szomorú hírt harangozna be mobilon a lányom: mondja, ne mondja - mert kímélni akar, de hiszen úgyis megtudnám hamarosan a hírekből - akkor inkább ő mondja,  a maga tapintatával, bár tudom, rossz hírt átadni is milyen nehéz, talán még nehezebb is, mint fogadni... vagy nincs is különbség... rossz hírt mondani is, hallani is  rossz...

feljajdulok a hírre , és mondja , ők  is így fogadták a hírt, még tegnap, sírdogáltak is rajta....

és milyen nehezemre esik nekem is itt leírni most, ami pedig már - valóban - majd' minden hírforrásban ott van:

 Meghalt Raj Tamás főrabbi

 de még rosszabb lett volna a hivatalos hírekből olvasni, hiszen "ismertük őt." "szívünkhöz közelálló" volt.

(de nagy is volt és kiváló!: olyan sokat tett azért , hogy a zsidó vallást, a zsidóság hagyományait, megismertesse  a nem zsidó emberekkel is, ahogy sok nagyszerű és kultúrmissziót betöltő könyve közül ebben , címében is deklarálta: "Nem idegen közöttünk. Zsidóságról nem zsidóknak."

Nem volt "idegen"! nagyon is baráti volt. Zsidó is magyar is. A szavak igazi értelemében. Egy igaz ember.

Néhányszor sikerült személyesen is találkozni vele. De nem eleget! elszalasztottam a lehetőségeket , hogy többet tanulhassak tőle (maradtak a könyvek)...Sajnálom. Az én mulasztásom volt. Pedig akkoriban volt rabbi Szegeden, amikor pedig én is még egyetemista voltam. De egyetemistaként felé se néztem a zsidó templomnak! (Már Makóról jöttem - kezdő tanárként - valami hivatalos ügyet (sírápolás?) intézni a szegedi hitközség irodájában , amikor bemutatkoztunk - feltűnően kedves és megnyerő volt...(hamarosan felfüggesztették az állásából, hosszas rendőri zaklatások után)

a kabbalatanfolyamára pár éve jelentkeztem de aztán közbejött valami,  másodszor is, és igy most már elmarad... (csak a könyvei:  A héber betűk misztikája , A 137-es szám. A tudomány és a kabbala titka, Hol lakik Isten? A Biblia titkairól... azok itt maradnak 

mikor felmerült annak a lehetősége, hogy kislányom (akkor még kis-) esetleg a Javnéban folytatja az ált iskolai tanulmányait, az ő judaisztikai óráját látogathattuk meg, olyan baráti légkörű órán én még nem voltam, mint az övén - és olyan szívélyes, kedves, odafigyelő beszélgetésnek is ritkán lehettem részese, amit velünk folytatott...

telefonon többször is beszéltem vele, mindig ő volt a telefonnál, és mindig a lehető legalaposabban  és szívélyesebben válaszolt a kérdéseimre

legutóbb, pár hónapja a Gozsdu udvarban találkoztam vele, a Zsoltárok könyve bemutatóján, amit ő fordított és adott ki. Dedikáltattam vele a szép könyvet. És amikor a nevem kérdezte, rögtön ismerősnek talált. Én őt már akkor nagyon megtörtnek, de csak fizikailag. A kedvessége, szívélyessége, érdeklődése, családom iránt is, és a szavai, amikkel korábban bemutatta a könyvet... a régi, jólismert Raj Tamás volt, okos és melegszívű, kedves.

azt írta nekem a Zsoltárok könyvébe, dedikálásul, hogy  "....tisztelettel Raj Tamás '09. aug. 31." De  tisztelet egyedül  őt illeti! "a mindannyiunk számára oly fontos vigaszt , reményt, lelki erőt és felüdülést" kívánt adni a zsoltárok fordításával is. Mint ahogy egész életével, munkásságával is azt adott.

Köszönet érte. Nagy kár, hogy ezután már nem írhat több könyvet, nem taníthat tovább... de a könyvei (bibliamagyarázatai) - szerencsére- ittmaradnak még velünk... s olvasván sorait fülünkben még jellegzetes melegségű hangján halljuk a tanításokat...

aliz2. :: 2010. márc. 9. 20:11 :: 4 komment :: Címkék: kapcsolatok, nekrolog, zsidóság

 felmentem a Kínaiba noteszért, hogy legyen mibe firkálnom, nem sok hiányzott a zárási időből, de szerencsére viszonylag hamar megtaláltam, oldalt egy kis kosárban, s volt megfelelő nagyságú vastagságú is, potom 300 ft-ért

gyorsan a pénztárhoz mentem, s keresem volna össze a pénztárcámból, aprókból a 300-t (ne fizessek már 20000sel 300ftot) de a kínai eladó (tulajdonos) leintett, nem értettem, de mondta is OJANDÉK...zavarba jöttem, elképedtem, de hiába erősködtem, végül azt mondtam igazén nagyon kedves, köszönöm szépen.. és eloldalogtam, arra gondoltam a lépcsőn lefele menet, hogy tán már lezárhatta a kasszát? de nem, jöttek utána, s azok fizettek is rendesen (na lehet hogy nem 300 Ft-ot de mégis, hallatlan eset , nem? és szívet melengető)

 egy hosszú, pirosra festett padon, műfüvön, a pad alatt teásibrikek

mert mikor el is kezdődik, ez is egy minthaelőadás, de roppant lenyűgöző, s mi több érdekes! a Nyugat nagy (férfi)alakjainak feleségei, "női", szólalnak meg, többnyire lerántva a leplet a férfiaikról (néha az ő szavaikat is megidézve)...ezek a nők voltak, múzsák, feleségek, szeretők stb... és néha úgy tűnik lehettek volna igazi írók is! - ha a férfiírók (vagy a szokványos nősors) nem nyomják el őket, ha nem az ő szolgálatuk, de mindenképp a körülötte forgásuk tette volna ki az életük javát. Pedig milyen színes, érdekes egyéniségek! (Érdekes módon épp Kaffka Margit, az egyetlen köztük igazi nőíró "szövege" tűnt halványabbnak, Kosztolányiné Harmos Ilonáé - Gryllus Dorka életelevenségével ráerősítve igy is megcsillant sokmindent ( ő irt is két könyvet, de inkább dokumentumjelleggel, bár élvezetesen, a férjéről is, - én használtam is szakirodalomnak...)

ÉLVEZTEM EZT A 100 PERCET, A MELODRAMATIKUS ZENEI ALÁFESTÉSTŐL FÜGGETLENÜL. (BÁR AZ TETSZETT, HOGY JELLEMZŐ MÓDON, AZ EGYETLEN FÉRFI"SZEREPLŐ", A ZONGORISTA, EGY KALITKÁBA ZÁRVA FÜGGÖTT FÖLÖTTÜK, KIREKESZTEVE MINTEGY ÉS CSAK ALÁFESTÉSRE KÁRHOZTATVA EBBEN A NŐVILÁGBAN. Érdekes módon, persze, a végén, a férfiak is nagyon tapsoltak... *

Aztán eszembe jutott egy nemrég megjelent könyv (nevezetesen épp a lányomé), és a könyv ("Jönnek az összes férfiak") élénk kritikai visszhangja. A sikerlistákon rajta van! Az Irók Boltja eladási listáján már 2. héten is, és most hozzájött a Magyar Narancs kritikusi szakértőkből álló listája is. Nomeg rengeteg rangos kritika: Borbély Szilárdé a Vörös postakocsiban, Az És ben is, most a Magyar Narancsban is, meg az Apokrifban,, és még várhatók... Kicsit felkavarta a port, a szokványt ahol a múzsák (lásd fent) mindig nők voltak, most pedig férfimúzsákról olvashattak -jelzem elég ironikus színezetben (is). És érdekes, hogy tetszik nekik! A "leleplezett" férfiaknak... És nagyon jó. S hogy különösen az új nemzedéknek, a még a szerzőnél is egy-két évvel fiatalabb férfi(fiú?)kritikusoknak (az egyébként nagyon szigorú Lengyel Zsoltnak, ("Beszédtöredékek a szerelemről" c. írásában "az utóbbi idők legmeggyőzőbb (kvázi)debütálásnak egyikévé kíemelve), Fehér Renátó meg igy lelkesül (kicsit azonosulva is a mondottakkal)... "Ez a költészet  hitelesen képes beszélni olyan érzelmi szituációkról, amikről már kamaszkorunkban is gondoltunk valamit, csak nem volt kellő tapasztalatunk és önreflexiónk rákérdezni, átlátni: "elégedettséggel tölt el, hogy már /nem vagyok kamasz, ez  fedezet gúnyos mosolyokra."

no meg nagy örömmel látom, a kritika által újrafelfedezett ...gyereknek lenni... és főleg a "kiskamaszkönyv" után, hogy kicsit ez a könyv is kamaszkönyvnek minősül - mármint a témát tekintve -, (csak visszanézve rá),(bár nekem az első felnőttkönyvként dedikálva épp:) u. i. vitáink során a szerzővel, többször volt szó a kamaszkoráról - ami -szerinte - nem is volt! (hm...)

"Azt mondja lányom,

hogy nem is várhatom el,

hogy megértsen.

de nekem kutyakötelességem

lenne  - megérteni őt!

Hiszen én már voltam fiatal

de ő nem - öreg.

..Meg azt is mondja

hangoztatva a  "leválás"

szerintem elavult műszavát

-én u.i. az integráció hive vagyok

a pszichológiában is és

a való életben ugyancsak

s hogy ez legfeljebb csak a kamaszkorban

aktuális - s átmenetileg -

hogy ő nem is volt kamasz!

 de hát irt róla 2 kötetet is!- mondom

de  épp azért irt a kamaszkoráról

annyit, mert nem is volt neki...-

mondja ő

(s erről is csakis én tehetek!?)

Van benne valami!

Én is arról az élet(em)ről akarok irni

most, a vége felé...ami nem is volt..."

(Miért is? Talán mert mindig más, azaz Más volt fontosabb... Lehet, hogy ezért is tetszettek ill találtak annyira el a Nyugat nőinek szavai?!!!

......

* http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/szinhaz_-_nagy_asszonyok_-_biro_kriszta_nonyugat-75266

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/2915/nonyugat-orkeny-szinhaz-thalia-szinhaz-poszt-2011/

aliz2. :: 2013. márc. 8. 11:51 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: folyóiratok, irodalom, könyv, LÁNYOM, színészek

március 8., tudom "nőnap", de 1962 óta felülírta nálam ezt a napot egy másik évforduló, ezen a napon halt meg, Erzsi néni - nagymamám testvére, aki nagyon sokat törődött velem - szinte nagymamám helyett nagymamám volt...  (az ő testvére, az "igazi" nagyanyám meghalt mikor 3-4 éves voltam, s addig is beteg, mikor ugráltam az ágya végében, s megkérte rá Erzsi nénit, hogy vegyen le, mert zavarja, ő úgy tett, mintha nem bírt volna leemelni, mert annyira nehéz vagyok, de én "átláttam a szitán": "ugye szereted ezt a kis kölyköt?" -kérdeztem tőle cinkosan. Hát, valóban, szerethetett, bár olyan szemérmes volt, hogy szavakkal legalábbis nem nagyon mutatta ki. Azt hiszem én sem. De tudta, egyszer mondta is, mikor rosszul lett a szívével, bár -szerencsére utána még évekig élt -, hogy abban biztos, hogy én majd emlékezni fogok rá, s az ember addig él, amig emlékeznek rá... hát én most ezt teszem, most, halálának már 47. évfordulóján. És akkor él...  Éljen!

ezen a képen, kb. annyi idős mint én most... 19 voltam, elsős egyetemista, amikor egy sikertelen operáció után... "nagyon fáj" - csak ennyit tudott mondani... Nekem is - azóta is -nagyon fáj....

szeretek az Irók Boltjában... hm, most nem is úgy akarom folytatni az igazságnak megfelelően, hogy "vásárolni",  hanem: "lenni", pontosabban ücsörögni, a kényelmes kávéházi széken, asztal mellett, arra rátéve a vásárolható könyvet vagy folyóiratot, és olvasgatni, otthonosan...( Aztán persze venni is valamit, de azt csak mellékesen) - kevés könyvesboltban van egyáltalán szék, ahova le lehet ülni, s ahol elnézik, hogy belelapoz , netán bele is merül a könyvekbe az ember, itt nem bánják, sőt... nem zavarja őket, nem zavarnak ők se engem..., nem is "bolti" a légkör! dehát -érezni is- , hogy itt valóban valaha kávéház, méghozzá a hires-neves Japán Kávéház volt - jut eszembe..., és egyszerre benépesitem a majdnem üres bolthelyiséget, és elképzelem, igen, ugyanitt a nagybátyámat, a "táncost"-t, ahogy Rónai Mihály András megírta (a Tükör 1967. évi karácsonyi számában) Nyári emlékként, melegedni,  azt a portorozi, tengerparti különös találkozásukat, amikor megszólította: "Gonda művészúr?" és  amikor ő  bemutatkozott, nagybátyám úgy válaszolt vissza neki, az arcát jobban ismeri, mint a nevét a "szerkesztő úr"-nak: "A Japánból ismerem" - s ezt úgy mondta (...), mint római augur, aki mindenféle laikus népség, profán világiak közt váratlanul másik augurral találkozott, az augurok titkos, láthatatlan jelét ismerte rajta fel." ..."A bal kettesben ott ült a költő, József Attila -szólal meg Gonda ünnepélyesen - Emlékszik, mindjárt a bejáratnál. Ahogy beléptem, már mondta is: "Itt jön a táncos." És megidézték, benépesítették ott az Adriai tenger partján a régi Japán Kávéházat..., máris ott ül, József Attila, tényleg a bal kettesben sakkozik, Hunyadi Sándor beljebb, a Liszt Ferenc téri rész egyik pamlagán kártyázik, Maklári szinész billiárdozik. Ott ültek már ők is.- És ettől kezdve a nagybátyám a barátja lett, tiszta szivből. Csak mert  a Japánból -talán csak látásból - ismerte. "...Igy találtunk meg mi (...) Gondával ott nyáron egy külön meghitt kis hazát. Közös idő-hazát és tér-hazát..." És viszonzásul most lerajzolta - ott van a folyóiratban nagybátyám fényképe mellett-  "közös hazájuk", a Japán kávéház rajza, a törzsvendégek neveivel... Csak találomra kibetűzök pár ismert nevet: Gelléri Andor Endre, Zelk Zoltán, Csók Istán, Fényes Adolf, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Rejtő Jenő, Nagy Lajos; Kellér Dezső, Keleti László, Ráday Imre, Somló István... és látom a rajz alapján, én épp ott ültem az Irók boltjában tegnap, mint ahol Rónai Mihály Andrásnak volt a törzshelye, a folyóiratokat pedig onnan vettem el, ahol valaha József Attila ülhetett, és bár a nagybátyám fix helyét nem tudta bejelölni, mert mint írta, ő többfelé ült, nyugtalan volt, ficánkolt- de valószínűsítem, hogy a színészek közt volt leginkább (maga is szinházi ember) -hiszen ők jóismerősei, barátai voltak, tudom..., emlékszem, most hirtelen sokmindenre, sokmindenkire... (emlékiratot kéne írnom már, nem blogbejegyzéseket!..) - hiszen '67 után már még több idő telt el, mint  a cikkben emlegetett japánkávéházi régi találkozástól számítva '67-ig... és már minden csak emlék... De már a '67-es portorozi nyár is az, ott voltam a hátterében én is, (nem csak a tenger), meg is vagyok emlitve mellesleg a cikkben is, mint "Gonda bátyjának árvája, a kedves kis tanárnő, akit Makóról hivtak ide -a Bécsben élő hires táncospár-, hogy megnyaraltassák kicsit."... "Emlék. Nyári emlék. Krónikások, emlékek tudós ápolói valamikor még hasznát is vehetik. Nekem csak: az ifjúság a fényes levegőben, amint fölöttem elhúzott..."  Emlék. Nyári emlék. Nekem is! Már több is annál..., de nekem is az elmúlt ifjúságom, mint nekik az a régi japánkávéházi... és az ő ifjúságukra meg már most, itt  az én ifjúkori emlékem emlékezik... Meg az a sárguló folyóiratlap , amiből most kimásoltam részleteket, a 27.oldalról....

aliz2. :: 2009. márc. 7. 21:05 :: 8 komment :: Címkék: emlekezes, irodalom, kapcsolatok, múlt, rokonok

 hétfőn lekerülhet a maszk

(van viszont újabb mumus, amitől (akitől) retteghetünk

a sütisarok felszolgálónője máris feljogosította magát a maszk levételére

bemenet már a Páger kávéházba , a Hagymaházba, (igy hivják újabban)

ott volt maszk mindkét felszolgálón, csak épp helyem nem találtama az új elrendezésben

az ajtó mellé ültem, rám is nyitogatják az ajtót, 

szokásosan álmos vagyok, bár már megittam a kávém, finom is volt,, csak a kis szódavizem, amit külön kérni kellett egy 3 dles pohárba került, amin érződött a korábbi alkohol illata

lassan megtelt a terem, a jegyszedő is ajtónál áll. Mindjárt kezdődik a szinházi előadás, Advent a HARGITÁN.

öltöztessük  ünneplőbe a szivünket!

és fél 10kor vastaps, megérdemelten

tömény irodalom,(Sütő András!)  művészet., költőiség.. katarzis után

 FEUILLETON

Turi Tímea A lockdown mint kultúra címmel írt esszét.

„»Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket« – Nagy László 1975-ös portréfilmjének híres mondata sokszor eszembe jutott az elmúlt hónapokban. Mindaz, amit az emberi tekintetről gondoltunk, a mindennapi maszkviseléssel megváltozott: a legtöbben már nem is feszengünk attól, ha csak szemeket látunk. Nagy László egykor megmosolyogtató mondata kényelmetlen valósággá vált: és épp attól lett kényelmetlen, hogy voltaképpen természetes.”

érdemes elolvasni az egészet