Szép Ernőről ír lányom, és megemlíti, hogy már akkor ismerte, amikor még nem is olvasta, mert már gyerekkorában az anyja (én) mindig idézett (idéztem) tőle egy mondatot, ezt:
"Boldog voltam, csak nem vettem észre"
nos, én már ezt el is felejtettem... de arra emlékeztem (jellemző!), hogy valamelyik naplómban, fiatal tanár koromban, írtam erről a fontos mondatról (s ami valóban belém vésődött)...
úgy látszik lányom emlékezetébe is, ha nem jobban, 2008-ban az iskolája jubileumi ünnepségén, a rajzkiállítás megnyitását is ezzel a mondattal kezdte:
"Boldog voltam, csak nem vettem észre” – sokszor eszembe jut ez a kesernyésen nosztalgikus Szép Ernő-mondat, ha az általános iskolai évekre emlékezem, pedig nincs bennem semmi keserűség: ha a jelenre gondolok, nem bánom, hogy felnőttem; ha pedig a múltra, nem azt kérdezem, miért múlt el olyan hamar, hanem örülök, hogy olyan volt, amilyen. De van valami tagadhatatlan tény: az, hogy csak utólag értékelhető igazán az az adomány, hogy művészetben, művészettel, művészet által nőttünk fel."...(2008.szept.)
kikerestem most a naplómban, 1969. december 14-i a be jegzés ezzel a fontos mondattal:
"Visszatérek egy színházi közvetítés kapcsán a dec.4-i "utóiratomhoz". "lehet, hogy nem ismerve fel a kikötőket, áthajózom rajtuk,"
Nos: Szép Ernő tudatosan álmod(oz)ó hőse mondja a darab végén. "Boldog voltam, csak nem vettem észre." - A felismerés késői, de mindenesetre igazolja egy korábbi tételemet is: "a boldogságról", ami akkor tudatosul, ha már elveszítettük. -" (1969.decermber 14.)
itt kb annyi idős vagyok, mint lányom most, sőt fiatalabb 1-2 évvel...
az én bejegyzéseim elég szomorúak, olykor kétségbeesettek, de legalább is szkeptikusak,
mintha tényleg boldog lettem volna, csak nem vettem észre...(?!)
mert emlékszem, mi várt mikor hazajöttem, s az már egy szomorú történet...
aliz2. :: 2012. dec. 5. 11:08 :: 6 komment :: Címkék: élet, emlékezés, fotó, ifjúság, irodalom, lányom, múlt, napló
