az étteremben egy két kisgyerekes házaspár ült be a mögöttem levő boxba, ...a gyerekek élénk örömmel, helyüket keresve, körül is nézve előbb, mígnem a nagyobb nagy megelégedéssel végre megtalálta a helyét az ablak mellé huppanva, olyan lelkes örömmel foglalta el a helyét ott, és nézett ki rögvest az ablakon, mintha utazna, és várja az érdekesebbnél érdekesebb látnivalókat, ami nem is váratott magára:  

Jé, ott egy gimnázium!- kiáltott föl máris.

Én meg meglepődtem, mosolyogva...: neki "egy" gimnázium, "a" gimnázum"unk....

Odajárnak a gyerekek, 4 évig: 14-18 éves korukig, magyaráz mellette az apja...

Én 34 évig jártam oda... - szóltam, már épp felállva, készülődve , a kabátomat véve...,

"a" gimnáziumba, igen, oda járt az anyukám is, a lányom, az ő apja, az unokatestvéreim, nagynéném, nagybátyám... s oda"jártam" tanitani" is 30 évet... a fél életem ott töltöttem el, a falai közt, egy gimnázium falai közt, "a" gimnázium falai közt... (sőt, plusz 1 évet már előbb is, általános iskolásként, a gimizenekarba járva oda, (milyen nagynak tűnt az épület, és mennyire vártam, hogy ténylegesen odajárhassak, s ne csak a hegedűmmel, délutánoként a próbákra) és plusz 4 évet, már mint szülő (szülői értekezletekre, fogadóórákra, ünnepségekre, dijátadókra, ballagásra...már nyugdijasként, eleinte milyen nehéz volt megtanitani a lábam arra, hogy ne induljon minden reggel automatikusan a gimnázium épülete felé...)... de akárhogy számolom, ez  összesen már majdnem 40 év!) és azóta is, nekem ez az épület több mint egy épület. Változhatok, változhat a környezete, maga az épület is, bővülhet, újjáalakulhat, változhatnak a bentlakói : a diákok, évente, s lassan a tanárok is fokozatosan, de teljesen kicserélődhetnek, csak a tablón vagyunk, vannak már a régiek...)

igen, de  nekem mégis "ő" marad "A" gimnázium....

ami átutazó  vendégeknek csak  "egy" a sok közül...