Bár Turi Tímea észrevett hasonlóságokat az első kötettel, a Valakire mindig gondolni kell novelláit már csak azért is bátornak nevezte, mert teljesen más dolgokat is kipróbál bennük a szerző; például megfigyelhető a formai kísérletezés: Turi szerimt minden novellának van valami nyelvi tétje. Az írót vonzotta, hogy mást csináljon, mint eddig: az ábrándozáshoz szeretett volna nyelvet találni. Ez végül nem bizonyult különösebben megerőltető feladatnak, alapvetően maguktól, természetesen jöttek az ötletek. Ezután Kiss-Végh Emőke színész felolvasásában a Nils és Agnieszka című novellából hallhatott részletet a közönség, mely az idegen nyelv tanulását és a kifejezés korlátait problematizálta.

Turi Tímea, Harag Anita, Kiss-Végh Emőke – Fotó: Kováts Zsófi / Margó Fesztivál Facebook

Ezután a moderátor egy nyelvfilozófiai kérdésre terelte a szót, azokról a helyzetekről beszélve, amikor nem azt mondjuk, amit szeretnénk, hanem amit képesek vagyunk kimondani. Ennek kapcsán arra volt kíváncsi, hogy Harag Anitának a nyelvben létrejövő történet vagy maga a helyzet van meg előbb írás közben, ő pedig válaszában kifejtette, hogy inkább a nyelvben születik meg számára a történet. Mindig van egy első mondat vagy egy bekezdés, amiről azt érzi, hogy van akkora ereje, hogy végigvigye őt a szövegen; benne van már az egész történet. Elég valami nagyon banális mondat is, csak azt kell éreznie, hogy végig tudja csinálni, de nem szokta előre tudni, hogy mi lesz és merre kanyarodik a történet. Mostanában az vált számára különösen fontossá, hogyan fejez be egy történetet. De nem a történeten van a hangsúly, hanem hogy a nyelv hogyan teremt meg ábrándokat és vágyakozó állapotot. Előző kötetében is jellemzően nyitva hagyta egyébként a novellák végét, de itt talán még kevésbé lehet történetet felfedezni. A novella műfaját önmagában is egy sejtésnek nevezte, amely esetében kulcsfontosságú az olvasói érzékenység.            Turi Tímea, Harag Anita, Kiss-Végh Emőke – Fotó: Kováts Zsófi / Margó Fesztivál Facebook

Ezután a moderátor egy nyelvfilozófiai kérdésre terelte a szót, azokról a helyzetekről beszélve, amikor nem azt mondjuk, amit szeretnénk, hanem amit képesek vagyunk kimondani. Ennek kapcsán arra volt kíváncsi, hogy Harag Anitának a nyelvben létrejövő történet vagy maga a helyzet van meg előbb írás közben, ő pedig válaszában kifejtette, hogy inkább a nyelvben születik meg számára a történet. Mindig van egy első mondat vagy egy bekezdés, amiről azt érzi, hogy van akkora ereje, hogy végigvigye őt a szövegen; benne van már az egész történet. Elég valami nagyon banális mondat is, csak azt kell éreznie, hogy végig tudja csinálni, de nem szokta előre tudni, hogy mi lesz és merre kanyarodik a történet. Mostanában az vált számára különösen fontossá, hogyan fejez be egy történetet. De nem a történeten van a hangsúly, hanem hogy a nyelv hogyan teremt meg ábrándokat és vágyakozó állapotot. Előző kötetében is jellemzően nyitva hagyta egyébként a novellák végét, de itt talán még kevésbé lehet történetet felfedezni. A novella műfaját önmagában is egy sejtésnek nevezte, amely esetében kulcsfontosságú az olvasói érzékenység.            Turi Tímea a kötet szerkezetét érintve egy rejtett ciklusról beszélt, amely A kék szemű férfiak alcímet viseli, és egy köteten áthúzódó, mozaikos történet. A novellákban az is közös, hogy a nyelvet az emberek egyfajta menekülőútként használják. A moderátor a kötet novelláinak kulcsszavaként a féltékenységet nevezte meg, amely nemcsak szerelmi viszonyokban, hanem általánosabb élethelyzeti szinteken is megjelenik, például a Selymes, sima című novellában egy testvéri viszony szintjén. Harag Anita a vágyakozásokat nem tartja kizárólag negatív dolognak, mivel sokszor együtt járnak egyfajta tudásvággyal és más élethelyzetek megismerésének vágyával. Kevésbé is látja szomorúnak a kötetének szereplőit, mint az első kötete esetén, aminél gyakran megkapta ezt a visszajelzést. 

Turi Tímea az életkorok szempontjából tágra nyílt kötetként jellemezte az új könyvet. Az író ezt empátiagyakorlatnak tartja, és elmondta, hogy mindig is vonzódott az idős emberek szólamához, amelyek írása a saját életkorából adódóan nem megy neki könnyen, ám így érdekesebbnek tartja a folyamatot. Megosztotta például a közönséggel, hogy inspirációként idős olasz nők beszédét hallgatta YouTube-on a Látogatás című novella írásához.

YouTube-on a Látogatás című novella írásához.

Fotó: Kováts Zsófi / Margó Fesztivál Facebook

A moderátor külön kiemelte a neveket: ritkábbak a magyar nevek, földrajzilag is egyfajta nyitás figyelhető meg. Harag Anita szerint a nevek mindig erős atmoszférával rendelkeznek, ám a magyar nevekhez minden hazai olvasónak kapcsolódik már egyfajta tapasztalata és előfeltevése. Ő maga egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol sokszor megesik vele, hogy a név alapján nem tudja, hogy férfival vagy nővel levelezik-e. Szereti ezt a játékot, így többször előfordult már vele, hogy munkahelyi levelezőpartnerei nevét vette kölcsön írásaihoz.

Turi Tímea optimista könyvnek nevezte a Valakire mindig gondolni kellt, abban az értelemben, hogy erősen megjelenik benne az egymáshoz való viszony keresése, még ha túlnyomórészt esetlenek is a karakterek. Harag Anita – egyetértve – a Clean desk policy című szöveget emelte ki, valamint a túlgondolás motívumát nevezte még kötetrendező erőnek. Azt tartotta írás közben a legnagyobb kihívásnak, hogy ezek a berögzöttségek úgy tudjanak nyelvileg megjelenni, hogy közben ne menjenek az olvasó agyára a mániákusan valamire gondoló karakterek. A moderátor a humor segítő szerepét emelte itt ki, valamint a nyelv mint performatív gesztus teremtő erejét és a szavakkal való segítés lehetőségeit. Harag Anita pedig hozzátette, szerinte sokat elmond a szereplőiről, hogy mit képzelnek el. Utolsó kérdésként Turi Tímea arra volt kíváncsi, hogy a szerző utazni szeret-e jobban, vagy inkább beszélni róla, Harag Anita viszont azt válaszolta, hogy jobban szeret képzelődni erről, mivel azt sokféleképpen tudja, maga az utazás viszont csak egyszer és egyféleképpen történik meg vele.