Hát nem a legideálisabb feltételek ezek fotózásra; a vonatablaküveg meglehetősen maszatos, a kerete pedig hasonlóképp, elszíneződött, talán berozsdásodott a sok esőtől? most nem esik, de kint elég hideg is van, jobb nem lehúzni azt az ablakot, ne hűtse ki a vasúti fülkét..., addig se , amig nem indul a vonat, meg így biztonságosabb is. Amúgy is, van mobiltelefonunk, kint is, bent is, un. "családbarát", tudunk -méghozzá ingyen - beszélgetni azon is, sőt még azután is, hogy már elindul az a fránya vonat, a beszélgetést abba se kell hagyni, lehet folytatni, akármeddig, akármikor, azaz nem egészen, mert ki kell használni a vonatutat is munkára. Előkerül a laptop a táskából, rá a kisasztalra, s egyből "dolgozószoba" lesz a fülke...
Micsoda világ! semmi se olyan, mint volt, valaha..., az utazás se, a "kikísérés" se. Nem is vagyunk sokan a vonat előtt. Talán felesleges is ez a régi szokás sokak szerint....? hiszen nem érezzük úgy a távollétet sem.
Csak az a vonat is lehetne egy kicsit "modernebb"!
Meg mi is, ott legbelül, ahol nem változunk, de nem ám, és épp olyan fontosnak érezzük a régimódi "kikísérést", mint amikor még nem volt se mobiltelefon, se mms, se sms, se digitális fotó, se laptop, se email, se msn... csak a személyesség a kapcsolattartásban is..., a valóságos - nem virtuális - jelenlét, csak...
"...mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad..."
aliz2. :: 2009. márc. 12. 12:04 :: 7 komment :: Címkék: elmelkedes
