na pl. ezért kedvelem

elém rakja a két (ajándék)palacsintát

és megfordítja a tényért hirtelen, inkább így legyen

merthogy a palacsinták görbülete így felfelé néz, mosolyog

amúgy meg lefelé szomorkodott

                                                                                ***

(amúgy ismerem már az élettörténetét is, el-elmesélte, menet (munka) közben (de nem adom tovább...)

hát az eleje nagyon tetszett, nagyon lekötött, minden mozzanata

a közepén kifejezetten rosszul voltam, fizikailag (majdnem ki is mentem, mint a Táncos a sötétben -ről)

de aztán bent tartott a tehetetlenség, és a végére már jobban,sót  jól lettem, de ez nem sokat segített a filmen

még a stáblistát is végignéztem (mennyi résztvevő , mennyi név... őrület)

---

azt hiszem nem bírja a különböző kameraállásokat a szervezetem, meg a hanghatásokat, meg az elveszettségérzést, hogy fogalmam sincs mitől, kiről van szó, csak úgy nagyjából, hangulatilag...

igen, én szeretnék kicsit többet tudni mint a szereplő!

s a végén a valószerűtlenül döbbent tekintete, Irisnek, a lövészárokban, annyira "megcsináltnak" tűnt, )mint ahogy az egész film is tulajdonképpen... talán jobb lett volna nem ennyire aprólékosan kidolgozni a filmes eszközöket, és jobban tekintetbe venni a befogadói igényeket - szó szerint a tisztánlátásra

érdekes kiállításra voltam hivatalos:

Hátrahagyottak emlékezete a címe és az aradi vértanúk hátrahagyottjairól, özvegyeiről, gyermekeiről szól(t) (volna)

az furcsa volt, hogy a molinókról mai arcok (modellek) tekintettek ránk részben korabeli(?) ruhákba öltözve,,, ordított róluk hogy nem hitelesek,,,nem ilyenek lehettek az özvegyek,

de a sorsuk, hiteles szövegekből)(férjeik jegyzeteiből ) valamennyire kirajzolódott

szabadtéri a kiállítás,,,

fent az emeleten azért volt még kis néznivaló,
a valóban korabeli  korabeli (bár férfi ) ruhák,  és pár fotó


amit azért még megnéztem

---nagyon elgondolkodtatott a nők tragikus sorsa, általában jóval túlélték áldozatul esett férjeiket (kivéve azt,akit valószínű utána halt)...kiszolgáltatottan

az egyik özvegy az olasz származású Makón is élt egy ideig (Návayéknál)

és  Damjanich özvegye hasonlóképp....

sajnálom őket

(őket, és nem a helyettük felöltöztetett modelleket))

****

https://www.nlcafe.hu/magyarorszagkul/20181006/arad-vertanuk-szerelmek-schweidel-damjanich-knezic-dessewffy/

volt egy gyerekkori olvasmányom A lipcsei Tamás-templom karnagya... életrajz Bachról...

ez jutott eszembe, amikor az Orfeo zenekar és a Purcell kórus Bach egyházi kantátáit énekelte a Hagymaház színpadán a Zenei Világnap alkalmából... fejük fölött a művek címe, s mindben szerepel Lipcse,és elgondolkodtatóan a majdnem 300 éves évszám!

De a zene örök...
A szöveg avulhat (végig olvasható volt) (s bár jócskán találtam benne aktuálisat is...pl...."A mai kereszténység sajnos rossz állapotban van...képmutatók, kik csak kifelé szépek, nem állhatnak meg Isten előtt")

 a legvégén az Isten dicsőségét hirdető Amen  méltón zárta le az egész koncertet

Ilyen szép összhangzást ritkán hallani Ilyen fuvolaszólamokat is , egy lélegzetre (bele is szerettem ebbe a hangszerbe),de egy hegedűszólam  is "kitett magáért"

Volt ismerős is a zenekarban, valami régi vonóshangszeren játszott,ismerőseink rokona, akiről  legutóbb pár hónapos korában. 1987-ben csináltam képeket, tizenvalahány éves lányommal...(bár már akkor,ott is pedzegette a pianinot)

íme (a különbség)

Az idő halad.
Bach örök.

meghalt Aznavour , igaz, hogy már 94 éves volt (hihetetlen!), de én majdnem elsírtam magam, és vigasztalhatatlan vagyok, ki fog ilyen szívhez szólóan énekelni ezután?

 jajistenem...

she

Sri Chinmoy neve alatt koncertet hirdetnek a Hagymaházban díjtalanul

olyan félálomban vagyok 100.110as vérnyomással ebéd után

gondolom épp jó

a pódiumteremben vagyunk, de majdnem tele...

balra Chinmoy  "oltár"

késésben vagyunk

de addig is vetitett képek, kellemes gépzene

menet közben veszem észre, hogy minden kép tőle van

aztán kapunk egy meghívót szegedi meditációs tanfolyamra
és mindenki húzhat egy bölcsességet, maga-magának, amit megfontolhat

én ezt:

               Ha gyökeresen
         Meg akarod változtatni
                 Az életed,
            Azonnal mondj le
                Temérdek hamis
                Bűntudatodról!


 a vászonra pedig fotókon további életbölcsességek

végül megérkezett  a zenekar azaz 10 hölgy egyforma türkiz ruhában, ötnek hangszere is van, Svájcból jöttek, nem is tudom, milyen nyelven énekelnek, de mit számít az, a zene univerzális és épphogy a kifejezhetetlent fejezi ki.....nem szabad megtapsolni őket csak a végén

csupa Sri Chinmoy dalt hallunk...

mennyei zenét produkálnak, valóban

a végén nem marad el a taps

s ráadásul elhangzik egy szám magyarul is,  a béke szó világlik ki belőle

jó lenne ez a hangulat és a harmónia,  ez a nyugalom, a kinti világba is

60 éves a Bartók iskola

jubileumi koncerttal - többek közt - megünnepeltük

én is... jelen voltam (meghívtak), mert elődjébe jártam 6 évig (Szegedi utcainak hívták akkor), de nem sokkal utána alakult zeneiskolává... "Bartókká"... és fogalommá... és lányom már idejárt - 8 évig (kis gimis tévelygéssel megszakitva:)

neki itt kellett volna lennie, beszédet mondani, de már elszerződött előbb egy debreceni tárlatnyitogatásra, így írásban küldte el mondandóját, amit felolvastak:

íme, olyan szép és megható a szöveg, hogy ide is mellékelem:

A menekülés úgy lehet boldogság, hogy felismerjük, mindig minden változik. Mi is.

Az elmúlt időkbe, a magunk mögött hagyott élethelyzetekbe nem lehet visszatérni. A helyekhez igen, de kérdés, hogy valóban ugyanazokhoz a helyekhez térünk-e vissza ilyenkor? Ma, amikor személyesen nem tudok veletek lenni a Bartók hatvanadik születésnapján, és azt üzenem ezzel a más által felolvasott szöveggel, hogy lélekben veletek vagyok, akkor igazat is mondok meg nem is. Mert a valóság az, hogy bár most nem vagyok a Bartókban, de a Bartók mindig velem van. Bizonyára mindenkinek ismerős az érzés, amikor visszatér a régi iskolájának udvarára, hogy az udvar, amióta nem járt ott, összement. Kisebb lett, összezsugorodott. Pedig valójában csak ő lett nagyobb, az arányok változtak meg. Az összezsugorodott udvarokba bármikor visszatérhetünk. A bennünk élő tágas tereket azonban magunkban hordozzuk.

Bartókosnak lenni olyan útravalót jelentett az én számomra is, aminek a jelentőségét magam is csak később mértem fel igazán és mérem fel a mai napig. Szerettem Bartókosnak lenni, de azt, hogy miért, és hogy ez mit is jelent, csak később tudatosult bennem: leginkább akkor, amikor már felnőtt fejjel másokat hallottam saját iskolai élményeikről, gyerekkorukról beszélni. Arra, hogy milyen törékeny, formázható és fogékony az ember általános iskolás korában, hogy micsoda felelősség egyengetni az életét, valójában csak felnőtt fejjel döbben az ember, és arra is, hogy micsoda szerencséje volt, ha olyan iskolába járhatott, mint a Bartók, ahol szabad lehetett és biztonságban volt. A szabadság és a biztonság két olyan alapérték, ami ma egyre nehezebben tűnik összeegyeztethetőnek, a világ olyanná változott körülöttünk, ahol a közbeszéd azt sejteti, a kettő közül választanunk kell. Mi viszont, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy olyan nevelést és oktatást kaptunk, mint a Bartókban, pontosan tudjuk, hogy a valódi szabadság biztonságot ad, és hogy aki biztonságban érzi magát, csak az lehet valójában szabad.

Nem megy mindenki művészi pályára, aki művészeti iskolába jár, de ez nem számít, nem ez, ami számít. Hanem az, hogy világos értékrendet kaptunk, ami később is eligazíthat minket döntési helyzetekben. Amikor láttam, hogy a mai koncertre készülve szétküldték a kottákat a közös éneklésre, eszembe jutott, hogy persze, ez praktikus, de hát nyilván úgyis mindenki emlékszik ezekre a dalokra. Kívülről fújja őket. Én is elénekeltem őket a kisfiamnak, illedelmesen végighallgatta, de nem nagyon értette, miért vagyok annyira megilletődve. Pedig bármilyen ünnepségen, amikor felcsendül a himnusz, és mindenki ugyanazt a dallamot énekli, én ma is mindig csakazértis az altot énekelem, és ilyenkor mindig a Bartókra gondolok."

Amúgy is megható volt az egész...

Kórusok váltogatták egymást , a legkisebbektől (kicsinyek kórusa) , a vegyeskarig,
illetve öreg diákok is be-bekapcsolódtak...

de a csúcs ez volt, a végén,mint kiderült, az iskola "himnusza" (nekem
maradandó élmény
még lányom ballagásából, végigkacagták, a hulló rózsaszirmok alatt
(lassan 20 éve!!!)

A zene az kell....