A tavolsági busz egy megallõhoz közelìt ..jól meg tudom ìgy nèzni az ärnyékban is szépsével szembetűnő, aranyosan sarguló lombozatú fát.ösztönösen venném elő a fényképezőgèpem

nem 65, 66! (2013-ból)

Naplótöredékek 1966-ból:, amit kétszer is visszadátumoztam 65-re:

1965.6. január 6.

Tudtam, hogy el kellett téveszteni a dátumot .

Nem akartam ezt az új évet, de jött, hivatlanul is.Félek tőle, mint bármelyik évtől, eddig.Igaz is, eddig minden évet vártam, Tele voltam vágyakkal, amiket teljesithetőknek véltem a "következő" évben.Most már túl sok a restancia, úgyse férne be a keretbe nagyon rossz a számize. - Késő van mindenre, úgy érzem. ...(Aggodalom - ez az életérzésem. Aggaszt ami bennem, ami körülöttem, s ami az egész világban folyik. Zürzavar, káosz, kilátástalanság mindenütt. csupa ok a pesszimizmusra. De azért nem vagyok az. Humorral igyekszem feloldani, ha nem is mindig sikerül.

junius 27.

Ma tettem le az utolsó államvizsgámat. Valamennyi jelesre sikerült.Furcsa. Pedig az egész vizsgaidőszakot valósággal átlebegtem. - Semmi felszabadultságot nem érzek. Talán a fáradtságtól? Nem érzem, hogy na végre, elértem, amit akartam. Nyomott a hangulatom.- Egész délután kódorogtam a városban - egyedül - s igazán egy csöppet se boldogon. -

Anyuhoz holnap hazamegyek. Nagyon és állandóan aggódom miatta! Különben Makón, a gimiben fogok tanitani. A szinháztudományi tanulmányt is  mégis megirtam, "kitűnő" lett, de státuszt nem kapott az Intézet (A szakdolgozatom is jeles.. és "alkalmas arra, hogy doktori disszertáció legyen belőle")

10-én megyek a SzU-ba, hogy pontosan hova, nem tudjuk. - Pedig mehettem volna Jugóba is, a Dalmát tengerpartra a nagybátyámékhoz - de jobb ez igy.  Remélem, látni fogom Leningrádot...

ez évben még egyetemista is ,s már tanár is, közben a diploma osztás, igy néztem ki a diplomaosztó délutánján.. mintha nem repesnék?....

nyáron épitőtábor a Szovjetúnióban ("készülés a pályámra" orosz tanitásra (magyar irodalomra nem kaptam lehetőséget egyelőre) - ezt az ukázt kaptam, mikor

nem kaptam engedélyt  az egyetemről a rokonlátogátásra a Dalmát tengerpartra.)








Oka partján

Néva partján

Moszkva,1966.  augusztus 8:

Moszkva monumentalitása lenyűgöző. Szeretném minél teljesebben és alaposabban megismerni a várost, de kevés az idő és jelenleg is holtfáradt vagyok.- még gondolkodni és irni és, a lábam pedig tele hólyagkkal.

Holnap Leningrádba megyünk. L iránt szinte érthetetlen és misztikus  nosztalgiám van, mintha valaha már lettem volna ott, úgy vágyom oda - szinte - vissza.. Kiváncsi vagyok, ez az előérzetem hogy válik be. Rám férne egy kis jó.)

Útban haza, 1966 augusztus 18.

...Felbolygatva és vegyes érzelmekkel jövök haza, de a domináns az  "otricatyelnij ottyenok"...Ebben nem kell a politikumot keresni feltétlenül, benne van nem csak a szovjet részről tapasztaltak, hanem a mi csoportunkon belöli észrevételeim, sőt sajátmagam sokszempontú elitélése is egyes helyzetekben, és általában, Szóval egyáltalán nem volt kellemes a nyaram...... de az Ermitázs... és a Néva-part megérte!... Moszkvát egy csöppet se tudtam megszeretni, embereit se... Megyünk haza és ennek örülök.

1966. szeptember 23.

Vallomásaim áttettem készülő "irodalmi alkotásomba"  Ott igyekszem a lehetőségekhez képest  mindent elmondani: tehát a visszaemlékezésből a jelen sem hiányzik, a legmaibb jelen, persze csak mint újabb kiúttalanságot jelentő "perspektiva". Túlságosan őszinte vagyok a "művemben", ez az irodalmiságának nem árt, a gyávaságomat viszont alaposan kikezdte....

6 évig irtam minden nap gondolataim, érzéseim legjavát ("nulla dies sine linea" mottómnak megfelelően) - a freeblogon - ami március közepe óta nem volt lehetséges, most már be se tudok menni... szerverhibát jelez- és minden eltűnt.S bár elmentettem a dokumentumaimba, a fotók onnan is, letölthetetlenek (nincs honnan?...!)... S ha mindez kevés, tegnap d.u. a laptopom is felmondta a szolgálatot...azonnali merevlemezcserét javasolt a hibakiirás...Vittem is a számitástechnikai boltba, ahol megnyugtattak, holnap kicserélik (de a merevlemezt nekik is meg kell előbb rendelni)., persze az nem tudható, hogy a sok hiba miatt, érte-e s milyen veszteség becses és számos dokumentumaimat, el kéne menteni, is majd -mindent legalább két példányban, mindig is ... igen majd DVD-re, javasolták, az elállhat akár  50 évig is.-...mondják,. mikor is  egy öreg (nálam is öregebb) hajlott hátú néni betopogott az ajtón, bizonytalanul, a táskájában matatva, -Mit kér? - fordulnak hozzá, mire ő - nem találom a tollam, tollbetétet szerettem volna bele...-Nálunk ilyen nincs... hangzik a mosollyal kisért válasz. Én eligazitom a legközelebbi papirboltba, sajnálom, de egy kicsit irigylem is.Ő még tollal ir. Az nem is tűnhet el, csak úgy - még 50 év múlva se... A gyerekkori gyöngybetűkkel irt naplóm jóval "korosabb" is annál, még csak nem is halványodtak el tintabetűi.

S milyen labilis ez a virtuális világ. Van  is és nincs is,mert nem tudjuk meddig is... és mi okból illanhat el. Akárcsak majd mi. 50 év múlva hol leszek már , ugyan, mit izgat engem ez a záros idő a DVD-ben.

Dehát tán épp azért, mert illanó életünkről valami nem illanó nyomokat szeretnénk hagyni?

6 évig irtam minden nap gondolataim, érzéseim legjavát ("nulla dies sine linea" mottómnak megfelelően) - a freeblogon - ami március közepe óta nem volt lehetséges, most már be se tudok menni... szerverhibát jelez- és minden eltűnt.S bár elmentettem a dokumentumaimba, a fotók onnan is, letölthetetlenek (nincs honnan?...!)... S ha mindez kevés, tegnap d.u. a laptopom is felmondta a szolgálatot...azonnali merevlemezcserét javasolt a hibakiirás...Vittem is a számitástechnikai boltba, ahol megnyugtattak, holnap kicserélik (de a merevlemezt nekik is meg kell előbb rendelni)., persze az nem tudható, hogy a sok hiba miatt, érte-e s milyen veszteség becses és számos dokumentumaimat, el kéne menteni, is majd -mindent legalább két példányban, mindig is ... igen majd DVD-re, javasolták, az elállhat akár  50 évig is.-...mondják,. mikor is  egy öreg (nálam is öregebb) hajlott hátú néni betopogott az ajtón, bizonytalanul, a táskájában matatva, -Mit kér? - fordulnak hozzá, mire ő - nem találom a tollam, tollbetétet szerettem volna bele...-Nálunk ilyen nincs... hangzik a mosollyal kisért válasz. Én eligazitom a legközelebbi papirboltba, sajnálom, de egy kicsit irigylem is.Ő még tollal ir. Az nem is tűnhet el, csak úgy - még 50 év múlva se... A gyerekkori gyöngybetűkkel irt naplóm jóval "korosabb" is annál, még csak nem is halványodtak el tintabetűi.

S milyen labilis ez a virtuális világ. Van  is és nincs is,mert nem tudjuk meddig is... és mi okból illanhat el. Akárcsak majd mi. 50 év múlva hol leszek már , ugyan, mit izgat engem ez a záros idő a DVD-ben.

Dehát tán épp azért, mert illanó életünkről valami nem illanó nyomokat szeretnénk hagyni?

6 évig irtam minden nap gondolataim, érzéseim legjavát ("nulla dies sine linea" mottómnak megfelelően) - a freeblogon - ami március közepe óta nem volt lehetséges, most már be se tudok menni... szerverhibát jelez- és minden eltűnt. S bár elmentettem a dokumentumaimba, a fotók onnan is, letölthetetlenek (nincs honnan?...!)... S ha mindez kevés, tegnap d.u. a laptopom is felmondta a szolgálatot...azonnali merevlemezcserét javasolt a hibakiírás...Vittem is a számítástechnikai boltba, ahol megnyugtattak, holnap kicserélik (de a merevlemezt nekik is meg kell előbb rendelni)., persze az nem tudható, hogy a sok hiba miatt, érte-e s milyen veszteség becses és számos dokumentumaimat, el kéne menteni, is majd -mindent legalább két példányban, mindig is ... igen majd DVD-re, javasolták, az elállhat akár  50 évig is.-...mondják,. mikor is  egy öreg (nálam is öregebb) hajlott hátú néni betopogott az ajtón, bizonytalanul, a táskájában matatva, -Mit kér? - fordulnak hozzá, mire ő - nem találom a tollam, tollbetétet szerettem volna bele...-Nálunk ilyen nincs... hangzik a mosollyal kísért válasz. Én eligazítom a legközelebbi papírboltba, sajnálom, de egy kicsit irigylem is.Ő még tollal ir. Az nem is tűnhet el, csak úgy - még 50 év múlva se... A gyerekkori gyöngybetűkkel irt naplóm jóval "korosabb" is annál, még csak nem is halványodtak el tintabetűi.

S milyen labilis ez a virtuális világ. Van  is és nincs is,mert nem tudjuk meddig is... és mi okból illanhat el. Akárcsak majd mi. 50 év múlva hol leszek már , ugyan, mit izgat engem ez a záros idő a DVD-ben.

Dehát tán épp azért, mert illanó életünkről valami nem illanó nyomokat szeretnénk hagyni?

már mindenféle éjszakák vannak: múzeumok éjszakája, könyvtáraké... van ebben valami sejtelem: akkor menni ezekre a helyekre, amikor egyébként zárva vannak

node ez a mostani: az olvasás éjszakája..nyitott kapukat, azaz éjszakákat dönget, legalábbis az én képzeteim szerint. Mert számomra mindig is az éjszaka volt az olvasás legfőbb időszaka (még a tankönyveké is a vizsgaidőszakban), nem beszélve az Európa Zsebkönyvekről, meg a Modern Könyvtár darabjairól, amik pl kezdőtanárkoromban egy-egy éjszaka kitárták a világot...(hiába voltam nappal egy "poros kisváros tanára', éjjel világpolgár, nagy szellemekkel találkoztam, földrészeket átutazva -és aztán talán nappal ettől egy kicsit tágabb perspektívát és asszociációkat nyújtva s tudtam tanítani... ha talán a kelleténél álmosabban i?)de feltöltött az irodalom, aminek szeretetét hogy is tudtam volna továbbadni, ha nincsenek mögötte(m) az éjszaka olvasmányélményei...

no most viszont kikiáltották ezt az olvasás éjszakáját is, kikerült az olvasás intimitásából az esemény... lányom , aki ugyanabba a gimibe járt, vagy 40 évvel később, mint amibe én, s mint ahol tanítottam az irodalmat. (olykor ő is bent volt az óráimon, ott hallott József Attilákat, Radnótikat, és saját utólagos bevallása szerint az ő hatásukra kezdett el írni "komoly" verseket már kisgyerekkorában... most hogy hivatalosan is " felnőtt"költő lett (nem csak afféle gyerekszínész akarom mondani -költő, meghívták (volna) a gimibe díszvendégnek, de épp a saját pici gyereke (kisunokám) illetve utazási nehézségek miatt nem tudott jönni, csak üzenetet meg verseket )küldött, mint olvasom a Délmagyarban is:"

"A rendezvényre szerették volna meghívni az iskola egykori diákját, Turi Tímeát, aki a költői pályán már szép sikereket ért el. Tímea (...) nem tudott hazajönni, de felolvasták az erre az alkalomra írt köszöntőjét. Levelében hangsúlyozta az olvasás magányos tevékenységének közösségi eseménnyé tételét, hisz az este az olvasókat az olvasókkal kötötte össze."

de  épp erre az eseményre, az olvasáséjszakájára készítettek (korábban) rövid filmet fiatal szerzőkről, s köztük róla is , (egy írótársnővel) - ami időközben felkerült a netre is, íme:

volt Makón a KIncskereső könyvesbolt előtt is - és épp volt tanítványaimnak (Bodzsár Erzsikének, Rozsnyai Jánosnak)- könyvbemutatója, irodalmi beszélgetése

El is mentem volna, ha nem épp akkor kellett volna mennem a szemorvoshoz kontrollra,

A szemünkre pedig muszáj vigyázni! (az olvasás éjszakáján is)

Mert hogy is (mivel is) olvashatnák különben ...

a legendás hanyas vagy?... 28-as?... inspirációjára pályázatot hirdetett a Bálint Ház.

És első helyezett lettem. Nahát...:)

szinte akaratom ellenére bukott ki ez a monológ belőlem...(sajnos a megszabott 3000 karakter kicsit összevonatta velem, (70 évet egyetlen oldalra?!) különösen a végét, de igy legalább tömör lett.

Gonda Juli: Egy 43-as monológja

Háborúban születtünk. Háború utáni békeharcban izmosodtunk. Gyűjtöttük a vasat és a fémet – ezzel is a békét védtük. Csak számháborúztunk a nyári úttörőtáborokban. És hegyek között, völgyek között zakatoltunk, mint a mókus fenn a fán, hű de vidámak voltunk!(?) Tudtuk, hogy a koreai katonák a mi békénkért is harcolnak..., de azért néhányan lenyeltük úttörőavatáskor ezeket a szavakat: hogy ha kell életemmel is... Minden fogalmazás alá odaírtuk, hogy éljen Rákosi pajtás, a gyerekek barátja. Meg hogy Rákosival előre! És sírtunk Sztálin halálakor, kötelező vigyázzba állva. Hogyne sírtam volna, mikor úgy tudtam, neki köszönhetem az életem.Tulajdonképpen igen..., amennyiben a Vörös Hadsereg szabadította fel a koncentrációs táborokat is. Csak később a szomszéd nénitől hallottam, hogy „meg vagyunk szállva”. Hogy? Mi?... kikkel? Hát pillangókkal – mondta zavartan mosolyogva. Aztán később „ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatok”ról hallottam. Engem, személy szerint nem zavartak. A nyelvük se. '56-ban örültem, hogy visszakapjuk tán a nagyapa építtette családi házunkat, de aztán jöttek fenyegetések is, és egyszer iskolába menet tank vonult csendben mellettem az úton. Addigra már ledöntötték a főtéri szovjet emlékművet, ötágú csillagostul. (A felügyelő tanár azt mondta, ő azt se mondja, hogy menjünk oda, azt se, hogy ne...) Anyám hazaküldték a klinikáról, félgyógyultan, neki újságoltam örömmel, visszakaphatjuk a házunkat - de ő csak egykedvűen, némán, mosolygott – nem érdekelte már az egész.. pedig az fölöttébb fura volt, mikor egyszer iskolából jövet, kiderült, hogy a házunk, még a csillárja se a miénk ezentúl (épp azt vették leltárba, újra – volt az már elkobzott zsidó vagyon is), és a házunk nagyobb felébe a párt alapszervezete költözött, (mint ahogy a '65-ben lebontott – nagyapa alapította- zsinagógánk később pártház lett), és anyám hiába mosta fel nekik a falaink szétverése után lett nagytermüket, nem vették fel soraikba, mert osztályidegen...de azért járt a szemináriumaikra, a gimnáziumi érettségijével, hogy utolérje őket..., és amikor egyszer épp ott volt, kopogtatott az egykori albérlőnk az ablakon (kinek már nem adhattuk ki a szobát, az is a párté lett...), de nem engedhettem be (senkit, idegent!) pedig milyen szépen hegyezte ki a színes ceruzáimat, és fogta a kezem elalvás előtt, apám helyett apám, de nem számít, óvatosnak kell lenni. És különben is: ne szólj szád, nem fáj fejed, és ne legyen olyan nagy a szád, a falnak is füle van – mondogatta mindig anyám. De aztán jártunk az MNDSZ-be, oda felvették. Mert demokrata volt! És jó ügyért akart harcolni, ahol hagyták, és kiválóan adminisztrált, és leltározott, éjjel-nappal dolgozott, a vállalatnál, meg egy csomó társadalmi munkát is végzett...én is szorgalmas voltam, kitűnő tanuló, mintha ezen múlt volna az életem. Pedig csak az egyetemi felvételi... És a kollégiumban 18-an laktunk egy szobában, emeletes ágyakon. Volt, aki albérletbe menekült, s csak a közös zuhanyozóba járt vissza, vagy ötöd évben kiment dolgozni, s csak a menzára jött be néha, és volt, aki öngyilkosságba szökve – végleg lelépett. Vagy belépett a pártba, s úgy boldogult. Vagy nem... Aztán, nem is tudom, hogy, eltelt egy élet. Államosítottak, privatizáltak, kárpótoltak (lehet? 30000Ft – egy apáért?!) Végig dolgoztunk, rendszerváltással, korai nyugdíjazás után is, tovább, megszoktuk.(Nálunk még a munka becsület és dicsőség dolga volt.)

Ne nézzetek át rajtunk! Bár a történelem nem kívülünk van... mi is írtuk - de minket is írt.