postáról jövet bemennék a kiscukiba, kis kávé mindig rámférne, hiba jár már 6 felé az idő, de ma még csak egyet ittam
nem nyilik az ajtó, hiába rángatom a kilincset, pedig csak 7-kor zár a cuki
na végre jön is a fiú, kinyitja az ajtót
hát annyi erőm sincs, úgy látszik...hiszen nem volt zárva
vagy rég nyithatták ki? beragadhatott? senki sincs bent (persze kint se a kis székeken, hiszen hideg van, itt az ősz, tegnap majd' megfagytam
de most mintha melegebb lenne! befűtöttek?
nem!
kérem a szokásos presszókávémat, kiszámolom a pénzt 500ast meg egy száz forintost... (590) nem számitok borravalót, hiszen itt hivatalból nincs felszolgálás, az asztalom is a pult mögött, csak egy lépés, vissza akarja adni a 10ft..t, legyintek csak, hagyja, hiszen nem ér az már semmit
jól érzem itt magam, gyönyörű a környezet, és most még halkan zene is szól...
mikor majd fél óra elteltével, mégis szedelőzködöm, nem bírom ki hogy szóba ne elegyednék a diszkrét de udvarias fiúval...
ismeri a tulajdonosék nagymamáját? Etuskát?
nem nagyon.. (bizonytalan)
hát mert ő a nagy cukrászdában dolgozott régen,(a Bérpalota alatt volt, ha nem tudná), s remekül szolgált fel, ő mindig adott vizet a kávéhoz , később a fia cukijában is- ezért is jutott eszembe- mert maguknál is van víz (s csak a Gloriusban még, máshol nincs...)
sajnálom h nem ismeri Etuskát, mert nagyon sokat lehetne tanulni tőle...
de - teszem hozzá : maga majdnem olyan udvarias, mint ő volt!
(a 10 Ftos még mindig a tányérkán lapul. nem azért, de azért legközelebb majd mégis csak diszkréten 700-t adok )
