erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

múzeumigazgatók arcképcsarnoka

2025. január 07. - gond/ol/a

 

MEZEI Józsi hegedűművész-növendék meghallgatása miatt akartam elmenni főleg a Múzeum arcképcsarnoka avatására

korai nekem a 10 óra, nem is nagyon birtam kinyitni a szemem, kikelni az ágyamból, de mikor végre kinyitottam a szemem láttam még csak 9, 18 van, hát elkészitettem magam, s be is értem, tán rá is hagytak pár percet a kezdésre, de azt hiszem én még időben berobbantam, közvetlen a bejáratnál ült egy csomó ember, de még akadt pont egy szék, ami üres volt, rám várt, bár már álltak is a széksorok végében

 



 

előttem régi ismerős, valaha ő is itt dolgozott(M Gyöngyi),mér Szeged mellett él,., megörültem neki, el is kezdtünk beszélgetni 

 



 

 



 

menet közben jöttem rá, hogy sajnos Mezei J. nincs is jelen

Sziksza Zs a jelenlegi múzeum- igazgató méltatta "elődeit" a feje fölött található portréfotók tulajdonosait

 




 

 

egyébként a legtovább igazgatóskodó, és legeredményesebb . a legmakaibb makói" Tóth Feri bácsi születésnapján, január 4-én

én meg is lepődtem,, hogy egy-egy évig (csak, vagy addig se? tevékenykedő igazgatókat láttunk amúgy többnyire a falon ...(Bár SZ ZS megindokolta, kegyesen, nagyvonalúan,  s igy is dicsért  őket, szakmaiságukért)

kint megkoszorúzták Feri bácsi emléktábláját, majd elindultak újvárosi családi háza emléktáblájának koszorúzására

én közben megnéztem a kis rögtönzött kiállitást, tárlókban az egykori igazgatók gyűjtéseit

 



 

(kendőt, kulacsot, mellényt, festnényt, számon legbecsesebb egy Péter László gyűjtötte József Attila a vers kézirata volt!(irodalomtörténészségéhez méltón)

 

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr5318768036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása