erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

az apa és környezete

2021. november 23. - gond/ol/a

 

 VÉGRE MEGNÉZHETTEM E VÁRT FILMET ("EXCLUZIVE")

első benyomásra : csalódtam benne

táncsak a főhősben (Hopkinsban) nem

mintha nem lett volna hiteles, hiába, a filmesek )irók is?) nem orvosok egyben

az volt az érzésem , hogy az Alzheimer kóros (vagy Lewy testes demenciás?) vagy csak a demencia utján elindult (vagy már bennelevő "apa" nem "követte  az orvosi aspektust (vagy lehet, hogy tényleg minden eset ennyire egyedi? De az nem lehet, hogy előre látja veje és lőnya helyett a KÉSŐBBI ápolói arcát, ennyire nem kavarodhatott meg (s ez nem a linearitásnak mondott ellent)

sajnáltam a lányát is, aki tehetetlen volt, tán nem kellett volna a külön életet választania mégse, vannak olyan helyzetek, amikor le kell mondani a saját életünk látszólagos révbevivésétől... és maradni amellett, aki...az... apánk...


 

(vagy netán anyánk... még igy is maradhat lelkifurdalásra okunk, sajnos)

vannak kilátástalan helyzetek, de abban is vannak feltisztult, s derűs pillanatok - azt kéne megragadni, s kicsit elfogadóbbnak, barátságosabbnak lenni a mindenkori környezetnek!

a legmegrázóbb számomra az volt, mikor az apa (már az öregotthonban retardációként  anyukáját hiányolja és várja (nem a lányát!!!!) -s zokog...

és attól fél, hogy elveszít mindent,..a leveleket,,,

és  ez: a levelek...az örökkévalóságba...a zárókép

(dehogyis befejezeten a film! ahogy mondták egyesek)

 


 

 

EGY MÚLTIDÉZŐ KONFEENCIÁRÓL 2008

 

hajnóczy Péter (újra)olvasásának lehetőségeiről zajlik a konferencia a Grand Caféban. Lányom is előad, (sőt: egyike a szervezőknek, a Hajnóczy-műhely "oszlopos" tagjaként), persze, hogy ott a helyem. De amúgy is. Szeretek (újra)tanulni. Nem tudtam a kezdésre beérni, hiszen majd egy órát várakozott a buszunk a 43-as útlezárása miatti soronlevő dugóban- és nem akarok zavarni ajtónyitással, várom az előcsarnokban a szünetet, mikor is épp egy kedves volt tanárommal üdvözöljük egymást, tulajdonképpen csak majdnem volt tanárom, mindig is irígyeltem a csoport azon tagjait, akik szerencsésebb névvel az ő szemináriumi csoportjába juthattak modern irodalomból, mondom is ezt neki, hozzátéve, hogy annak viszont mennyire örülök, hogy most a lányomat tanítja, a modern irodalmi doktori iskolában.)

 



 

Hajnóczyról, legendájáról meg elég elevenek az emlékeim, mikor , 76-ban, épp egy rendezői tanfolyam kellős közepén említette szenzációként B.Zs., hogy megjelent a Halál kilovagolt Perzsából című Hajnóczy mű. Meg azt is, hogy másnap lesz az esküvője, s egyre kevésbé biztos abban, hogy ez jó lépés lenne, s nem valami önsorsrontás. Én akkor még nem olvastam Hajnóczyt és házas sem voltam, így nem tudtam nagyon hozzászólni egyik felvetéshez sem. Mindenesetre megvettem a könyvet, (el is olvastam), bekerült az üveges könyvesszekrény egyik polcára. Lányom vette ki legutóbb, először ezt olvasta "Hajnóczyból"....

Én akkor még nem nagyon értettem, miért megy szenzációszámba a megjelenése, de ahogy telnek az évek, egyre értékesebbnek tűnik az a vitathatatlan korhitelesség, ami árad a műveiből. Ha akarom tudni, milyen volt a kor , miben éltem én (és kortársam Hajnóczy), elég , ha előveszem a könyvét. Mert benne lüktet .

Épp ezért amikor itt számbaveszi az egyik fiatal előadó filológia pontossággal a Hajnóczy fogadtatást (vagy legalábbis "kísérletet" tesz felvázolására) a "70-es évek közepétől..., azaz "az elsős írások megjelenésétől", a sok negatív előjelű kritika mellett nem lehet nem gondolnom a nem hivatalos B.Zs. féle , lelkesen várakozó fogadtatásra! Mert a kép csak így lenne helyes és teljes. Csakhogy ez nincs írásban rögzitve, csupán az emlékezetünk őrzi. Még. Amíg... Szerencsére az egyik - Hajnóczyt még ismerő -, résztvevő előadó avatottan megteszi ezt a kiegészitést, hozzászólásában. Ki is emeli, hogy sokkal pozitívabb volt a megítélése, mint ahogy az a kritikai visszhangból látszhat.- De hát ez elképzelhető, hogy az "emlékek" rögzítése nélkül elfelejtődik.(!?) (S hogy a hivatalos kritika mennyire volt alávetve a politikumnak, mennyire ideologizált volt , az megint más kérdés)

Mindenesetre itt, most, nagyon kedvező a vitatott író "fogadtatása". Sok és sokszempontú megközelítésben élesztgetik...

 

---------------  



JÉ, OTT EGY GIMNÁZIUM! 2012

 

 

 

az étteremben egy két kisgyerekes házaspár ült be a mögöttem levő boxba, ...a gyerekek élénk örömmel, helyüket keresve, körül is nézve előbb, mígnem a nagyobb nagy megelégedéssel végre megtalálta a helyét az ablak mellé huppanva, olyan lelkes örömmel foglalta el a helyét ott, és nézett ki rögvest az ablakon, mintha utazna, és várja az érdekesebbnél érdekesebb látnivalókat, ami nem is váratott magára:  

 

 

Jé, ott egy gimnázium!- kiáltott föl máris.

Én meg meglepődtem, mosolyogva...: neki "egy" gimnázium, "a" gimnázum"unk....

Odajárnak a gyerekek, 4 évig: 14-18 éves korukig, magyaráz mellette az apja...

Én 34 évig jártam oda... - szóltam, már épp felállva, készülődve , a kabátomat véve...,

"a" gimnáziumba, igen, oda járt az anyukám is, a lányom, az ő apja, az unokatestvéreim, nagynéném, nagybátyám... s oda"jártam" tanitani" is 30 évet... a fél életem ott töltöttem el, a falai közt, egy gimnázium falai közt, "a" gimnázium falai közt... (sőt, plusz 1 évet már előbb is, általános iskolásként, a gimizenekarba járva oda, (milyen nagynak tűnt az épület, és mennyire vártam, hogy ténylegesen odajárhassak, s ne csak a hegedűmmel, délutánoként a próbákra) és plusz 4 évet, már mint szülő (szülői értekezletekre, fogadóórákra, ünnepségekre, dijátadókra, ballagásra...már nyugdijasként, eleinte milyen nehéz volt megtanitani a lábam arra, hogy ne induljon minden reggel automatikusan a gimnázium épülete felé...)... de akárhogy számolom, ez  összesen már majdnem 40 év!) és azóta is, nekem ez az épület több mint egy épület. Változhatok, változhat a környezete, maga az épület is, bővülhet, újjáalakulhat, változhatnak a bentlakói : a diákok, évente, s lassan a tanárok is fokozatosan, de teljesen kicserélődhetnek, csak a tablón vagyunk, vannak már a régiek...)

igen, de  nekem mégis "ő" marad "A" gimnázium....

ami átutazó  vendégeknek csak  "egy" a sok közül...



KÉPRIPORTFÉLE 2009

"Egy hónap falun" - jó kis Turgenyev színdarab! (Láttam is, Moszkvában, annakidején...)

Lányom tegnap egy napot töltött szülővárosában - vagy egy hónap eltelte után

közben tudtam 3 képet késziteni róla* :

 

ebéd a hagyományos "tejivóban"...

 

 

 

 telefonálás DMreklámok előtt menetközben...

 

 



 

 

  találkozás régi, kedves ismerőssel...

.......................

* ...nemigen szereti, ha fotózom, pláne ha blogba is rakom...

  meg aztán kiszámíthatatlanok a képek sorsa

 (Épp tegnap felfedeztük egy (blogból vett) fotóját egy klippben!)

 

aliz2. :: 2009. nov. 19. 0:26 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: fotoklanyomMAKO

 

LÁM A LÁMA 2013

 

 LÁM A LÁMA...

 pont olyan, ha az utcán találkoznék vele, mint bárki, a kockás ingjében, sportos nadrágjában, szemüvegjében, ősz, tüskés, de már kopaszodó hajával,.. csak talán az átlagnál ...emberibb: láma vagyok mondja a teli sportcsarnokban , miután a gyerekmegörzőben megáldotta a gyerekeket, s felült a pódiumra... de ezt is úgy mondja "csak", mintha azt mondaná: "ember vagyok"... talán épp ez is lenne a cél, hogy mi is igy mondhassuk...ember vagyok- minden sallang nélkül - ő nem "egyenruhás", mint az eredeti, beöltözött, tibetiek- mondja, ő dán... 4 évet töltött a Himalájában a feleségével, miután a tantómestere azt mondta, most már ő tanitson... azóta járja a világot... és "tanit"ja, magát... 

 



 

már régóta készültem hozzá, hogy lássam, meghallgassam, most adódott ez az alkalom, hely és idő szerencsés találkozásával. Biztos most kellett ez nekem... körülöttem "buddhisták", azt mondják a vége felé , nem hiszik, hogy először vagyok itt, hiszen én is olyan vagyok, mint ők... meditálás közben tényleg eltűnt a nyugtalanságom teljesen, egy kimozdíthatatlan nyugalom száll rám (akaratlanul is mosolygok... (még röhincsélni is láttak? őrület...) de ne rohanjunk előre,

 láma olef 72 éves... kortárs. csak dán. de szeret itt lenni, magyarok közt. azt mondja itt mindig jól érzi magát, mert szereti a sokszínű gazdagságunkat. (érdekes az itteniek ezt is másképp gondolják - no nem épp a csarnokon belüliek - itt senki se esik a másiknak, ez itt egy nagy család..., amilyennek az emberiségnek is kéne lennie.)

kérdez tőlünk, ki azonosítja magát a testével, ki az érzéseivel, gondolataival - egyik se jó válasz. A tudatunkkal vagyunk azonosak. tükör a kép mögött, óceán a hullámok mögött... (no egyszer rájöttem én is erre, 21 évesen, "a hullámaiban megnyugvó tenger" szemlélésének záróképében, egyetlen út- azaz magamkereső regényemnek végére érve)... csak más az egyszeri felismerés, (felvillanás - még ha rögzítődött is szavakban), és más az élet folyamatos gyakorlata...

azt mondja a láma, és ezzel nyugtatni akar, hogy a tudat sose hal meg (nem is született) a tudatunk, az elpusztíthatatlan tér, aminek nem lehet ártani - mondja ("Isten nem külön tér" jut eszembe évekkel ezelőtt rámtalált mondatom),(node kinek a tudata?, nem az egoé!...! de a buddhistáknak nincs Istene, de nem ugyanez rejlik ebben a mondatban is?: - Isten nem - tőlünk - kivülálló... nem külön van, hanem bennünk is, körülöttünk is, ugyanabban a térben (mindenben...) (valójában azt is mondhatnánk minden ő...)(de itt valahogy a minden és semmi majdnem ugyanaz)

ha tudatosak vagyunk, félelemnélküliek is -  a tudat természete időtlen

Nem a testem vagyok, hanem nekem van egy testem: I have a body.(ha a testemmel lennék azonos, valóban odalehetek attól, hogy megöregszem, megbetegszem, meghalok. A testem eszköz. Mások hasznára lenni - hallom. és ez egy fő gondolata: használni másoknak. (ami nekünk is örömet okoz), minden lehetőségünket mások javára kell forditani. - A tudatunkra meg úgy nézzünk mint tükörre. de semmit se kell belerakni, csak eltávolitani az akadályokat - zavaró érzelmeket, fájdalmakat, merő elképzeléseket -

hatékony módszernek nevezi a mantrázást. (mint akadályelháritást is), egyben tisztitja a tudattükrünket.

a Buddha természet ott lappang mindenkiben,

csak életre kell hivni , meditálással pl. ... mindnyájan Buddhák vagyunk, csak nem jöttünk rá. Viselkedjünk Buddhaként addig is, mig nem válunk azzá. csak elő kell hozni. ez egy egyensúlyi állapot. A cél bölcsnek és együttérzőnek lenni. A haragot kerüljük (a haragos embert is!) az mindig a gyengeség jele, s hogy elvesztettük az irányitást a dolgok fölött

Próbáljuk mindenkiben a legmagasabb szintet meglátni, illetve életre hivni.----

aztán jött  a menedék -ill áldásadás. de erről nem akarok beszélni... különben is , csak néztem, közelebb ülve hozzá... az áldásosztó lámához, az első sorok egyikébe... tulajdonképpen miről is lehet szó? amit ő így fogalmazott meg: kapcsolatba kerülni egy megvilágosult energiamezővel, ami segithet abban, hogy ne csak öregebbek, bölcsebbek is legyünk... (?)

egy darabig úgy tűnhetett...sokaknak...

de nem akarok buddhista lenni, semmi valláshoz nem csatlakoznék, maradok , vagyok aki vagyok... semmilyen -ista. ember szeretnék lenni, a legmagasabb lehetséges szinten. ja, vagy hogy épp ez a buddhaság?... szavakon ne vesszünk össze. vallásokon se. az igazság mélyebben van. ott, ahol mindenki egyformán része az egésznek. cimke nélkül. egységesen.

 

MIRE EMLÉKSZÜNK 2013

 

MIRE EMLÉKSZÜNK?


egy hete láttam az Éjféli gyors Lisszabonba c. filmet a Művész moziban (mióta Makón mozi sincs, külön élmény egy-egy filmet nagy, szélesvásznon, igazi moziban ("filmszínházban"!) látni...nem hagyom ki, már csak azért sem, mert ezek még újak is ráadásul, és jobban érzem hogy benne vagyok a jelen kultúra áramában, mintha évekkel később és csak tévén, netán... Nos - ezért is, mert ha Pesten vagyok több az élmény, a megírni való, el vagyok maradva, tolódva a blogtémáimmal is - most került sorra az egy hete látott film...hogy beszámoljak itt végre róla. És csak töröm a fejem... mi is az, ami miatt annyira nagyon jó filmnek tartottam, és örültem, hogy megnézhettem, és le voltam taglózva, bűvölve. Talán, ha rögtön írok róla, de egy hét alatt hova felejtődtek az érvek, az élmény...? nem is értem. Azt tudom , hogy Jeremy Irons játéka lenyűgözött, illetve nem is a játéka, maga a figura, a habitusa, aki a vásznon élt előttem, a történet, a kettős történet mondandója, hogy nem mindig azt az életet éljük, amit szeretnénk. De bármikor jöhet egy fordulat és megváltoztathatjuk(?) ó nem, ez mind kevés a filmélmény érzékeltetésére, node hova lett...? nem emlékszem!... máris?

ugyanaznap került még délelőtt a kezembe, illetve lányom adta a kezembe Gergely Ágnes könyvét a Két szimpla a  kedvesben című memoárját. 

 



 

Unokám aludt, mig vigyázni kellett rá, igy fes, 60-as évek) csak én 10 évvel fiatalabban éltem át... majdnem ill tulajdonképpen ugyanazt. Minden sora élt. Él.

Később lányom is elolvasta, és megkérdezte tőlem a fiatalsága indoklásával. és az én öregségemre hivatkozva, hogy hogy lehet, lehet-e ennyire pontosan, plasztikusan emlékezni... arra ami évtizedekkel ezelőtt történt...

egyértelműen igen volt a válaszom. (de most látom csak ezt a megszoritást, hogy arra, ami velünk történt! arra nem lehet nem emlékezni. sokszor magunk számára is meglepő módon, és élesebben, mint maga a(z adott) valóság. És ez az idővel nem kopik. Sőt. Minél régebbi idő a tárgya, annál élesebb. (nem véletlen, hogy idős korban a rövid távú emlékezet romlik, a hosszú viszont javulhat.) Mert már belénk nőtt. A zsigerenkben, a sejtjeinkben van. Az ami volt, az mind van. itt van bennünk, velünk. Ha akarnánk se tudnánk tőle szabadulni. Elég csak, hogy valami meginditsa az emlékezet fonalát, kibomlik minden, az egész... az is amit elrejtettünk esetleg, magunk elől is. És ez olyan fájdalmas is tud lenni, de olyan szép is... Mint a Gergely Ágnes könyve.

meg mint az Éjféli gyors Lisszabonba is lehetne, maradandóbban is... ha jártam volna magam is ott(?) :) (mint ahogy a filmbeli szürke tanár is, a könyvvel kezében felkerekedik, Bernből, Lisszabonba..., hogy megélhesse, amit olvasott...)

arra emlékszünk, amit megéltünk. Jaj, éljünk igazán! egyébként - most eszembe is jutott - a film is tulajdonképpen ezt sugallta:) - s tán épp ezért tűnt ilyen nagy élménynek. E mondandó most duplán aláhúzódott...

(ámbár amit MI NEM élünk meg igazán, pedig... (hajaj...) azt SE tudjuk elfelejteni. sőt... talán épp az emlékezéssel kompenzálnánk...)

 

KINYÍLT A HÉTTORONY 2013

KINYILT A HÉTTORONY?

böngészgetem a  (négytornyos) Hagymaház aulájában a plakáton,  a legenda leirásában, mi is ez a Héttorony fesztivál...?

nos: a Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, barát az őre, ki kinálgatja a kincshez vivő kulcsokat. éjfél előtt egy óráig lehet is szedni belőlük, amennyit birnak, de akkor becsukódik a hétvár kapuja, és addig kell várni a kinyitására, mig évek, vagy századok után újra bejut valaki, hogy kiszabaditsa.

olvasás közben esik le... hogy tán J. A. is ebbe a héttoronyba volt zárva, és már sohase menekült -mint irta... (karóval jött, nem virággal...)

De talán most? miután maga is kincsekkel - a sajátjaival - gazdagitotta ezt a "héttornyot"?

a  Makovecz emlékére rendezett Héttorony fesztivál makói állomásán (Szabadka után)...Makó és Makovecz kapcsolatáról beszélgetést hallgatok- polgármesterünk és Csernus Lőrinc épitész  munkatárs között,

mielőtt megnyitották a téren az utcai kiállitást: újratervezés, katasztrófa utáni újjáépitések Magyarországon... és lám, épp a arra a fotóra és rajzra hivja fel a figyelmet az épitész , amit én már előtte lefotóztam, hát persze, ez is Makovecz: Devecser Az újjászületés emlékhelye , kápolna , M. terve-- földből kiemelkedő kupola tér és égbeemelkedő torony - a vörös iszap pusztitása után, azt legyőzve mintegy...

 

 

 

 

 

 



 

Most elmesélték nekünk hogy is kezdödött és folytatódott Makónak ez a szoros kapcsolata Makovecz-cel, hogy is lett itt ennyi épülete...

közben megidéződött Makovecz nagyon élő, emberi alakja 


 



az egykori hagymaház ill kultúrház haránttörésével kezdődött a közös történet, annak rekonstruálására kaptak lehetőséget, a hely adott volt, ez lett belőle...

épp Sevila után jelent meg Makón Makovecz, és maradt.. hiszen a Fürdő (Hagymatikum ) lett utolsó alkotása mintegy... (közben iskola, sportcsarnok, bölcsőde, irodaház, buszállomás... a névjegyével)... és még meg fog valósulni az új könyvtár  a tervei alapján...

Én nagyon szeretem M épületeit. Jól érzem magam bennük, monumentalitásuk ellenére is , otthonosak,  kellemesek. És van bennük valami szellemiséget  felemelő, megnyugtató, melegitő. Úgy látom, másokra is igy hat. Bárki, bármi rosszat is mond. (persze csak addig, mig be nem lép)

ja, hogy a belezártság? (a négytoronyba?) sose érzem, igaz , 11 után nem is szoktam bennmaradni, és másnap mindig újranyitják...:)

jut eszembe - József Attila műsorunkat a gimi diákszinpadával még a régi kultúr(hagyma)ház szinpadán mutattuk be. Itt kiáltottuk világnak, jaj, szeressétek szilajon..

most zene szól itt később,

mindenféle nemzetből eredő  - igy kéne hátrarakni az ellentéteket, és egyesülni sokszinű gazdagságunkban,,,, nem csak a zenében ... az ősi dolgok még hasonlitanak is, eredetiek, önmagunk

néha mintha klezmert hallanék a szinpadról... pedig zömében szerb népzenét játszik a 

Vujisics együttes

 

emberségben egyformák vagyunk -  a különbözőségek csak emberellenességben jöhetnének  elő... igazán...

ne jöjjenek!

 

A CSALÁDRÓL 2013

 



 

 

a család jelentőségéről ad elő Süveges Gergő... sokgyerekes , boldog családapa (tévés személyiség), de nem tudok nem úgy gondolni rá, (amit ő is közöl még az előadás elején, a makói könyvtárban, hogy ő annak a Gebe Mártának a dédunokája, akibe József Attila makói gimnazista korában szerelmes volt... valószinű ő lehetett az első szerelme a kamaszfiúnak, aki 15 évesen került Makóra, a DEMKE internátusba, aminek igazgatója a szép fiatal lány édesapja, Gebe Mihály volt,.. és arra végképp nem tudok nem gondolni, hogy bár az ifjú, (reménytelen (!) szerelmes) költő első kötetét Mártának is ajánlotta - ahogy a kései leszármazott -büszkén idézte is:

Versemmel hogyha megelégszel

- Kínáltam úgyis már elégszer -

Fogadd el: véres, könnyes ékszer.

 

utolsó verse utolsó versszakában... ez a költő

("akit nem szerettek", és egész életében szeretetre, családra vágyott),

"tűzhelyet családot már végképp másoknak remél"

 

 

Hát itt van a másoknak remélt család apja, előadást tartani... a családról...a makói könyvtárban... és számomra szinte mellékes is, miket mond a családról, - meg vitatkoznék is vele néha. tényleg szinte csak az a fontos a gyerekek szempontjából is, hogy a szülei jól meglegyenek egymással? -

de azzal nagyon egyetértek, hogy milyen fontos a gyerekekkel (is) beszélnibeszélnibeszélni...., nomeg főlegszeretni... bár nagyanyaként, a témában érdekeltként is vagyok itt,

az előadás közben rá is téved a szemem egy nagyszülőknek szánt (segéd)könyvre egy polcon - amit csak azért nem viszek majd ki, mert már megvettem, és tanulmányozás alatt van épp.

figyelek is a hallottakra, hogy esetleg átadjam majd a szülőknek, a hasznosithatót, illetve az előadó könyveit, amit végül dedikáltatok, és nem tudom elhallgatni a büszke apának (itt van mögötte egy fia is) és ükunokának, hogy a gimiben a 106-os teremben, ahova egykor J. A. is járt,   még mi tettük fel (én kezdőtanárként) Gebe Márta képét is.. a kalaposat ? kérdi az utód, igent mondtam, mert azt is ismerem, de aztán jutott eszembe, nem, az egykori tanteremben egy matrózblúzos van. Meg kell nézni! A gimnázium épülete előtt viszont az egykori makói (költő)diák szobra áll - ahogy "komájának" meg is jósolta..(és a könyvtár is a gimnáziummal együtt az ő nevét viseli).

a diákszinpadommal csináltunk egy műsort róla: "Jaj, szeressetek szilajon"! cimmel - szerettük, szeretjük is szilajon... remélem sokan...

Hát igy lett neki "családja"...

 

süti beállítások módosítása
Mobil