(ezt eredetileg 1997-ben irtam, "akit nem ismertek" cimmel, megjelent a Makói Hétben majd a Kép a képben c. antológiában, 2000-ben, 1159+1 cimen)
1944-re utal a kis márványtáblára vésett néhány sor:
kegyelettel
őrizze e hely
Makó város
1159 elhurcolt
zsidó polgára
és hősi halált halt
munkaszolgálatos
fia emlékét
külön megemlékezés nem volt… mint más városokban. Nem volt kerek évforduló– magyarázta valaki.
Én mégis emlékezem. S külön is arra a számba sem vett munkaszolgálatosra, aki számként sem szerepel a márványtáblán! Az 1160.ra. A számon kívül maradtra.
Budapesten született, 1907-ben.
Meghalt… nem tudni hol, nem tudni mikor, és főleg: miért?!
Makóra 1942-ben helyezték, a Bíróságon dolgozott, telekkönyvi betétszerkesztő díjnokként.
Jogot a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult. Végbizonyítványa az indexben. De neve elől hiányzik a dr. , mert nem volt 200 koronája, s különben sem érdekelte a cím, a rang, a külsőségek… Apja Dr Gonda Jenő a szegények ügyvédje volt Pesten. Tönkre is ment, s tragikus halálával két fiat és egy berlini zeneakadémiai zongoraművész diplomával és nagyon kevés gyakorlati érzékkel rendelkező feleséget hagyott hátra. A nagyobbik fiú – jogszigorlóként – megírta hát pályázatát a „nagyméltóságú magyar királyi igazságügy-miniszternek valamely telekkönyvi hatóságnál ideiglenes díjnoki állás elnyerésére” minthogy ráhárult a családfő nélkül maradt családban a kenyérkereső feladat.
Korábban a Barcsay gimnáziumba járt. Vagy inkább – ahogy róla is mondták :„a gimnázium járt belé”, mert hogy zseninek tartották, .
Tizennégy éves korában ezt írták a bizonyítványába: „Nagyon tehetséges, szorgalmas, korát meghaladóan fejlett gondolkodású. Nagyon sokat, rendszeresen olvas.” Egyébként Joyce volt a kedvence , az Ulysses. És Villon…
De valószínűleg Goethét is kedvelte, hiszen tizenhat évesen, a Nyugatban, egy német Goethe monográfiáról írt esszéje jelent meg. Persze nem a német Goethéről írt, hanem az egyetemesről, aki mindenkié, s akihez neki – szellemi rokonság folytán – több köze volt, hiszen ahogy írta: „az átfogóan gondolkodó irodalom-historikusoknak és esztétikusoknak való hős Goethe, akinek életében minden emberihez volt valami köze”…
Wagnert is szerette! Egyáltalán a zenét! (Tizenkilenc éves korában második lett - profik közt – egy dalszerző pályázaton – látható a Délvilág színházi lap fotós, kottás tudósításában.) Richard Strauss Denevérét minden szilveszterkor megnézték, öccsével, az Operaház karzatáról. A színpadon egyébként olykor statisztált is, illetve a karban énekelt, egyetemi tanulmányai mellett…
Makón is – a számtalan város sorában – ahová átmenetileg helyezték –, aSzegedi utca 15. alatti ház
albérleti szobájában, esténként, gyakran zongorázott… Főbérlője, a kedves özvegyasszony, összeismertette unokahúgával, akivel hamar összeházasodtak. Kilenc hónap múlva gyermekük is született.
Akkoriban már be-behívták munkaszolgálatra. Végül Borba.
Mielőtt végleg felszállt volna a vonatra Pesten (ahol anyjától és öccsétől is búcsút vett), egy hatvan oldalnyi tanulmánykötetet adott át: egy filozófiai tanulmányt. „Sikerült befejeznem”- mondta. A füzeten ez a cím állt: A logika értelme. Azt kereste, egy logikátlan, értelmetlen világban… És elindult Borba. A halálba…
Utoljára Cservenkánál látták még a bajtársai, ahol a bori munkaszolgálatosok megkínzott, erőltetett menetét egy éjjel megtizedelték…
Emlékeztek rá, hogy gyakran vett elő egy fényképet, amely egy pár hónapos csecsemőt ábrázolt… Eleinte mosolyogva nézte, később szomorúan, hiszen azt hitte, azt hitették el velük, hogy az otthoniak már nem élnek…
„Megvan-e még az az otthon?” írhatta a közelében Radnóti. S az ő otthona már valóban nem volt meg: feleségét, kisgyermekét elhurcolták, deportálták.. De ők -csodával határos módon – visszatértek…
Őt hiába várták.
Sírja nincs.
Egy márványtábla őrzi a nevét, sok mártíréval együtt. Korábban a neológ zsinagóga előcsarnokában volt elhelyezve a tábla. Oda vitte szál virágait nagy ünnepeken az apát hiába váró, apa nélkül felcseperedő ki-s-majd nagylány… Aztán, hogy 1965-ben a zsinagógát lebontották, a márványtábla Szegedre került. Majd vissza Makóra. Ma a roskadozó, omladozó ortodox zsinagóga egyik lezárt terme rejti.*
A Csanád Vezért téren található nagyszabású emlékműszalag kis táblájára – ami név szerirnt sorolja fel a háborúban elesett makóikat, kivéve a zsidó makóikat - de ő még számként se került föl. A tervezők sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy nem tudták SZÁMba venni. Nem tudtak róla, nem ismerték.
Én sem ismertem!
Ő volt az apám...
GONDA KÁROLY
( 1907. BUDAPEST - 1944. CSERVENKA ? )
*időközben a zsinagógát szépen restaurálták, és az, emléktábla az udvara kőkeritésésn található, de sajnos az is el kezdett omladozni mögötte…
