kezembe került egy könyv (egyszer már átfutottam, bár nem nekem íródott, hanem a másik"oldalnak - node épp ez az, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól, és egymásra utalt, én egyszerre írnék (ha tudnék) mindkét oldalnak... arról van ugyanis szó a könyvben, ahogy a cím is sugallja:
Hogyan segítsünk idős szüleinknek?(persze az alcím kicsit specializál és sötétít: "időskorúak gondozása, ápolása") - tehát akkor értelmezhetem úgy is, hogy csak a beteg idősekre vonatkozhat, viszont ha belelapozok a könyvbe, kiderül, hogy eleve az idősséget, folyamatként vizsgálva (márpedig ezt teszi, és épp ennek figyelembenemvételét kárhoztatja) ílymódon az időskor "kifutását" ott látja, elkerülhetetlenül. Természetes, hanyatló életfolyamatok lezárásaként. Szomorú.
Pedig a szülők - általában - éppenhogy arra vannak berendezkedve, úgy gondolkodnak, hogy ők akarnak segíteni a gyerekeiknek. Fordítva nem megy ez nagyon. Az ő részükről se. Nem csak a fiatalok oldala felől...
A könyv azt mondja, hogy mindenképp és időben kell beszélni ezekről a dolgokról és cselekedni is...
Én a kölcsönösségre építenék. Fizikailag az öregedés, öregség egyre nagyobb elesettséggel és gyakorlati segítségre szorulással jár! Viszont azzal, amiben az öreg "erősebb", a szellemi tudás, de gyakorlati tapasztalatai is, amit évek során felhalmozott, - ő szeretne segíteni - ... kár , ha hiába...
aliz2. :: 2012. nov. 30. 14:57 :: még nincsenek kommentek
