mégsem mentem ki az ünnepségre, pedig a Kossuth szobor az utcánk végében van

de olyan csend volt - nálunk tulajdonképpen egész nap -  és olyan álmos voltam  - ugyancsak egész nap, hogy ez idén kimaradt az életemből

tavaly kimentem, ott ez a kép fogadott (utcánk végében) - idén is hasonló lehetett, ha nem is ilyen ragyogó napsütéssel:

idén délben ebédelni mentünk, utána cukrászdába; a kokárdát azért nagynehezen feltűztem a kabátom gallérjára,

és szabadon sétáltunk, a friss levegőn, élvezve a kamionok hiányát - mintha fellégezne ilyenkor, hétvégeken amúgy is a város - kamionoktól szabadon....

úgy tűnt, marad a csendes, békés hangulat, még a Művészetek Palotájából történő díszünnepség közepette is - csak mikor átkapcsoltam a másik adóra, derült ki a Híradóból, meg az Index képeiből  hogy a város Pesten korántsem olyan csendes, mint vidéki magányunkban is, meg  "a bearanyozott, a fennen finom zeneteremben" is akár gondol(ha)nánk:

( de"ne legyen béke , ne legyen derű.... míg nincs a jajsötét szivekben"(?)

Én mégis ezzel a - tavalyelőtti -  még havasháztetős de reményteli képpel és  derűs, bizakodó, napsütötte sorokkal akarom zárni ezt a március 15-i  képes tudósítást. Lányom (kvázi márciusi ifjú) - ünnepi beszédének zárógondolataival:  

"Az ünnep, ha jó, ragyog, akár az emlékezés. Vagy mint az első tavaszi napsütéses nap. Ezek rettentő fontosak, s ezek fontosak igazán! Bár 1848 március 15-én esett az eső, (és ma sem valami kegyes hozzánk az időjárás) ám azóta szinte törvényszerűen mégiscsak ennek a napnak és az ezt követő napoknak kell elhozni a tavaszt. Ha minden jól halad, levethetjük a kabátokat, elcsomagolhatjuk a kesztyűt és a sálat, kirohanhatunk a fényverte utcára, ahol minden egy picit színesebbnek tűnik, hiába olvadnak még a tócsák, azokból is csak a nap tükröződik vissza a szembe, majd beleszagolhatunk a levegőbe, mely tavaszi, friss, üde, élő és szabad."

aliz2. :: 2008. márc. 16. 7:04 :: 5 komment :: Címkék: lanyom, MAKO, unnep