...hová tűntetek? nehéz a szívem...

"Milyen érzés látni a régi házunkat?"- fordul hozzám egy régi tanítványom az ételbár pultjánál, ebédünkre várva. - Hát, összetett, furcsa- mondom. Szép bútorok vannak benne - vígasztal.(?)- Hát én még nem merészkedtem a bútorbolt belsejébe, lányom mondja , egyedül ne is... mégse az a lakás lenne a látvány, amiben több mint fél évszázadot éltem, - ő meg a gyerekkorát - majd ő, egyszer bekísér... De Szegedre menet a buszból, mindig kinézek, jó, hogy ilyen szépen restaurálták az épületet...mi nem tudtuk volna - Igen, igen , csak neki az a szép zöld, kovácsoltvas kapu hiányzik - mondja - az olyan szép volt!

Hát igen! Hova lett az a kapu? Pedig az is az - elvileg- védett homlokzathoz tartozott! (meg se mertem még kérdezni az új tulajdonostól)

És hova a kert? - (parkoló lett.)

Könnyű emlékek , hová tüntetek?

évtizedekkel ezelőtt ezzel a József Attila sorral kezdtük diákszínpadosaimmal a róla, neki? szóló összeállításunkat,... már az asztalomnál meséli régi tanítványom, hogy a napokban Hobo műsorát látta-hallotta, s benne ezt a verset, és csupa olyat, ami a mi összállításunkban is elhangozott  annakidején, '72-ben(?) - vagyis a szeretetre vágyó J. A . verseit (Jaj, szeressetek szilajon volt a mi összeállításunk cime, és a Szabad ötletek jegyzéke egy keresztmetszete volt a vissza-visszatérő kerete a verseknek - ami akkor még meg se jelent (csak a Gyertyán Ervin J. A. ról szóló könyvében röviditett, szeliditett változata) - )Hiába, mindig igazol az idő - csak az adott jelenben tűntem mindig "meghökkentő"-nek - pedig csak  előresiettem - s talán mégse eléggé?) (Szalma Tomi -színésszé lett narrátorunk - emlegette is egy makói pódiumbeszélgetésben "színvonalas" műsorunkat... mi meg most azt, hogy szegény elájult az első próbánkon, új ember volt nálunk, nem lehetett hozzászokva a tréningjeinkhez... tanári-színpadvezetői pályafutásom legmegrázóbb élményét okozta ezzel, de szerencsére csak pár másodpercig tartott - a műsor hatása úgy látszik, s szerencsére, tovább...

láttam-e a XXI. századot és benne Juhász Ferencet? - kérdi egykori szinpadosom. Jaj, csak az ajánlóját. De láttam nem rég életben az Újszegedi Művházban... nagyon összement. Nagyon el lett felejtve...a 20 éves korban kapott Kossuth díja óta... Hát rég volt már az is, amikor a színpadon bemutattuk a Szarvassá változott fiú kiáltozását, a titkok kapujából! Kocsis Gyuri volt a "fiú", később ő is szinész lett... ( kicseréltük a telefonszámainkat, de mire beszélgethettünk volna, fogta magát és meghalt!... )

Kellene szervezni egy találkozót! Az érettségi találkozók mintájára - de csak a színpadosoknak - jut eszembe.

Tényleg, össze kellene írnom a neveket, kikutatni a címeket... megkeresni őket. Olyan igazi család voltunk, változó összetételekkel... (elsősök jöttek, negyedikesek mentek.... )

"...hová tűntetek "

Van két fényképes eseménynapló róluk, velük, előveszem...

...emlékek

"...védjetek meg engem"

van, amikor összeérnek a dolgok, és egymást kijavítva is magyarázzák, kerekké téve a szögletest, szabályossá a szabálytalant, elfogadhatóvá az elfogadhatatlant, állítássá a tagadást... csak ki kell várni, néha nem is olyan soká, ha sürgős a korrekció, jön is hamar...

volt egy - utólag megbocsáthatatlannak és értelmetlennek is tűnő - gondolatom, amit meggondolatlanul ki is mondtam, hogy képtelen lennék újra leélni azt az életet, amit eddig éltem, hogy talán nem is bírnám újra csinálni... akadémikus a feltevés - mondta lányom bölcsen de nem bántón. Hát persze; sose ismétlődhet ugyanaz. (de hogy is bírnám elviselni, ha igen, mikor két órát (ugyanarról a tárgyról )nem tudtam volna "ugyanúgy" "leadni"... De képtelenség is lenne ugyanazt az életet kétszer leélni...

de máshogy igen..

aztán a véletlenek sorozata (amik tudjuk, nincsenek!) úgy hozták, hogy este belecsöppentem a "Vörös oroszlán"-ba, a Vígszinház házi színpadának premierjére...és ott megkaptam a korrigáló választ Venczel  Vera "átváltozásaiban"...amikor (ugyanaz) a lélek (vagy felsőbb ÉN) átél(het)i inkarnációk sorát, és közben fejlődik szellemileg (mert nem vesznek kárba és nem maradnak következménytelenek az előző életek tapasztalatai sem - míg végül katartikusan, megtisztulva, felemelkedve "megszabadul" - (a színpadon a Mahler-i tisztán kinyíló zene és vetített képek előterében is.)

Olvastam már Szepes Mária könyvét, de itt és most, ebben a szituációban és kontextusban sokkal többet mondott és adott  az előadás - Köszönet érte. A létrehozóknak és akik eljuttattak a megtekintésére... ( ők  is visszaadtak valamit, amit már-már elvesztettem...)

 De főleg Venczel Vera alakításának, átlényegüléseinek köszönet!

DE HOL VANNAK A MADARAK?

Csak csivitelésüket hallani

fölöttem, mindenütt,

de nem látni

csak nyújtózó ágakat

a fák lelkét

s fölötte a csivitelést

a kéklő ég alatt -

mint a láthatatlan hang

betölti a parkot

hol vagytok

ti égi madarak?

Néha megrebben egy ág

gyors röptében megmutatkozik

ég s föld között valami

de oly gyors és tűnékeny mint az álom

aztán belesimul mimikriként egy faágba

Figyelek

hátha

észrevesz…

 találkozóra készülünk az osztálytársaimmal.az 50.-re!

aztán, nem is tudom, hogy volt-e újabb találkozó, azt hiszem, nem.. emlékszem, a 60 éveset már nem tudták/tudtuk megszervezni. nemigen volt kiknek....

mi gyakrabban találkozunk, nem várjuk meg a kerek számokat, bár én el is hanyagoltam mostanában ezeket az alkalmakat (utólag bánom is; de nem is volt kedvem Ásotthalomra kidöcögni... mert nem is helyben voltak a találkozók.) Node egy ilyen kerek évűt csak itt lehet tartani a városban és a gimnáziumban , ahol négy évet egy osztályban töltöttünk: 1957-1961-ig. Még ha azóta át is lett építve az a gimnázium.

itt tartottuk a 40 éveset is, a fotó az az új aulában készült, a régi osztályunk előtt:

ez a vidéki csend és nyugalom...még március 15-én is...

délután hivatalos voltam  a hagymaház ünnepségre, mert az egyben a szavalóverseny eredményhirdetése is volt

igy kihagytam a szabadtéri, Kossuth szobor előtti városi ünnepséget,  ami 11-kor kezdődött, vagy inkább lekéstem volna?12 után értem oda, egy volt tanítványom, mint városi énekkari, ünneplőbe öltözött  szereplő, mondta, mire odaértem, hogy olyan 20 perce lett vége. Aztán egyenesen a Koronába fordultam ahol, nem úgy mint más hétvégeken, sok asztalnál ültek. igaz, a magyaros stílszerű marhapörkölt már elfogyott, de jót ettem, viszonylag, sőt ittam egy pont jó kávét is , közben egy kisgyerek szórakoztatott a szomszéd asztalnál, aki eleve késve jött be, és folyton fel akart öltözni, hogy kimenjen, de aztán felcsapva pincérnek kiszolgálta családját pl kenyérrel... majd lefeküdt a szőnyegre, elég sokat kellett várni a másodikra, a kávét már úgy kértem, hogy csak ha hamarabb hozzák, mert most 2-re el kell menjek, hozták is és jó is volt, pont középúton...nehogy elaludjak az ünnepségen...

node nem is tudtam volna, olyan szépen énekeltek, táncoltak, verbunkosokat...

a szavalóverseny díjkiosztása pedig oly sokáig tartott, de változatosan, minden szavalót,  kihívtak és megjutalmaztak (nem csak a helyezetteket, a felkészítőtanáraikkal egyetemben), és a végén  bennünket, a zsűrit is, és most is meg kellett hatódnom, de most magammal kapcsolatban, olyan volt ez - a hagymaház igazgatónője kedves szövegével-, mint egy comeback, mikor úgy szólított a színpadra, mint "visszatérőt"... és familiárisan a becenevemen, s hogy reméli, jövőre is... (hát, ha élek -mondtam), aztán megkaptam az orchideát, és a bonbonomat, a polgármestertől, és szólt a taps... őrület.... tizenvalahány éve nem éreztem már magam pedagógusnak, és most, vannak itt régi tanítványok (már azok tanítványai a szavalók...)aztán megnéztem-hallgattam a pesti közvetítést a milla tüntetésről, később hallottam, 30ezren voltak, többen mint egész Makó lakossága (hát csoda, hogy itt csönd van? - avagy struccok élnek itt?)) de a délelőtti hivatalos ünnepségen 250ezren lettek volna(?) (igaz lengyelekkel, litvánokkal feldúsítva), és este hallottam a Dunán, úgy beszélt a miniszterelnök, mint valami lázító, tulajdonképpen magát is annak nevező "szabadságharcos"... csak nem értem, hogy aki-ami ellen lázít, ha velük beszél, miért máshogy...és hogy akar "független" lenni azoktól,  akikre rászorul.... valamint hogy képzeli, hogy foroghatunk csak a saját tengelyünk körül (úgy tudom, az a Föld, s aminek a mi országunk csak egy kis, és más országokkal összefüggő része... s 48-ban nem csak a magyar szabadságért harcoltak eleink... hanem a világszabadságért is.... kik érted haltak... szent világszabadság...mit szólnátok ehhez a vircsafthoz...) de nálunk csend, nyugalom, harmónia....éljen a makói szabadság....(?!)

mégsem mentem ki az ünnepségre, pedig a Kossuth szobor az utcánk végében van

de olyan csend volt - nálunk tulajdonképpen egész nap -  és olyan álmos voltam  - ugyancsak egész nap, hogy ez idén kimaradt az életemből

tavaly kimentem, ott ez a kép fogadott (utcánk végében) - idén is hasonló lehetett, ha nem is ilyen ragyogó napsütéssel:

idén délben ebédelni mentünk, utána cukrászdába; a kokárdát azért nagynehezen feltűztem a kabátom gallérjára,

és szabadon sétáltunk, a friss levegőn, élvezve a kamionok hiányát - mintha fellégezne ilyenkor, hétvégeken amúgy is a város - kamionoktól szabadon....

úgy tűnt, marad a csendes, békés hangulat, még a Művészetek Palotájából történő díszünnepség közepette is - csak mikor átkapcsoltam a másik adóra, derült ki a Híradóból, meg az Index képeiből  hogy a város Pesten korántsem olyan csendes, mint vidéki magányunkban is, meg  "a bearanyozott, a fennen finom zeneteremben" is akár gondol(ha)nánk:

( de"ne legyen béke , ne legyen derű.... míg nincs a jajsötét szivekben"(?)

Én mégis ezzel a - tavalyelőtti -  még havasháztetős de reményteli képpel és  derűs, bizakodó, napsütötte sorokkal akarom zárni ezt a március 15-i  képes tudósítást. Lányom (kvázi márciusi ifjú) - ünnepi beszédének zárógondolataival:  

"Az ünnep, ha jó, ragyog, akár az emlékezés. Vagy mint az első tavaszi napsütéses nap. Ezek rettentő fontosak, s ezek fontosak igazán! Bár 1848 március 15-én esett az eső, (és ma sem valami kegyes hozzánk az időjárás) ám azóta szinte törvényszerűen mégiscsak ennek a napnak és az ezt követő napoknak kell elhozni a tavaszt. Ha minden jól halad, levethetjük a kabátokat, elcsomagolhatjuk a kesztyűt és a sálat, kirohanhatunk a fényverte utcára, ahol minden egy picit színesebbnek tűnik, hiába olvadnak még a tócsák, azokból is csak a nap tükröződik vissza a szembe, majd beleszagolhatunk a levegőbe, mely tavaszi, friss, üde, élő és szabad."

aliz2. :: 2008. márc. 16. 7:04 :: 5 komment :: Címkék: lanyom, MAKO, unnep

amúgy is olyan Makón a  Makovecz féle Hagymaházunk (ami valójában Művelődési ház, de aminek a helyén áll, annak is hagymaház volt a neve, eredetileg tán a funkciója is némiképp) - mint valami székesegyház, hatalmas méreteivel, oszlopaival, a négy üvegkupolájával... de most tényleg, mintha egy szertartásnak lettünk volna tanúi, amit 

Gryllus Dániel vezetett le, zenésztársaival, Pál apostol leveleit előadva.

(Sorba járják műsorukkal a Makovecz "templomokat" (volt már efféle koncertkörútja Lajkó Félixnek is - arról lemaradtam. Örülök, hogy erről, nem, bár a sok üresen maradt hely azt mutatta, hogy nem mindenki tartotta olyan fontos eseménynek ezt, városunkban... Viszont, akik jelen voltak, csendes áhítattal hallgattak, a végén viszont annál lármásabban és hosszan tapsoltak. Méltán.

Aztán meg, lent, az aulában válogattam a CD-ik közül. A gyerekeknek szánt CD-k közt rögtön régi "ismerősökre" bukkanva. A "Nálatok laknak-e állatok?"... címlapján egy majom azt a régi ugyanilyen című könyvet tartogatja kezében , ami kislányom kedvence volt... magnókazetta kisérettel, meg "Az én szivemben boldogok a tárgyak"... (Szinte minden Kaláka kiadvány megvolt/van - persze még nem CD-s... akkoriban, a 80-as években...)

Odavittem dedikáltatni Gryllus Dánielhez, és ő már előre kérdezte, mosolyogva: ugye unokának lesz?  Mondtam: kicsit bonyolultabb a dolog, mert az unoka anyukájának is - újólag -, azaz mindkettőjüknek. Remélem örülni fognak neki, mindketten. Gryllus is örült, sok szeretettel dedikált mindkettőjüknek!:) Generációknak okoznak örömöt, élményt! A mi esetünkben már 3-nak is... (mert hogy nekem is...)

aliz2. :: 2013. márc. 15. 8:53 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlékezés, hagymaház, MAKÓ, zene

 a facebookon, nem is tudom, hogy találtam oda, véletlenül, de jó, hogy igen: Markó Iván ill. a fesztiválbalettje oldalán A Nap szerettei (felújitásának) próbaképeit nézegetem,

 és látom, valakinek, aki kérdi, mikor, hol lesz előadás azt válaszolja a Markó Iván, hogy ez egy régi darab...És én már írom is, hogy 

"láttam annak idején!!! még anyukámmal, neki is nagy élmény volt, csinált is utána, a hatására egy rajzot...."

s már jön is a válasz: Markó Iván Kedves Júlia! Nagy örömet szerezne vele nekem, ha lefotózná a rajzot és elküldené nekem...

és akkor eszembe jutott, jaj!, hogy az a rajz a költözéskor megrongálódva, félig elázva, elszakadva az eresz alatt hevert a lábaimnál... pont az... már nem volt értelme, nem lehetett "megmenteni"...micsoda pech! Csak az emlékeimben maradt meg? az út a fénygömbbel, ami egyszerre jelenthette a Napot vagy  világítótestet, de leginkább azt a revelativ élményt, ami anyut is egészen felvillanyozta, hogy szinte eufóriában készítette el a rajzot a Stadiontól nagybátyámék 7. kerületi, Kertész utcai lakásáig vezető, még az előadás hatása alatt megtett út után...pedig általában nem egyéb műalkotások, hanem a közvetlen valóság ihlette meg, többnyire egy-egy csokor virág, amit hazahozván a piacról azon nyomban meg is örökített... csendéletek vagy egy-egy portré... a művei,  ez a stilizált, némileg absztrakt, vázlatos rajza egyedi volt... és mármár dokumentum lenne, hiszen 1979-ben volt a balett ősbemutatója, egyben a Győri balett bemutatkozása is... 33 éve... és van, aki azt hiszi, most?... kik emlékezhetnek még rá?! ,( aki tényleg újat teremtett a balettművészetben, és Bejar-i évek után alapított egy nagyszerű társulatot nálunk),  persze, hogy kapaszkodni kell a múltba is, és nem szabad hagyni, hogy elfelejtődjenek értékei... Nos, én aki semmit nem merek -önként- kidobni, anyám rajzát, ami most örömöt okozhatna Markó Ivánnak - aki egykor neki okozott akkora örömöt... nem tudom prezentálni?!- szomorkodom. Majd hirtelen eszembe jut: hátha... mégis... Annyi fotót csináltam én, anyukámról is , a rajzaival is, hátha valamelyiken rajta lesz: van egy , amin az ajtónk előtt áll (amit szinte kitapétázott a rajzaival (eltakarandó a lekopott festéket), ezen van az a fiatalkori  önarcképe is, amit egy bekereteztetés után, az üveges előtt az utcán letett egy pillanatra, és már el is lopták!... és keresem a fotót, (emiatt is) és szerencsére meg is találom, egy régi albumban, 80-as évek eleje, és - szerencsére - a legalsó kép, AZ a kép is rajta van, ami A NAP SZERETTEI ihletésére készült. 

Nem túl jó a fotó, homályos is, kicsi is rajta a kép, de mégis: jel, nyom, bizonyiték, dokumentum; valahogy kivágom, kinagyitom, 

és küldöm is már Markó Ivánnak, szeretettel, anyukámtól, meg is köszönve, még az ő nevében is, az akkori élményt... a Nap szeretteinek...az anyukámtól, aki szintén a NAP szerette volt... hiszem - és bizonyos értelemben a Nap is, nekem biztos (s így én is   Napszerette...) 

mint ahogy - tudom, nyilatkozta- Markó Iván is... (bár készülő önéletrajzi írásából az anyukájáról szóló részt fel se merte olvasni abban a tévéinterjúban... mert nem akart sírni... de az a határtalan szeretet , amit tőle kapott, (az istenítő nézésétől, aminek meg kellett felelnie!) meghatározó volt számára ugyancsak. Ma is a Jóistennek és az anyukájának akar megfelelni... S a Tizparancsolat számára az alapértékrend,(a legközelebbi bemutatójuk épp a Tizparancsolat...)s bár a szeresd felebarátodat.. parancsa parancsként nehéz kérdés, mert akarni nem lehet szeretni (csak megbecsülni, tisztelni, elfogadni), mégis a gyakorlatban , bevallása szerint és láthatóan is, Markó Iván csak szeretettel, szeretetből tud dolgozni....Szerencsénkre! Bár mindenki igy gondolkodna, vagy legalább is többen... Hiszen mindannyian - méltón vagy méltatlanul- de a Nap szerettei vagyunk... illene valamit viszonozni, visszasugározni  is... 

Markó ezt tette:

lehet , hogy anakronizmus, mindenesetre 2 éve van ez a "Márciusi Ifjak Dij - a fiatal magyar tehetségekért" (" akik tevékenységükkel elősegítették Magyarország kulturális gyarapodását"), és azóta nyugodtan mondhatjuk a kitüntetettekre, hogy ők a mai márciusi ifjak.

mától a vőm is "márciusi ifjú" lett

persze korábban is sokmindenben emlékeztetett rájuk, az eredeti forradalmárokra..,("szabadság, egyenlőség, testvériség" valóban az eszméi, amikért  -néha még anakronisztikusan is- minden módon küzd), s az sem lehet véletlen , hogy Petőfi a kedvenc költője..., márpedig Vári György -kiváló irodalomtörténészként és kritikusként (hiszen a díjat is ezért kapta) - ért a költészethez... de nyilván ennek a megkülönböztetett szimpátiának nem csak költészetelméleti okai vannak, hanem legalább annyira eszmeiek ... (jól lehet a két szempont nem féltétlenül elválasztandó)

de hogy ma  sem könnyű a márciusi ifjak dolga , az szinte bizonyos, mindenesetre megható és reményteli volt , amit Bajnai miniszterelnök a dij átadásakor mondott rájuk, hogy a Magyarország javát szolgáló új "kiegyezést" talán épp az ő nemzedékük tudja majd megoldani...:("Az ország nagy, közös ügyeiben a szükséges egyetértést a mi generációnknak eddig nem sikerült elérnie" - vont mérleget a kormányfő, a díjazottakhoz fordulva azonban hozzátette: ez nekik talán menni fog..."  "mert "ez a generáció tudja, merre kell haladni, és tovább is viheti a jó ügyeket" -

az idézett szállóige pedig, az új reformkor igényét felidézve, Kölcseytől, a -"haza és haladás" - amit annyiszor de annyiszor hangsúlyoztam tanítasaim közepette én is (és nem csak irodalmi szempontból, hanem ) mert annyira bosszantó volt, hogy a napi politikában,  (köz)életünkben, gondolkodásmódunkban, szemléletünkben  nem láttuk (nem láttam)megvalósitani a nagy tanulságot , hogy valóban , mindkettő szem előtt tartandó !...  és egyik se a másik rovására...)

tényleg, talán nekik sikerül, reméljük!

Remél(het)jük? Jó lenne!