nem panaszkodhatok igazán a modern kommunikációs eszközökre, lányom külföldről jövő hiradásainak gyakoriságára még úgyse!... irásban: sms, email, szóban: skype, képben mms, de együtt is a hanggal a kép a skypeon , sőt már a gmailon is webkamera segítségével - sőt erről még közben állókép is készithető - és mindez egyidőben, rögtön "itt van" - nem kell várni rá napokat, mint a postai levelekre..., vagy órákat, mint a meghivásos telefonbeszélgetésekre... azt mondják eltörpülnek, nincsenek kilométerek...
én azért érzem!
és nosztalgiával vagyok képes visszagondolni azokra a hosszú, több oldalas kézzel írott levelekre, amiket napokig vitt a posta egyik országból a másikba..., és mennyire tudtuk várni!.. (de talán türelmesebben, mint most egy- egy röpke sms-t, vagy vagy emailt)
ma a kezembe került teljesen váratlanul egy régi légipostai boríték, amit én címeztem Zürichből, anyukámnak a messzi Makóra, vagy 6 oldal levélbeszámoló apró betűkkel sűrű sorokban vékony átütős légipostai papirlapokra teleírva...Aztán megtaláltam Anyu levelét is, amit ő irt pár nappal korábban, amiben már írta, hogy várja a Genfből küldött képeslapomon előre beharangozott zürichi levelem.. ... 1964. július 15. 11óra az ő levele dátuma, az enyém meg már július 31. De utalok a levelemben egy 1 héttel előbb megírtra is! (már több mint fél százada mindez! ez már a múlt... (a közölhetőségi tilalom is lejár ennyi idő alatt.)
Irunk mi még valaha is ilyen részletes, alapos, kézzelírott leveleket..? vagy ezek a levelek már-már múzeumi tárgyakká lesznek?- Hiába gyorsabbak a mostani virtuálisak, és hiába voltak már a keletkezésükkor is anakronisztikusak ezek a kalligrafikusak... nekem fáj a szívem értük. Annyi minden van bennük, ami nem fér bele a mostani, modern és praktikus kommunikációs eszközeinkbe!.. és a kezünk nyoma ott...
És azért még fotót is beletehettem a borítékba (ahogy a levél tartalmából kiderül.)fotót, ami szintén papír, kézbe lehet venni. Akár a levelet . Valahogy jobban "vannak", mint minden, ami csak a képernyőn... (igaz, gond is az elhelyezésük, hova is rakjam azt a rengeteg levelet? Most beszkenneltem ezeket, digitálissá tettem ezt is... itt nem sárgul tovább.)
De elteszem, összegyűjtöm... olyan nagy a megidéző erejük!
és ugyan ki akadályozza meg, hogy írjunk még ilyeneket? Az Idő? (hogy lehet, hogy régebben több volt belőle?!, mikor annyi minden nem segített bennünket, ami most igen...)
De azért nagyon-nagyon jó, hogy van ez az sms, msn, email, skype stb. Nem tudnék meglenni nélkülük, azt hiszem. Nem tudnék várni napokig egy levélre. Vagy ha nem lenne sms, mms, email, skype stb... magam is más (türelmesebb) lennék...?! Tudnék én ma ilyen türelmes időtlenségben ücsörögni a Lac Leman partján a sziklaköveken?)
az "eszközeink" is alakítanak? S az a fránya idő...
aliz2. :: 2010. jan. 17. 23:27 :: 10 komment :: Címkék: anya, kapcsolatok, lanyom, mult
