erről-arról-amarról még
UTAK 2007
újabban mocorog valami bennem. Szó szerint. 20-as éveimben -pedig akkor nem is ment az olyan könnyen - rengeteget utaztam. Külföldre. Nyugatra is Keletre is. Rengeteget jelentett. Visszajőve az itteni dolgokat is jobban láttam. Kisvárosomból meg legalább a fővárosig szerettem volna eljutni - nem csak a gyakori (kulturális) kiruccanások idejére, hanem állandó időre. Un. objektiv akadályok nem engedték, később a külföldi utakat se, aztán már nem is vágytam rá, a fővárosba se. Belső utazásaim persze lettek. Nagyon is. A belső út fontosabbnak is tűnt, mindenfajta külsőnél.
de mostanában másképp kezdem gondolni, azaz: mintha a kettő szintézisére vágynék.
egy gimnáziumi előregyártott irodalmi teszt két verse erről a két irályról szólt valamikor - a gyerekeknek értelmezni kellett volna a szövegeket, állást foglalva - kihagytam ezt a feladatot a többi közül, nem éreztem fontosnak? vagy nagyon is?!
csak az egyik szemelvényre emlékszem - jellemző módon
Az idézet (bár a tesztben csak a szöveg szerepelt) a Tao te king-ből volt, (Az út és erény könyve) Weöres forditásában (80.vers) :
Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fûcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.
Minden Tao iránti tiszteletem ellenére vannak itt olyan kitételek is, amik riasztónak tűnnek.....Utaznék! Utiblogokat olvasva irigykedem.
Tegnap Páris nagylevin - nél.(Irtam is egy "irígykedő" kommentet, mire Gy. vissza is reagált, azzal, hogy Párisba el kell egyszer mennem mindenképp, mert csodálatos, és nagyon élvezném.)Ma Tibet Sütő Zsoltnál, csodálnivaló fotókkal:
Az a bizonyos "Himalája-kék":
De van nekem is egy képem, tavaly készítettem, szülő(kis)városomnak arról a gimnáziumáról, ahol -diákként majd tanárként - több mint fél életem töltöttem - és a fölötte levő égről: .
Olyan sok különbséget - az ég kékjében (Himalája-kék avagy Makó-kék) nem látok... Ugyanaz az ég van fölöttünk, akárhova megyünk.
Lehet, hogy mégis maradok (?)
aliz2. :: 2007. nov. 16. 21:13 :: 3 komment :: Címkék: blog, elmelkedes, emlekezes, foto, vers, WEORES
ÉLET-HALÁL 2012
élet-halál
2012. nov. 15.
azt mondja unokatestvérem, skypon, többezer km távolságból, hogy most viszonylag meg van elégedve velem, a hangom is javult..., csak ne írjak már mindig a halálról!... ez kicsit megdöbbent, mert ezt a szót - azt hiszem legalább is -, le se írom, (csak most), kerülöm, persze biztos sokszor körülírom, eufemizálom... s valóban elég pesszimisztikus hangulatúak újabban a megnyilatkozásaim, ilyentájt: ősszel - szabadkozom - ilyentájt: 70 felé.... Ő viszont már 80! persze sokkal fiatalabbnak is néz ki mint én... (s mint általában is a tengerentúliak!) mondja: ússzak, mozogjak, adjak magamra menjek fogorvoshoz, fodrászhoz stb... Mindenben igazat adok neki, abban is, hogy majd kerülöm ezt a haláltémát, hiszen - ő is mondja - az úgyis eljön... aztán pár perccel később hallom a tévében Nagy Bando András (65)(fut, úszik,teniszezik) szájából,- Darvas Ivánt egy interjúból idézve, hogy: "Aki 70 éves korában nem gondol a halálra , az egész egyszerűen hülye." (no persze, "gondolni", lehet, de írni azért nem kéne róla...(?)...de később meg azt mondja a Nagy Bandó, hogy a boldogság - halálfélelem..., mert minél inkább élünk meg intenzíven és élvezettel valamit az életben, annál jobban féltjük, hogy elveszítjük. Hát igen, így függ össze élet(vágy) és halál(félelem). Ez a Szeptember végén c. vers nyitja is... hogy legboldogabb idejében gondol a költő a halál(á)ra... igen, még nyílnak a kerti virágok, de látjuk amottan a téli világot... hát még ha már nem is nyílnak! ...és igen, elhull a virág, eliramlik az élet... (Kosztolányi szerint a legszebb sor, és ő is mennyit irt a halálról -főtémája volt -de épp az életszeretete jegyében tette)
eliramlott ez a (mindjárt) 70 év is... délelőtt a retron (m2) erről énekelt a Cserháti Zsuzsa és a Máté Péter is... (s hol vannak már ők is, pedig még 70-ek se lennének...)
https://www.youtube.com/watch?v=BPkiuag9oyk&feature=player_embedded esztendők úgy repülnek el, mint a madár..."....
aliz2. :: 2012. nov. 15. 21:23 :: még nincsenek kommentek ::
Címkék: élet, elmélkedés, rokonok, tévéműsor, zene
OLVASÁS KÖZBEN 2007
2007 nov 19
Ma 4-kor Szabó Magda olvasás közben ....
egy írónőről, olyanról, amilyen ő (volt? van!) csak kerek mondatokban illene irni nekrológot(?)
á, nem, dehogyis - itt maradt a könyvekben, amik az élete értelmét jelentették
egy könyvet tartott a kezében még akkor is...
talán csak az lett volna "méltóbb"(?) hozzá, ha irás közben...
mint Moliere játék közben (vagy utána?), de a színpadon,
mert neki meg az volt az élete
értelmes, tartalmas, múlhatatlan életek
nem érnek véget, csak abbamaradnak...
a Für Elise is befejezetlen,
most már, az is marad
pedig a fejében megvolt a folytatás
------------------------------------------------
lányomnak tavaly adott interjujában beszélt is róla....
Milyen kedvességgel, figyelemmel, fiatalsága iránti figyelemmel, empátiával kezelte! Lányom korábban olyan nagyon nem rajongott érte, de az interjú után, mintha kicserélték volna, lelkesen mesélte, hogy átölelte, megcsókolta az irónő, még azt is mondta, olyan a szeme, mint az övé (volt)... ( a szemről meg ugye tudjuk, hogy a lélek tükre) Mondtam is neki, hogy legyen büszke, mert majdnem olyan ez a gesztus, amit kapott tőle, mint amikor a legenda szerint Lisztet megcsókolta Beethoven -(vagy kevésbé ismerten Gyerzsavin Puskint)
---------------------------------------------------
Nekem kedvenc irónőm volt, különösen kezdő tanár koromban. Minden könyvét elolvastam. Menedék (is) volt.
Aztán kicsit eltávolodtam tőle...
De az Ajtót persze elolvastam még... Meg a Für Elisét is... elkezdtem... Valahogy félbemaradt aztán (vissza kellett vinni a könyvtárba?),vagy tudatalatt direkt elraktároztam későbbre, hogy maradjon inségesebb időkre? (Thomas Mann életművét is beosztottam, a Doktor Faustusszal jó sokat vártam - most már csak előlről kezdhetném... újra; da capo al fine) Azért is hagyhattam abba a vége előtt a Für Elisét, hogy ne legyen vége... NE LEGYEN VÉGE! A Beethoven darabot se tudtam sose megtanulni végig... (pedig szinte csak ezért akartam zongorázni is megtanulni (a hegedű mellett) De így, befejezés nélkül, ott maradnak, rezegnek a levegőben... hatnak
Für Elisék
itt vannak, rezegnek az éterben tovább... á mollban
aliz2. :: 2007. nov. 19. 23:39 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: nekrolog, SZABO
AZ ÖNBECSÜLÉSRŐL 2011
régóta foglalkoztat...
Barbara Ann Brann Felragyogó fény c. (öngyógyító)könyvének most olvasott fejezete csak megerősített benne - gyakorlati megvalósítás még hátra van... El kell fogadni magunkat, jóba kell lenni magunkkal! ..Ha zavar amit tettünk vagy főleg hogy tettünk, akkor vagy halogatunk megtenni valamit (tovább!), hogy kijavítsuk,...vagy/és úgy döntünk, hogy bűntudattal büntetjük magunkat... Könnyebb bűntudatot érezni valamiért mint tenni ellene, ill. szembenézni félelmünkkel . A bűntudat elfedteti a félelmet, de önelutasításhoz vezet. Sőt öngyűlölethez. Vagy mondjuk enyhébben: alacsony önbecsüléshez.(mind kerülendő) Nehéz elfogadni önmagukat a hibáinkkal együtt. Pedig bizony el kell fogadni magunkat! Sőt szeretnünk kell... (dehát nem ez a kiindulópont is: a szeresd felebarátodat mint tenmagadat szerint is...?) Azért is kell szeretni magunkat, hogy ezt adhassuk át másoknak is... (így még csak önzésnek se fogható fel az önszeretet!) Mindez nem jelentheti negatív érzéseink letagadását akár önmagunkkal szemben sem, de mindezt csak a feloldás szándékával lehet tenni (tehát úgy panaszkodni, hogy hozzáfűzni az elmúlás szándékát. (mert növeli ki elfedi... de ki szépen kimondja azzal fel is oldja - azt hiszem így is érvényes az illyési gondolat gyógyításra, (itt öngyógyításra!) Vállalni érzéseinket eleve felszabadító (v.ö. vállalni magunkat) Az érzésblokkjaink gátolják a kreativitásunkat, félelemnövelőek. Vállalva érzéseinket, átélve, s félelem nélkül, akár panaszkodhatunk is! epizodikusan, azért ne szokásszerűen! beleragadva a negatívitásba, hanem mindig a feloldás szándékával!
szóval kimondom a bajt, hogy véget vessek neki! egyszerű, nem?
aliz2. :: 2011. nov. 15. 7:59 :: még nincsenek kommentek ::
Címkék: egeszseg, elmelkedes, konyv, pszichologia
HÁT ITT A HÓ 2007
...amit pár napja már vártam. És nem olyan, amit vártam. (Mint Arany szerint az egész, megjárt élet(e): nem, azt adott, amit várt... De hogy ne hazudtoljam meg magam, most mégis örülnöm kéne. Hajnalban meg is lepődtem, azon is , hogy már derengett (persze, az óravisszaállítás!), de ráadásul lent az úton, s a fákon is fehér foltok világítottak; tegnap még eső, mára hó lett, gyéren be is vonta a hóperem a fákat - amiket annyira szeretek az ablakunk előtt, de több az ágakból a szürke, mint a fehér. (hiába, szebbek voltak zölden, sőt aranylósárgán, nem is olyan rég.)És mintha még fogyna is le a fehér, lent már tócsa, és ez már csak havaseső, ha nem eső - mire kimegyek biztos az lesz! És: gyalogolnom kell, bicikli ilyenkor nem alkalmas, pedig megint fáj a térdem is kicsit -biztos erre az annyira várt időjárásváltozásra is- nem lesz könnyű dolgom a cipekedéssel se, pedig ma vásárolni fogok, többet is, mint egyébként, mert lányom hazajön estefelé, most hosszabb hétvégére - aminek már ideje, mostanában alig volt itthon. Az előbb hívott, a villamosmegálló előtt, megy be hospitálni a gyakorlóiskolába, s örömmel ujságolja, hogy esik a hó - mondom, tudom, nálunk is - de mintha az én hangom nem lenne olyan lelkes (úgy látszik ez is csökken az évekkel), meg rögtön eszembe jut, hogy hóra-csapadékra éppen nem a legmegfelelőbb kabátot vitte be hétvégén (kapucnija még tavaly nyáron elkeveredett a koliban, meg rövid is), a kötött sapkája anyaga meg elég vékony... meg ilyen csúszós időben még jobban vigyázni kell az átkelőkön - csak zebrán menj! . mondom még. Megígéri. (De biztos únja az örökös aggodalmaskodásom.)
aliz2. :: 2007. nov. 15. 8:21 :: 6 komment :: Címkék: ARANY, idojaras, termeszet, vers
MEGYÜNK AZ ŐSZBE 2009
Még mindig ősz,
"megyünk az őszbe," sőt a télbe lassan
De nem egyöntetűen
Az ablakom előtt már teljesen lombját vesztette az aranyfám, a többi is rohamosan kopaszodik
de a város más részein még lehet találni levéldúsabb ágakat...
A Nap is hol erős fénnyel sugárzik, hol meg teljesen eltűnik, sűrű felhőkbe burkolózva,
de tegnap a délelőtti komorabb ború és szélfúvás után (ami azért még korántsem volt azonos az "itt a zimankó"- val, amivel rámijesztett az ajtómból kilépve szembeszomszédom - délutánra ki is sütött a nap és kedvem szottyant egy bicikliútra , messzebbre, a Tescoba , ami felé igazi bicikliút vezet, bármely évszakban kies tájjal...
errefelé igazi az ősz , megyek , bele
megyek az őszbe:
aliz2. :: 2009. nov. 15. 17:05 :: 2 komment :: Címkék: fotok, idojaras, MAKO
SÁRI 2012
SÁRI
2012. nov. 14.
becsöngetett a kaputelefonon volt osztálytársam, együtt jártunk az általános iskola utolsó két osztályába, és később a gimnáziumba is... újabban - hogy ritkulunk - évente találkozunk szinte, itt is ott is... (már akik...), egy éve hozzám jutott tőle rejtélyes úton hozzákerült elérhetősége egy közös osztálytársunknak, akit évtizedek óta nem láttunk,....
ÉN
SÁRI
nekem ő már alsó tagozatban, még a Szegedi utcai iskolában is osztálytársam volt,
aztán 7.8-ban, a Szent István tériben,
BALLAGÁSON SZAVALOK, MÖGÖTTEM SÁRI
ahol matektanárunktól (aki egyszer úgy a padhoz vágta a naplót, hogy ma is hallom a csattanását, mert annyira elégedetlen volt a fegyelmezetlen, rossz osztállyal), 8. végén külön jutalomkönyvet kaptunk, mi ketten, és azt mondta, hogy legalább mi dolgoztunk - ettől elolvadtunk. gimibe viszont a párhuzamos osztályba járt sári, de az egyetemi felvételi előtt nála voltam, és ő segített egy nap alatt pótolni napipolitikai tájékozottságom hiányosságait, újságokból (mit végül megúsztam a "kegyes"(?) felvételi bizottság Eichmanra vonatkozó kérdésével...(Ady költészete után) Sári egyetemre jogra ment, csak a kollégiumunk volt közös épületben, Igy aztán kerülgettük egymást növekedésünk éveiben, de aztán teljesen elszakadtunk, vagy 50 éve nem is láttuk egymást, nem is hallottam róla... persze ez az elszakadás már folyamatos volt... azt hiszem kiskorunkban voltunk leginkább barátságban vagy ki tudja--- (azt hiszem kiskoromban voltak a legszorosabb barátságaim) mindig jó tanuló volt (ő is), de azt hiszem nem rivalizáltunk, annyira más volt a hátterünk is, ő is biztos furcsának tartott dolgokat a mi életünkben , mint ahogy én is az övékben, azt hiszem ő először nálunk (ivott habos kakaót... (lehet, hogy afféle polgári csökevénynek is tekintette), én meg azon csodálkoztam, hogy az ő városszéli fehérre meszelt kis , egyébként takaros házuk belső szobája földes volt.( egyébként az volt a díszszoba. vagy a tisztaszoba" - de ezt a fogalmat sem ismertem akkoriban) ott volt egyszer születésnapi zsúrja, amiről hazafelé menet , már sötét este, hogy csak a hó világított a hosszú úton, a kapunkban vettem észre, hogy elvesztettem 1 forintomat... képes voltam visszagyalogolni a házukig, majd újra hazáig, a nagy hidegben, mignem a kapunk tövében megtaláltam... (habos kakaónk ellenére nem voltunk gazdag "polgárok" (már, vagy mi sose is), és én ilyen kislány voltam...... nem büszkélkedem vele, de nem is szégyellem... sárinak se élt az apukája(aki egyébként tűzoltó volt), anyukája egyedül nevelte, egy nővérével együtt. az anyukája nagyon szigorú, következetes, és rendes, szorgalmas, agilis asszony volt, sovány, szikár, magabiztos... tevékeny mozgalmi élettel (mondjuk anyukám is járt az MNDSz-be, de pártszervezetbe nem vették fel, mint az elmúlt "kizsákmányoló" (hm...) osztály lányát, akinek (pontosabban leszármazottainak, 5 testvérnek) egykori és államosított polgári családi házába a szoba elválasztó falakat kiverve költözött be az 1.számú pártalapszervezet, ahol anyu társadalmi munkában, még a takarításban (padlófelmosásban) is segédkezett, és szabad szemináriumaira járt... hiába... "osztályidegen" maradhatott a szemükben(?) emlékszem, sári anyukája egyszer milyen szigorúan megfeddte anyut, hogy a Rettegett Iván c (Eisenstein!) filmre elvitt engem is, a parkmoziba, holott az nekem való... (lehet, hogy igaza volt, de hát kire hagyott volna anyu?), akkoriban sáriéknak volt többnyire "igaza", hivatalosan is, és, azt hiszem később már nem is néztem csak nekem való filmeket, persze anyu mindig elmesélte azért, hogy miről is szóltak azok a felnőtt filmek... lehet , hogy tartott sári anyukájától?!) én is felnéztem sárira kicsit, emlékszem olyannyira, hogy képes voltam 4-ben utánozni azaz lecserélni kerek betűimet az ő szögleteseire... (jelzem, utánoztam akkoriban egy másik osztálytársam is, aki egyébként orvoscsemete, tehát osztályszármazástól független elfogulatlanságokkal, a kacsázó járást is követésre méltónak tartottam. Úgy látszik a szabálytalanságok iránti vonzalmam ilyen mélyeredetű..(illetve, hogy épp a szabálytalanságot hihettem szabályosnak és követendőnek?!) ezen a fotón hetedikesek le hetünk , '55körül,a mi udvarunkban, én házi(népi?)ruhában,(egyébként Amerikából kaptuk, csomagban, s hogy az a kendő is mit keres a fejemen, nem tudom, nem is nagyon volt jellemző rám ez az öltözék) sári mindenesetre utcai úttörő egyenruhában van (évnyitónk lehetett? vagy zárónk?)(persze, nekem is volt ugyanolyan, csak már levehettem), azt hiszem neki volt valami komolyabb funkciója, mint úttörőnek...de már nem emlékszem.
gimiben a másik osztályba járt, semmi közünk már nem volt egymáshoz, egyetemen se, csak egy folyosón volt a kollégiumi szobánk, és ő egy csoportba járt az én első egyetemi szerelmemmel, aki a gólyabálon csak velem táncolt, és hazakísért, és randevúra hívott, moziba mentünk egy hétvégén, andalogtunk, aztán hazautaztam a következő hétvégén, és ő hiába jött értem a koleszba, hogy menjünk megint moziba (pedig féligmeddig megbeszéltük(?)......de Sáritól tudtam meg, - aki kipuhatolta -, hogy egyelőre nem akarja lekötni magát, bármennyire is tetszem neki... és emlékszem ezt a kifejezést használta, bizonytalanságomra: széna is szalma is)...azt hiszem ezzel a faramucisággal szakadt vége bárminemű barátságunknak... hallottam, hogy egy arab fiú udvarolt neki, később, azt hittem külföldön élhet biztos, nem láttam azóta se.. és akkor előkerül ez a budapesti cím, az ügyvédi irodájáé is... betettem a fényképezőgépem tokjába, amit sikerült a Thália színházban felejteni, és amikor 1 hó után visszakaptam a tokot, a cím nem volt benne, azt hihették, hogy az enyém, és el is dobták (ahogy utólag rekonstruáltam a dolgokat) no ezt a címet kaptam meg közös osztálytársunktól újból, ma délelőtt, ezt tanulmányozom, ott a lakcím, ott a magántelefonszám, és ott az iroda címe, és az iroda telefonja... sőt egy emailcim , de még várok... Igaz, újabb 50 évet már nem kéne!
(és azóta ez a cetli is elveszett)
aliz2. :: 2012. nov. 14. 18:43 :: még nincsenek kommentek ::
Címkék: egyetem, emlékezés, film, gimnázum, kapcsolatok, múlt, osztálytársak
UTÓÉLMÉNY 2008
utóélmény?
2008. nov. 14.
van egy pár könyv, amit még nem olvastam el, szégyenteljes adósságok, valahogy kimaradtak eddig az életemből, a gyorsan múló évekből, ezért vagy azért közéjük tartozik Szerb Antal Utas és holdvilága most elkezdtem, - mint már többször is-, de most, túljutva a holtponton végre nagyon belemerültem, kb ott ahol elkezdi mesélni a főhős az Ulpius testvérpárhoz fűződő különös történetét - és valami ismerősségérzés fog el, miközben mohón olvasom tovább a történetet, és várom a - baljósnak érzett, érzékeltetett - fejleményeket, dejavu érzés - mintha már olvastam volna, pedig nem! vagy mégis? (persze sokat hallottam esetleg olvastam is már... róla) és eszembejut egy Bertolucci film, hasonló alapszituációja, meg egyéb valós élethelyzetek amik mintha az - eddig ismeretlennek vélt - Szerb Antal könyvet "utánoznák", ismételnék... nem lehet kihagyni könyveket! akkor kéne olvasni, amikor még rajtuk a nyomdafesték szaga mert belekerülve ebbe a közös "mezőbe", amiben élünk, hatnak, és kissé átalakulva, de aztán visszaköszönnek innen-onnan - bár az is lehet, hogy már eleve így keletkeztek, együtt, közös élményekből, álmokból(?) de hát: "olyan szövetből vagyunk, mint álmaink, s kis életünk álomba van kerítve" (Shakespeare) (bár ilyenkor éppen hogy nem is érezzük kicsinek az életünket! hanem inkább a körülöttünk lévő "nagy" életet érezzük, aminek része a miénk is - elválaszthatatlanul)
aliz2. :: 2008. nov. 14. 22:47 ::
még nincsenek kommentek :: Címkék: elmeny, irodalom, konyv
ALICÉK, ALIZOK 2007
nov 14.
Ha tényleg Aliznak hívnának, akkor ma lenne a névnapom. De ez csak orzott név, vagy felvett, a "nick"nevem (úgy mondják?) de nem is Aliz, csak Aliz2, (sőt kisbetűvel, nemecsekesen: aliz2 )mert hogy az igazi Csodaországban járt, ahogy megirta Lewis Carroll, illetve ahogy lefordították, magyarítva, mert eredetileg Alice lenne; Alice in Wonderland.Van is ama másik blogom , ahol meg megkülönböztetésül ez a nevem (alice) (azért nem egész más, hogy ne legyen már annyi!), persze az is 2., csak hiába, mert pechemre, utánam valaki Alice néven jelentkezett be, s még hozzá ő is Csodaországba, így aztán úgy néz ki, mintha ő lenne az 1., az eredeti(bb), pedig én tudom, hogy az csakis a könyv főhőse lehet. Illetve az én első babám is Aliz (vagy Alice) baba volt, ahogy anyukám elnevezte. Viszontagságos módon került hozzám, egyáltalán nem "Csodaországban", de onnan jött velünk haza, s hogy egyáltalán hazajöttünk, hazajöhettünk, az valóban csodaszámba ment, a baba gyönyörű, finom kaucsukfeje aránylag épen (lányom Nagy babakönyvében híres babák közt találtam meg ezt a tipust - majd utánanézek pontosan, s akkor beirom pótlólag, mert már lefényképezni az eredetit nem tudom -elkallódott, a költözés során, biztos, vagy már előbb is); anyukám varrt, horgolt neki türkizkék ruhát, s javitgatta a testét...nem is igen játszottam Alizbabával, olyan volt mint egy szimbólum, de szerettem ránézni.
A névnapokat pedig amúgy se tartom. Amúgy kicsit zavar ez az álnevesdi, azt hittem "kötelező" - de ha újra kezdenék blogot, lehet , hogy meg is tartanám a sajátomat. Legalább is itt, ebben a naplóban. Nincs okom bújócskázni; az vagyok aki... még nicknéven is.
Az Alizoknak pedig kivánok boldog névnapot. (S nem is kell viszonozniuk.)
Aliz babát meg fel tudom idézni emlékeimben.
Névadóját még inkább... Ő mindig is ott van. S itt van.
aliz2. :: 2007. nov. 14. 20:41 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: anya, blog, emlekezes, irodalom, konyv