azt mondják, állitólag ez a 40. érettségi találkozó, azaz 40 éve érettségizett ez a már 3. osztályom - akikkel mostanában folyton találkozgatok...



nézem őket, itt vannak szinte valamennyien , a teljes osztály, és pont olyanok, mint akár 44 éve... különösen pár méterről...de nem , a lényegük tényleg változatlan, ilyenkor tán vissza is változnak egymás közt, s a régi helyszínen, ugyanazokká... csak most már tényleg érettebbek, de mégis csak különös, hogy a nyugdíjazásukat  várják, meg unokákról beszélnek..... nomeg aggodalmasan s felelősen  a megöregedett, beteges (vagy elhunyt)szülőkről... (és természetesen fellelkesülten az utódokról...

az élet vonul el előttünk, bennü(n)k...a maga általánosságában és mégis egyediségeiben

(mi meg a mellettem ülő tanárkollegával akivel osztozunk az asztalfőn - ahonnan jól be lehet látni a hosszú asztal mindkét sorát - kicseréljük szívpanaszainkat (no nem csak az átvitt jelentésben, hanem valóságosban. főleg..)..

 egyik itt tanitó tanártársuk irányitásával  megnézzük a fenti termeket a új sk képzőművészeti diszitésekkel..


 és végig battyogunk a folyosókon (érdekes módon , a 2. emeleten épp anyu 1926-os tablója alatt állunk meg - ki ő kérdik a lányok, a sok, mondom a kettő közül az egyik - itt most a fiúkból van 2)), majd az első emeleten véletlenül épp lányom tablója alatt állnak meg  (2003 a dátuma),de az ő képe a földszinten is látható az OKTV győztes okleleivel, meg a félemeleten az akikre büszkék vagyunk táblán), az én tablóm, az 1961-es. sajnos elenyészett és épp 1966/67es tanévben, amikor kezdtem a tanárságot, a renoválások alatt, a pincében elázott... (vigyázhattam volna jobban ,mint ahogy magamra is általában nem)

 leülünk az ebédlőben egy hosszú asztalhoz -előttünk mécses ég, a négy fiúból kettő nem lehet velünk, egyikőjük tragikus autóbalesetet szenvedett, nem sokkal a 10 évvel ezelőtti találkozó után, másikuk beteg lehetett... szegény Lacik... egy perces néma felállás, és a mécses végig ott ég előttünk, emlékeztetőül,

a virágcsokor szép, a vacsora remek, még valami italt is iszom, én is, aperitifnek, Jagermeister?

nade előbb a lényeg, a beszámolók,  a "felelések" az élet tantárgyból... mindenki jól felel, és a hallgatóság is figyelmes...senkire se kéne rászólni:) de hát jó "gyerekek" voltak ők mindig is... jó látni, hogy azok is maradtak

akár az én sajátom, aki épp a beszámolók vége felé hív mobilon, mielőtt én is "terítékre " kerülnék...

meg - még miután unokám elaludt - a szokásos jóéjttelefon is befut... még maradunk, elég sokáig

csoportok beszélgetnek, sok a mondandó 10 év alatt felgyűlt... meg is jött az elhatározás az évenként találkozásokról a jövőben, mint ahogy mi is tesszük már jóideje)


igen az évek röpülnek, 40 év is, mintha tegnap lett volna...meg kell ragadni a hátra levőket

és ebben az eléggé az elembertelenedő világban is embernek maradni - úgy látom ők azok

ecce...