hoppla hopp nem titok ,  szép az élet...virágos jókedv költözött belém

énekli Latyi  a Fel a fejjel c filmben (halálos veszedelemben , a nyilasok puskái előtt)  énekli - vidám-szomorúan "Peti bohóc"ként....

én is ilyen szomorkásan-mosolyogva emlékezek, amikor menet közben bekapcsolódva hallgatom-nézem a róla szóló, rá emlékező, őt felidéző tévéműsort, a nagyszerű Hogy volt?!sorozatban

azt hiszem - Latabár-szinészdinasztia ide meg oda (elődök, utódok) ő: Latabár Kálmán

  egyedülálló jelenség volt, persze nem csak a Latabárdinasztiában, hanem az egész 

szinésztársadalomban. Egyedülálló és utólérhetetlen. És mindez az ő kedves-megejtő-aranyos egyéniségének lehet a leképezése, "kisugárzása". Nem lehetett nem szeretni... fogalom volt számunkra, gyerekek számára, az 50-es években... A Latyi... Valaki, akin mindig lehetett nevetni, és valaki, akit lehetett szeretni - egyszerre... azt hiszem ez ritka  konstelláció...

színész volt de valójában "bohóc" - vagy inkább clown... a legnemesebb... és ugyanakkor annyira s megejtően (csetlőn-botlón, szeretnivalón) emberi...

 a nagybátyám személyesen ismerte, együtt mentek szinésznek... (a nagybátyám aztán inkább táncos lett, és külföldön..., de amikor hosszabb szünet után, a 60-as években Magyarországra jöttek, látogatóba, emlékszem, a Denevért néztük meg együtt az Erkel szinházban  (ahogy egyébként fiatal korában apukámmal, a bátyjával tették ezt minden szilveszterkor.az Operában..), a proscéniumpáholyból nézhettük-nevethettük végig a "Kálmán" különjátékát a börtönőr Frosch szerepében.

Nagybátyám teljesen odavolt tőle... , egyszeriben visszafiatalodott, és az előadás után a nevét kiabálta kint az utcán, "Kálmán! Kálmán" - tán azt remélve hátha meghallja, felismerve a hangját? aztán, egyszer nyáron, tán 65-ben? Siófokon  vendégségben voltak nála, ahova én is elmehettem volna, ha nem épp akkor lettek volna itt, bár épp Siófokon, az anyai külföldi rokonaim, s én többnyire velük voltam - igy van ez , néha összezsúfolódnak a történések, és az ember mindig rosszul választ - ez persze csak utólag derül ki..., hogy már nem pótolhattam az elmulasztott látogatást többé... Lemaradtam arról, hogy "életben" láthassam-hallhassam a "Latyit"... magánemberként... (bár nagybátyám beszámolója szerint "előadott" nekik úgy is- és remek este volt..., azt hiszem nála nem is vált szét a művész és a (privát)ember, a művész is az emberből táplálkozott szétválaszthatatlanul...)

viszont örülök, hogy láthattam a Denevérben "játszani". Most, amikor újranéztem a tévében a bejátszást illetve itt  a youtubon a jelenetet, mögötte látom azt a régi előadást "élőben", a szinházban...

de már nincs életben se a Latabár Kálmán..., se a nagybátyám,

csak még én s az emlékeim...

meg sokak emlékei....

aliz2. :: 2010. nov. 27. 18:10 :: 2 komment 
Kategóriák: kultúra :: Címkék: emlekezes, kapcsolatok, LATABÁR, rokonok, szineszek, tévé

 olvashatóan próbálok írni

a neurológusom szólt, hogy FIGYELJEM az írásomat (hogy rosszabbodik,?)

nade hiába, ha  nem tudom elolvasni

csak azt a sok, díszes noteszt sajnálom (amit részben lányomtól kaptam, hogy irjak bele szépeket..

mind üres

ha szépeket még igen is, de SZÉPEN már nem tudnék beleírni :(

elég nyugtalanul aludtam, felébredtem hajnali 5-kor, erős és elég hektikus szivdobogásra,  álmomban óránként vettem be gyógyszereket, aztán, hogy teljesen felébredtem a valóságban is, egyszerre egy párat, volt köztük egy valeriana is, aztán, mivel a laptopom is bekapcsolva maradt, nyitva a "hírkereső" oldallal, az első sor , ami szemembe ötlött:

Itt a leminősítés: Magyarország bóvli lett a Moody's-nál

Szóval: bóvlira ébredtem...

"Befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriába sorolta csütörtökről péntekre virradó éjszaka Magyarországot a Moody's Investor Service nevű nemzetközi hitelminősítő cég."

vajon gazdasági miniszerünk mikor ébred?

tegnap még a Heti válaszban "a második világháború utáni újjáépítéshez hasonlította az elmúlt másfél évet, amelynek teljesítményével elképesztően elégedett. "Már nem zuhan a fogyasztás, már az Európai Unió átlagos növekedésével bővül a gazdaság, több tízezerrel nő a foglalkoztatás az üzleti szektorban, már egyszámjegyű a munkanélküliség, az EU legjobb negyedében van a költségvetési deficit, miközben csökken az államadósság, valamint pozitív a külkereskedelmi és a fizetési mérleg" – írta.

miniszterelnökünk is azzal dicsekedett, hogy milyen sikeresek vagyunk... a Magyar Állandó Értekezleten. Szerinte " bár a kormányváltás óta továbbra is tombol az európai válság, a magyar kabinet – igaz, "vért verítékezve", "tégláról téglára, lépésről lépésre haladva", de – újjáépíti az országot, és sikert siker követ. ..hangsúlyozta, hogy ez akkor is így van, ha a mindennapi életszínvonalban még nagyon sok pozitív változásra van szükség ahhoz, hogy az emberek maguk is sikeresnek érezzék mindazt, ami Magyarországon történik."

Lehet, hogy nem ugyanabban az országban élünk?

vagy más jelentenek a szavak?

akárhogy is: a bóvli jelentése:

"rossz minőségű, selejtes, értéktelen áru; vacakság, ócskaság"

és van lejjebb is?! vajon mi?

további leminősités várható...

megjött a kormány reagálása is, időközben:a minősitő leminősitése:

http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111125-tamadaskent-ertelmezi-a-moodys-lepeset-a-kormany.html

Mivel a Moody's értékelésének semmilyen valós alapja nincs, a magyar kormány nem tudja azt másképp értelmezni, mint a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken reggel--

ja, igy egyszerű, nem tudomást venni a  tényekről, és mindent támadásnak minősiteni... micsoda "szabadságharc"! micsoda "győzelmek"!

aliz2. :: 2011. nov. 25. 6:05 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: vélemény :: Címkék: hirek

LOMBJAVESZTETT FÁK - VONATABLAKBÓL

vonatból festőinek találtam a fákat, vagy inkább grafikainak... mintha rajzolva lettek volna, szóval szépeknek, érzés- és gondolatébresztőnek is...

lombjaiktól fosztott fák

ágaik kirajzolódnak

a szürke égen

Látszik  a lelkük

Látom

A zöld lomb csak a látszatuk volt

lombtalanul még szebbek

Törékenyek, szomorúak, bölcsek.

Lényeglátó lényegmutatók.

Még a köd is jól áll nekik.

S jól állnak a ködnek.

aliz2. :: 2011. nov. 24. 9:25 :: 6 komment 

Kategóriák: fotó :: Címkék: gondolatok, terrmeszet, utazas

Pesten, úton-útfélen mindig, még a tömegközlekedésnél is, "történik" velem valami

mindig megszólít valaki, vagy valami, legutóbb egy plakát velem szemben,  - a PIMé, rajta József Attila, térről visszanéző tekintete, 

és  Faludy verse róla illetve a Japán kávéházról, egy már  október végén elmúlt kiállitásról, Faludy György Budapestjéről,a kisföldalattin, a Benczur utca felé haladva,  - oda is szaladtam a kocsi végébe, szemügyre venni közelebbről, s mire úticélomhoz értem , el is olvastam, egészen végig a verset, a régmúltból, a Japán kávéházról , Attiláról, emlékekről:

Ifjúság, költőtársak, a kávéház, az asztal –
viszem mindet emléknek a Semmibe magammal.
Attila lejegyezte gyorsan a végső rímet.
Szürke világ volt. Miért látom ma rózsaszínnek?

vittem én is magammal, ki a földalattiból, föl a Benczur utcába, máris nem szürkén...

és jutott eszembe nagybátyám  szines, levélbéli emlékidézése ugyancsak Attiláról, és ebből az időből, erről a helyszinről, mennyire egybe vág e kettő, meg a Rónai Mihály András emlékidézlése a közös helyükről a Japán kávéházról, s benne ugyancsak a "Attiláról", a költőről is (meg a "táncos" ról, aki...)

meg itt egy később megtalált dokumentum

 Faludytól:http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/90/faludy.html

.......

másnap meg a Japán Kávéházból lett Irók Boltjába húzódtam be a vad eső elől - ugyan hova, máshova -..., ahonnan pár napja kilépve "megszólított" valaki: író vagyok-e... (vagy "csak" olvasó ), de ez már egy másik történet...

aliz2. :: 2010. nov. 23. 21:07 :: 1 komment :: Címkék: Budapest, emlekek, eset, FALUDY, JÓZSEF, vers

Későn tudtuk meg, hogy Nádas Szegeden, az Assam-ban lesz, s már minden helyet előre lefoglaltak, de azért bejutottunk... Legutóbb Pestre, a Bárkába utaztunk fel, hogy hallhassuk a felolvasását, legújabb regényéből (a Párhuzamos történetekből)így csak egyszerűbb volt - de harmadszorra már lehet, hogy nem akarom annyira meghallgatni... Na nem azért, mintha nem mondott volna figyelemre (is) méltó dolgokat, csak...

Azt hiszem az írókat csak olvasni kéne, (vagy nem, ha nem a mienk) Ezek a nyilatkozatok eleve félrevisznek. A kérdező irodalomkritikusnak eleve más a nézőpontja, szinte az egész beszélgetés így abból áll, hogy elbeszélnek egymás mellett, némileg a hallgatóság feje fölött. (ami most különösen nem volt nehéz, lévén a közönség zöme lent, a padlószőnyegen ült)

Bár a végén lehetett kérdezni a közönségnek is. És épp a mellettem ülő úr kérdezett rá a Saját halál-ra, mint aki maga is átélt hasonlót, sőt írt is róla monográfiát (kardiológus) orvosként, meg látott többszáz esetet... csakhogy ő azóta jobban szorong, Nádason meg látja, hogy milyen felszabadult, vidám, lám most is "nevetgél"...

Pedig Nádasnak nincs is "humora" - mint mondja, szemére is vetik olykor, egy ilyen korban , amikor "vidámnak kell lenni" - ugyanakkor kritikus beszélőtársa is felismeri benne illetve szövegeiben az iróniát.

De valahogy ez az esti beszélgetés olyan párhuzamos történet lesz, ahol a szálak nem igen találkoznak, a végtelenben se - viszont alkalmat adnak hiteles, sajátgondolatok elmondására:

A "Saját halálban" emlegetett "magasabb gépállás" - nem azonosítható a halálélménynél már előbb megkezdett Párhuzamos történetek látásmódjával! magasabban lenni halál(közeli) élményben , mint ahonnan néznénk, illetve mint ahol a testünk van - szinte közhelyszerű , magam is tapasztaltam. Az utána következő felszabadító, megfordító hatást még inkább! - Hogy a túlzottan is racionalista Nádas nehezen talál rá magyarázatot? s szavakat? annál tiszteletreméltóbb, hogy megkísérelte megírni... Mint ahogy az is, hogy írásmódjára ez a (már a halálélménytől független) felülről látás jellemző; "mintha egy árny figyelné fentről" - akár Rilkénél, vagy Nemes Nagy Ágnesnél - Platont megidézve, aki szerint - köztudottan - a valós világ árnyképét látjuk csak (a barlangunk falán), a valós világ pedig a hátunk mögött van; a lélek meg halhatatlan,  így aztán nem csodálkozhatunk azon sem, hogy Sokrates nem Asklepiades testére gondol, hanem a szerelemre kíváncsi  , - mert az magasabbrendű, mint a világ anyagisága. (mennyire egybevág ez a később, saját regényéből megidézett részlettel, amikor is egy 57-es házibuliról van szó, ami egy  "fantasztikus szerelemben" végződik, - akibe viszont szerelmes vagy(ok) - szólta el magát az író, majd javította: akibe szerelmes a főhős (de hát Bováryné is ő azaz az író, meg mindenki, akit megír); épp kórházban fekszik, de a szerelemnek nincs szüksége rá, hogy két ember lefeküdjön egymással... a lényege "magasabban" van - vitázik a kérdezővel, (aki amúgy éppenhogy "testelmélet" specialista is, és - tévesen - azt hiszi, hogy  "érzékiségben van a szabadság nagy -  de fel nem ismert- lehetősége", s hogy Nádas is erről ír. Pedig : á, dehogy. lásd a fenti "szerelmi" történetet!)

Hogy "többet tudunk, mint amennyit a szocializációnk, műveltségünk megenged" - Nádas számára is evidencia. Legfeljebb mással magyarázza (mint pl. - kevésbé csakracionális- szerénységem)Mindenesetre érdekes az a felvetése a regényírói attitűdök szempontjából, hogy   a XIX. századi "mindentudó irók" (mint pl. Verne, Tolsztoj) kimentek a divatból, s a "korlátozottabb"tudást megmutató  írók (mint pl. Kafka, Beckett) után, a mai kommersz író egyenesen "hülye" - mert (azt hiszi?),  hogy eleve kevesebbet mutathat annál, mint amit tud. Nádas - szerinte - megsértette a "hülyeség" ma érvényes szabályát, őt pl. nem érdekli, hogy Platonról nem szabad/na ma irni, ő mégis ír róla. (Igaza van, de miért nem szabadna? minden korban akad azért, akit érdekel Platon, sőt tud is valamit róla maga is) S abban viszont nagyon igaza van, hogy potenciálisan mindenkiben benne van egy nagyobb tudás (a gyerekkorban még inkább) - és ő erre támaszkodik.  (hogy ezt a "közös alapot"  (csak)a szenzualitásban véli felfedezni, és csak az agyban keresi, méghozzá 4 helyre lokalizálva- ez megint vitára késztet)

De azt kimondja, hogy mindannyian isteni lények vagyunk - bár "erről se tudunk mit mondani" -ismeri be korlátainkat, a kifejezés, megértés korlátait. S rögtön - a közös  kiindulópontunkon túli - különbözőségeinken ámul el, értetlenül, hogy minden egyed más mégis, kívül-belül - a gondolkodásmódban is. (talán ezért se tudnak közös nevezőkre jutni a kérdező kritikussal). S hogy mennyire meghatároz - azaz különbözővé tehet bennünket pl. az is, hogy Szegeden vagy Párisban születünk.

Hogy a kuszáltságon, a társadalmi káoszon túl mégis meglátta a "szilárd rend"-et a világunkban, ezt annak a 3 és fél percnek köszöni, amikor "meg volt halva", de hát abban a szférában - mint tudjuk - nincs idő!

A sokféleségünkben, a differenciált viselkedéseinkben is egységesülésre kell(ene) törekedni, meg is van mindenkiben ez a vágy, valahol, együtt a harmónia, a tökéletesség iránti vággyal. (vö. Arosztotelesz:"Minden ember a jóra tör") - ugyanakkor tudnunk kell, hogy tökéletesség nincs, csak asszimetria. Mégis törekszünk a harmóniára. (talán ebben is rejlik az emberi sors heroikus tragikussága?) hogy amit el akarunk érni, az nincs is?!

És hogy miért nem ír kerek történeteket (hogy miért nem fejezett be egy történeti szálat a 3 kötetes Párhuzamos történetekben? )- mert azt abban a 4. kötetben kellene megírnia, amit pedig nem fog megírni. (bár egy részletet éppen ebből a nem megírandó(?) 4. könyvből olvas fel - kérésre) De ő nem a kerek, egész történetek írója - mondja -, aki erre vágyik az olvasson mást, ne őt. Hiszen  ez is egy félreértett konvenció, hogy az életnek eleje , közepe, vége van,  s így a történeteknek is eleje-vége-közepe kell hogy legyen - valójában  amikor születünk már  meg vagyunk határozva. Genetikai meghatározottságra utal persze.  (én,  a javithatatlan, hozzágondolok még valami mást is!)

aliz2. :: 2008. nov. 24. 23:15 :: 7 komment :: Címkék: irodalom, konyv, SZEGED