár egy órám is van, már tudatosan igyekeztem, hogy megnézzem az aktuális kiállitást, Kazinczy-t nevezte meg lányom a mobilba, de mire odaértem a PIM-hez , kiderült, hogy még a Radnóti kiállítás is nyitva van (január 5-ig...), s nem is értem , hogy maradt ki... (az akadéméiait, aminek korlátozottabb volt a nyitvatartása, láttam..., meg persze a szegedit is aTIK-ben, de a PIM kimaradt...)

most pótoltam... (Radnóti fogadott "rokonáét": Kazinczyt, majd máskor...)

a  magasra tett kilincset szinte csak pipiskedve érem el

 

és valóban, bent is pipiskedni kell,

 

olyan "magas" itt minden...

de ugyanakkor olyan élet (és halál)közeli...

8 függőlegesen felfüggesztett üveglap,

mindkét oldalán dokumentumok:,

kéziratok, levelek,

szinte minden a költészetről ,

fontosságáról szól

a kiállitás cime is: "... az égre írj, ha minden összetört")

s  fotók, fotók, fotók

az egyik sarokban képernyőn vetítődnek kinagyítva is fotók

és - igen- azt hiszem ezt láttam:

 

 

(bár ott mintha még napsütésesebb lett volna a kép,

és mintha még inkább feltartotta volna a fejét rajta a Nap felé...)

amikor egyszerre csak összefacsarodott a szivem:

annyira  életteli volt ennek a fiatalembernek a látványa...

és annyira szívfacsaritó, és ugyanakkor abszurd, 



hogy ennek az élni szerető és tudó embertől egyszerűen(?)

elvették, elvehették!

az életét....

 

Aztán a terem másik sarkában egy színes tévéfilm vetitésére lehettem figyelmes, egy nő ült pár méterrel  a képernyő előtt, fejhallgatóval a fején

verseket mondtak Radnótitól

és a bori tájat mutatták

túlélő emlékezőkkel

egykori bajtársakkal

Radnóti már csak "bújdokolt  a tájban" , már...  "csak"a verseivel volt (van!) jelen...

 

hiszen felirta az égre....


aliz2.
 :: 2009. nov. 29. 21:37 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: irodalom :: Címkék: irodalomkiallitaskolteszetmuzeumRADNÓTI

 

 

ÚJRA 2007

 

na végre, újra itthon a gép, felmelegedésmentesen... kicsit hosszabb ideig tart a bekapcsolása, meg én másmilyennek - hosszúkásabbnak - tartom a betűformákat  (itt is!) - de amig képernyőn kívül nem látom másnak a világot, mint eddig - addig nem lehet baj... mint nyugtatott előbb a lányom. (ti. egyszer - véletlenül - átállítódott a gép betűmérete kicsire, de nagyon kicsire - s már a végén mindent kisebbnek láttam - de most nincs semmi átállás a "nézet" betűméreténél - csak nyúlánkabbak a betűk - szerintem - de sebaj, így még jobban is tetszik: a grafológia szerint (ami ugyan csak KÉZírásra vonatkozik) intelligensebb...

egy-egy órát könyvtárban töltöttem gépnél - de az csak a rutindolgokra volt elég: napi hírek, levelezések; ilyenkor látni, hogy tud rohanni az idő gép előtt - ha nem nézi az ember az órát (pedig az is ott van, rajta, jobb oldalon lent, ott ni)

tegnap Szegeden voltam - amúgy már tegnap hazaszállítódott volna a gép - de az az irodalmi est, amin lányom is felolvasott, fontosabb volt - ez érthető. csak nem tudom, neki mennyire fontos, mert elfelejtette meghívni az ismerőseit rá




 

Két novelláját olvasta fel, a legfrissebbeket, meg egy verset is (amit ritkán ír, de annál jobbakat).

Az a novella, ami megint gyerekkori (ovis élményt) dolgozott fel (át), megint, bőgésig meghatott - nem csak azért mert időnként referenciálisan olvasom-hallgatom - eléggé el nem itélhető módon (dehát az anyák már ilyenek: nem lehetnek objektiv olvasók)

a kérdések amik a felolvasásokat követték, nagyon mély dolgokra világítottak rá; mágikus realizmusra, meg a monológ használat ismeretelméleti motivációira...

 

 

 

az Erzsébet korabeli lantkiséretes dalok is nagyon jó keretet adtak,

 

 



meg érdekesen egészítette ki meg ellenpontozta a másik prózairó verespéteri kicsit anekdotázó stilusa,

 

 


 

 

meg volt még a vendéglátók részéről is nagyon érdekes versolvasás, igen-igen mély  már-már pszichoanalitikus szöveg, meg valódi szonettek, valódi időmértékek, mai témákkal... utána is eszmecsere (egy falat pogácsával éhhalál ellen) aztán rohanás a buszhoz, mit úgy értem el, hogy lyányom vőlegénye előrerohant megkérni az épp indulni akaró sofőrt, hogy várjon még egy picit... fél tízkor már a lakásban voltam... vettem egy kalpagot, meg egy Mandala Véda könyvet is, meg az aktuális Szegedi Egyetemet is lányom még kezembe nyomta; bár most már olvasható neten is újra: www.u-szeged.hu/szegediegyetem szépet írt Szabó Magdáról, (Régimódi történet) az e heti tárcarovatba. (még nemrég ugyanebbe a lapba az interjút...)

 

Fagy van, jég, dara - de még elviselhető. Jó volt tegnap pár óra Szegeden. De egyre többet vagyok a négyfal között. Ha egyszer már voltam a városban, másodszorra már nem szívesen mozdulok ki itthonról, még ha eredetileg úgy is gondoltam volna. Mint pl. ma. Aztán eszem azt, amit épp találok itthon. (Találok!)

Holnap már - valami összefűggőbbet írok - remélem.

A hiányzás utáni pótlás sose megy zökkenők nélkül.

Majd igyekszem nem "hiányozni"...

 

aliz2. :: 2007. nov. 29. 23:14 :: 2 komment :: Címkék: irodalomlanyomnaploSZERUSEGszamitogepSZEGED

 

 

 

 

ÚJ VILÁG... 2010

este hangversenyre megyek, adventinak mondottra, a közeli Hagymaházba (délután meg is gyújtották a főtéren a kerek szökökútmedencére applikált óriás adventi koszorú első gyertyáját) remélem nem oltotta el az eső (nálunk még eső a csapadék, nem a máshol már leeső első hó) de az jócskán esik...jó, hogy közel a Hagymaház, és oda is érek pont kezdésre, éhes vagyok már egy kis (komoly)zenére, ünnepi áhitatra, és Sibeliust is kedvelem (ha ritkán is hallom, de tiszta bár hideg zenéje kristálytiszta és üditőn felemel), Dvorak, meg , na igen és pláne az Új világ szimfóniája -valami elementáris... lehet, a zenekar , aki előadja, persze nem a bécsi filharmonikusok, csak a szomszédos Szeged egyetemistáiból alakult szimfonikus -, 5 éve alakult újjá (valamikor én is megfordultam benne, a hegedűmmel, kárpótolni akarván magam épp az egyetem kedvéért abbahagyott konzervatóriumi tanulmányokért, de nem igen működött akkor még ez a zenekar, és túlságosan az orvosi függelékeként, úgyhogy bölcsészként inkább - ha már valami zene-, mert az "kell" - az egyetemi énekkarnál kötöttem ki ; lányom meg már el se kezdte a zenekonzit, hiába vették fel, őt is, zongora tanszakra, ő már gimistaként is, a bölcsészeti tudományok (bár akkor még a képzőművészet mellett is) döntott, viszont most, hogy mondtam neki hova megyek, mondta, hogy biztos ott lesz a zenekarban V. Gabi, akivel együtt jártak a zeneiskolába kamarazenézni... igy is volt, egyből Gabikát vettem észre a zenekarban, komolyan, koncentrálva, szemüvegesen, szemben, az elsősorban az elsőhegedűsök közt...  Sibeliust majd Dvorakot játszva, akit a zenekar ifjú vezetője (és egyben dobosa) igyekezett "bemutatni" nekünk, a "tudatlan"nak tartott közönségnek, ha netán nem nézte volna még meg a neten(sic) ki is az a Dvorak , tán csak nem egy cseh focista?, mint neki mondta valaki,- ... hanem.... (ejnye-ejnye fiatalúr, még évtizedek hiányoztak a megszületéséig, amikor én már jutalomkönyvként - akarom mondani -kottaként kaptam az első konzis tanévem utáni évzárón a Dvorak nevű -nem focista, hanem -zeneszerző Humoreszkjét,-hahaha- amit aztán annak rendje és módja szerint meg is tanultam hegedülni, most is dúdolom-hallom magamban a ritmusát... mint ahogy az Új világ szimfóniája motivumait is, és nem kell aggódni, nem csak a 4. tétel közismertebb (kissé bombasztikus) akkordjait, s nem kellene sajnálni, hogy -mint előrevetítette-, 3 tételt végig kéne unatkozni addig, - ismerős, és legalább annyira izgalmas, sőt számomra közelibb(ek) az elandalitó, gyönyörűséges  előtte levő tétel(ek) is... talán inkább arra kellett volna felhivni a tisztelt hallgatóság figyelmét, hogy ne tapsoljanak bele a tételek közti szünetekbe, s talán a szimfóniát bevezető szöveg utolsó mondataként nem reklám és toborzó netcimeket kellett volna közölnie: info@...  azaz: infokukac (sic!)... ahol lehet jelentkezni. (bár de szivesen hegedülnék én is - mint valaha - a gimi- meg a városi zenekarban... de már beérem a zene hallgatásával, úgyis úgy hallgatom, mintha játszanám is, és odamegyek közben ahova visz... (s nem az  infokukac...ba:), hanem valahova fel, éteri magasságokba... (mint mikor évtizedekkel ezelőtt, 20 évesen, 1963-ban... a szegedi szinház Lamberto Gardelli vezényelte koncertjének hallgatása után, hatására -kicsit patetikusan ámbár őszintén irtam:..ott fent a másodemelti erkélyen,/ Magasan minden hétköznapiság fölött/ S itt lent lényem sikátorain bolyongva-/Újjá teremtett - igazi emberré - a Zene, a Csoda." 

 

 

 

aliz2. :: 2010. nov. 28. 20:57 :: 4 komment 
Kategóriák: 
kultúra :: Címkék: emlekezesMAKÓSZEGEDzene

 

A SZEGED ÉS AZ IDŐ 2008

 

 

 

A SZEGED folyóirat 20. születésnapját ünnepelte ma, a szegedi városházán. Kicsit elkéstem, a busszal - a háromnegyedórás útlezárás miatt -  a bevezető zeneszámról, de a beszédre már beértem a díszterembe, ahol lányom már ott ült, első sorban, mint a lap egyik szerkesztője. Ezt a 20. éves lapszámot amúgy  is huszonévesekkel csináltatták főleg, stílszerűen; interjúkat készítettek a város idősebb szellemi embereivel, minden generációból. A bevezető jegyzetet lányom írta. Elgondolkodtatóan, a idő múlásáról. (vagy múlhatatlanságáról? mindenesetre a címben ez meg van kérdőjelezve:
 

 "Megáll az idő?" Oldalt a mai fotója, s alatta (bár nem mondták meg neki!, nem is örült volna! ott van a mai 24 éve első felét összegző"...gyereknek lenni" c. kötete borítója, az akkori önarcképével. Mikor már a fogadáson egymás mellett ülünk eszegetve a salátát, oda is jön egy ismerősünk, miután "elnézett bennünket" eszébe jutott és eszünkbe juttatta, amikor még a kislány lányomat kísérgettem fellépésekre, tévészereplésekre, mindenhova.... (most azt kivánta, hogy majd - bár nem sürgetésből mondja - az unokámat is ugyanúgy kísérgessem...)

 

már megint ez a fránya idő!

az ünnepség végén emléktárgyakat osztottak a lap munkatársainak, ismerős nevet hallottam, egykori angol tanáromét, fekete haja megőszült, 90-en is jóval túl lehet, de még mindig robusztus és vitális; valami 8 könyvet irt, mint mondja később a folyosón, most lesz karácsonykor a legközelebbi bemutatója... a kulturtanácsnok - földim , együtt jártunk szolfézs órára - siet végig, fontoskodva a folyosón, én mindig látom benne az egykori, tágranyitott szemű, kedvesarcú kisfiút - pedig hol van az már! (bár a kedvessége meg kell hagyni, megmaradt.), fehérbe borult a most nyugdíjazott levéltári igazgató feje is, (nemrégiben jelent meg monográfiája a városról) valamikor együtt jártunk egyetemre, ugyan ő pár évvel még alattam is!, meg diákszínjátszóinkkal különböző fesztiválokra, versenyekre ... most látom csak, hogy akkor még mennyire ifjan...

...de mindenki teszi még a dolgát! s ez nagyszerű. ugyanakkor, ahogy a szintén fehérhajú főszerkesztő az ünnepi beszédében mondta: "jönnek az új generációk, okosabbakfelkészültebbekel kell hozni tőlük az értékeiket..." ők viszont érzik - az interjúk is ezt konstatálják, hogy mennyire szükség van a felettük levő generációk tapasztalataira is. Ahogy lyányom is írta a jegyzetében , a fiatalok idősebbekkel folytatott beszélgetéseire utalva: "...szép metafora ez, mert hát így élünk, legalább is így kéne élnünk ebben az emberi társadalomnak nevezett nagy családban: beszélgetve, más időkkel a hátunk mögött."... Jelzem már két évesen is folyton ezt mondogatta (jó 40 évvel idősebb  anyjának): beszéljünk, beszéljünk! S azóta is ezt tesszük...




aliz2.
 :: 2008. nov. 28. 23:29 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: folyoiratkulturalanyomSZEGED

MAGDI NÉNI ELMENT... 2007

Magdi néni elment...

Délután tudtam meg a hírt, Kanadából.

De számomra ő már sokkal régebben elment...

Utoljára vagy 8 éve láttuk (még a múlt században), A Balatonon - ahol szinte minden nyarunkat töltöttük, nagyszerű vendéglátását és társaságát élvezve... de már akkoriban is inkább csak nyaranta, mert az év nagy részében már Kanadában élt, ahol a gyermekei is.

Legutóbb, s annak is már néhány éve, amikor még tudtam beszélni vele, telefonon, olyasmit mondott a kagylóba, hogy, mikor is fog bennünket látni... vajon fog-e még....

Nem sikerült.

Anyukám, a nővére, aki már vagy 18 éve ment el, most ment el teljesen...

Igazi jó testvérek voltak. S hallom - unokatestvéremtől, Magdi néni lányától -, hogy az utóbbi időben mindig  őt : "Dusi, Dusi" - szólitgatta...

Ezen a képen nagynéném egyik látogatása után, még 1979-ben, a pesti busznál állnak, ahova kikísértük; beszélgettek még az utolsó perceket is kihasználva a buszajtó lépcsője előtt, az indulás előtt...

mielőtt elment a busz.

 

 

Remélem, már találkoztak "odaát." És megint "beszélgetnek"...

 

 

aliz2. :: 2007. dec. 2. 23:34 :: 3 komment :: Címkék: fotokapcsolatoknekrolog



süti beállítások módosítása
Mobil