a Trafóban most Gerevich András Barátok c. verskötete a "barátkozás" tárgya. Bár nem én vagyok valószínű a célközönség, de most elmegyek, (voltam én már JAKtábori irodalmi programokon is, igaz oda Kertész Imre személye csábított be igazán), most, bevallom -, hiszen jiddishe máme lennék, vagy miaszösz, - hogy elsősorban a négy ifjú kritikus egyike", ki a lyányom - az ürügy. Nomeg persze az irodalom, ami meg  végső soron szakmám lenne (vagy legalább is volt) - de az irodalom iránti érdeklődés a nyugdíjbavonulással - természetesen - nem mehet nyugdiíba (mint ahogy anyaságunk se  - attól, hogy, ha lányunk felnő - )

a kötet igazán szép sőt megrendítő verseket (is) tartalmaz a férfiszerelemről (reménytelenségéről)... de tartottam tőle, hogy nehogy a megbeszélésen ez a tartalmi megközelítés szorítsa ki a többit...

nos épp fordítva történt - szerencsére (tartottam tőle, hogy nehogy a megbeszélésen ez a tartalmi megközelítés szorítsa ki a többit...legalábbis szándék szerint - de) az kiderült már a legelején, hogy az eddig - egyébként nagyon pozitív fogadtatás, a kötet recepciója elég sztereotíp és egyéb kontextusokból kiragadó megközelítést ad(valóban)! És a végén a felszólalók közt - mint kiderült - egy történész, aki tudományosan foglalkozik a homoszexuális életmóddal - teljesen referenciálisan olvasta a kötetet, s csak ezt az olvasatot követte. Szerencsére - ugyancsak a közönség soraiból - lett aki az esztétikai szempontok jogait visszaállította... jogos helyére. Másrészt az is kiderült, hogy a kötet felmutat párhuzamos világokat is, és nem egyediként és abszolutizálva fogalmazza meg a sajátját. Sőt komplexebb körben mutatja meg a sajátját is, másoknak, másfajta érzéseknek is felismerési lehetőségeket adva benne.

Végül is : barátságos est volt. Jelen volt a költő is. Aki nem élt hozzászólási jogával, csupán nagyon szimpatikusan és őszintén megköszönte, hogy foglalkoznak a verseivel. (Talán nekünk is meg kellett volna köszönni a verseit? vagy maga az est tulajdonképpen az volt.)

végre hosszú halódás után, kénytelen voltam kicserélni a mobilom

ez is Samsung, csak jóval nagyobb és gyorsabb

és ami a lényeg : gyönyörű képeket csinál, olyan élethűen adja vissza a ráncaimat, meg a maszkom meg az eget - hogy csak na! :)

nem bírom ki, hogy ne rakjam fel ide is ezt a fotót, amit a Levéltárból kaptam, az igazgatójától az archívumból (DV- gondolom délvilág a rövidítése) (kaptam már onnan számlalevelet a nagyapám aláírásával, fotót ügyvédnagybátyám fiatalkorából, régebben apám levelezelőlapját, amit a bori munkaszolgálatból irt, meg egyéb iratokat a háború utánról (hadigondozással kapcsolatosakat)...

de most ez a fotó ...! lányomról, a Bartók iskola biológia órájáról....!

feltettem a facebookra is, s ott valami 30-an tetszikelték

(meg írtak hozzá szépeket)(Flóra: Lányod mosolya mindig marad ugyanaz az őszinte mosoly...)

itt és most ez a tiszta mosoly... bemosolyogja a jelenünket is...meg tényleg meg is maradt ez a mosoly mostanra is...

maradjon is!

keep smyling!:)

aliz2. :: 2012. febr. 23. 21:50 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: fotó, kapcsolatok, lányom, múlt, tanitás

A Sparba igyekszem bevásárolni. És az úton megállít ez a fa. Szabályosan. Egy kalikába zárt, feketén magasodó fa. A makói művésztelep egyik öregje, Kusztos Endre látta illetve láttatta ilyennek az itteni fákat, görcsöseknek, feketéknek, erősnek és hajlékonynak, - én azelőtt soha, legfeljebb az ő grafikáin. Még el is méláztam rajta, hogy vajon ő hogy láthatta ilyennek. Pedig tényleg ilyen!

 Hogy nem láttam én ilyennek eddig...?! (csak a hóval befedettekre, meg a zöld lombba borulókra vagy az őszi, sárga leveleit hullatókra volt eddig szemem...?

Elő veszem a gépem, csinálok egy távolabbit: 

aztán egy egész közelit, csak a fáról. (ahogy Capától is tanultam, hogy a jó kép lényege, minél közelebb menni... (s ez a fa még csak nem is robbanhat, nem veszélyes...)

Hanem aztán! A Sparban eszembe jut, vásárlás közben, hogy megnézzem, milyen is lett a kép, kinagyítom, zoommal, hátha  egy még kiemelőbb vágássál még művészibb is lehetne...? nézegetem a bevásárló kocsi mögött, két árupolc közt a fényképezőmasinám, és közelit felém fenyegetően a biztonsági őr. Hogy igazán ne vegyem rossznéven, de figyelmeztetnie kell, hogy ezt ne csináljam, mármint ne fényképezzek... itt tilos. Mondom neki hogy eszem ágába sincs itt fényképezni, boltokat, árucikkeket nem szoktam, hanem éppenséggel fákat, épp idejövet, mutatom is neki a képet a gépről (és azt is, hogy itt nem exponáltam semmit) de csak mondja a magáét... hogy fényképezni tilos. Illetve a fényképezőgépet elővenni is tilos ezek szerint. El is süllyesztem a táskám aljába, s mondom máskor elő se veszem - mert csak erre nyugszik meg.

Node mi van a mobiltelefonnal?(azzal is lehet(ne) fotózni... és pár perc múlva hív is a lányom. Mondom is neki, ne lepődjön meg, ha egyszer csak néma lesz a telefonom, hátha elkobozzák... de nem! végigbeszélhettem, vagy egy negyedórát. Úgy látszik a fényképezőgépem feltűnőbb jószág. Még jó, hogy nem lehet vele telefonálni ...

aliz2. :: 2011. febr. 23. 0:02 :: 3 komment 
Kategóriák: hétköznap :: Címkék: eset, festok, fotók

rásüt a nap, 

kicsit korhadt az ablak

egy orgonaág fölötte belóg

előre néz, makacs, dacos

és nyugodt

húsz éves sincs  talán

kockás blúzban

szemtakaró frufruban

rövid dús sötét hajjal

előre tekint

a jövőbe

mely még zavaros

nem vidám!

de még minden lehet

anyja a fényképet

lent, alatta állva,

udvarukon

csinálta

de nem ránéz

tudatosan nem

hanem fölötte el

a tágas levegőbe

még minden lehet

igen, majdnem minden

bár a bölcsészkar

már behálózta

elszánt

és szép

is tán

bár nem tudja

csak sejti

vannak sikerei

a fiúknál is

de mindig többre vágyik

valami másra mint ami van

                                                                         én - voltam

tegnap láttam egy babakocsit a zöldséges közelében, ahova épp mentem, ott tologatta az anyja, lányom egykori iskolatársa (fölötte járt eggyel az általánosban)... kiderült, hogy pontosan egy napon született a kisbabája lányoméval; mondtam is a zöldséges melletti boltajtaján kipislantó nagymamának, hogy napra egyidősek az unokáink... pár napja láttam egy másik babakocsit is, azt is a nagyanyja munkahelye (irodája) elé tolta az anyuka... nnna, nem mondom, hogy irígy vagyok, de milyen jó lenne állandóan egy városban lenni az unokámmal/lányommal!.... érzem egyre inkább... Viszont a napokban tologathattam én is az unokámat... kint a szabadban, először, egyik délelőtt a védőnői tanácsadóba mentünk-jöttünk vele, babamasszázsra, (végigaludta az utat):

aztán, otthon, délután folytatódik a séta utáni jó alvás...

másnap csak sétálgattunk az óbudai napsütésben, az új sétányán, mint egy kisvárosban.... akárcsak a miénkben lennénk(?):

aliz2. :: 2013. febr. 20. 6:46 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: Budapest, fotók, időjárás, kapcsolatok, LÁNYOM, MAKÓ, UNOKÁ

szégyen-nem szégyen úgy megyek a Benczur utcai Pedagógusszállóból a szomszédos Szépművészeti Múzeumba át - a visszautazásig kitölteni az időm - hogy nem sokat tudok az aktuális Hervé-kiállitásról, illetve a 100 éve született Hervéről. (a még mindig nyitott Boterot már láttam, elég volt nekem az egyszer is) Persze , kiderül, hogy csak hiszem, hogy nem tudok Hervéről, és pár óra múlva viszont annál többet és annál maradandóbban. Hiszen ahogy kilépek a múzeumból úgy kezdek fotózni, mintha a tanitványa lennék  - ... az is lettem. Úgy érzem...

Valójában már az első percekben ismerős  valami, ahogy nézem a Hervéről szóló filmet, amit a bejáratnál vetitenek. A felesége beszél, róla, és amikor a megismerkedésüket idézi fel, akkor nagyon ismerős kezd nekem lenni a történet... hát persze, mikor leúszik a film, látom, a Duna tévé készítette, s nemrégiben láttam-hallottam a tévében. Arra emlékeztem, hogy arról beszélt Judit Hervé, hogy neki Charles Boyer volt az ideálja,   aki elegáns és charmőr, és Lucien Hervé nem volt egy C. B, és mégis... (csak az egészben a legérdekesebb, hogy később egy másik filmben egy riportalany(nő) épp ezekkel a szavakkal jellemzi Hervét is! hát akkor mégis..?) Meg az is megmaradt még a régebben látott filmből, hogy Judit gyanakodott, hogy nem járatos a magyar irodalomban a férje (aki 18 éves korában:1928-ban került ki Párisba, a Hódmezővásárhelyen (!) született Lucien Hervé, eredeti nevén: Elkán László  - felesége meg a deportálásuk, 45 után, Nagyváradról - ) azt még elnézte neki, hogy nem hasonlit C.B.-ra, viszont hogy Szerb Antalt, József Attilát nem ismerte, azt már nem tudta elviselni, úgyhogy hozatott neki könyveket, s hamarosan annyira bele is szeretett a J.A. versekbe, hogy néhányat le is forditott franciára... Hát jellemző, hogy ezt jegyeztem én is meg!(irodalom, óh)

Most viszont a fotói kötöttek le és hatották rám, nem is akárhogy. Hiszen ez egy igazi művész. Még csak nem is fotóművésznek tűnik, hanem egyenesen képzőművésznek. A fotói festőiek, még inkább "grafikusak" , és költöiek is. Csak a lényeget mutatják, de azt igen! S így olyan dolgokat és olyan nézőszögből tudnak megmutatni a valóságból , ami revelációként hat. Hát ilyen is lehet a valóság? ha igy nézzük, ha igy látjuk!

aliz2. :: 2011. febr. 20. 19:51 :: 4 komment 
Kategóriák: fotó :: Címkék: Budapest, film, fotok, kepzomuveszet, kiallitas, muzeum