van, amikor összeérnek a dolgok, és egymást kijavítva is magyarázzák, kerekké téve a szögletest, szabályossá a szabálytalant, elfogadhatóvá az elfogadhatatlant, állítássá a tagadást... csak ki kell várni, néha nem is olyan soká, ha sürgős a korrekció, jön is hamar...

volt egy - utólag megbocsáthatatlannak és értelmetlennek is tűnő - gondolatom, amit meggondolatlanul ki is mondtam, hogy képtelen lennék újra leélni azt az életet, amit eddig éltem, hogy talán nem is bírnám újra csinálni... akadémikus a feltevés - mondta lányom bölcsen de nem bántón. Hát persze; sose ismétlődhet ugyanaz. (de hogy is bírnám elviselni, ha igen, mikor két órát (ugyanarról a tárgyról )nem tudtam volna "ugyanúgy" "leadni"... De képtelenség is lenne ugyanazt az életet kétszer leélni...

de máshogy igen..

aztán a véletlenek sorozata (amik tudjuk, nincsenek!) úgy hozták, hogy este belecsöppentem a "Vörös oroszlán"-ba, a Vígszinház házi színpadának premierjére...és ott megkaptam a korrigáló választ Venczel  Vera "átváltozásaiban"...amikor (ugyanaz) a lélek (vagy felsőbb ÉN) átél(het)i inkarnációk sorát, és közben fejlődik szellemileg (mert nem vesznek kárba és nem maradnak következménytelenek az előző életek tapasztalatai sem - míg végül katartikusan, megtisztulva, felemelkedve "megszabadul" - (a színpadon a Mahler-i tisztán kinyíló zene és vetített képek előterében is.)

Olvastam már Szepes Mária könyvét, de itt és most, ebben a szituációban és kontextusban sokkal többet mondott és adott  az előadás - Köszönet érte. A létrehozóknak és akik eljuttattak a megtekintésére... ( ők  is visszaadtak valamit, amit már-már elvesztettem...)

 De főleg Venczel Vera alakításának, átlényegüléseinek köszönet!