hiába volt  "esős március" az ünnepi műsor címe, e cím előjelzésének fittyet hányva sütött a nap, (ha nem is tűzött), és mindenképp derű uralkodott - de legalábbis a ború hiánya, béke  és szelíd nyugalom; (ami nem megvetendő érték  lázas, acsargó napjainkban...)

a polgármesterünk beköszöntő szavaiban utalt rá , hogy többen is voltunk, mint tavaly (én tavaly nem voltam ott, kivételesen -így el kell hinnem.) De most se voltunk túl sokan, aki viszont eljött, az ünnepelni jött,  (és nem rendbontani)

az ünnepi beszédet egy végzős gimnazista fiú mondta, a mai ifjak nevében:

 A különböző pártok, egyesületek, civil szervezetek békés együttállásban vártak sorukra a koszorúzásnál -  városi fuvószenekar előadta Kossuth nóta ismétlődő hangjai mellett ("...ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni"):

foto

 

 A Kossuth szobor lábainál is békésen fekszenek egymás mellett a különböző koszorúk (csak tüzetes utánnézés után (Antonioni féle nagyítás nélkül is,  szabadszemmel is) felfedezhető egy kirívó eltérés (turpisság?) a virágok elhelyezése révén:

 

 

 a kép  kb. egy órával az ünnepség után készült, a kis zászlókat már leszedték oldalt a várakozó teherautók árnyékában - akárcsak a ballagások alkalmával a díszitést, még mielőtt elbúcsúznának a ballagó negyedikesek, s még mielőtt lemenne az ünnep napja, de folytatódik is az ünnepség, más helyszínen, a Hagymaházban, egy történelmi táncjátékkal, aminek méltán óriási sikere van:

 

 

 Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

nem lehet egyedül, pláne négy fal közt ünnepelni. Az ünnep - közösségi együttlét, összetartozásérzés! az kell, hogy legyen, és jó, ha az... (még ha nem is "ugyan"azt jelenti mindenkinek...)

"Jó magyarnak lenni, nehéz, de nem lehetetlen" - ahogy a gimnazista fiú Széchenyit idézte beszéde végén....

Makóinak lenni ma mindenképp (elég) jó volt! 

(Újsághír: "Vidéken békésen ünnepeltek. Rendbontások csak a fővárosban voltak.")

 

iz2. :: 2009. márc. 15. 22:16 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: fotok, MAKO, unnep

 

Igaz, hogy a google matamatikai krikszkrakszai odáig vezettek, hogy rájöjjek ma bizony a "Pi"-nek van a napja, t.i. a 3,14-nek 3.14-én - logikus! És a Pi meg is érdemli ezt a megtiszteltetést , hogy külön napja legyen az egész világon, sőt az egész kozmoszban , hiszen a Pi valami alapvető lényege a körnek s ezzel együtt a mindenségnek! de azért itt, Magyarországon, meg még a határainkon túli magyarlakta területeken mégis csak március 15. előnapja ez a nap (s némi világméretű vagy legalább európai léptékű érdeklődésre számot is tarthatna, hiszen a VILÁGszabadságért harcoltak eleink 1848-ban, és még akkor is, amikor "Európa csendes,  újra csendes" lett, "elzúgtak forradalmai"..

el is felejthettem volna, hogy így van, ha nem állít meg már az étterem ajtaján egy gyönyörűséges plakát: Nemzeti Menüket hirdetve (potom s pont) 1848 Ft.-ért

elállt szemem-szám, aztán bent az asztalnál kisebb méretben meg is találtam a tetszetős képeslapként is funkcionáló hazafias, ünnepi ételkínálatot

el is hoztam egyet, hogy beszkenneljem, közkincssé tegyem (holnap még lehet élni vele, hasznosítani a kínálatot a gyakorlatban) Én  azt hiszem lemondok róla - túl nagy lenne nekem bármelyik adag, meg túl bonyolult is..., de szívesen olvasgatom az ínyencségeket, csak az gondolkodtat el, hogy vajon Petőfi, Kossuth , Batthyány kedvelték-e a róluk elnevezett menük ínyencségeit? pl. Petőfinek vajon milyen lehetett érzülete a főispánék iránt, Kossuthnak a császár(hús)hoz, azt hiszem a Batthyány menüt meg is kóstolnám - csak az almapálinkájától tartok kissé, viszont a trikolór zöldég határozottan megindította a fantáziámat. Remélem a kokárdámmal nem ütnék egymást. Szinárnyalatban. Bár utóbbit nem szoktam elfogyasztani, tavaly óta ott virít a fekete kosztümkabátom hajtókáján... (azóta nem volt rajtam?!)

estefelé kimentem  - kihúzott a szívem - a Kossuth szoborhoz, ami az utcánk végében áll. Hagyományosan egy kis karénekléssel  és gyertyagyújtással zajlanak  ott a megemlékezések március 15 előestéjén. Volt idő, amikor lyányom is ott énekelt valamelyik iskolai énekkarával. Most a városi (felnőtt)vegyeskórus szerepelt a szobor előtt, és kb. ugyanannyi érdeklődő-emlékező  hallgatta őket. Mindenesetre több mint a 36 "igaz ember". (mondjuk kétszer annyi) Mi is kaptunk égő gyertyát, ami kis üvegtartóba volt elhelyezve, hadd melengesse a kezünket, mondta az önkormányzati szervező, jól is esett, szinte a szívem is melengette.. ,csak amikor az ujjaim kitapintották az üveg rovátkáit: egy hosszú függőleges vonalat  és egy rövidebb vízszinteset, jöttem rá, hogy ez egész egyszerűen kereszt lehet, úgyhogy úgy tűnik csak a keresztény szabadságharcosok emlékének őrzésére gondolhattak,  a sok zsidó szabadságharcost "diszkvalifikálták"(?); pedig én őrájuk is akartam, akarok emlékez(tet)ni... róluk amúgy is szeretnek megfeledkezni, pedig maga Haynau mondta róluk :" ...előmozdították a forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül sohasem nyerhetett volna olyan terjedelmet." Görgey szerint pedig: "Fegyelmezettségben, személyes bátorság és szívós kitartásban, tehát minden katonai erényben, derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal...", s hogy csak szegedi példát emlitsek: Löw Lipót főrabbi a szabadságharcban tábori lelkész volt és lelkesitő beszédeket tartott, amiért fogságba vetették. - Kossuth nyilatkozata szerint 20000 volt a szabadságharcban harcoló zsidó honvédek száma.

.......

visszafelé biciklizve megnéztem még a délután frissen koszorúzott Dobsa Lajos és  Kossuth Lajos emléktáblákat, csak a Kossuth tábla alatti graffitik zavartak kicsit...(nagyon)

 (mit rákentek... lemossuk...?!)

(és a fotómon a helytelen dátum, (13.03. 14.03. helyett - megint egy nappal kevesebbet mutatott!:(

------ 

 *s most látom, pedig még nincs is vége a napnak, hogy a google is kokárdába öltözött! Hurrá! "Éljen a magyar szabadság éljen a haza!":)

"Óvakodj március idusától!" -  nehogy már erre kelljen gondolnunk vagy gondolkodtatnunk nekünk is, anélkül, hogy Julius Caesarok lennénk, vagy annak hinnénk valakiket is óvandó környezetünkben, pusztán békés állampolgárok, akik csak békésen és szabadon szeretné(n)k ünnepelni a szabadságot, vagy csak a közelgő tavaszt, a levegőn, a "szabadban" - tüntetések, lárma, zavargás, provokáció, atrocitás nélkül.  A fővárosban, hovatovább, ez ugyanis pl. elég utópisztikusnak tűnik. Elég az elmúlt év dúlt képeit felidézni. (Magam is meglepődtem, mert az ember könnyen felejti, ami nemtetsző, - amikor egy hivatkozás nyomán a saját blogomban ezt a füstös-könnygázas képet (is) láttam szembenézni velem, tavaly március 15-ről, a pesti utcáról...)

Régebbi március 15-i  kiállításra készitett gyerekképekre gondolok inkább; 1988- ból, lányom, általános iskolás, művészeti-rajziskolásként rajzolta ezeket; - bár, mintha ezekben is lenne némi -józan- borúlátás is. Különösen a többi -kiállított- képpel összehasonlítva ezt a hatalmas fekete ernyőt s a háttal álló figurát; bár igaz ami igaz, esett az eső, '48 március 15-én is, nem sütött a Nap! és a 48-as huszár unokájának is van mitől elfordulni, ha a hátteret, (a múlt) (v)éráldozatait, el-elnézem... Maradhatnánk  inkább mi is a gyerekjátékoknál: papircsákóknál, játéklovacskáknál, játékkardnál... az ám, sőt, miért is kell gyerekjátékként fegyvereket gyerekkézbe adni? hovatovább már a gyerekek is nemjátékfegyverekkel (nem)"játszanak"!?!

 

"Ahol a Szabadság a Rend, mindig érzem a végtelent'"...

még nem érzem!...

"Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani engedd szép, komoly fiadat!" (J.A)

.......................

egy mai író megnézte, mit kívánna ma a magyar nemzet....

és több mai szerző arról, mit jelent számukra ma, az ünnep

 

aliz2. :: 2009. márc. 14. 14:32 :: 12 komment 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: kiallitas, lanyom, rajz, tortenelem

 

 Hát nem a legideálisabb feltételek ezek fotózásra; a vonatablaküveg meglehetősen maszatos, a kerete pedig hasonlóképp, elszíneződött, talán berozsdásodott a sok esőtől? most nem esik, de kint elég hideg is van, jobb nem lehúzni azt az ablakot, ne hűtse ki a vasúti fülkét..., addig se , amig nem indul a vonat, meg így biztonságosabb is. Amúgy is, van mobiltelefonunk, kint is, bent is, un. "családbarát", tudunk -méghozzá ingyen - beszélgetni azon is, sőt még azután is, hogy már elindul az a fránya vonat, a beszélgetést abba se kell hagyni, lehet folytatni, akármeddig, akármikor, azaz nem egészen, mert  ki kell használni a vonatutat is munkára. Előkerül a laptop a táskából, rá a kisasztalra, s egyből "dolgozószoba" lesz a fülke...

 

Micsoda világ! semmi se olyan, mint volt, valaha..., az utazás se, a "kikísérés" se. Nem is vagyunk sokan a vonat előtt. Talán felesleges is ez a régi szokás sokak szerint....? hiszen nem érezzük úgy a távollétet sem.

Csak az a vonat is lehetne egy kicsit "modernebb"!

Meg mi is, ott legbelül, ahol nem változunk, de nem ám, és épp olyan fontosnak érezzük a régimódi "kikísérést", mint amikor még nem volt se mobiltelefon, se mms, se sms, se digitális fotó, se laptop, se email, se msn... csak a személyesség a kapcsolattartásban is..., a valóságos - nem virtuális - jelenlét, csak...  

"...mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad..."

(Demjén Ferenc)

 

 

 

aliz2. :: 2009. márc. 12. 12:04 :: 7 komment :: Címkék: elmelkedes

ma az 5. 6. osztályosok versmondását zsüriztem, és be kell vallanom, hogy 2 alkalommal is egy objektiv zsürorhoz nem méltóan  könnyekig mghatódtam... és mindkét esetben az anya volt erősebb bennem ,mint a zsüror, de azt hiszem nem lehet szétválasztani, nagyon hitelesen , nagyon szépen mondták a gyerekek a szövegeket, úgy hogy köszönöm nekik is nem csak  Kálnay Adélnak ill, Mécs Lászlónak (nem hiszem hogy ez a két alkotás remekmű, a Mécsé talán inkább irodalmi, de, mégis hatott... szerencsésen találkozott előadóival (mert róluk szólt)meg a hallgatósággal is... (eggyel egész biztos:) (mert neki (is)

http://jazsoli5.freeblog.hu/archives/2008/08/24/Kalnay_Adel_Level_Anyahoz/

egy kamasz lány panaszai, önmagáról a változásokról, amik neki se nagyon tetszenek, és ráadásul azt se tudja meddig tartanak (sejt valamit előre?):

"Anya én sem tudom, meddig tart ez, mi lesz

De azt éreznem kell, hogy szeretsz,

Szeretsz, szeretsz, nagyon, nagyon,

Még jobban talán, mint egykoron,

S éreznem kell, hogy türelmed végtelen...

Anya, köszönöm, hogy segítesz nekem!"

a másik vers Mécs Lászlótól a királyfi három bánata,

ezt stilszerűen egy kisfiú (anyja királyfia mondta), itt már nem kisértett meg annyira az azonosulás, de mégis, valami, nagyon, anyaiságohttp://www.hufo.info/irodalom/versek/Mecs%20Laszlo%20-%20A%20kiralyfi%20harom%20banata.txtmban személyesen is elragadott... a kisfiú is nagyon hiteles volt.

de lám a "nagyfiú" Cserhalmi is, ime:

én nem voltam a vers választásaiktól általában elájulva,(sok bugyutaság volt közte) bár 3.4.-ben inkább,(egy csomó rimhányó Romhányival) és ma a 7.8.-osoknál szinte alig! Kiváncsi vagyok a középiskolásokra, holnap...

ma volt Dunánál is, meg Ágnes asszony, meg egy csomó Szabó Lőrinc, Remenyik , de Varró Danik, meg Lackfik is...

akartam  írni még dél körül egy bejegyzést ezzel a címmel - úgy folytatva, hogy... aranyat nem lel (az ismert közmondást egyszerű tagadóformába téve  - logikáját megtartva.) tudniillik csak 9-kor ébredvén lekéstem a pont 9-kor kezdődő városi eseményünket : az új fürdő alapkőletételének - miniszterelnöki- és polgármesteri-képviselői segédlettel történő - lerakását. 10 óra felé a helyszínen (a régi  fürdőépület helyén, a Marczibányi téren)  már csak kábeleket leszerelő, pakolászó munkásokat láttam s nyomát se semmiféle ünnepségnek, pedig valami idegenforgalmi  kiállításfélére is számítottam az előre beharangozottak  alapján - de azt mondták, hogy a Kálvin téri iskolában még találhatok valamit, mert oda mentek... Mi van ott?  Ott is valami épitkezés... Valóban, meg is találtam   a régi iskolaépület mellett-mögött valami újat, egészen a járda szélére húzódva, az árokig... (hogy fognak itt járni?) a félig kész tetőszerkezeten munkások dolgoztak, 2 őrféle ácsorgott a nyitott kapuban, a sárban, azt mondták, nincs itt semmi, csak a vendégek bent az iskolában. Csináltam 1-2 fotót az új épületről, aztán eloldalogtam. 

(Később megtudtam, a miniszterelnök és a képviselő-polgármesterünk egy 3-os osztályba is "beugrottak" rajzórára) A konferencia ugyan csak 11-kor kezdődik a Koronában, és azt még elértem volna, de nem lévén turisztikai szakember, gondoltam, mégse ülök 

oda be, még ha érdekelne is, milyen gyógyhatásai vannak a makói gyógyvíznek és a marosi iszapnak (de hiszen hallottam én erről, évtizedek óta eleget, már 60 éve is erről beszélt, ezt a kihasználást szorgalmazta volna  a háziorvosunk...), de gondoltam, inkább végre korábban el tudok indulni a Koronába - nem az emeleti konferenciaterembe - hanem a földszinti étterembe , töltöttkáposztát enni. Igy még biztos jut belőle. 12  előtt jóval... S hát a Korona előtt meg is láttam  az eddig hiányolt sátrakat, az idegenforgalmi prospektusokkal: Makóról, az épülendő gyógyfürdőjéről, a hagymájáról, sőt még a "Ford"kocsit is kiállították a placcra a múzeumból - mint makói nevezetességet. S hát ahogy nézegetem a prospektusokat az egyik sátornál, látom, hogy közeledik a "delegátió", polgármesterünk és a miniszterelnök - ünneplőben -ünnepélyesen. A fényképezőgép még nálam, de szórom szét a tokját, úgy adják vissza, a bicikli is nálam, teljesen lelassultam? s már ide is ért a delegáció mellém, a polgármester meg üdvözöl is, és érdeklődik lányom felől - odaszólva magyarázatként a miniszterelnöknek, hogy "nagyon tehetséges" ,hirtelen nem is tudom mit válaszoljak, "nem vagyok felkészülve" PHD hallgató mondom, - sokat publikál... s a miniszterelnök vissza is kérdez hol, mondom a 3-4 országos folyóirat nevét ahol csak ebben az egy hónapban jelentek meg írásai, és rákérdez lányom  nevére is, majd "megnézi" mondja... én meg hogy örülünk, hogy személyesen láthatjuk itt Makón ... (bár igaz ami igaz, a többi makói nevében nem beszélhetek, de azért remélem... ez a Bajnai nagyon tiszta embernek néz ki - "életben" , személyesen is, jó a tekintete, jó a kézfogása, és igazi emberi arca van!) Aztán tényleg bemegyek a Korona étterembe, miután végre lerakom a biciklit, az ablakból látom, hamarosan el is vonulnak, de az újságképeken később azt is, hogy a miniszterelnök kipróbálta a Ford modellt, beleült... és míg a konferencia még tart, ő már Szegedre távozott az ott  épülő új létesítményhez; a 3. Tisza hídhoz

s azt is az újságból tudom, hogy Makót és Szegedet dicsérte... (én meg hadd dicsérjem(/dicsértem egy kicsit itt őt)

ja, és a közmondás is egy kicsit továbbcsavart formát öltött... 

persze "aranyam" nem lett! - illetve szép és jó fürdőnk valószínű lesz!(de lehet, hogy oda se reggeli órákban fogok járni..., bár azt mondják mégis  csak az lenne az igazi... ("arany")

aliz2. :: 2010. márc. 12. 22:07 :: 8 komment 
Kategóriák: naplószerűség :: Címkék: esemeny, fürdő, kapcsolatok, Korona, lanyom, MAKÓ

a hir olvastán ez volt az első gondolatom. Ha Ranschburg Jenő már nincs közöttünk, akkor rosszabb lett a világ megint - az ő hiányától. Egy jó emberrel kevesebb...

sose láttam-hallottam "életben" (egyszer pedig megtehettem volna, mert előadó volt a makói pedagógus konferencián - amire viszont már nyugdijasként nem akartam elmenni, pedig kellett volna - mindig ilyenkor jön rá az ember, hogy vannak pótolhatatlan mulasztásai), de tévében  sokat láttam-hallottam, meg olvastam is tőle, pszichológiai bölcsességeket. Akármiről beszélt, mindig megnyugtató volt. Még amikor az egyik sarkalatos témájáról, az agresszióról beszélt, akkor is. Gyerekpszichológus volt (eredetileg gyógypedagógus is) talán ebből is eredt a nagyfokú empátiája, megértése és jóságossága is. (bár  ez még nem lenne szükségszerű, láttam én már olyan óvónőt aki nem igazán szerette a gyerekeket, igaz nem is maradt az...) Ranschburg Jenőben tulajdonképpen mindig maradt valami gyermeki vonás is. Talán a jóhiszeműsége, bizalomtelisége, a mosolya, ami nem fiatalos arcából is, sugárzott. Pedig érték őt olyan traumatikus élmények gyerekkorában már, amitől el is komorulhatott volna az arca, de a megértés nem hagyta.

"Nyolcéves koromban meglehetősen magányos, befelé forduló, álmodozó kisfiú voltam. Amikor letereltek az utcára és felemelt karral kellett vonulnom sok-sok bácsi és néni között, akkor is nézelődtem, néztem fel a házakra. Az ablakokban kikönyököltek az emberek, nézték a vonuló sort, és elkaptam tekinteteket. Felnőtt emberek tekintetét én, a nyolcéves gyerek. Azt vettem észre, hogy ha sikerül elkapnom egy ember tekintetét, akkor behúzza a fejét és leengedi a redőnyt. Most is hallom a redőnyöket. Brecht elátkozta azokat a társadalmakat, amelyekben hősnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki jellemes legyen. Az a világ, amelyben én nyolcéves voltam, ilyen világ volt. Nem várhatom el mindenkitől, hogy hős legyen. Kérem szépen, mondhatta volna a hölgy, aki lehúzta a redőnyt, megszakad a szívem azokért az emberekért, de itt van a kisfiam, a kislányom, az életem, most menjek le én is meghalni? Amikor egy társadalom azt igényli a tisztességtől, hogy csak hősként lehet jelen, akkor borzasztó nagy baj van." 

(http://www.nol.hu/lap/mo/20101218-_nem_varhatom_el_mindenkitol__hogy_hos_legyen_)

Pedig -ugyanerre az időre- igy is emlékezett, hogy a mai napig sajog:

"Sosem felejtem el, amikor kiürítették a Szövetség utcai csillagos házat, amelyben laktunk. Mentünk az utcán a téglagyár felé, mert úgy volt, hogy onnan visznek minket Auschwitzba. Gyerekek, felnőttek, öregek vonultunk, az utca két oldalán pedig álltak az emberek, és nézték, ahogy felemelt karokkal mennek a zsidók.

Emlékszem, felnéztem a házak ablakába, és láttam a figyelő arcokat. Amikor találkozott a tekintetem az övékkel, visszahúzódtak, és még ma is hallom, ahogy lehúzzák a redőnyöket. Bámészkodás közben lemaradtam a sorból, mikor egy nálam kicsivel idősebb srác a járdán ácsorgók közül odalépett, mondott valami csúnyát, és hátulról belém rúgott. A rúgás lecsúszott rólam, fizikailag nem is fájt, de a nyoma úgy belém égett, hogy a mai napig sajog.

http://www.nlcafe.hu/eletmod/20101003/ranschburg_jeno_hitemben_a_bizonytalansag_valt_biztossa_/

Hát igen... De/és ő mindig mindent elkövetett, hogy megértsen, és megmagyarázzon, és nyugodt, higgadt hangon jó irányba tereljen.

Pedig de mennyire szükség lenne ilyen emberre!

"– Az nem elegendő, ha néhány okos ember egy szerencsés történelmi pillanatban körülül egy asztalt, és megszerkesztenek egy demokratikus államot. A nem demokraták számára a lehető legjobb terep arra, hogy visszaéljenek a demokrácia adta lehetőségekkel, ha káoszt teremtenek, aztán elkezdenek félni ettől a káosztól, majd apát kívánnak maguknak, aki rendet tesz. Ennek történelmi hagyományai vannak Magyarországon. Soha nem tudtam megérteni, hogyan tudott rajongani a magyar nép azért a Ferenc Józsefért, aki fiatal király korában behívta az oroszokat és szétverette a magyar szabadságharcot. Harminc-negyven évvel később imádta őt az ország. Utána jött Horthy, Rákosi és Kádár, ebből a szempontból mind egy kalapba tehetők. Kell egy irányító, aki megmondja, mi a jó, mi a rossz. Ettől a perctől fogva minden attól függ, ki a vezér. Vannak jó királyok és vannak rossz királyok. Az egész közösség sorsa ennek a személynek a minőségétől függ. Magyarországon generációról generációra szálló üzenet, hogy „húzd le a redőnyt, tedd amit a többi, simulj a tömegbe”, ez a túlélés. Minden ember két ellentétes vággyal születik: egyszerre akarunk egyediek lenni, illetve olyanok, mint a többiek. A két ellentétes vágy különös játéka az egész élet. Mint ha Magyarországon túlságosan sokan választanák a második lehetőséget. Ez az attitűd pedig értelemszerűen megkönynyíti az abszolút hatalomra törő, tehetséges karrierpolitikus dolgát." http://www.nol.hu/lap/mo/20101218-_nem_varhatom_el_mindenkitol__hogy_hos_legyen_

de vajon figyel(t)ünk- e  - életükben is - eléggé a  Ranschburg Jenő-kre?!

aliz2. :: 2011. márc. 11. 0:09 :: 2 komment :: Címkék: nekrolog, pszichologia

hát ez valam nagyszerű! az első pillanattól, érezni , hogy Örkény világába lépsz (bár újabban ehhez nem kell a kiállitására menni,  - elég járkálni a világunkba

feleslegesnek bizonyul - u.i fejetetejére lett ez a világ már állitva (magától is úgy van! ha egyenesen nézed is, mintha Örkény előre megirta volna (remélem, nem önbeteljesitó jóslatként - bár mit lehet tudni - ezért is bánnék én óvatosabban az iróniával...is)

Az abszurd már nem csak a könyvek lapjain van... Abszurdisztánban élünk...ahol az abszurditások felülmúlják az irók legmerészebb álmait...

no, ettől is elszoktam már... szavalóversenyek, pedig valaha - a legkülönbözőbb formákban s szerepekben - szinte állandó része volt az életemnek

ugye először is a magam diákkorában vettem részt szavalóversenyeken... emlékszem az Ady emlékezetével (Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta szóval, tettel és hallgatással is?...) -nyertem  első dijat, általános iskolában ,nem is tudom, hogy, miért választottam ezt a "harcias" verset, (..."mert virágzás, mert élet és örök"(?)de régebben volt bennem valami vad, dinamikus és erélyes, csakazértis kiállás is, a jó(nak hitt) ügyekért...ez az elszánt , harcos, dacos temperamentum... ami miatt "jól álltak"  ezek a versek (az érdekes, hogy a versválasztásnak fogva fel kétségtelenül elsöprő sikeremet, később más is ezt leutánozta, de már kevesebb sikerrel), gimiben is még szavaltam, ott is egy megyei versenyen egy harcos ("legyen átkozott a háború!" végszavas (Margarita Aliger) vers volt a szabadon választott favorit (József Attila Hazámja mellett (mégis, magyarnak számkivetve lelkem sikoltva megriad(t)) - akkoriban még meg akartam célozni a szinművészetit, és ezt ellenző nagynéném meghallgatott a vásárhelyi megyei versenyen, és bár akkor nem is értem el túl előkelő helyezést,(későbbi férjem is megelőzött, és a később szinésszé lett akkor még Untermüller majd Újlakinak nevezett szentesi diák lett második) szkeptikus nagynénémet mégis meggyőzte a fellépésem arról, hogy tehetséges vagyok és lenne keresnivalóm a szinészi pályán... aztán viszont mégse jelentkeztem, jött a bölcsészkar, ment az elkezdett zenekonzi is)(persze maradt az irodalom meg a versek, amiket még írogattam is már) és bár ott is az elején még jelentkeztem egy szavalóversenyre, azt hiszem második lettem az auditorium maximumban (Berzsenyi Levéltöredéke barátnéjához volt a kötelező. ("Ne kérdezd barátném, min töltöm időmet...")és Tóth Árpád Esti sugárkoszorúját választottam hozzá, (micsoda pasztell szinek, hamvas utak, finom, halk sugárkoszorús... ezek már!)...aztán el is hallgattam (sikertelen színművészeti felvétel után, belátva, hogy színészként csak a "legjobbnak" lenne érdemes lenni...( 2. lettem...) aztán tanárként a másik oldalra kerülve készítettem fel diákjaimat szavalóversenyekre... (meg irodalmi színpadot is vezettem)... meg elég gyakran meghívtak szavalóversenyekre (szépkiejtési s egyéb versenyekre vetélkedőkre, zsürizni is, mint most is, annyi év után

fura volt..., 3.4.osztályos gyerekek "szavaltak", bátran, élvezve a szereplést, a szereplésüket, de feltűnően nem a saját hangjukon, illetve erősen mutatva a betanítások (idomitások?) hatását... az 1.2. osztályosokén nem tudtam jelen lenni, de rákérdeztem, az is ilyen sablonos volt-e , és kiderült, hogy nem, úgy látszik, néha jobb nem beavatkozni, ha az eredetiséget és a hitelt meg akarjuk őrizni.de hát a mindenkori iskola úgy látszik -erre éppenhogy nem alkalmas... kíváncsi vagyok a további korosztályokra...

...lányom - bár tényleg nem szereti, ha írok róla, pláne fotókkal illusztrálva, bocs! - de csak megemlítem, a téma kapcsán, hiszen eszembe is jutott zsürizés közben, amikor ő is szavalgatott kiskorában, méghozzá igazán jól.. 

ő elvitte megyei első helyezésekig is! de ez a  szereplési vágy és öröm nem volt azért benne, amit most ezeken a gyerekeken láttam... versengési vágy meg egyáltalán nem... sőt! emlékszem, legelső alkalommal (elsős lehetett...) besétált a színpadra és egyszerűen visszasétált, a mikrofontól, egy szabályos kört téve, még csak meg se állva... úgy lökte másodszorra ki a mikrofon elé a kultúrház vezetője

 FOTO

Aztán, szintén még alsótagozatosként, e kép tanulsága szerint is úgy hajolt meg  Kosztolányi A játék c versének elmondása után, hogy a mögötte levő falba majdnem belesimult (később ezt a szegedi tévében is elmondta, behívták, miután megnyert egy megyei versenyt is,  Weöres Sándor éjszakájának csodáival, (a zsürielnök olyan értékelésével, hogy két csodát hallhattunk: a költőét és a verselőadójáét)..., első lett nem egyszer a versenyeken,

azokon a március15-ike tiszteletére rendezetteken  is, amilyent most is zsürizünk...

(de sose volt oda a sikereiért, emlékszem, egy legelső eredményhirdetésen ki se akart menni a díjért,(az lehet, hogy rajzverseny volt, de mindegy is) direkt félrehallotta a nevét) egyetemen fel is hagyott a versmondással (rajzzal is).... mostanában már csak saját műveit mondja ill. olvassa fel - viszont legutóbb is kiemelték - hogy mennyire kifejezően (hozzá is téve a csak olvasással elérhető élményhez, jelentésekhez), valaki javasolta is, hogy kellene egy CD melléklet majd a kötetéhez... valóban..

én meg? beértem azzal, hogy irodalomórákon bemutathattam az elemzendő verseket. szinte valamennyit tudtam könyv nélkül. Valószínű ez volt óráim legértékesebb része, persze nem csak az verselőadásaim miatt, hanem a versek miatt, amiket csak igyekeztem minél hitelesebben tolmácsolni... hálás is vagyok ezért... nehéz is volt utánuk mindig megszólalni a saját szavaimmal,... (egyszer mondta egy diákom, hogy miért nem jelentkezem az akkor folyó Ady szavalóversenyre, a tévébe... hogy esélyem lenne -érdekes, az én fejemben akkor már meg se fordult ilyesmi...)

----

de ez az egész szavalás, versmondás ügy (az irodalommal együtt?) mintha kezdene kimenni a divatból, mintha anakronisztikussá válna, nem is tudom, annyira öncélú, kiállni, elmondani valamit (többnyire agyoncsépelt vers(ikék)et... csak  az elmondásért önmagában  vagy még inkább a szereplésért,  győzelemért... és még jó, ha "csak" elmondani , és nem túljátszani, "szavalni" - ami valóban tényleg kiment a divatból.(jobb is!) Csak ne hamisan! arra nagyon kényes a fülem... minden téren

...

de azért: őszintén mondom, nagy élmény volt ez a "visszatérés" a "szavalóversenyek" világába. köszönöm hogy meghívtak zsürizni, mert  egy nyugdíjas magyar tanárnak, és felnőtt  szavalólány anyjának ez igazán kedves, múltakat visszavarázsoló élmény., még ha nem is léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba....

találtam egy "zsürizős" képet , a gimis tanári korszakomból... de ez nem szavalóverseny volt, valami más vetélkedő... talán éppen a "ki tud többet a Szovjetúnióról"?... (ki emlékszik már ilyesmire, ki emlékszik egyáltalán a "Szovjetúnióra?!...

FOTO

meg egy József Attila szavalóversenyes, eredményhirdetésest a könyvtárból (akkoriban , a 70-es években, évente tartottunk: a József Attiláról elnevezett gimik szavalóversenyes találkozókat, mindig más városban (ezen J.  A. testvére Etelka is jelen volt (és mi külön műsort adtunk elő J. A műveiből ("Jaj, szeressetek szilajon!")

FOTO

(ezen a képen épp ezt instruálom, még a próbán, az instruált szinész is lett)

FOTO

ez mind, de rég volt, versenyek, versek, előadások... elmúltak...

( "s minket is elfelednek végre...(lugasok csendes árnyain)"(J.A.) (?)

bár azt el kell mondani: voltak ismerősök is még a szavalóversenyen: ez egyik zsüritársam és az egyik felkészitő tanár  tanitványaim voltak, egykor... versenyekre, vetélkedőkre) zsürizni is, mint most is, annyi év után....

aliz2. :: 2012. márc. 9. 23:54 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlékezés, lányom, tanítás, versek

1. a Grand caféban találkozott Bereményi Géza a film - és irodalomkedvelő közönségével. Ő mindkét művészeti ág képviseletében egyszerre volt jelen, lévén az irodalmi mű  szerzője és a belőle készült film forgatókönyvírója és rendezője egy személyben ő maga. Csak az a dolog pikantériája, hogy az iró és forgatókönyvíró/rendező közt 40 év a különbség!

Így aztán a leglényegibb találkozás: 

Bereményi Géza találkozása saját fiatalkori elbeszélést író énjével. 20 éves korában írta Bereményi az "Irodalom" c. novelláját, valóban pályakezdőként. Ezt olvasta fel nekünk az est bevezetőjeként. (De nálam végig ez maradt a csúcs -micsoda érett írás, ez a "fiatal"kori!  láthatóan egykori, "megöregedett" írója is élvezi ama fiatalember tehetségét!)

2.  maga a film, ami a fiatalkori novellából készült, 40 évvel később, ma, s amit levetítettek a novella felolvasása után; tulajdonképpen egy 50 perces  tévéjáték, a maga szabályai szerint, de magja a fiatalkori novella (újraolvasva, filmre átvarázsolva - más hangsúlyokat kapva). Törőcsik Mari és Horváth Illés bravúros, emberi kettősében..., Nyakó Julival ( ő az anya) a háttérben.

   "A történet tele van tükörképekkel és rejtett összefüggésekkel. Egy fiatal íróról szól, aki novellát ír, miközben a szomszéd szobában a nagyanyja haldoklik. Utóbbi vidékről jött fel meghalni a családi körben. A harmadik szereplő, az anya dolgozik, ezért a fiatalember látja el napközben a nagyanyját. A film kettejük viszonyáról szól. Lényege ugyanaz, mint az eredeti történeté, de 22 éves koromban nem volt világos, miről szól az általam írt novella. A tudatos, idősebb pályatárs kihámozta és megerősítette az eredetit.”  (B.G.) 

   4. Az est  moderátora Jász Attila költő (lenne)..., ki inkább a maga megközelítéseit rebesgeti el. Idézi párhuzamként a Karinthy példát, ("Találkozás egy fiatalemberrel") és a Bereményi-Cseh Tamás féle "apa kalapját" emlegeti  metaforaként a filmre, mintha generációk találkoznának az élet-halál menetben itt is ott is..., illetve, mintha "apa kalapja" most már a Géza fejére került volna végérvényesen... (és ő a következő, aki...) "Géza" szerint itt  -nem úgy mint Karinthynál-, ahol a fiatalember kéri számon a későbbi énjét, miért nem valósította meg ifjúkori álmait, kicsit fordított a helyzet;  maga az elszakadás, egy (a) fiatalember saját lábra állása ér fel egy kishalállal, ami írással tetézve dupla elszakadást, "más"-sá levést jelent. (utólag vette észre, pl. az író, hogy milyen lelkifurdalást is okozott neki ez! -a környezetével, nagyanyjával  szembeni elszakadó magatartása miatt - felelősnek is érezve magát nagyanyja haláláért!)  De: aki írni kezd, saját lábra áll, felfedi a rejtett összefüggéseket ; a külső világ behatol a belsőbe, a belső kifelé, és ez a két sík beleszól egymásba. (amit ír és amit átél), az elképzelt és a valódi dolgok egymásba folynak, előhozzák a rejtett összefüggéseket...  A filmben viszont eleve az élet győz. (hiszen élő színészeket látunk benne). A film többfelől néz, többoldalú, (és főleg életszerűbb - teszem hozzá, bár ez az "életszerűség" Bereményi írásművészetére is oly jellemző!) de itt, a filmben egyértelműen az élet győz az irodalom felett (sőt, a halál felett is bizonyos szempontból, hiszen "irodalmi" úton akar mintegy vigaszt adni az íróunoka haldokló nagyanyjának, akit viszont nem érdekli, hogy mi marad a halála után, sőt, ki is mondja , hogy "nem lehet úgy élni, ahogy ti éltek!" (az írás nem az életegészség jele, inkább egyfajta betegség, lemondás is az igazi életről, ki is szakít , a hétköznapokból, (bár (cserébe) a titkokat is meglesheti!) Mindenesetre a nagymama mintegy "megleckézteti"  íróságától elvakult unokáját - igazi bölcsességével, majd méltóságteljesen hal meg, az unoka pedig nem fejezi be a könyvet. Győz az élet

   5. Az unokát remekül játszó színész: Horváth Illés .mintegy Bereményi ifjúkori alteregója - itt ül mellette... Bereményi látta már 5 éve, 16 évesen, egy görög darabban játszani, az amúgy 9 éves kora óta színészkedő, most is nagyon ifjú színészt. (akit mellesleg mi is "felefedeztünk" már magunknak a szegedi színház szinpadán; üde, a legüdébb színfoltként  a Sztravinszkíj darabban és legutóbb a Királyasszony lovagjában, mint fő- szereplőt a főszereplő helyett)..., itt viszont kettőjük - az unoka és nagyanya - Horváth Illés és Törőcsik Mari kapcsolata válik igazán fontossá. Törőcsik érti-érzi a fiatalokat, de azt mondja, két tipusú fiatal színész van, van aki falat húz, s van , aki beengedi. Horváth Illés "beengedte". Bár először még azt hitte, hogy a fiatal író egzaltációja a szerepe lényege, de egyre inkább rájött, hogy a kapcsolat, kettőjük viszonya a fontos...  magában a játékban is) Maga Bereményi meg jutalomnak, kiváltságnak érzi az élettől, hogy ilyen színészekkel csinálhatta meg az írását

   6.  

      
      
      
      

       

   7.  Minthogy fiatal íróról van szó, a moderátor hozzájuk fordul..., mi minderről a véleményük.., azaz a jelenlevő ifjú írókat szólítaná meg, személyesen is, név szerint épp a lányom lányom, aki pedig enélkül -arckifejezéséből ítélve - nem valószínű, hogy elmondaná reflexióit; bár kár lett volna, ha nem - hiszen Bereményi is nagy egyetértéssel, bólogatással helyeselte:

      "Jász Attila a beszélgetés elején az Apa kalapja című Cseh Tamás-dalt idézte, a fiú, aki fejébe húzza apa kalapját, részesül az előző nemzedékek örökségéből, átveszi sorsukat. Nos, nekem egy másik dal jutott eszembe: az, amikor Antoine vagy Desire – nem emlékszem pontosan, melyikük – interjút akar készteni a nagyapjával, ő mint a jelen, a nagyapa mint az élő történelem. A nagyapa azonban lenyeli a mikrofont, ez a szalag marad a múlt a hangja, a torz zörejek, ahogy a nagyapa emészt. Apa kalapja és a lenyelt mikrofon: ez a két végpontja van talán a nemzedékek közötti párbeszédnek, az Irodalom cmű film is e két végpont oszcillál.

       

      Mint pályakezdő író – kimondani is rossz ezt a kifejezést, olyan kivagyi – is talál a film. Megmutatja, hogy a pályakezdésnek mint helyzetnek ugyanaz a legnagyobb erénye és a legnagyobb hátránya. Az ember már eldönti, hogy írni fog, de még nincs garancia semmire, ez egyszerre ad torokszorító bizonytalanságot és hallatlan szabadságot. Azt a szabadságot, ami a film tanúsága szerint is – emlékezzünk a film végi, felszabadult rohanásra – az irodalom sajátja."

      ....................

      7. erre a találkozásra nem került sor, hiába vittem be  a nemrég vásárolt könyvet: Bereményi Géza:150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére...., a dedikáltatás elmaradt, de az a fő, hogy megvan a könyv! meg a dalok...

       

      aliz2. :: 2009. márc. 10. 12:57 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: film, grand, iras, irodalom, lanyom, SZEGED, szineszek