erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

fényképek hátoldala

2015. július 15. - gond/ol/a

igy, juliustájt, már igazán nincs sok kultúrprogram,(számomra), a fővárosban se... a Fidelio műsorújság is elég hézagos. Könnyebb szívvel is utazom haza (nem maradok le semmiről - vélem), nyaralni meg igazán jobban lehet(ne) otthon, kisvárosi nyugalomban. (Ha ott meg egyre kevesebb is a "program".)...Felfedeztem egy olvasóklubi foglalkozást viszont, a Bálint házban, amin kapva-kaptam . még visszautazásom előtt.

 

 

Fenákel Judit könyvei volt a téma (valamikor olvastam is, kedveltem is. Meg hát félig-meddig ismerős környezet a Bálint ház. (A Spinoza terem, ahol én is olvastam fel a Lányok, anyákba irt történetemből), aminek a szerkesztője Pécsi Kata, az olvasóklub szervező-vezetője...a kapuban épp összetalálkoztunk, romlik a szemem, de már messziről sejthettem , mondtam, is neki, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki ez az extravagáns hölgy, csakis ő lehetett, valóban. Aztán jött persze unokahugom is...és hát Fenákel Judit férje: Bárdos Pál maga is makói...eredetileg (irt is erről több könyvet...) Strasshoffban egyébként együtt voltunk kint tavaly (újra), emlitettem is neki, hogy idén nem mentünk - jól válaszolt: nem kell oda minden évbe elmenni. Hát igen, ne essünk túlzásokba, egyszer , kényszerből vittek... másodszorra önként mentünk, 70  év múlva... érjük be ennyivel.

 

itt most a könyvek kapcsán ugyanerről is van szó emlékekről, zsidóságról...

 

 

 

 

az emlékek közösöknek tűnnek, még akkor is, ha nem konkrétan azok, hiszen nagyjából közös sorsot éltünk meg, legalább is egy időben, ami viszont jócskán meghatározta a folytatást. ha az már különböző is lett

 

rengeteg a közös... a felismerés azt mondatja, hogy feltétlenül sokmindenben egy a sorsunk

 

a kérdező partner kissé "kivülről" faggatja Fenákelt, (fiatalabb is, más közegből is jött)...

a 60-as évek izgatják, hogy lehetett akkor irni "szabadon", illetve mennyire szabadon...Annyira örültem, hogy őszintén és hősiesen bevallotta Fenákel az igazságnak megfelelően, hogy nem kellett annyira cenzurától tartani (mint mondom én, manapság feltételezik) - nem kellett politikai okokból kihagynia semmit ,.(most jut eszembe, hogy  eleve nem is juthatott eszébe tán, hogy olyat irjon, amit később ki kellett volna hagyni...mert működhetett egyfajta belső cenzura is, az elvárásoknak megfelelően?)

 

ami a holokausztot illeti, 89-ig nemigen lehetett beszélni róla, meg zsidó élettörténetekről...merül föl (de hát Kertész már előbb megirta a sorstalanságát

 

s Fenákel szerint is, a 70-es évek közepén többen irtak a holokausztról (Kertészen kivül, Keszi Imre (Elizium - film is), Bárdos Pál, Mezei András, pl) Csak nemigen volt publicitása. Vagy gondolhatunk a korai Szabó filmekre (Apa)

 

Fenákel két művéről beszélnek, sajnos ezeket nem olvastam, de beszédes a cimük is: A Vetkőztető, és A fénykép hátoldala...

 

felveti egy olvasóklubtárs, hogy ezekben a (zsidó)történetekben mindenki szomorú.illetve senki se boldog.(pedig a 70-es években szerinte sok öröm is volt.Hm. Miért is boldogtalanok? Én értem. Fel is merül. A vidéki zsidóságnak nem volt sok oka a boldogsághoz. (Az irónő is vidékről jött, vidéki zsidókat , embereket ábrázolt)A vidéki zsidóságból családokat pusztitottak ki..a veszteségben éltek. Anyák férjek nélkül maradtak (Anyák, akik mint az irónő anyja is, akkor se tudták elképzelni hogy férj nélkül élni tudnak, egyedül megállni a lábukon, mikor már rég álltak....A férfiak hiánya miatt, a vallás tartása is csorbult vagy eltűnt.

 

a családok a fényképeken maradtak teljesek, de a fénykép hátoldala hiányos vagy üres maradt - ezt irta meg, pótolta mintegy Fenákel....a könyvben. A cimet egyébkent a tördelő szerkesztője adta.,metaforikusan, u.i a megmentett történetek vannak a hátoldalon.

 

hogy mennyire képzeltek s mennyire valódiak , az alakok is, meg a történetek (ez az én kérdésem is lehetne)... erre érdekes a válasz : egymásbakeveredik....fikció és valóság, mára már különösképp.de sok zsidó történet és ember, és tapasztalat, emlék, élmény summázata amit megirt.

 

ilyen mondattöredékek a gyerekkori emlékezetből (békés egymás mellett élés után) : "Ne jöjjenek többet. Zsidónak nem adunk tejet."

 

Meg az is nagyon megérintett, h amikor visszajöttek... (nem tudta azt mondani, hogy haza-) .....

 

apja nem is térhetett vissza.  éhen halt a munkaszolgálatban..... anyja helyt állt, egyedül

 

(és itt  bennem megjelentek a saját emlékeim ......fényképeim...  üres hátoldalakkal... irni kell rájuk.)

egy töredékkiállitás

a Néprajzi Múzeum impozáns épületét már többször megcsodáltam, kivülről, de  most bent néztem meg egy kiállitást, amiről szinte véletlen lett tudomásom, bár nem egészen új... Kő kövön a cime (hááát a folytatás nem kellemes:nem marad(t).) ...a vidéki zsidóság (egyes települések szerint (Pápa, Gyöngyös)- tehát töredékesen) a téma, és valóban néprajzi , kulturális szempontból.... és persze a múlt, egy nagyban vagy itt teljesen?!)letűnt kultúra megidézése ez, bár az utolsó és érdekes teremben mai diákok vallanak szavakkal, filmekben és tárgyi emlékekben a zsidóság(uk)ról...


tehát akkor remélhetően, mégse a múlt van csak itt (bár ők fővárosiak, a Javne iskola tanulói...) én - még - élő vidéki ("töredék")zsidó mivoltomban bóklászok itt, sok ismerős de némi számomra is  új ismerettel is találkozva, rá-rácsodálkozva...



még akkor is, ha a szombati asztalnál, amit digitálisan szerkesztettek meg, felső vetités nem indul be rendesen, még ha körbe is üljük



(de sebaj, előtte való nap igazi szombati kiddus asztal mellett ülhettem  éppen:), s ez az "igazi"... mégiscsak élnek a hagyományok! (igaz ez se vidéken volt....)



 

vendégként egy zsinagógában

igazán meg vagyok hatódva. (s már harmadszorra jártam igy, hogy egész váratlanul és egész kedvesen és természetesen meghivtak vacsorára, egy hitközségben, ahova véletlen betévedtem

péntek esti imára mentem, gyertyagyújtásra, az  óbudai zsinagógába, amit már sokszor megcsodáltam kivülről. Annyira "klasszikus" és fenséges épület... Sajnos elkéstem, mert már a vége felé járt az istentisztelet... mindjárt vége,... érdeklődőm is  egy decens, msolygóarcú hölgytől, de kiderül, ő is csak idepottyanhatott, sőt magyarul nem is beszél, viszont már előttem is terem egy kedves fürge hölgy, aki mondja is a nevem, hogy ugye én vagyok az. Igen,de hát honnan tudhatja, én nem ismerem őt (se)....kiderül, hogy szokta olvasni az irásaim a fb-on! nahááát...

mondom hogy jártam, hogy elkéstem, erre invitál, hogy de feltétlenül jöjjek fel a kiddusra (vele)... annyira természetesem és kedvesen hiv és nyilvánvalósággal, hogy még csak szabadkozni se nagyon tudok, persze akkor még nem tudom, h nem csak a bor és kalács lesz itt kiddusként, hanem bőséges, többfogású vacsora---az amerikai hölgy is egy (kerek)asztalnál ül velünk. Van itt jópár ilyen teritett asztal  és még üres székek is maradnak... úgy mosunk kezet szertartásosan, a csapnál, de a kétfülú bögrével,mint anno a zsidó mizrahiban  ...

a rabbi brohét (áldást) mond- addig nem beszélünk, és vacsora közben a fia , a hetiszakaszt, arról beszél épp - a vörös tehén kapcsán (mert ugye pl a tiszteld apád, anyád parancsát egyszerű belátni...)-, hogy Isten parancsainak még akkor is engedelmeskedni kell, ha nem értjük...

sokmindenről beszélünk az asztalnál, angolul is az amerikai hölgy miatt - főleg a különböző zsidó irányzatokról és azok amerikai-magyar megfelelőiről, Igazán nem probléma, hogy itt most egy ortodox (chaszid)közösségben vagyunk (a falon a bölcs lubavecsi rabbi jólismert portréja - otthon a könyve!) nyugodtan bevallhatom, hogy én "csak" neológ vagyok ... (bár amerikaiul épphogy "konzervativ"...mármint a reformzsidóhoz képest - minden relativ)...de az biztos, hogy örülök, hogy hosszú ujjú a blúz rajtam, és hagyom,  hogy rám szóljanak:  ugyan tegyem el a mobilom...(aztán mikor megszólal, lányom hiv, kiszaladok vele a lépcsőházba, ... és le a már üres zsinagógába, hogy megnézhessem a templom belsejét, most már ne csak függöny mögül, mint szertartás alatt,(nőknek ott a helye)- sőt, hogy stikában csinálhassak pár fotót is...


remélem nem baj... de azt hiszem ezt se lett volna szabad...

(ne keressük értelmét... bár biztos van)

nekem jó érzés most is ránézni ezekre a fotókra, idevarázsolni a templomot (ami mint kiderült, csak bérlemény az államtól (tévéraktár volt - node előtte csak a zsidóké lehetett valamikor!...), de csak inkább bérlik, hogy folyamatosan rendbe tudják/tudták hozni,  részben már, hiszen nem a tulajdonlás a fontos, hanem a használat...

...s ők használják és használnak!



 

 


 

európaik

június 21-én a Szabadságtérre megyek....Hogy elénekeljek  4 európai himnuszt....ÉS  Fischer Ádám instruál, majd vezényel bennünket, civileket. (fura arra gondolni,hogy tegnap még a Müpában hivatásos zenészeknek, Wagner Bolygó hollandiját)....a 4 európai himnusz szövegét kiirtam a fb-ról még otthon (a Marseillest francuául is, az Örömódát németül, nomeg a szlovák himnuszt... a nagy békesség és testvériség jegyében. de osztogatják itt is a kinyomtatott szövegeket... mosolyogva

A hangnem nem lett eltalálva számomra, csúszkálok,(oktávokat - van ebben valami jelképes is) -de nem ez a lényeg, hanem a TESTVÉRISÉG. az európaiság, a szabadság gondolat, ennek jegyében énekelünk, s vagyunk itt, lám mögöttem épp egy szép, sötétebb bőrű , tündéri kisfiú is épp:




















de újabban, megint falakat és keritéseket épitünk

és újra uszulnak ránk az ordas eszmék

a felemelő esemény után odajön hozzá az unokanővérem (eddig szembe láttam, énekelni ), mindig összefutunk ebben a nagyvárosban megbeszélés nélkül is,Úgy látszik, egy helyekre járunk...


még nézelődök kicsit , a Szabadság téren, szabadnak érezve-képzelve magam. A körülöttem levő emberek közt nem is olyan nehéz... itt senki se tűnik a másik ellenségének, senki se néz rossz szemmel és kirekesztőn rá... Örüljünk hát, ne csak az Örömódát énekelve...



de remélve, hogy egyszer tényleg "testvér lészen minden ember"...

 

európaik


A hangnem nem lett eltalálva számomra, csúszkálok,(oktávokat - van ebben valami jelképes is) - de nem ez a lényeg, hanem a TESTVÉRISÉG. Az európaiság, a szabadság gondolat, ennek jegyében énekelünk, s vagyunk itt, mögöttem épp egy szép, sötétebb bőrű , kisfiú is épp...




de újabban, megint falakat és kerítéseket építünk

és újra uszulnak ránk az ordas eszmék

A felemelő esemény után odajön hozzám az unokahugom. (mindig összefutunk, úgy látszik egy helyekre járunk)Még nézelődök kicsit , a Szabadság téren, szabadnak érezve-képzelve magam. A körülöttem levő emberek közt nem is olyan nehéz... itt senki se tűnik a másik ellenségének, senki se néz rossz szemmel és kirekesztőn rá... Örüljünk hát, ne csak az Örömódát énekelve...



s remélve, hogy egyszer tényleg "testvér lészen minden ember"..

diadal

Mert megölhették hitvàny zsoldosok

és megszünhetett dobogni szive
Harmadnapra legyőzte a halàlt
Et resurrexit tercia die"
(Pilinszky   Jànos)á

El hiàba égettétek
nem tűnt el nyomtalan
Itt vagyok én
Akkori csecsemő
Mára vén
S nézzétek csak
Az unokám
Milyen vidám
Hogy kacag
Feltörő füstökön át
Dédapja megújuló
Arcvonásaival
Diadalán

 

már mindent megbeszéltünk?

Csöngött a telefon

Azt hittem még álmomban hívtak

Anyám vagy régi szerelmem

Kik egymás mellett ültek egy asztalnál

békésen beszélgetve



De nem ők, s nem álmomban

Hanem lányom, a valóságban

Ő ébresztett

(különben is álmomban

nem is hallhattam volna a csöngést

hiszen ott nem volt nálam

semmilyen telefon

mobil még akkor

nem is létezett

de hát az álomban nincs idő

csak örökkévalóság

s így halottaim is léteztek)



De minden álomnál több a valóság”

Mondtam is lányomnak

majd szeretnék beszélni vele

mielőtt elutaznak nyaralni

s én is elutazom „haza”…

de szerinte

mi már mindent megbeszéltünk

(pedig én a távolibb jövőre gondoltam

amiben már nem leszek

s ki tudja távoli-e…)


Ő sajnálta

hogy felköltött

s az álmom végét

így nem tudhattam meg

Mindenesetre valóban

szívesen leültem volna

ahhoz az álomasztalhoz

ahol vártak rám

anyám

s régi szerelmem

ki előbb keresett

de én nem voltam

még felkészülve rá

s kinek arca

anyám mellett

mintha apáméra

kezdett volna

hasonlítani -

még szemüvege is lett



igen

jó lett volna

beszélgetni velük

hiszen

annyi mindent

nem beszéltünk meg

míg lehetett volna



Lányomnak hiába

mondtam, hogy...

de félbeszakitotta

ezzel mondatom:

már mindent megbeszéltünk”



Pedig nem

Soha semmit se beszélünk

meg igazán

Ostobaságokat fecserészünk

és nem egymás igazát



Mert azt hisszük

ráérünk

vagy inkább azt

hogy már

nincs is mit

mondani

mert már mindent

megbeszéltünk



ostobaság



Mindig elmaradnak

megbeszéletlenül

a legfontosabb mondatok



és mindig későn

ébredünk rájuk



Mégha végig is

álmodjuk

álmaink.



Mai Manó régi és új látogatói

junius 20-án

 

múzeumok éjszakájára érek fel Pestre,nincs is programfüzetem, biztos ami biztos alapon választom a Mai Manót.... mert az jó ismerős, (családi legendáriumból is, a fotókat is kedvelem,,,a helyet is .... program elejére nem tudnék azért, sehova se odaérni----

 

itt is már zúdul ki a nép a díszes kapun, ahogy közeledek a Nagymező utcán, attól tartok valami épp most ért véget, de nem..."idegenvezető" kint magyaráz nekik,,,(azaz már nekem is) az épület történetéről, s közben vetítenek a házfalra... Rengetegen vagyunk!

 

lépcsőkön le s föl, termeken ki és be, tömegesen, valaki el is ájul

 

én az előadás után visszamegyek a napfényműterembe, ahova, most tudtam meg, sose sütött be a nap, ezért mindig szórt fény volt (az a jó), leülök az ablak elé, szembe a bejárattal. Most tudatosul igazán bennem, hogy apámat kisfiúkorában idehozták, ezen az ajtón léphetett be, több mint 100 éve, amikor lefotózta Mai Manó, matrózruhájában, azzal a karikával , ami az elhangzott előadás szerint állandó kellék lehetett itt. (Manó szeretett gyerekfotókat készíteni)

 

 

Lefotózom az ablakból a kilátást, a szemközti operettszínházat, és az ablaküvegben, mellette tükröződik az a bizonyos díszes ajtó is, amin beléphetett kisfiúapám több mint száz éve már,,,

 

 

meg próbálkozom önkioldóval, hogy én is benne legyek a jelenemmel az emlékidézésben....kései utód...de nem megy jól...

 

viszont felkeltem érdeklődését egy fotós fiatalembernek, aki érdeklődik, s én vissza kifaggatom, manapság milyen fgépet is érdemes venni, mert hogy ami a kezemben van, kezdi jócskán felmondani a szolgálatot...

 

attól függ mire kell, mondja, (hát bizony unokám fotózása a legfőbb számomra), figyeljek az objektiv zoom nagyságára, a pixelre, meg a rekeszre, márka nem számit- de hogy mennyivel tartósabbak és nem csak patinásabbak a régi fotók, azon elgondolkodunk...

 

és meg is nézem többszörösen is, nagy élvezettel az Andre Kertesz kiállitást, a spontaneitása mellett a maradandóságát...és most plusz örömként a róla készült fotókat ...a szemét, amivel olyan jó képeket csinált, mert hogy azt hiszem ott dől el  fotó sorsa... nem is a gép objetivén, hanem a fényképész szubjektiv szemén...mit is  vesz észre! (akár nagyvárosi erkélyről, akár régi faluja utjain.... (azt mondja egyébként, hogy ez utóbbi maradt a meghatározó....!)

 

centik

a csontritkulás

megette az alakom
hosszú derekam
nádszál termetem
(sosemvolt büszkeségem
csalóka látszatát)

töpörödök
gerinckopástól is
meg elcsuszott 
csigolyák
porckorongok is
nyomoritanak

túlterhelt tanár-
s háziasszonyéletem
fájó posttraumáit
az autós ütközés
8asát biciklim
rég kiheverte
én nem

emlékszem
pár centi hiján
minden virgonc
mozdulatomra
már majdnem 
mozdulatlan is

azért még biciklizem
bár néha inogva kissé
de már nem rohanva
iskola s piac 
kereszteződésben
vasárnap is
autókerekek alá

vigyázok már 
minden megmaradt
centire

már amennyire
s ameddig még
lehet

2015. 07. 06.

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil