http://www.litera.hu/hirek/a-het-verse-pilinszky-janos-utoszo

mivel ilyen jól megírták az én élményemet is, mert engem is ugyanígy nyűgözött le Törőcsik régi beszélgetése, az ő beszéde, az ő arcai, és átlényegülő Pilinszky-versmondása vívódásai közepette .. idelinkeltem az írást a literából, a verssel, érdemes elolvasni, mindkettőt, sőt megnézni a videót... ha lehet... (én másodszor nem tudtam), de először, a tévéképernyőről csináltam, muszáj volt!, egy csomó portréképet Törőcsikről, minden képen más az arca... egy vívódó, esendő ember, s egy nagyszerű (előadó)művész (h)arcai…

és vagy 30 évvel később ugyanez(?) az "arc", Szegeden, az egyetemen, lányom mellett, dijat adott át , meg interjút is adott neki az egyetemi lap számára..- akkor is készült egy jópár, jó fotó, igazi kép, ott is mindenhol más, de ott teljesen és önzetlen érdeklődéssel, mások, a diákok felé forduló, szeretettel...

az interjú ...... nekem, bevallom, öregen még jobban tetszik. igazán önmaga, és a korábbi bizonytalanságai, (elbizonytalanításai!), amik beleépültek, tették igazán erőssé, hitelessé - a közben támadó betegségét is leküzdhetni tudóvá - .......

aliz2. :: 2012. dec. 4. 1:26 :: 11 komment :: Címkék: lányom, színészek, tévéműsor

 van az ősznek ősze

a télnek is tele

nyárnak nyara

tavasznak tavasza

mikor minden

leginkább az ami

életünknek élete

a csúcson

túléretten

már lefelé 

bandukolva

a tudodmiig

nyitva volt a kapu véletlenül, azé a házé - ahol, tudom - az őseim laktak...

tudom iratokból is a címet, és egyszer , a 60-as évek vége táján Bécsből hazalátogató nagybátyám el is vitt elé, megmutatva az ablakokat is, ami mögött laktak, s mesélte, hogy a házmester mindig rászólt, hogy -

- Lacika ne kiabálj, mire ő a házmester rikácsoló papagájára utalva sértődötten megjegyezte: - - Miért, a papagájnak szabad...?

Most beslisszoltam a nyitott kapun is, hogy szemügyre vegyem a ház belsejét is.. (nem úgy mint jó néhány éve apám emlékeit kutatva a szomszédos utcában levő (egykori Barcsay) gimnáziumba belépve, s engedélyt kérve feljutáshoz,- a portás nem engedett tovább) - itt, most senki nem állított meg, és mikor megláttam, a körfolyosós udvart, az emeleti ablakokat, ajtókat, nem állhatta útját semmi az emlékezésnek; egyből eszembe jutott az emlék, aminek szuperplanosabb volt a képe, most idekerült köré a totál is, az a szuper- kép régóta, 45-46 óta él bennem, mikor olyan két és féléves lehettem, nagyanyámat meglátogattuk anyukámmal, és nagymama tükörtojást sütött épp... most vagy 65-66 év után, láthattam melyik ajtó mögött is... és eszembe jutott a nagy szoba köralakú nagy asztala is, amire kirakta nagyanyám apukám kiskorában készített rajzait, egy albumból, és én egy széken térdepelve nézegettem, áhítattal, majd amikor zongorázott s én mellette álltam, elbűvölve, és egyszer csak röcsögni kezdett a padló mögöttünk, nagybátyám egy barátja jött, kezében egy nekem hozott ajándékkal, kis kosárban, színes húsvéti tojásokkal, amivel aztán - miután kiüresítettük-, lesétáltunk a forgalmas utcára, és ott pattogatott kukoricát vettünk bele... még arra is emlékszem, hogy nagymamám a Dohány utcai templom karzatára vitt föl, évtizedekkel később éltem át a mostanihoz hasonló emlékidézést, amikor a saját lányom vittem ugyanoda föl...

mi mindenről tudnának (tudnak is! )mesélni a terek, falak... nemigen fog emlékeiken az idő, hűségesen őrzik..., és készségesen felidézik, -akár a prousti madlen -átnyújtják, visszaadják nekünk, ...akiken pedig jobban fog... de azért az eltűnt idő nyomában járnak...

aliz2. :: 2011. dec. 4. 1:11 :: 16 komment ::

Címkék: Budapest, emlekezes, kapcsolatok, mult, rokonok

 ..2007. december 4.

Néha jó makainak lenni. Amikor épp Makai Emilről tartanak előadást, és a végén azt mondja az előadó, hogy végre el tudta érni, amit az egyetemi hallgatóságánál nem. Mert Makait igazán a makaiak érthetik...

Mi meg igazán jól járunk ezzel az européer komparatiszta előadóval, mert a makaiakról is úgy beszél, hogy elhelyezi őket a tágas nagy világban, világfolyamatokban – bár mindig úgy tűnik, hogy a központ Makó, ha időlegesen el is hagyják saját központjukként.

De valahogy ide, s önmagukhoz mindig visszatalálnak.
Talán mégse véletlen, hogy hova születünk..
S van egyfajta örök visszatérés is. (?)
Bár lehet, hogy ahhoz előbb el kell menni...

A makói főrabbi, eredeti nevén Fischer Énoch hatodik gyermekét, Emilt is papnak szánja, ezért is küldi 13 évesen (a barmicvója után?) a budapesti papi szemináriumba, csak ott, a nagyvárosban lassan, később, máshogy kanyarodik a sorsa. Bár első kötete – még 17 évesen – a ”Vallásos énekek” címet viseli, majd 22 évesen „Zsidó költők” címmel jelennek meg műfordításai.. Sőt, verses regénye is biblikus ihletésű, címében is: „Énekek éneke”.
De miután 23 évesen elvégzi a rabbiképzőt, úgy dönt, inkább újságíró lesz. De valójában költő. Magyar, nagyvárosi (budapesti) költő akart lenni, s az is lett. Kiss József lapja szerkesztőjeként is elsősorban az. És milyen sokra tartják! Ady, Kosztolányi.. tulajdonképpen nekik nyitja az utat, a modern nagyvárosi költészet felé, szemben az akkor már nagyon hanyatló, epigonjellegű népnemzeti iránnyal.. De vajon a mai napig is dúló urbánus-népi ellentét valahol itt eredezik?

De számunkra most már nem az ellentét az érdekes, hanem ami az elhagyott kisváros (a fészek) és a választott főváros (Pest) közt húzódik – a felszín alatt. A fészkéből kizuhant madár – a sorsából kizuhant ember -metaforizál az ihletett előadó.

És kiderül, hogy Makai sorsfordulata mégse volt teljes, hogy megmaradt annak, ami kezdetben volt. A Hinni című verset idézi – 2006 nyarán hozta le a Múlt és Jövő folyóirat (mert milyen aktuális ma is.) A vers két részből állva Jóbra hivatkozik, akiként érezve magát hisz, hisz továbbra is, a gátló tényezők ellenére is, - milliók közt járva egyedül –, mert megszólalnak benne az átörökített, régi értékek, a „fészek” értékei, a rabbinikus hagyomány, a családi hagyomány, az ősi hit, a rejtőzködőn Istenhez fűző alapvető kapcsolat – legbelül, legmélyen – feltör és megvéd a negatív környezeti hatásoktól, a süllyedéstől.

Roráté című versét még feltétlenül el kell olvasni... Nem találom a neten, de találtam egy megható leírást róla, egy újságírótársa tollából, felidézi, hogy amikor felolvasta nekik ezt a vallomást, amit elszakadt múltjának, apjának tett, a hangja a végén elcsuklott a könnyektől. „Coc sírt. Makait siratta.” (Coc volt Makai bohémneve. - bár valójában, szíve mélyén mindig is Makai maradt.)

Nagyon fiatalon halt meg. Alig 31 évesen. Ady Makai halála című szép versében emlékezett meg róla.

Legvégül „hazajött”. Makón temették el, a Jángori temetőben, 1901-ben.

betévedtem a könyvtárba a két étterem közt (ehetetlen volt -számomra- a rántott máj az egyik helyen, -nem részletezem, miért- mindenesetre felmerült bennem, hogy visszatérek frissen elhagyott vegetarianizmusomhoz vagy a saját tűzhelyemhez) még jó , hogy a rendelt paradicsomleves helyett hozott frankfurti levest tudtam enni), de gondoltam eszem a másik helyen legalább egy kis palacsintát, aztán meggondoltam , betértem a 2 étterem közti könyvtárba, - földi táplálékok helyett valami másra, no csak afféle "üres" magazinok felületes átnézésére, de közben valami mást találtam: meleg színekben pompázó foltvarrásokat, téli, ünnepi hangulatot eszembe is jutott, amikor évekkel ezelőtt Vén Emilnek volt itt kiállítása csupa mediterrán festményből, és észlelhetően több fokkal melegebbet lehetett érezni az amúgy elég hűvös könyvtárteremben most is, a kinti nyirkos, hideg-rideg idő egyből elfelejtődött (a rossz ebéddel együtt) még a hangulatom is jobb lett ezektől a képzőművészeti alkotásszerű foltvarrásoktól aztán eszembe is jutott , holnap lesz a kiállítás megnyitója a "Hagymavirág Foltvarró egyesületnek" "Ünnepi hangulatban" címmel. Nos hát nálam már most megnyilik...

aliz2. :: 2009. dec. 3. 19:10 :: 5 komment
Kategóriák: ünnep ::