hétvégén megint Szintézis Szabadegyetemem volt , és mivel a helyszíne közelében a Váci utca stb, nosztalgiából, gondoltam, átmegyek ebédszünetben -pont 12 órát ütött e toronyóra- egy aluljárón, és kikötök ott egy kis sétára... rég jártam arra, vagy 10 éve?, de hamar felelevenedtek régi séta emlékek, sőt még régebbiek is, sőt még bécsi sétáké is - bár ott már vagy 40 éve nem jártam... akkor viszont a régi Pestet láttam Bécsben valahogy - amit egyébként én személyesen nem is láthattam... a nagyvárosokban van valami egységesen uniformizáló, és eleve külföldnek szóló - itt, a Váci utcán, Váci utcán... különösképpen...

a kirakatok ragyognak, mindenhol SALE - de érdekes módon nem is annyival drágábbak az árúcikkek, még leárazás nélkül sem, mint vidéken. A Katona József Színháznak megnézem a képeit. Valamikor hogy szerettem ide járni, most már azt se tudom, milyen darabok mennek (Katherina Blum tisztessége?!), a Hermes szobor most is vigyáz, az Anna presso is még a régi, valamikor az ifjú Hegedűs Géza (akkor még lehet, hogy "D" nélkül) egy tévéjáték felvétele közben itt itta már az 5. (igazi, gőzölgő) pressokávét, az elégedetlenkedő rendező ismétlést kérő instrukciója nyomán. Az út végén egy utcazenész trombitál "Az az egy fontos, legyetek jók most..." egy kisgyereknek, akit az apja tart az ölében , a zenész mellett meg az anya gyönyörködik a családjában, már nyúlnék is a fényképezőgépemért a táskába, olyan beszédes a jelenet, de már vége is a számnak, búcsúzkodnak: "gyertek holnap is " mondja a a zenész a távozó családnak, s még utánuk kiáltja: "de fényképezőgépet hozzatok!" jaj, de "béna" is vagyok, kezemben a géppel... De én azért, most is elő tudom hívni a jelenetet, gép, kép nélkül is! Sőt még a zenét is hallom:..

Legyünk jók... Ha tudunk! A többi nem számít.

aliz2. :: 2009. jan. 18. 23:33 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, foto, szineszek,

 nem panaszkodhatok igazán a modern kommunikációs eszközökre, lányom külföldről jövő  hiradásainak gyakoriságára még úgyse!... irásban: sms, email, szóban: skype, képben mms, de együtt is a hanggal a kép a skypeon , sőt már a gmailon is webkamera segítségével - sőt erről még közben állókép is készithető - és mindez egyidőben, rögtön "itt van" - nem kell várni rá napokat, mint a postai levelekre..., vagy  órákat, mint a meghivásos telefonbeszélgetésekre...  azt mondják eltörpülnek, nincsenek kilométerek...

én azért érzem!

és nosztalgiával vagyok képes visszagondolni azokra a hosszú, több oldalas kézzel írott levelekre, amiket napokig vitt a posta egyik országból a másikba..., és mennyire tudtuk várni!.. (de talán türelmesebben, mint most egy- egy röpke sms-t, vagy vagy emailt)

ma a kezembe került teljesen váratlanul egy régi légipostai boríték, amit én címeztem Zürichből, anyukámnak a messzi Makóra, vagy 6 oldal levélbeszámoló apró betűkkel sűrű sorokban vékony átütős légipostai papirlapokra teleírva...Aztán megtaláltam Anyu levelét is, amit ő irt pár nappal korábban, amiben már írta, hogy várja a Genfből küldött képeslapomon előre beharangozott zürichi levelem.. ...  1964. július 15. 11óra az ő levele dátuma, az enyém meg  már július 31. De utalok a levelemben egy 1 héttel előbb megírtra is! (már több mint fél százada mindez! ez már a múlt... (a közölhetőségi tilalom is lejár ennyi idő alatt.) 

Irunk mi még valaha is ilyen részletes, alapos, kézzelírott leveleket..? vagy ezek a levelek már-már múzeumi tárgyakká lesznek?- Hiába gyorsabbak a mostani virtuálisak, és hiába voltak már a keletkezésükkor is anakronisztikusak ezek a kalligrafikusak... nekem fáj a szívem értük. Annyi  minden van bennük, ami nem fér bele a mostani, modern és praktikus kommunikációs eszközeinkbe!.. és a kezünk nyoma ott...

És azért még fotót is beletehettem a borítékba (ahogy a levél tartalmából kiderül.)fotót, ami szintén papír,  kézbe lehet venni. Akár a levelet . Valahogy jobban "vannak", mint minden, ami csak a képernyőn... (igaz, gond is az elhelyezésük, hova is rakjam azt a rengeteg levelet? Most beszkenneltem ezeket, digitálissá tettem ezt is... itt nem sárgul tovább.)

De  elteszem, összegyűjtöm... olyan nagy a megidéző erejük!

és ugyan ki akadályozza meg, hogy írjunk még ilyeneket? Az Idő? (hogy lehet, hogy régebben több volt belőle?!, mikor annyi minden nem segített bennünket, ami  most igen...)

De  azért nagyon-nagyon jó, hogy van ez az sms, msn, email, skype stb. Nem tudnék meglenni nélkülük, azt hiszem. Nem tudnék várni napokig egy levélre. Vagy ha nem lenne sms, mms, email, skype stb... magam is más (türelmesebb) lennék...?! Tudnék én ma ilyen türelmes időtlenségben ücsörögni a Lac Leman partján a sziklaköveken?)

az "eszközeink" is alakítanak? S az a  fránya idő...

aliz2. :: 2010. jan. 17. 23:27 :: 10 komment :: Címkék: anya, kapcsolatok, lanyom, mult

ma reggel, ébredés után -azt se tudva hány óra (amúgy késő volt már!) - felültem még szinte csukott szemmel az ágyamban , és elkezdtem meditálni (olyan ritkán teszem, de ez most olyan természetesen jött), és  valahogy, egyszer csak  - huszonegynéhány évesen  írt - regényem  utolsó (és egyetlen jó) (fél)mondata jutott eszembe: "(és)  néztem a hullámaiban megnyugvó tengert"... és már láttam is a hullámokat (mint akkor, ott , 1964-ben, valóságosan is a nizzai tengerparton, sőt már valósággal én is "hullámoztam" , azaz átadtam magam a hullámok  ritmikus, le-föl mozgásának, mint mikor úsztam a tengerben, viharjelzés közepette is, mert nem volt mitől félnem, mert hagytam , hogy a hullámok vigyenek a hátukon, néha ugyan rámzúdult  a hatalmas viztömeg, de aztán újra feldobott a tetejére, s fenn is tartott, egy kis úszással rásegitve, partra is vitt, meghálálva, hogy nem szegültem ellen neki, bíztam benne;

 igen így kellene élni is, átadni magunkat az élet hullámainak, nem szembeszegülve, nem ellenkezve, bízni benne...., nem megijedve egy kis hullámvölgytől se , és nem elbizakodva a hullámhegyek tetején se - igen a nyugalmat kellene megtalálni , a harmóniát , a kiegyenlitődést a föl-le hullámmozgásai között...

és vannak örök dolgok...ezek a hullámok most is ugyanúgy csapódhatnak a partra, mint akkor, 1964-ben a lábaimhoz...

hazaérkezvén, bekapcsoltam a tévét, csak úgy, menet közben, pontosabban futkosás közben, de megállásra kényszerítve: ezt láttam, hallottam, Cserháti énekelt, Máté Péter kisérte zongorán, Cserhátinak gyanúsan csillogott a szeme, ragyogott a szőke haja, a hangja meg teljes fényében  ragyogott, és (át)élt a szöveg is, (micsoda szöveg:... esztendők úgy repülnek el , mint a madár..., s közben elszökik a nyár, elköszön az ősz, elfordul a tél, tőlem...

... már elkezdődött a dal, mikor bekapcsoltam a tévét, valami retró műsor mehetett, nem hallottam elejétől, csak kb innen, mint ahogy ezen a videotöredéken is! Tessék megnézni, meghallgatni, megéri, igy töredékesen is... igy is TELJES EGÉSZ! (sors)

a hiányzó részeket meg esetleg kiegészithetjük egy kis elgondolkodással....de mit is beszélek én itt, teljesen feleslegesen?! úgyis elakad a szavam , mihelyt megszólal a zene, meg benne az érzés. Ime:

aliz2. :: 2010. jan. 14. 16:28 :: 23 komment 
Kategóriák: zene :: Címkék: cserhati, dal, mate, tevemusor, zene

mire a könyvtárba értem, még volt jónéhány perc a kezdésig , de hely már alig...  később a pótszékek is megteltek...

lányomat a makói könyvtárban, az igazgatónő igazán szeretettel és  kedvesen "Timi"ként üdvözölte... (azt mondta, nem tudja mondani hogy Turi Tímea  de én úgy éreztem, hogy ez valamennyi kedves résztvevőre ráillett. Itt mindenki "ismerős" volt... ("földi") , az "írónő" meg majdnem mindenki számára "Timi"...

Timi egykori (általános )iskolai igazgatója és rajztanára, elmondta, hogy legutóbbi közös irodalmi bemutatójuk óta (amikor ugyanitt vagy 10 éve a "kiskamaszkönyv"-ét mutatták be, meg utalt vissza a korábbi ...gyereknek lenni...-re amit pár évvel azelőtt Janikovszky Éva, idézte is szavait...) miminden történt -persze csak egész nagy vonalakban... Timivel illetve az irodalomhoz fűződő kapcsolatával---

Aztán beszélgetés és felolvasások váltogatták egymást

A Szél. Rózsa Tövis c. novella hangzott el (ami még 2004-ben jelent meg a Bárkában, aztán hallha

Aztán legújabban irt (filozófikus)versek....

és végül a Költözés c. kisregényből most megint egy másfajta összeállitás hangzott el, (mint Vásárhelyen a mezővárosi zsidó napok alkalmából, illetve Budapesten a szinpadiasitott változatban. De akárhogy is van összerakva, mindig új és még én is mindig találok benne új, eddig felderitetlen részleteket, mélységeket... A pikantériát most az adta, hogy itt Makón, abban a közegben hangzott el mindaz, ahonnan "vétettek"...de persze azt is megmutatták, hogy más az élet és más az irodalom - ha össze is függenek... 

a felolvasások és az azt tarkitó beszélgetések végetértével, a dr Kecskeméti Ármin Egyesület elnöke is, akinek a kezdeményézésére  és szervezésében jött létre az est, a könyvtár vendégszeretetével karöltve - is köszöntötte Timit. Remélve, hogy legközelebb a Költözés c. kisregényt kezünkbe is vehetjük, a bemutatóján...  Ezt már sokkal többen gondoljuk már igy ahhoz, hogy ne legyen másként!

Aztán még informálisan elözönlötték az "irónőt" a felolvasás után az eddigi hallgatóság, a rég látott de örökös barátnők, régi tanárok,  kedves ismerősök... 

 (de erről már nem teszek fel fotókat... a felolvasás közben is visszafogtam magam... Meg amúgy is. Amikor elmenőben nekem is gratuláltak, persze hogy visszaháritottam, lányomra, mert őt illeti!de azért jól esett. És az ám , nem is tudom, gratuláltam-e én a lányomnak.? Ha nem , akkor most teszem én is , itt! És nem (csak) anyaként. Hanem hálás hallgatóként, olvasóként.)

......

aliz2. :: 2011. jan. 15. 0:59 :: 6 komment 
Kategóriák: irodalom :: Címkék: kapcsolatok, konyv, konyvtar, MAKÓ

az első részt még csak felében-harmadában néztem, a számítógépem mellől, bár egyes jeleneteinél tovább is elidőztem, és még a Felliniféle Casanovánál is jóval többre taksáltam, ezt az újabb Casanova feldolgozást... a tévében

de aztán, másnap, a 2. részben, amikor Casanova - Velencéjéből szökni kényszerülvén -a francia udvarba lép, hogy kegyelmet kérjen a velencei követtől, és ott elragadja egy óriásira növesztett (szertelen és groteszk, ráadásul remekül stilizált) - táncforgatag, ez a táncforgatag a látványával és a mögötte frappánsul kifejeződő mélyebb jelentésével (épphogy a felszinességével is) - engem is "berántott" - a filmbe. Onnantól - végig néztem, az utolsó percig, még a leúszó feliratot is...

Peter O' Toole - a keretben - már az első részben is lenyűgözött. (mint ahogy egyéb régebbi filmjeiben is: (Arábiai Lawrenceként, vígjátékban Audrey Hepburne partnereként, Katharine Hepburne oldalán az Oroszlán télen -ben, La Mancha lovagjaként...- egyébként ebben a szerepformálásában is volt valami Don Quijotei..., azaz önmagát túlélt, mindenkit túlélt!, anakronisztikus, korából kikopott)     

Az idős Casanovát játszotta persze, aki élete végén visszagondol, és elmeséli, kinek másnak, ha nem egy fiatal lánynak -  az élete történetét...,

aminek vezértmotivuma - a változó kalandokon túl - egy igazi nagy szerelem, amitől/akitől elszakította a sors, de kis csalással és a gondviselés kegyéből (aminek "besegít" a fiatal lány)...mégis, találkozik vele  Casanova élete végén,

és mi a film végén látjuk, ahogy (örök)fiatalon keringőznek tőlünk távolodva, de bele az  Örökkévalóságba...

hű ez így leírva de giccsesen hangzik! Pedig nem volt az! Ez már az értelmezőnek a  mai kor igényeihez való önkéntelen és utólagos alkalmazkodása, ami mindig lefelé stilizál. DE épp az gondolkodtatott el, a film közben is, hogy Casanova hosszú életében is már egy hanyatlási folyamatot is láthatunk. A fia csak formálisan, külsőségeiben (vagy még  abban sem) követi, utánozza apját. De nagyon rossz epigon! (mint az epigonok általában:) Casanovának (még) voltak érzései. S bár a filmen azért végigvonul egyfajta ironikus ábrázolás (kell az is) - (magától Casanova figurájától se idegen az önirónia,), mégsem óvakodik az igazi, mély érzések érzékeltetésétől se.

Nos, ez az, ami mára hiánycikk lett. Talán a nézőtéren is.

És talán a Peter O' Toole féle színészek is?!... akinek volt egy olyan felragyogó tekintete, ami fiatalabb volt, mint az amúgy szintén ragyogón játszó fiatal szinészé, (David Tennant), aki a fiatal Casanovát alakitotta. És hogy a mosolyuk szinte ugyanaz volt, nem is tudom, minek köszönhető, mert amúgy nem hasonlitanak egymásra...

aliz2. :: 2010. jan. 15. 22:17 :: 7 komment 
Kategóriák: film, kultúra :: Címkék: elmeny, film, szineszek, tevemusor