mindig is így volt... kihasználni az utolsó napsütést, jó időt, és kimenni a Maros-partra

még tanítás után is, kirohanni... nade hol van már az. Csak a lustaságom kell legyőzni. És a fáradtságom. De kint új erőre kapok, mindig...

csoda?

szinte minden évben, nyár végén, egy kis étteremben, az általános iskolát együtt végző évfolyam.nem is számoljuk, már hányadik éve ballagtunk el a közös iskolából, nem is kerek a szám: most 56. de a korunk többnyire kerek lett: 70!!!

20-nál többen nem vagyunk - esetleges házastársakkal együtt se. És ahogy az már ilyentájt, 70 után lenni szokott - egyre kevesebben. Most, sajnos, nem jöttek el páran olyanok se, akik eljöhettek volna, és hiányoltam is őket.Van olyan osztálytársam , akit vagy fél évszázada nem is láttam. Igaz, elég kalandos élete volt. A megszerzett címét meg minduntalan elvesztem. Most már el se kértem.. Másik osztálytársnőmnek a fiával van baj. És valahogy a jelenlévők se csattannak ki a vidámságtól. Vajon miért? Az életkorunk - úgy tűnik - önmagában ok rá.(illetve az azzal járó vonzatai) Úgy látszik, nem csak én vagyok így ezzel, de más szájából hallani a panaszt, olyan értelmetlennek tűnő, és az én számat be is tapasztja. Örüljünk, annak, hogy (még ) vagyunk. És itt vagyunk.

"Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog."

Este is, felhős ég alatt is... legalább belül!

meséli a unokabátyám, hogy képzeljem csak el, hogy egyszer meglátta magát, a canadai tévéműsorban, kisfiúként, a Teresin-i náci propagandafilmben... az ott bemutatott gyerekopera nézése közben, premier planban...

- engem nem láttál? (én is abban a táborban voltam, igaz, csak 2 évesen)

- mi volt az opera címe?

-Brundibar

kerestem a youtubon, ilyen film(részlet)eket találtam...

nem tudom, én vajon ott vagyok-e a gyerekek közt (nem hiszem() ..de unokabátyám még a körülményekre is emlékezett részletesen, hogy hogy vitték őt oda (egy nő meg egy férfi, kézenfogva) de mikor rákérdeztem, (beazonosítását megkönnyítendő), hogy volt fésülve a haja, arra már nem emlékezett... (most úgy tűnik 0.24-... az 1.(később megtalált -duplán dokumentum filmen - egyre biztosabb vagyok benne, ahogy külön lefotóztam - felidézve egyéb gyerekkori fotóit..csak ez mégis más, szívszorongató, szószerint szorít a szívem láttán:

kanadai unokanővérem is legutóbbi találkozásunkkor - egy fotóról beszélt, amit a kanadai Wallenberg kiállításon látott, munkaszolgálatosokról készített csoportkép, és ahonnan egyszer csak az apukája nézett szembe vele..., le is fényképezte, mutatta is a gépjén - én nem ismertem őt, felismerni se tudtam így, de eszembe jutott az én szintén munkaszolgálatos és szintén vissza nem tért apám...

s hogy én is - minden elém kerülő, Borban készített fotót - mindig alaposan megszemlélek, hátha felfedezem rajtuk az apámat (eddig még nem sikerült)

Igaz, nincs is nagyon erőm hozzá: itt van előttem a polcon évek óta a "Rézbánya Borban" című DVD, megvettem, de még nem volt erőm végig is nézni...

kiskorom óta, lakásokon át, rejtem magam elől a "Te vagy a tanú" c vaskos  könyvet, amiben szörnyű képek vannak a szörnyű valóságról . És egy lista a háború utáni keresett, eltűntekről - akik valószínű "sose tértek vissza" - micsoda eufemizmus ez az elpusztításukra - még igy, utólag is, a nem elfogadható valóságra,

amikor, amibe születtem...

az én személyes -még és már  otthoni fotóim szinte idilliek...

node mi volt közben egy évig...1944-1945...?! A zlabingsi, theresini lágerban...

most nézem a theresini filmeket... keresem - akkori magam - , az unokabátyámra se tudok ráismerni...egyek voltunk a pusztulásra ítélt  tömegből. Csak "véletlenül" megmenekültünk.

Unokanővérem apukája nem jött vissza. Az a kiállításra valahogy előkerült kép lehetett az utolsó róla...

Apámról  szinte kép se maradt... Egy tábori levelezőlap, lakonikus, szellemes stílusban...nyugtatásunkul(?)...

-----------------------------------------------------

...Mi is az, hogy "holokauszttagadás"?!

és mikor is kezdődött?

szembesülések hol. dokumentumokkal

dóra

a fotó munkaszogltaos

Brundibar 
Theresini nintafilm  tomi

én meg a te vagy a tanu..

úgy terveztem, a Hagymafesztivál előtt, amin fellépett Gerendás Péter is , hogy elviszem a Memento c. lemezét, dedikáltatni,

különös tekintettel a Százéves pályaudvar c. dalra, ("Vannak idők , mikor menni kell....mikor feltűnik a ház falán a jel...)aminek melódiájától, szövegétől régóta nem tudok szabadulni, annyira a fülembe-szívembe mászott, hogy annak idején, mikor megjelent, napokig mást se hallgattam...

http://youtu.be/mRElWFVNN50

csakhogy most nem találtam meg a régi  CD-t...

(ez itt egy mostani felvétel)

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=be8uIcsiMDk

Aztán évekkel később, mostanában, megjelent egy nagy port kavaró levele a fb-on, ami szerint el fog menni...

Aztán eltelt pár hónap...

És most itt koncertezik (nem ment el mégse?)... Gondoltam megkérdem tőle...dedikálás közben... akkor hát mégse kell menni?

De aztán erre nem igen volt szükség, elhangzott ugyanis egy új dal , az új lemezről , válaszként akár :

https://www.facebook.com/gonda.julia.7/posts/10152207045371562?notif_t=like

Hogyha elhagyod otthonod, ahova születtél

Egy tenyérnyi anyaföldet az útra elvigyél

Hogyha elhagyod otthonod, ahova születtél

Képe egy életen át, végig elkísér,

...A Szajna-parton is keresed az otthagyott vén_Dunát...

Hát igy van ez...

elmenve is maradunk...

(Páris nekünk is a Bakonyunk ...lenne (mindig érvényes Ady!)

Az új CD egy új (önéletrajzi) könyvben jelent meg (Ma van csak a hivatalos bemutatója ):

"Gitáromba kapaszkodva"

Végül is ezt dedikáltattam:

"Julinak, szeretettel"...írta bele Gerendás Péter...

de a Szép Júliát

én is énekeltem még a koncerten, előtte, "vele", ahogy felszólított bennünket a közös éneklésre

a rövid felvételen hallatszik az én hangom is a fényképezőgépem fölül...:) (Szép? Julia? talán rád se ismernék..:)

talán rám se ismernél, talán rám se ismernék...

de maradok, aki, s ahol, (bárhol)

mindjárt kibiciklizek a Maros-partra megnézni (Szajna helyett) a Marost (elbúcsúzni tőle télre(?)... (unokabátyám épp itt van Kanadából, ő már megtette, mióta  56 után elment, 54. alkalommal - vissza-visszajárva)

(s jut eszembe: én  még a francia tengerparton is a Marost emlegettem... ami lehet , hogy túlzás, de a Maros partján születtem.... ott az "otthonom"...)

azaz miket is beszélek itt?.. minden évben van már jóideje, csakhogy az idei igazán igazira sikeredett... és ez most hétvégén volt, tehát még azért ne legyen legenda!

pár képen próbálom érzékeltetni a hangulatot (ami nem mindig az én számíze vagy ízlésem szerinti, pedig szeretem a hagymát...de a vásárokat,  csak megszorításokkal)

a színpadi programjaikból Gerendásé vonzott (de arról majd külön -  s anyu "helyett" mintegy meghallgattam az Apostol együttest is... ("Nehéz a boldogságtól búcsút venni..." hm... hm... már hány évtizede is...)

Irigy Hónaljmirigy (még leírni is borzadály, meg Beatrice, Nagy Feróval mégse az én világom... De azért kísérletezgettem. A sültkolbász viszont finom volt "Szent Pétör serpenyőjéből"....és a makói forgatós táncegyüttest is szívesen néztem, hogy ropták (még diákszínpadi emlékeket is felidézett a legifjabbak csoportja)...És jó volt sétálgatni, nézelődni, a kézműves bódék közt, beszélgetni régi ismerősökkel, az egész főtéren... Kellemes volt az idő és a hangulat... Gratulálok és köszönöm, azoknak akiket illet... (megkíséreltem megtenni a főszervezőnek, de úgy rohant, még akkor is, hogy meg se tudott állni...)

ez a fürdő - csak a hagymakupolák miatt itt...

Gerendás "gitárjába kapaszkodik"

gyerekjátszóhely

a Forgató együttes ifjai - fent és lent

fiúk - lányok

vásári kikiáltók

unokabátyám , Kanadából

vásársor

az Apostol együttesből csak a kalap széle (annyian takarják!)

önarckép

több mint kalap ezúttal

a szökőkút vizcseppjein át

második  nap is napsütésben, tán még nagyobb tömeg

Öcsi szobor talapzata, mint páholy

dijkiosztás (hagymalovaggal)(én is rájuk szavaztam!)

kikiáltók szines köpenyben

ami  majdnem elsodort

Beatice koncerten annyian, hogy a tekintetem inkább a fákra menekül

Nagy Fero (nem idézem)

a szökőkút peremének páholyáról

búcsúkép (még tart a koncert, én megyek)(egy év múlva ugyanitt?!)

a pozsonyi piknik programjai közt a Lányok anyák - antológiánkkal kapcsolatos programra időzítettem a felutazásom - nem, nem Pozsonyba! - csak Pestre, a Pozsonyi út környékére; az antológiás programunk vele szemben, a körút másik oldalán volt, a Wallenberg Egyesület szervezésében, kiállítótermében... amit mi egy kis családi-rokoni találkoz

ással is egybekötöttünk: kisunokám, hetek óta most láttam újra, ő se járt még túl gyakran Pesten, (Budáról), s kívül is maradt a programból, el is aludt a kocsijában, utána, mikor már kiürült a terem, meg is etette gondos anyja, Kanadából épp ide látogató unokatestvérem  segédletével...

 a bemutatón előbb az antológia keletkezéséről beszélt szerkesztője Pécsi Kata, a női aspektus, látásmód fontosságáról,

 volt egy felolvasás is (Fenákel Judité) ennek jegyében, bizonyos Manci néniről, és egy felszólalás a másik nem felől, miszerint ne essünk a ló túlsó -csak női- oldalára, a férfiakat kizáró történeteinkkel -

és a szövegeinkhez kapcsolódó archív fotók vetítése a vásznon, összekeverve a különböző családok családi fotóit mintegy egyetlen nagy családba... érdekes volt, pl a Hollandiában élt apai nagymamámat látni köztük (a virtuális, új keretben... s észlelni, hogy egyre jobban hasonlítok rá. (?) (pláne, mióta én is immár nagymama lettem...)

én maradtam a legtovább, egész besötétedés utánig a Pozsonyi  úton, pedig nem igen bírom a tömeget, sehol se... be is vágtam a Radnóti utcába, ami bár a színházaké volt, most, de a vége -, vagyis a Duna felé Bulla Elma emléktáblája, Radnóti plasztikája, már szinte néptelen térségben került kíváncsi szemem elé:

 Aztán visszavonzott a színpad környéke, bár nem sokat láttam belőle, míg fel nem álltam egy kis kertes részre. Itt jó volt hallgatni és a kivetítőn többnyire látni is, a pesties műsorokat, pl Kern András dalát a Lövölde térről (de szeretem , de remekül

énekli ezt a remek dalt...),

aztán a legvégén,

"Fegya" (Jávori Ferenc, a Budapest Klezmerbandből és Dunai Tamás, nem csak énekhangjával (mint hegedűs a háztetőből, Tevje a tejesemberként), hanem klarinéttal is -

főleg odesszai dalokat énekeltek, Fegya hanghordozásában, előadásmódjában, rekedtes erőteljességben és hatásosságban nagyon emlékeztetett Viszockijra, ha a dalok szövegei nem is voltak olyan "erősek", mint a klasszikus fenegyerek költőé, node oroszul - elhangzott a Moszkvaparti esték is, Podmoszkovnie vecserá -felszólításra együtt énekeltük _tem ...Nye szlüsno v szadu dazse sorohi, (hol vannak a cirill billenytyűk?!)

jó volt feleleveníteni az oroszt, és a dalt, amit még tanítottam is... nemrégiben a Duna-partra kimentem telefonálni lányommal (hívott, de csak ott hallottam), közben gyönyörködtem a kivilágított Margit hídban és a Dunában - és később  a Moszkva-part és Duna-part , múlt és jelen is, kicsit egymásbamosodott, a két folyó egymásbafolyt, és nem is tudom, miért, de a szememből is folytak a könnyek...

Trudno vüszkazaty i ne vüszkazaty , sto to na szerdce u menja

nehéz kimondani és nem kimondani, hogy mi van a szívemen...

.......

(én egyszerre tudom szeretni a magyar és az orosz nyelvet, meg az angolt, franciát -nosztagiát érezni Moszkva és Budapest után,  meg Makó iránt, szeretni a Marost, a Dunát, a Balatont, a tengert, az adriait és a földközit is... mindent... szeretném átölelni az egész világot.. és tudok egyszerrre zsidó is és magyar is lenni, de főleg - remélem - ember! minden alkategóriától függetlenül --- és nem is értem, hogy miért vannak olyan  emberek, akiknek csak a kirekesztésen jár az esze - hát nem magukat (is) szegényitik ezzel?:..)

Mindenestre itt most mindenki szeretteli és ölelkezős volt... szinpadon és körülötte is...

Kár hogy csak egyszer egy évben van pozsonyi piknik...

(i k szozsalényju gyeny razsgyénijá tolko raz v godu)

a lányok , ayák anto

csak a felét láttam a "Rege a csodaszarvasról" c. táncjátéknak  a szabadtéri színpadunkon - a "Makói muzsika" sorozat  záróelőadásaként:

kicsit fáztam is, éhes is voltam, hazajöttem szünetben, telefonálni is, közben el is telt az idő, nem mentem vissza (rövid is volt a szünet) ... úgy éreztem, nem veszitek sokat, mert ami szép és érték volt, az már az első részben is megmutatkozhatott, és az ismétlődéseket úgysem kedvelem. Pedig lehet, hogy nem is az volt, hogy felfelé ment az előadás íve? István ott lépett be az ősi történetbe Nimród, Attila után... bizonyára másképp, másnak, mint a szegedi szabadtéri sok vitát kavaró előadásában.

a zene eredetinek tűnt (a sámándobok, a doromb), de felvételről szólt, túlhangosítva, a táncegyüttes: a néptáncosok szépen ropták,  csak azt a díszletelemet, fent, középen, ami a két kivetítőn is látszott  még kezdés előtt - azt tudnám feledni!- A csodaszarvas - mint egy levadászott , lecsupaszított trófea. Szarvas helyett  csont. (meg volt jelenítve egy ügyes táncossal a színpadon, node, szimbolikusan ez mégis olybá tűnt, mint maga az előadás, és a múlthoz való viszonya: ez lesz belőle... előbb-utóbb, ha csak megismételni akarjuk a múlt történeteit minden pluszjelentés, mának szólás és reflexió nélkül.