erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

marosom

2017. október 23. - gond/ol/a

ha süt a Nap , mint a mágnes úgy vonz a Maros, összeszedem jártányi (bickliznyi) erőm és kihajtok a partjára, hogy ott aztán a kemény faágy valamelyikén, néha keresztben többén is, próbáljam pihentetni fájó csontjaim, izületeim (jaj, a derekam megint), meg szabadon vehessek levegőt (mert már megint nekem is "kevés levegő van a levegőben "...ahogy Nádas irta a Saját halálban, és Kemény egyből ki is választotta kedvenc mondatának - nekem nem tetszik ez a mondat, viszont nagyon találó - sajnos. Viszont a Maroson van levegő a levegőben - szerencsére!)

 

A Maros számomra menedék, mindenféle rossz elől, és simogató önmagában is a látvány..

.a lépcsőt mára felszedték, tehát belemenni nem lehet,  sőt túl közel se hozzá... mégis csak közeledik a zárás ideje...


hiányozni fog

ha egyszer végleg elköltözöm makóról, (ha egyáltalán van "végleg"), szóval ha egyszer távol leszek tartósabban a szülővárosomtól, ha honvágyam lesz, annak tárgya nem a város, hanem a folyó lesz. 
Szülőfolyóm. (ha van ilyen)

 

pár terápia

van itt Makón egy 4 db előadásra szóló színházbérlet, néha egész jó darab ill.előadás is akad köztük, és olyankor nagyon bosszantó, hogy a bérleten kivül nem igen lehet jegyhez jutni,,, úgyhogy volt néhányszor bérletem, ugyanazon a helyen, mert minden ki van számítva, még bérlethez is nehéz újra hozzájutni, ha egyszer kimaradsz, de az idén, nézegetve a repertoárt megállapitottam, hogy nem túl kecsegtető, csupa középfajú színmű, vagy inkább vígjátékocska, és elég egyoldalú témaválasztásban, mind párokról szól, rögtön ez az első is:már nevében is: Párterápia. a dátum se volt megfelelő, okt 16. ez a nap foglalt! nemesebb célokra, mert az unokámnak ekkor van a születésnapja, és terveim szerint mindig személyesen szeretném felköszönteni (tavaly úgy is történt pl)


de most nem sikerült, úgyhogy ha már Makón maradtam,ragadtam, és ha már olyan közel az a hagymaház (és ha már végül csak megvettem azt a bérletet) átsétáltam a szomszédba

a teremben ez a színpadkép fogadott...
ismét megállapíthattam, mikor megjelentek a színészek, hogy nem látva jól a színészek arcát a színpadon, hogy nem csak az ismerősöket nem ismerem fel messziről az utcán, hanem a színészek arcát is homályosan látom, tehát vagy az újabb szemüvegem, vagy a hályogom vagy mindkettő eléggé megneheziti a látási viszonyaimat

 

de azt hiszem a jó látás se segített volna, különösen az első felvonásban , ahogy a párterápiára jelentkező házaspár tagjai úgy üvöltöztek, hogy a visszhangtól meg az egymás szavábavágásból , nyugodtan a fülorvost is felkereshetném akár....


a második részben viszont olyan fordulatok és meglepetések jöttek elő, hogy végül is minden jó ha jó a vége...

ja, nem is biztos, hogy jó ( a házaspár mindenesetre békésen és együtt távozott..:) teltház volt, gondolom, főleg párok, nekik biztos tetszett

azért én szívesebben lettem volna az unokám szülinapján.....(de hát a helye  messzebb volt  mint a hagymaház,

ez a párterápia engem eléggé hidegen hagyott... a fordulatoktól eltekintve túl sok volt benne a közhely...dehát előbb utobb minden azzá válhat, ami közös ügy. és hogy valami nem stimmel általában a páros kapcsolatokban, sőt tovább megyek, általában az emberi kapcsolatokban, ahhoz nem kell pszichológusnak lenni, hogy megállapithassuk, bár a szinpadon épp azt is láthattuk, hogy maga a terepauta is küzdhet néminemű  kapcsolati konfliktusokkal...
ki nem?

az én szabómagdám meg a pirosildikóé

Szabó Magda 100 éves lenne
rá emlékezett Piros Ildikó önálló összeállításával a Hagymaház szinpadán

épp a megfelelő jegyet választgattam ki a pénztárnál, amikor felnézett a pénztáros a kapuhoz - engedjétek be a "hölgyet"...ki nem tud egyedül bejönni, csodálkoztam,  hát a "hölgy" Piros Ildikó művésznő volt, mosolygósan, frissen s világos hosszú ballonkabátban, csinosan, a kezében vállfába burkolt öltözéket tartva jött be....
nem is tudom...miatta vagy inkább Szabó Magda miatt vettem jegyet,
talán mindkettőért, bár Szabó Magda viszi a pálmát, (pálmám) sőt vitte, méghozzá akkoriban volt kedvenc írónőm, kezdő tanárkoromban, amikor pedig nem volt olyan divatos , nyíltan vállalható író... mint később
de én akkoriban faltam a könyveket, és tőle szinte minden akkor írtat, a bűvöletébe esve...
aztán valahogy eltávolodtam, tőle... (a pálmáim is mindig el-elszáradnak:(, nem gondozom) bár maradt az Ajtó, a Megmaradt Szobotkának, de a Für Elizének is csak az elejét olvastam el (igaz ő maga is most már örökké adós maradt a második résszel)
a kétszer 45 perces két tanórányi 10 perc szünettel előadói estnek, a második része jobban megragadott... bár el is bóbiskoltam egy részénél, éberen, ugyan
tulajdonképpen emlékműsor volt, felolvasásokkal emlékezésekkel, filmbejátszásokkal tarkítva...interjúk, részlet az Abigélből (amiben Zsuzsa nővérként maga  is játszott)
kár hogy néha a hanghordozással és magasabb hangfekvéssel az irónőt mintegy utánozta...(az AJTÓ ból viszont úgy olvasott fel részletet, hogy Emerencet félelmetes megidéző erővel játszotta el csupán a hangszín változással, de azzal karaktert teremtett (egész mást mint az övét) de a gondolatokra figyelt úgyis az ember..s hogy belém ivódtak az egykor olvasottak, 
pl a Katalin utcából egy részlet felolvasásánál szó szerint tudtam,mi következik.
a Katalin utca lakói megértették végre, hogy mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.
Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.
de most mást is láttam benne....
kedvem támadt újraolvasni, egyáltalán beleolvasni Szabó Magdába  újra (s ha másért nem , ezért is érdemes volt elmenni?)... meg a kezdő zenei bejátszásért, Mahlertől - igaz, hogy a mögöttem levők beszélgetése azt az élményt még megzavarta - mögöttük viszont nem is ültek, a terem fele üres volt... de akik ott voltunk, méltán tapsoltunk Piros Ildikónak és Szabó Magdának...

 

Maros-parton, kitárt karokkal

Maros-parton, kitárt karokkal

Maros-parton fekszem
a Nap alatt
faágyak sorjában
egyiken én
két karom kitárva
a mellettem levők
rácsozatára
mint aki önként
keresztre feszült
de a világot öleli át
eget és földet
zár magába
e mozdulat
kitárt karral
és szivvel
ő is ezt tette
s ezzel magához 
ölelte-emelte
a keresztre
az egész világot
oda vagyunk 
valamennyien
szegezve
de igy elviselhető
ha fejünk fölött 
már gyengéden
süt ránk a Nap
s alattunk a Maros
ballag
előre
lassan
de biztosan 
a távoli tengerbe
előbb-utóbb
el kell
hogy érje
(amikor felállok
majdnem beleesek)
2017. október 9.

mindig virágot, sosem követ

apámnak sirja nincs
eltűnt nyomtalan
azon a végzetes úton
valahol Pancsova
és Cservenka közt
tán már Jabukán...
kiskoromban
a templomban
a mártirok
emléktábláján
a neve alá
mindig egy szál
fehér virágot
raktam
nem kavicsot
sose követ
mert a virág
élő
nem mint
a kő
s apámat élőnek
képzeltem
mert aki
"nem tért vissza"
még bármikor
meg is jöhet
mint  Jeshua
másodszor
vagy akár
a várva 
várt
Messiás!



interjuvolgatnak

nem tudom, mi hozta így, de rövid időn belül ez már a második interjú, amivel "megkörnyékeztek'

önként semmiképp se jelentkeztem volna egyikre se (sőt előszörre ki is hátráltam)

de aztán  tudtam, hogy visszautasítani nem szabad, nem volt kérdéses

az első jóhosszú, elemző is, megkaptam 6 részletben a nyers anyagát (le is merült a nettáram)

a másikat, ma csináltuk, korlátozott , eleve kiszabott, 5 perces időre

azt kell mondanom, hogy meg vagyok elégedve

akik csinálták, azok is

amit és ahogy mondok

leszámítva a hiányos  fogsorom , ahonnan kijön mindez

nem adhat rosszallásra pláne visszavonásra okot

kár, hogy korábban nem kerestek, azaz dehogyisnem , mondtam le pár éve életútiterrjút, akkor még pedig jobb állapotban levő fogaim miatt - badarság- az embernek el kell mondania, ami fontos... és neki, mert úgy hiteles, akárhogy is néz ki, ámbár fogorvoshoz most már tényleg és újra el kell mennem, és nem bujdosni előle

a hosszú interjúhoz még keresek archív fotókat, amikre a szövegben utalás is történt (addig is takar - meg erősíti a mondttakat a dokumentációval)

nézve és hallgatva magam be kell vallanom, hogy egy színes, intelligens, kicsit csapongó, (mert sokmondandójú)de a fővonalhoz mindig visszatérő öregasszonyt látok - hallgatok. Unalmasnak igazán nem mondhatót, és őszintét...aki szívesen beszél, ha kérdezik, mégha olyasmikről is, amikről nehéz. (kétszer mondja is, hogy erről nem fog beszélni...) De végsősoron örül neki, ha kérdezik, sőt hálás érte. És magvas, alapos, átgondolt és elmélyült, sajátos és eredeti , mindenképp figyelemreméltó válaszokkal hálálja meg az érdeklődést és figyelmet..

namosts jól megöndicsértem magam

azért kértem , hogy ellenőrizhessem magam, el a nyersanyagot, mert más kívülről látni magunkat...

hiába is mondták a felvételvezetők, hogy ők mennyire elégedettek stb...

most valljam be hogy egyezik a véleményünk?

utálnám az álszerénységet, persze a szerénytelenséget is

jó ügy érdekében szerepeltem...

vannak idők mikor (nem menni kell feltétlenül) de beszélni, nem elhallgatni legalább!


mert itt van dolgunk.




 

 

 


és azért - ha már igy esett- jólesik ilyen sorokat olvasni..pár nap múlva a projeketvezetőtől:

".:Engedje meg, hogy az egész csoport nevében megköszönjem a megrázó makói beszélgetést. Meggyőződésem, hogy az Önnel készített interjú nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tanulmányút résztvevői jobban megértsék a huszadik század tragikus eseményeit, hogy valamifajta képet alkossanak a megérthetetlenről, hogy érzékenyebben viszonyuljanak a huszadik század eseményeihez és saját embertársaikhoz. Az egykori szemtanúk továbbadott történetein és rajtuk, az újabb nemzedékeken múlik, hogy még egyszer ne történhessen meg mindaz, ami a huszadik században megtörtént."



a 40.

azt mondják, állitólag ez a 40. érettségi találkozó, azaz 40 éve érettségizett ez a már 3. osztályom - akikkel mostanában folyton találkozgatok...



nézem őket, itt vannak szinte valamennyien , a teljes osztály, és pont olyanok, mint akár 44 éve... különösen pár méterről...de nem , a lényegük tényleg változatlan, ilyenkor tán vissza is változnak egymás közt, s a régi helyszínen, ugyanazokká... csak most már tényleg érettebbek, de mégis csak különös, hogy a nyugdíjazásukat  várják, meg unokákról beszélnek..... nomeg aggodalmasan s felelősen  a megöregedett, beteges (vagy elhunyt)szülőkről... (és természetesen fellelkesülten az utódokról...

az élet vonul el előttünk, bennü(n)k...a maga általánosságában és mégis egyediségeiben

(mi meg a mellettem ülő tanárkollegával akivel osztozunk az asztalfőn - ahonnan jól be lehet látni a hosszú asztal mindkét sorát - kicseréljük szívpanaszainkat (no nem csak az átvitt jelentésben, hanem valóságosban. főleg..)..
 egyik itt tanitó tanártársuk irányitásával  megnézzük a fenti termeket a új sk képzőművészeti diszitésekkel..


 és végig battyogunk a folyosókon (érdekes módon , a 2. emeleten épp anyu 1926-os tablója alatt állunk meg - ki ő kérdik a lányok, a sok, mondom a kettő közül az egyik - itt most a fiúkból van 2)), majd az első emeleten véletlenül épp lányom tablója alatt állnak meg  (2003 a dátuma),de az ő képe a földszinten is látható az OKTV győztes okleleivel, meg a félemeleten az akikre büszkék vagyunk táblán), az én tablóm, az 1961-es. sajnos elenyészett és épp 1966/67es tanévben, amikor kezdtem a tanárságot, a renoválások alatt, a pincében elázott... (vigyázhattam volna jobban ,mint ahogy magamra is általában nem)

 leülünk az ebédlőben egy hosszú asztalhoz -előttünk mécses ég, a négy fiúból kettő nem lehet velünk, egyikőjük tragikus autóbalesetet szenvedett, nem sokkal a 10 évvel ezelőtti találkozó után, másikuk beteg lehetett... szegény Lacik... egy perces néma felállás, és a mécses végig ott ég előttünk, emlékeztetőül,

a virágcsokor szép, a vacsora remek, még valami italt is iszom, én is, aperitifnek, Jagermeister?


nade előbb a lényeg, a beszámolók,  a "felelések" az élet tantárgyból... mindenki jól felel, és a hallgatóság is figyelmes...senkire se kéne rászólni:) de hát jó "gyerekek" voltak ők mindig is... jó látni, hogy azok is maradtak
akár az én sajátom, aki épp a beszámolók vége felé hív mobilon, mielőtt én is "terítékre " kerülnék...
meg - még miután unokám elaludt - a szokásos jóéjttelefon is befut... még maradunk, elég sokáig
csoportok beszélgetnek, sok a mondandó 10 év alatt felgyűlt... meg is jött az elhatározás az évenként találkozásokról a jövőben, mint ahogy mi is tesszük már jóideje)


igen az évek röpülnek, 40 év is, mintha tegnap lett volna...meg kell ragadni a hátra levőket
és ebben az eléggé az elembertelenedő világban is embernek maradni - úgy látom ők azok

ecce...

 

"hány évesen hal meg valaki"?

1.

az étterem  már szinte üres volt, de egy hosszú asztalánál ültek vagy tizenvalahányan,vegyesen öregek, fiatalok férfiak, nők, gyerekek..(utóbbiak hol ott voltak, hol nem, mert ők szaladgálósak, nem szeretnek egy helyben ülni)

háttal nekem, az asztalfőn őszhajú néni ül, sötét ruhában, mellette az asztalperemhez támasztva bot, s előtte az asztalon torta , rajta a szám_ 90

felszelik a tortát, esznek... s egyszer csak egy vékonyka kislányhang felcsattan az asztal végéről:

 -Anya, hány évesen hal meg valaki?!


2.

Az évek iszkolását olvasom....2015-ben jelent meg a könyv., a 65. születésnapra... E.P. még irt egy utolsó könyvet, a Hasnyálmirigynaplót - már betegen, a betegségéről. DE - már itt, ebben a könyvben, teljesen s váratlanul, majdnem összefüggés nélkül az előzményekkel, de külön mondatként, nyomatékot kapva megjelenik egyszer csak ez a vészjósló szó: Hasnyálmirigy.Mintha a tudat mélyéről vagy a tudatalattiból törne fel. rossz jóslatként(legalább is utólag így látjuk - s tán joggal. ("Azt remélem, a könyv többet tud a szerzőjénél."bizonytalanodó)

 


"a nyugtalanságom ...nem a halálommal kapcsolatos, hanem ... a munkámmal, hogy van-e elég idő mindazt megcsinálni, amit meg kell csinálnom."

Meg aztán a kérdés: a

lesz az Egyszerű történetekből trilógia?

s a befejezetlen el válasz: Lesz, ha csak el nem...

nem lett, nem lehetett ---tudjuk,  a hasnyálmirigy ...lett



3.

feltettem egy csoportképet a fbra,a 60. ált iskolai találkozónkról   74 évesek vagyunk tehát rajta (kivéve azt  a pár  illetéktelen hozzátartozót)



egy jólélek még 60-at kivánt....
, hiába érveltem azzal, hogy nem jön ki a szám, mert a bibliai 120-on túl van minimum 14-gyel...
de meg is magyarázta ,azt irta, hogy az csak ajánlás..._)


 **********************
...
epilóg:


fáradt vagyok, reggel ébredés után -vissza is kell feküdjek

de délután is, le kell feküdnöm

(lányom nem érti miért, én se értettem , mikor anyám szószerint ezt mondogatta ..."le kell feküdnöm")

70 éves ismerősöm (ki nem mer egy csoportos túrára vállalkozni...) érti... ezzel a költői kérdéssel válaszolt:

- voltál már valaha is ennyi idős ?

- nem - nevettem el magam

de vajon mennyi lehetek még? !

akármennyi is, de addig élni kéne-.


...............


apám 37 évet élt.  pontosabban 37 évesen vették el tőle az életet.





én most pont kétszer annyi vagyok.

süti beállítások módosítása
Mobil