tegnap este csak félig meg félszemmel, félfüllel néztem-hallgattam a Prima Primissima díj 5., jubileumi átadó ünnepségét, ami külsőségeiben már-már olyan mint az Oscar -... csak itt 3-3 jelölt van kategóriánként, akik közül mindenki "győztesnek" van ugyan titulálva, de a kiemelt fődij révén az igazi nyertes- minden kategóriában - egy személy, meg van közönségdíj is, érvényesüljön a nép hangja is- jelszóval, s az idén 25 alattiaknak először lett junior kategória is

én a primissimus primissimae (lehet hogy nem jól deklináltam, s a genitivusom egyes számban(?) pontatlan, rég tanultam latint - akkor is mindig anyám segitett ki, mert neki a fejében volt az egész latin szótár , nyelvtanostul, én meg lusta mindennek külön utánanézni) - szóval a főfődíjat az alapító Demján Sándornak adnám. Igazi mecénás, akit szemmel láthatóan boldogít, hogy másokat elismerve, "boldoggá" tehet, Töröcsik, az egyik jubileumi díjazott meg is jegyezte, hogy ő az, akitől méltósággal lehet elfogadni dijat" (mondják egyébként azt is, hogy van, amikor a díjazott ad rangot egy díjnak)

én leginkább Hankiss Elemér "győzelméért" izgultam. Nem csalódtam, benne se; mindig mutatják eredményhirdetés előtt a 3 jelölt arcát, az övé meglehetősen nyugodt, komoly és rezzenéstelen volt - semmi izgalom, semmi győzni akarás - tárgyilagos, mintha nem is róla lenne szó, talán kissé egykedvűen  szomorú is. Úgy tűnt, hogy meg is lepődött , mikor kiszólitották.. Végre nem a jólismert tweed zakóban  s a piroskockás sálban jelent meg, hanem  egy decens sötétszürke, csikos, finomanyagú öltönyben, világosabbszürkés ingben, nem is tudom nyakkendő volt-e rajta, de rögtön azzal a szabadkozással kezdte, hogy "nem is öltözött úgy..." (szinte mindenki szmokingban, nagyestélyiben)....mintha nem is számított volna a kitüntetésre... ha nem láttam volna, vagy ha nem ismerném, úgy ahogy, el se hinném, dehát hozzá képest ez is elegancia volt, és az igazi eleganciá(ja) amúgy se az öltözködésben van, egész másutt... amiből most is megcsillantott öltözéktől függetlenül, amikor köszönetet mondott azoknak a régi tanárainak , akiktől emberséget kapott egy embertelen korban is... ami rá is annyira jellemző (hogy milyen korban , azt most talán hagyjuk),s hogy mennyire "emberi", az megmutatkozott abban is, ahogy családjának: feleségének és gyerekeinek mondott köszönetet, méghozzá azért, mert mindíg nevettek az írásain, és ez megóvta őt attól, hogy túlságosan komolyan vegye magát... Sebaj, mi azért komolyan vesszük! (A múlt rendszerben írt Diagnózisok szemnyitogató világosságától  az "Emberi kalandon " ( a mi "kalandjainkon") át  a legújabbkori "fogyasztói civilizációs" énünkre-, ránkvilágitó Ezercú énig. Mindig jól tudja mire (milyen "csapdákra") kell ügyelnünk , sok-sok jó kérdést feltéve, keresi (keresné velünk is!) a megoldást, jó irányba terelgetve.... talán most egy kicsit többen figyelnek majd rá? Ránkférne...

Demján is megszólalt a legvégén. Köszönetfélét mondott a köszönőknek? - Fáradtabbnak látszott, mint 5 éve, ... de azért az is látszott rajta (amit épp tegnap pedzegettem itt az ajándékozással kapcsolatban): hogy adni nagyon jó!

aliz2. :: 2007. dec. 8. 10:14 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: HANKISS, kultura, tevemusor

az óbudai lapban már régebben kinéztem, hogy betlehemest lehet nézni, a Kolibri szinház előadásában

igaz, egy kicsit buszozni kellett odáig, de jó programnak bizonyulhat - kisunokámnak is - véltem. Hát azért nem egészen...  egy éves korának nem a legmegfelelőbb "szinház"i produkció ez  (bár a Kolibri prospektusain olyanokat is olvastam, hogy 0 kortól csinálnak szinházat a legapróbbaknak is...)

ingeréhes, eleven unokámat egyébként minden leköti az utcán... az utca maga akár egy szinház , úgy is szemléli, jobbra, balra, előre, hátra, föl, le  nézelődve,

...láttunk most is műkorcsolyázó gyerekeket, bódékat, amikben árultak különböző karácsonyias cikkeket, (felfedeztem ugyanazt  a kedves hartai eladónőt, akitől a makói hagymafesztiválon vettem még ősszel egy tulipános kulcstartót...:) el is beszélgettünk),

 aztán "regősök" hangjára lettünk figyelmesek, kezdődik az előadás..

erőteljes, eredeti , regölős hangsúlyokkal és hangerővel... terelgették össze a nézőket a kis szinpad elé, ahova felmeneteltek végül is, egy darabig , néztük, hallgattuk, a szinpad elé, a sor szélére állva, hogy lásson is valamit "a gyerek"a babakocsijában,

de elég kritikusan szemlélte (mi meg őt), anyja szerint a túl erős dobolást nem nagyon birta...

 úgyhogy egy altatóval fülünkbe visszaindultunk, most gyalog, és az út közepe táján  el is aludt unokám a kocsiban...

útközben "találkoztunk" 2 szoborral, a nagy óbudai iróéval ( Krudy): (alias Latinovits Szinbád)

 

és Óbuda egy régi elegáns polgármesterével (Haller)...

majd  egy szép parkon át haladtunk (itt is akad szép tájék, nem csak vidéken, hát még ha utódaim "népesitik" be..

lányom nézett volna valami esti programot nekem a Fidelioban, mig még aludt a gyerek, ("mig alszik szivünk Jézuskája"...:(B.Sz.)

de nem talált,

én viszont már tudtam, hogy este a Nyugati térre megyek. a chanukiához, a soros gyertyagyújtásra.

azt még nem tudtuk, hogy épp hajnalban (szombat volt) megrongálták...., nekem igy tűnt teljesnek és kereknek a nap.. el is mentem, ott se tűnt fel semmi - de talán az utólagos hirrel sajnálatosan még teljesebb lett a nap képe

Legyen világosság!

Gyújtsuk csak a gyertyáinkat! (chanukián, adventi koszorún)

A sötétséggel meg nem kell foglalkozni,

mert ahol fény van, ott úgysincs...

(plakátfotó) 7-re mentem a Grandkaféba, ahol a Hajnóczy tanulmányokat megjelentető egyetemi "műhely", aminek lányom is tagja lett - tartott bemutatkozást ... igazán bemehettem volna előbb is Szegedre, s nem az utolsó lehetséges busszal, ráadásul  úgy szálltam fel, hogy  szórakozottan, tévedésből a sofőrtől Makóra kértem a jegyet! (Makón!) Mintha máris vissza akarnék jönni, aztán persze ottragadtam, különböző okok miatt, és a legutolsóval, az imént , értem haza... de jó volt egy kis frissebb szegedi levegőt szívni, pláne este, mikor már elül a forgalom meg a lárma.... kérdezte lányom, a "szereplés" után, hogy megérte-e bejönni - nem is igen tudtunk, amúgy beszélni, mert mint ahogy a közönségnek szánt bemutató előtt,  utána is ottmaradt még a tisztelt "műhely"társaság "zárt" kerekasztalbeszélgetésére - hát persze, hogy megérte - különben is még az én könyvtáramból olvasta a tanulmányához is az egyik Hajnóczyt - az én figyelmemet a szinjátszócsoport vezetői tanfolyamon hívta fel rá egy hallgatótárs még  a 70-es években, mondván a szenzációt, hogy megjelent  A Halál kilovagolt Perzsiából c. könyve... nem lettem fanatikus H-rajongó - egyáltalán - de korjelenségként néminemű közösséget mégiscsak vállalnom kell vele - annál is inkább, mert annyira de annyira benne van az akkori -közös- korunk a szövegeiben - mint valami dokumentum, majdnem mint maga a valóság(unk)

(meghát hogy ne mennék be, ha lányom "szerepel"...s hogy is ne "érné meg"?!)

aliz2. :: 2007. dec. 6. 23:51 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: irodalom, lanyom, SZEG

tegnap már koradélutánra be kellett mennem Szegedre, lyányom után vinni egy hétvégén itt felejtett fontos dossziét (cikkek a klasszikusok át/nem/írhatóságáról, meg egy fontos könyvet (Borbély Szilárd: Árnyképrajzolóját) Igazán nem volt nagy súlya, s így legalább volt egy-két szabadlélegzetű órám is Szegeden, ahova újabban - túlzott kényelemből és kíméletből - csak egy-egy eseményre mentem be célzatosan - ma is így lett volna amúgy: este 7-kor kezdődött a fotó- kiállítás, (Csösz Géza, a "21. század Don Quijotéiról" ) amit lyányom nyit(ott) meg, (sőt a fotósorozatban is szerepel, mint egy "Don Quijote" - anakronisztikusan - egy könyvet olvasva-írva), s 9-kor még egy VitaMIN is ugyancsak a Grand Caféban - most Térey Asztali zenéjéről. Lányomnak volt még délután egy irodalmi teaesten is "jelenése" mint mondta - a néhány évnyi fölényével: "kamaszok" azaz középiskolások közt. Oda indultam illetve elé mentem, mikor útközben felfedeztem Sonkodí Rita - irodalmi ihletésű - lírai kiállitását a Démász székház pompás belsőudvarában. Úgyhogy lett ma két kiállítás, és egy irodalmi (vita)est - kultúrélménynek. De tetszett az alkonyi Tiszapart is. Meg este a kivilágított Kárász utca. Meg olvasgattam, vásárolgattam is kicsit a Libri könyvesboltban. És ezúttal - elakadás nélkül, időben - már fél 12-kor itthon is voltam.

Még fotóztam is; ime a nap (hellyel-közzel) képekben:

tessék megtekinteni a kiállítás képeit itt (vagy itt is):

http://www.photocsosz.com/a_xxi_szazad_don_quijotei/

és a kiállításról , a megnyitó szövegével,-az Irodalmi Jelenben- itt:

http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/420

aliz2. :: 2008. dec. 4. 10:03 :: 8 komment :: Címkék: fotók, kiallitas, lanyom, naploSZERUSEG, SZEGED