a 3.....
paál istiről is
http://szinhaz.hu/szinhazi-hirek/61368-elhunyt-acs-janos
koltai is
erről-arról-amarról még
végül kiderül
végül kiderült:
mit rossznak hittem
jó volt
mit rútnak
szép
minden kiderült
mire beborult
minden úgy volt
jó és szép
ahogy megtörtént
csak nem volt
rálátásom
s a túlközeli
optika
mindig
torzit
-----
bizonyára
most is
minden úgy van jól
ahogy van
csak még nem
jól látom
közelről
nyolc és fél és további töredékek
"Az emlékezés nem ismer könyörületet"....
hangzik el a filmben - az asszociációk kegyetlen kiszámíthatatlanságára (és mégis szükségszerűségére) utalva a 8 és fél c. Fellini filmben, amit valamelyik éjjel műsorra tűzött valamelyik tévéadó....Még egyetemistaként láttam, a szegedi belváros filmszinházban, az erkélyen,és mélységesen fel voltam háborodva, hogy többen elhagyták a nézőteret, jóval a film befejezése előtt...
most belebelealszom (kivonulok én is?)...a végét már mélyálomban nem nézem...pedig az a csúcs, a finálé...
most minden egy kicsit nevetségesnek tűnik és kimódoltnak , szenvelgőnek (jobb esetben önirónikusnak?)
akkor komolyan vettük?
Sose arra emlékszünk, amire akarunk....Sokszor pont arra , amit el akarunk felejteni. De ne is akarjunk felejteni!
Én emlékezni akarok az emlékeimre is. Mégha menet közben át is alakulnak. Velünk -emlékezőkkel - együtt....
egy (látó)néző halálára
jajnemár! jön ki belőlem, ma (julius 19-én, vasárnap reggel) megint, ahogy kinyitom a laptopom, egy újabb halálhir....
elhullanak legjobbjaink?!
mintha az Isten be akarná gyűjteni őket? (de hát nekünk inkább szükségünk lenne rájuk!)
s egyre jobban érzem a bőrömön annak a Hemingway regénymottónak az igazságát... nem vagyunk különálló sziget, és nem is kérdem már kiért szól a harang. Értem is szól! valóban.
Koltai Tamás!
Egyszer beszéltem vele életemben, akkor is csak futólag... még a pálya elején (a Szinház folyóirat szerkesztőségében - Moszkvából jöttem, haza, 6 hetes egyetemi postgraduális nyelvtanári képzésről, ahova anyám utánam küldte a Szinház megtisztelő levelét, s mig a föszerkesztőhelyettesasszonyra vártam, aki behivott egy - abszurd drámákról szóló - irásom miatt,(tetszett nekik, de hosszú volt a lapba)... Koltai volt ott (később is, mindig) - szimpatikus, barna, magas, sovány fiú, csupa intelligencia és élénk kedvesség - a bőrkabátomat dicsérte:) ő később főszerkesztője lett a lapnak, én nem voltam képes bedolgozni rendesen, a kiadott vidéki feladataimat...belemerültem a tanitásba (no azért diáksznpad rendezésbe is) és a vidékies önsajnálatba) ó, az a Szegedről elszalasztott Molnár Piroska portré, meg a Naplemente előtt....hányszor eszembe jut..).Apropo, évtizedekkel később láttam a szegedi szinházban az Armel operafesztiválon is Koltait....már őszen..... Pár hónap volt köztünk, időben, s az első pillanattól-a hatvanas évek szerkesztőségi szobájában... rokoninak éreztem. Az irásai, a gondolatai később igazolták ezt az érzést.
Ezentúl hiányozni fognak. Szinházi- és közéleti irásai, kritikai gondolatai, véleményei, értelmezései elemzései. Az életünkről is, drámai megvilágitásban. Az Ésbeni heti szinházi kritikái mellett, a 168 órában a közéleti (közérzületi) helyzetelemzései kedvenc olvasmányaim voltak (mint korábban Popper ottani irásai)..
Hirtelen ment el. Ujságért ment le az utcára, rosszul lett: tüdőembólia.( jaj, azok az újságok, amik nélkül nem lehet élni. vagy lehet, hogy nélkülük lehetne inkább...?!)
Mikor legutóbb láttam, kb egy éve, a Thália szinházban, ott is újság volt a kezében. A Molnár Ferenc Julikájára várva. Tudom, nem ildomos, sőt tilos, de a páholyból, lesből, fotóztam. Milyen az amikor egy vérbeli, igazi szinházi kritikus, szinházat néz...(mielőtt felment a függöny, az előadás előtt is, olvasott, ha jól láttam (újabb illetlenséggel? a zoommal) egy kritikát , egy jeles filmről, a Fehér Istenről...)
"a nézőtér lovagja" - cimmel irt róla nekrológot Fáy....
Koltai már nem olvas ujságot , nem ir... de mit, kit fogunk mi olvasni?!
most még vagy három irását, igen, amit még csak imént, a napokban irt...
Fáy irta szép nekrológjában róla:"Itt egy ember áldozta az életét a színházra. Nem alkotóként, hanem nézőként." (azért , teszem hozzá több volt mint néző, talán inkább látó is! - igazodási (olykor igazolási ) pont is
és ő, Koltai irta, még pár nappal előbb, három rendezőről (Egri, Major, Marton)irt könyv kapcsán recenzióban:, róluk : "Belehaltak a szinhàzba"... a szinház volt az életük..."
éltek és ebbe más is belehalt már
és itt most József Attila mögött Koltaira is gondolok. (lehet, hogy ő is?...)
a 168 órában 11-én a Saul fiáról irtakat ...igy fejezte be:
„Van-e belső hang, és tud-e erősebb lenni, mint a túlélési ösztön?” – kérdezi filmjével Nemes Jeles László.És ha van, meghalljuk-e a bennünket körülvevő kakofóniában?
Neki volt, és úgy tűnik, erősebb is, a túlélési ösztönnél....
Neki volt, és úgy tűnik, erősebb is, a túlélési ösztönnél....
végül kiderült
végül kiderült:
mit rossznak hittem
jó volt
mit rútnak
szép
minden kiderült
mire beborult
minden úgy volt
jó és szép
ahogy megtörtént
csak nem volt
rálátásom
s a túlközeli
optika
mindig
torzit
....
valószinű
most is
minden úgy van jól,
ahogy van
csak még nem tudom...
elhullanak legjobbjaink
- jajnemár elhullanak legjobbjaink...
lassanként azon kell csodálkozni, ki él még?
Koltait háromszor láttam életében, először beszéltünk is... Szinház szerkesztőségében, még a bőrkabátom meg is dicsérte... főszerkesztőre várva abszurd drámák irásom miatt hivott be)... majd a hadrián....)(1969?)
2.2008. szegedi... operafesztivál....előttünk ült (lányom beszélt vele, még gimiben efgy szinházi irása révén volt az smeretség
3. tavaly thália szinházban a Liliom... előcsarnok, majd fentről a fentről fotót is csináltam stikában,,, olvasott is előadáss előtt...élmény volt látni ,,a nagy kritikus t "munka" közben
neki is az a jelenet lett a legmaradandóbb, amiről én is irtam, a blogomban, mikor Julit megemeli Liliom a padon ülve...és meg se moccan....
szerettem olvasni a 168 órában is (v.ö.Popper..) drámai hasonlatait..)helyzetünk értelmezése, szépen kimondta a rettenetet....
hova forduljon az ember ezután.... kihez...
egyre kevesebben élnek közülük...
----
mintha a jóisten begyűjtené őket....
-----
http://magyarnarancs.hu/film2/hosszu-melo-lesz-90700 ezt olvasta, a fehér istenről
már nem leshetem ki, már kevesebb az igazodsipontom
http://index.hu/kultur/2015/07/19/meghalt_koltai_tamas_szinikritikus/
http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/nem-csak-koltai-tamast-fenyegette-meg-a-fiatal-szinhazi-rendezo-95373
http://katonajozsefszinhaz.hu/fooldal/41965-szomszedok-elet-es-irodalom-koltai-tamas
"Örültem, hogy van egy ember, akinek hullámos a fehér haja, markáns az arca, tenor a hangja, látszik az okossága, és ugyanúgy szereti a színházat, mint én." (fb)
fáy cikke a nolban és ismertetése 3rendezőről ...a szinházba haltak bele, és Koltai irta meg,, aki szintén...(?)
https://www.google.hu/?gfe_rd=cr&ei=6bGrVe_PLdWybqDah6gH&gws_rd=ssl#q=koltai+tam%C3%A1s
. Itt egy ember áldozta az életét a színházra.
Nem alkotóként, hanem nézőként.
http://nol.hu/belfold/a-nezoter-lovagja-koltai-tamas-halalara-1552453?system=cachefrissit&ajax=1
http://nol.hu/kultura/keresztutak-1552219?frommobile=1
Koltai utolsó irása a nolban...a rendezőkről akik belehaltak a szinházba ez a három, sikeres ember tragikusan végezte. Meghasonlottak magukkal, a környezetükkel, a politikával, amely a pályára dobta vagy éppen leparancsolta onnan őket. Frusztráltan, kisemmizve, elkeseredetten haltak meg, a történelem és önmaguk áldozataként. Belehaltak a színházba.
egy halálhirre
életében (most, 65 évesen, lezárult életében) egyetlen egyszer láttam "élőben", tavaly, a könyvhéten, talán előbb ütötte meg a fülem az a mondat, mint mielőtt ránéztem volna, beazonosítva, ki is mondta: egy másik nővel haladtak el mellettem, a könyvesbódék közt,a kezében könyvek voltak, és azt mondta a társnőjének, hogy meg kell irnia a családregényét, és az még legalább 6 év....
A halálhire olvastán, egyből ez a futó jelenet jutott eszembe, és azóta se tudok szabadulni tőle, belém csimpaszkodott... szorít, nem enged....
Azóta csak egy év telt el.,igy hiányzik a 6-ból 5 , ami nem adatott meg neki, így valószonűleg nem irhatta meg a családregényét,. sajnos
Viszont, ahogy most olvasom a nekrológokban is, 15 évet adott az életéből másra. A miniszterelnök és környezete vagyongyarapodásának kutatására...(ebből lett két könyve is) Évtizedekkel ezelőtt láttam a tévében Karinthy egyfelvonásosában: A gellérthegyi álmokban. Törékeny, tiszta jelenségként. Aztán, évtizedekkel később párszor, a tévé politikai hirműsoraiban, mint legvakmerőbb, legelszántabb, mellébeszélést el nem tűrő kérdésfeltevőt...
Szinésznő volt, (oknyomozó) újságiró lett. (szerepet cserélt?) Nem tudom, és nem is szabadna ezt firtatnom, jó cserét csinált-e... Maga is nem olyan rég (már?)azt nyilatkozta , - olvasom, most - ,hogy ő tulajdonképpen lírai alkat... versekhez akar visszatérni , a gyerekei sorsa egyengetésére, nomeg a családregényére... mert elfogy az élet
Hát el is fogyott. Idő előtt....
Nagyon sajnálom
új és régi portréképek
nem birja elviselni
fél napnál tovább
a friss portréképeit
ezért cserélgeti
oly gyakran
a facebookon
régiekre
nevetőkre
igaz
azokon
másokra néz
nem önmagára
torz szelfiken
ki kéne hajitani mind
letörölni
számitógépről
memoriakártyáról
kitörölni
az emlékezetből
e savanyún szigorú
mai képeket
régi
papirfotók
az volt az igazi
meg hát az ifjúság
feketefehéren is
színes
de odalett
csak a fotókon
maradt meg
kinagyitva
homálybaveszőn
mint az álom
de ez érvényes
kettős záróima
Uram, ki itt vagy bennem
Bocsásd meg mit ellened tettem
(tudom, nem mentesit
hogy mindezt
magam ellen is)
De úgy érzem
már mindent jóvá tettem
(még azt is
amit mások
követtek el
ellenünk)
fényképek hátoldala
igy, juliustájt, már igazán nincs sok kultúrprogram,(számomra), a fővárosban se... a Fidelio műsorújság is elég hézagos. Könnyebb szívvel is utazom haza (nem maradok le semmiről - vélem), nyaralni meg igazán jobban lehet(ne) otthon, kisvárosi nyugalomban. (Ha ott meg egyre kevesebb is a "program".)...Felfedeztem egy olvasóklubi foglalkozást viszont, a Bálint házban, amin kapva-kaptam . még visszautazásom előtt.
Fenákel Judit könyvei volt a téma (valamikor olvastam is, kedveltem is. Meg hát félig-meddig ismerős környezet a Bálint ház. (A Spinoza terem, ahol én is olvastam fel a Lányok, anyákba irt történetemből), aminek a szerkesztője Pécsi Kata, az olvasóklub szervező-vezetője...a kapuban épp összetalálkoztunk, romlik a szemem, de már messziről sejthettem , mondtam, is neki, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki ez az extravagáns hölgy, csakis ő lehetett, valóban. Aztán jött persze unokahugom is...és hát Fenákel Judit férje: Bárdos Pál maga is makói...eredetileg (irt is erről több könyvet...) Strasshoffban egyébként együtt voltunk kint tavaly (újra), emlitettem is neki, hogy idén nem mentünk - jól válaszolt: nem kell oda minden évbe elmenni. Hát igen, ne essünk túlzásokba, egyszer , kényszerből vittek... másodszorra önként mentünk, 70 év múlva... érjük be ennyivel.
itt most a könyvek kapcsán ugyanerről is van szó emlékekről, zsidóságról...
az emlékek közösöknek tűnnek, még akkor is, ha nem konkrétan azok, hiszen nagyjából közös sorsot éltünk meg, legalább is egy időben, ami viszont jócskán meghatározta a folytatást. ha az már különböző is lett
rengeteg a közös... a felismerés azt mondatja, hogy feltétlenül sokmindenben egy a sorsunk
a kérdező partner kissé "kivülről" faggatja Fenákelt, (fiatalabb is, más közegből is jött)...
a 60-as évek izgatják, hogy lehetett akkor irni "szabadon", illetve mennyire szabadon...Annyira örültem, hogy őszintén és hősiesen bevallotta Fenákel az igazságnak megfelelően, hogy nem kellett annyira cenzurától tartani (mint mondom én, manapság feltételezik) - nem kellett politikai okokból kihagynia semmit ,.(most jut eszembe, hogy eleve nem is juthatott eszébe tán, hogy olyat irjon, amit később ki kellett volna hagyni...mert működhetett egyfajta belső cenzura is, az elvárásoknak megfelelően?)
ami a holokausztot illeti, 89-ig nemigen lehetett beszélni róla, meg zsidó élettörténetekről...merül föl (de hát Kertész már előbb megirta a sorstalanságát
s Fenákel szerint is, a 70-es évek közepén többen irtak a holokausztról (Kertészen kivül, Keszi Imre (Elizium - film is), Bárdos Pál, Mezei András, pl) Csak nemigen volt publicitása. Vagy gondolhatunk a korai Szabó filmekre (Apa)
Fenákel két művéről beszélnek, sajnos ezeket nem olvastam, de beszédes a cimük is: A Vetkőztető, és A fénykép hátoldala...
felveti egy olvasóklubtárs, hogy ezekben a (zsidó)történetekben mindenki szomorú.illetve senki se boldog.(pedig a 70-es években szerinte sok öröm is volt.Hm. Miért is boldogtalanok? Én értem. Fel is merül. A vidéki zsidóságnak nem volt sok oka a boldogsághoz. (Az irónő is vidékről jött, vidéki zsidókat , embereket ábrázolt)A vidéki zsidóságból családokat pusztitottak ki..a veszteségben éltek. Anyák férjek nélkül maradtak (Anyák, akik mint az irónő anyja is, akkor se tudták elképzelni hogy férj nélkül élni tudnak, egyedül megállni a lábukon, mikor már rég álltak....A férfiak hiánya miatt, a vallás tartása is csorbult vagy eltűnt.
a családok a fényképeken maradtak teljesek, de a fénykép hátoldala hiányos vagy üres maradt - ezt irta meg, pótolta mintegy Fenákel....a könyvben. A cimet egyébkent a tördelő szerkesztője adta.,metaforikusan, u.i a megmentett történetek vannak a hátoldalon.
hogy mennyire képzeltek s mennyire valódiak , az alakok is, meg a történetek (ez az én kérdésem is lehetne)... erre érdekes a válasz : egymásbakeveredik....fikció és valóság, mára már különösképp.de sok zsidó történet és ember, és tapasztalat, emlék, élmény summázata amit megirt.
ilyen mondattöredékek a gyerekkori emlékezetből (békés egymás mellett élés után) : "Ne jöjjenek többet. Zsidónak nem adunk tejet."
Meg az is nagyon megérintett, h amikor visszajöttek... (nem tudta azt mondani, hogy haza-) .....
apja nem is térhetett vissza. éhen halt a munkaszolgálatban..... anyja helyt állt, egyedül
(és itt bennem megjelentek a saját emlékeim ......fényképeim... üres hátoldalakkal... irni kell rájuk.)