azon gondolkodom, hogy általában -eltekintve a forradalmaktól- észrevétlenek a változások, amik végülis egy egész megváltozott, kifordult világot eredményezhetnek - akár körülöttünk. A főkérdés az, hogy mi hogyan változunk vagy nem változunk - a változások közepette. Mindig is ez volt az egyik főkérdésem: még pályakezdő koromban is, emlékszem; hogy alkalmazkodjon-e az ember, ahhoz, amit netán el is ítél, vagy makacsul, hűen önmagához konfliktusról konfliktusra , nehézségekkel vívja csatáit. Persze a kérdés sose ilyen kisarkított a gyakorlatban, azaz az élet bölcsebben meg tudja válaszolni, megoldani, mint a szofisztikus okoskodás...
de azért nem mindegy, hogy önmagunk maradunk e. külső engedmények tehetők. de belűl,- úgyis az a lényeg -: maradjunk, amik vagyunk. esetleg fejlődjünk. de fölfelé ,sose vissza.
ha Csipkerózsikaálom után ébrednék fel mondjuk fél évszázadnyi alvás után (a 100 sehogyse futja - királyfiakról nem is beszélve...) biztos még jobban elcsodálkoznék mi van, mi lett körülöttem.
persze van ebben a változásban jó is rossz is, mindenesetre ez egy másik világ már...
és egyre inkább más, és a jó mellett, igen , az a szembetűnőbb, ami zavar
a durvaságot, ormótlanságot sehogyse tudom megszokni pl.
egyre gyakrabban azon kapom magam , hogy régi "unalmas" filmeket élvezettel nézek
tetszik, hogy ott még máshogy viselkedtek az emberek, egyáltalán: viselkedtek
újabban - észrevettem - nem csak a saját fiatalabb éveimben készült vagy akár játszódó régi filmeket nézem szívesen újra, mint valami régi mozgó-fényképalbumot
hanem régebbieket, régebben játszódókat, még kosztűmösöket is (amit fiatalkorom "modernitás"lázában bizony nem kedveltem) (merthát én meglehetősen modern - mármár "avantgarde" voltam)- hát igen , életkorunk miatt is változunk, nem csak a kor, ami körülvesz fordul olykor szembe velünk - kettős ez a széthúzás - másrészt viszont megvan a rálátás, már mindenre... nem véletlen , hogy régen a senatus (az öregek) döntöttek fontos kérdésekben - de ki figyel ma rájuk (ránk?) oda...
mindez most Bergman legutolsó (de már annak is negyed évszázada) mozifilmje kapcsán jutott eszembe, aminek első részének a második felét nemrég láttam, (véletlen kattintottam rá, de egyből ottmarasztalt, a felismert gyerek testvérpár: Fanny és Alexander), tegnap meg a film rendezéséről készült film ("Műhelytitkok" )-varázsolt el.... majd még írok róla, szombaton lesz a 2.rész - csak el ne felejtsem! - tegnap is lányom írt sms-t: kapcsold be a Duna tévét - különben bizony nem láttam volna, így se az elejét, ennek se... Legfeljebb a neten az ajánlását, s ott ez a Bergman mondat: Ha túlsokat beszélük, eltűnik a varázs."
Varázs volt, maradt bőven. Várom a szombatot.
És próbálom a jó változásokat felismerni. De sajnos pl. a filmművészetben (majdnem filmipart irtam!) sem látni jeleit... (dehát a film is azt a kort tükrözi leginkább , amiben létrejött , s nemcsak a kort, amit ábrázol.)
aliz2. :: 2007. dec. 5. 23:14 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: BERGMAN, elmelkedes, film, ido, tevemusor, valtozasok
