erről-arról-amarról még
EMLÉKEK NYOMÁBAN 2011
Eltávolodva az épülettől, kb olyan távolságra, oda, ahol 63 és fél éve állhattam, pont, eléggé meglepődve tapasztaltam , hogy az épület tetejére egy hatalmas kőkereszt került! sokkal nagyobb mint ami a szemközti katolikus templom tetején...
amire viszont gyönyörűen rásütött a Nap, oda is karikáztam , , egy-két fotót csinálni, a nyitott kapun benézve idelátszott az emléktábla a MŰEMLÉK jelzéssel, és egy nő állt az ajtó előtt, nézegette a falakat, köveket, kicsit arrébb mentem a fotózással, nem akartam megzavarni, indiszkréciót elkövetni, hogy ő is rákerüljön.... aztán, később, a parkban, két napsütötte fa felé nézve, megláttam egy régi egyetemi ismerőst, mint már máskor is láttam errefelé, napi egészségi sétáját róva. Tulajdonképpen a járásáról ismertem meg. Mondta, hogy egy régi családi fotó nyomában járt, hogy a 20-as évek tájékán készült esküvői fotó a szülőkről, a templom bejárata előtt, és most megnézte a helyszínt, és azon gondolkodott, hogy vajon ugyanazokon a téglákon áll-e a templomudvarban a templom ajtaja előtt, ahol az ősei is állhattak...(vagy azóta kicserélték?) és csak utólag jutott eszembe, hogy ő lehetett akkor az udvarban, akit nem akartam lefotózni - milyen kár! pedig őseink és saját nyomunkban járunk, bárhova is megyünk. csak nem mindig marad erre emlékeztető emléktábla vagy fotó... (és miminden történik közben! a közben történelemmé vált napjainkban! - követhetetlenül!)
A CENZURÁRÓL 2010
...lélektani megközelítésben egy romkocsmában, egy irodalmi fesztivál 3. napján, szombaton, délben, nyitott teremben, majd megfagyva (Godotra váró atmoszférában), és csak már a beszélgetés végén fedezek fel egy hősugárzót a (nyitott )ajtó mellett - legalább elgémberedett lábfejem megmelegíthetem... a beszélgetés elég érdekes volt - a hideg ellenére, cenzúra , öncenzúra, ezt illusztrálandó különböző írásokkal..
felnőtt lányom a blézerét még ki is nyitja később, ahogy "belemelegednek" az izgalmas téma kifejtésébe, akkor csak nem fázhat az asztal túloldalán (működik bennem az eredendő és elnyomhatatlan anyai-óvóféltő ösztön, de azért odáig nem vetemedik, hogy felajánlja a tőlem egy méterre ledobott kabátját felvételre, na még csak az hiányozna!) a másfél órás beszélgetés után úgyis magára veszi, de még beszélget egy másik résztvevővel közben, én meg kimegyek a helyszín: "a Fogasház" utcafrontjára, (az Akácfa utcába), az ugyancsak romos - ámbár műemlék - tehát érinthetetlen házak közé.
Mennyi Pest, mennyi arc. Pár napja (vagy hónapja is már? - ugyan megszakításokkal), Budapest utcáit rovom, már kezd honvágyam lenni az én kis rendezett vidéki, tág terű, virágos, friss levegőjű, nyugalmas kisvárosom iránt. De már nem is kell sokáig várni (mint Godotra), mindjárt indul vissza a vonatom Szeged felé... majd a busz Makóra, hogy aztán meg onnan Pestre vágyjak vissza. Tényleg lehet, hogy legjobb útközben - de hát valójában mindenütt úgy vagyunk, úton, és közben várakozva-vágyakozva Godotra, avagy valami célpontra, nyugpontra?) de az is csak mozgó(rév) lehet és elérhetetlen...
Élvezzük hát az utazást és a várakozást - úgysincs más választásunk....
aliz2. :: 2010. nov. 13. 23:42 :: 2 komment
Kategóriák: vélemény, irodalom ::
EGY FILOZÓFUS FELFEDEZÉSE 2008
EGY FILOZÓFUS (ÚJRA?)FELFEEDEZÉSE N
Mikor elolvastam a Szegedi Szabadegyetem soronlevő előadásának ismertetőjét: José Ortega y Gasset-ról, "avagy a filozófia eleganciájáról", egyből tudtam, hogy meg akarom hallgatni a róla szóló előadást. Csak azt nem értettem és nem értem ma sem, - az előadás meghallgatása után még annyira se -, hogy hogy lehet az, hogy én erről a jelentős és ma is aktuális filozófusról nem hallottam korábban, (egyetemi) tanulmányaim során..., vagy az is lehet, hogy elfelejtettem, megfeledkeztem róla? erre nem akarok gondolni se, mindenesetre, az biztos, hogy ezután már nem felejtem el! Túl szimpatikus ahhoz, túl sok szállal kapcsolódik problematikus jelenünkhöz, szinte jósló meglátásaival, megoldásaival. Jó lenne ha odafigyelnének rá azok is, akiknek a kezében lehetne a jelen- illetve jövőformálás gyakorlati lehetősége, és ha ez felelősséggel is párosulna. (Nade épp az is kikövetkeztethető a filozófus tanításaiból, hogy miért nem lehet ez így, miért nem azok "vezetnek", akik jól, jó irányba tudhatnának, akik méltóak és hivatottak lennének rá...)
Csejtei Dezső az előadó - szintén szimpatikus - professzor meg is indokolta, miért Ortegát választotta témájául, persze ő is azért, mert rokonszenvesnek találja, és spanyol volta miatt is a mai Közép-Kelet-Európai ("félperifériás") mentalitáshoz, szellemiséghez közelállónak. Ahogy Ortega a spanyol nemzetet érdekeinek szemelőttartásával be akarta intergrálni Európába, úgy kellene már végre nekünk is látni, hogy oda, egy nagyobb egységbe tartozunk. (Ő ezt a tendenciát már évtizedekkel az Európai Únió megszületése előtt meglátta.) Életközeli tudós volt, derűs, sportos, az előadó "nevető filozófusnak" is nevezte, az "elegáns" jelzőre pedig nem csak választékos öltözékével hanem filozófiája stílusa eleganciájával is rászolgált, éppúgy , ahogy a "nevetés", a derű, nem csak az arcán, de műveiben is tükröződik. Az ő filozófiája közeli kapcsolatot akart tartani az emberekkel, ezért is azt oldottan, esszéműfajban művelte, a "filozófiai esszé" műfaját tökélyre víve.
Leghíresebb, legnépszerűbb műve "A tömegek lázadása" - milyen aktuális! A nyugati civilizáció két pozitív elemeként emeli ki a technikai fejlődést és a politikai demokráciát, negatívumaiként viszont (s ez a jellemzőbb) az egyensúlybomlást, a "tömegek lázadásá"-t; a tömegember megjelenésén ő olyan embert ért, aki minőség híján van, sodródik, nincsenek tervei, életprogramja, nem tud önállóan gondolkodni, befolyásolható, csak jogokat követel magának, kötelességérzete pedig nincs. Saját nyelve sincs; tömegnyelvet beszél. Tulajdonképpen csak egy "emberi burok", mert nincs belső lénye. (Egyetlen ember is alkothat "tömeget", ha ezek a jegyek jellemzik!)
Ezzel szemben a kisebbségi ember, a "minőségi", aki magától többet követel, mint másoktól, tervei, céljai vannak, s mindenekfölött kötelességtudata.
A tömegek lázadása a kisebbség dezertálását eredményezi, a tömegember uralmi igényei következtében.
Elgondolkodtató... ugye?
Ortega természetesen a "kisebbség" védelmében szól. Azt mondja ki, hogy a gondolkodó emberek minőségi kisebbségének kellene irányítani a társadalmat. Mondja ezt konzervativ liberalistaként. Kiutat egy Egyesült Európában lát, ami valójában szerinte már rég megvan, de meg kellene hozzá teremteni a formát, egy összeurópai államot. (lásd ma : Európai Únió!?)
Az egyetemi oktatásról is kifejtette véleményét kritikusan, a tömegoktatás ellen, a minőségi- jegyében. Ha a mai un. bolognai irányt jól csinálnák, az ő legjobb elképzeléseit valósithatnák meg; vagyis egy 3 lépcsős oktatásban, egy általános kulturális alapozás után a szakképzést, és csak keveseknek a tudományos, doktorit (PHD) - azoknak, akik szinte erre áldozzák az életüket.
Irt még Tanulmányokat a szerelemről is (Platon-i alapokból kiindulva, eroszról és ethosztról) És egy érdekes gondolata, hogy a szerelem mindig választás eredménye (közszemle magunkról); arról hogy ki(k)be voltunk szerelmesek mindig a profilunkról árulkodik... (hm...)
Ortega magyar hatása is jelentős (így aztán, ha közvetlenül nem is, de közvetve biztos találkoztam korábban is vele, ahogy ez az előadás hallgatása közben fel-felsejlett): Németh László "A minőség forradalmá"-ban, Szerb Antal világirodalomtörténetében közvetlenül, de Bibó István, Hamvas Béla műveiben is. Márai pedig , aki kortársakról (bevallottan) ritkán nyilatkozott nagy elismeréssel, Ortega halálakor (1955-ben) naplójában nagy veszteségérzésének adott hangot, a szellem fényének veszteségéról.
Ortega tudta, hogy az emberi élet : minőség. (Van egy balsejtésem: lehet, hogy az én tanulmányaim idejében - 60-as évek első fele - ezt nem akarták tudni?! és nem az emlékezetem hagyta ki, hanem tényleg nem tanították?!)
2008. november 23.
ÚTKÖZBEN 2012
útközben
2012. nov. 12.
nahát, már itthon se vagyok igazán itthon - rájöttem... minden szokás kérdése... (s elszoktam?) lehetséges, hogy a régi viccnek megfelelően, rám is az érvényes, hogy se itt, se ott, hanem úton leginkább...? (azám, el kéne már olvasni Kerouacot is, újra...) lányom szerint viszont mindig nyugodtabb a hangom, már ahogy leszállok a buszról "itthon"... (ő egyébként mindig mindenhol otthon tudta és tudja érezni magát... én meg sehol se?) az mindenesetre érdekes, hogy mindig itt találom meg a természet színeit és formáit , ma biciklijavítóhoz menet, szembe, a szomszédba, ez a gyönyörű, útszéli tájrészlet állított meg (ez is úton):
csak egy kis levegőért mentem a bicikligumimba, mert míg nem használtam, kicsit leereszkedett... időnkét szoktam... szivességből teszik... most kértem volna magamnak is egy kis levegőt, de azt nem lehet... hátha azért is éreztem, - a légúti izén túl -, hogy nekem is kellene, mert "megállt a lélegzetem" ettől a látványtól?! az ősz festette!
aliz2. :: 2012. nov. 12. 23:27 :: 1 komment ::
ÚJRAAVATÁS 2009
ÚJRAAVATÁS
.2009. nov. 11.
negyed 12-re volt kitűzve az emléktábla újraavatása, esőben karikáztam a helyszínhez, meglepődve vettem észre már messziről, hogy milyen sokan is vannak! ebben a kis alig-utcában még nem láttam ennyi embert . leraktam a biciklit, s próbáltam hátulról kicsit előrefurakodni egy viszonylag jó helyig, hogy legalább lássam is azt az újra elkészített emléktáblát a régi helyén (tegnap még csak azt láttam, hogy rakják fel, és járólapokat is az ugyancsak újonnan átfestett falhoz...)
szinte észrevétlenül kezdődtek az események: a koszorúzás ; tiszteletét tették a köztársasági elnök, a polgármester, Kecskeméti Ármin unokái, és a Kecskeméti Ármin Egyesület némán, főhajtással ki-ki arra gondolhatott, amire akar, nekem volt egy kis hiányérzetem, de aztán rájöttem, hogy talán jó is ez így - manapság, mikor annyian össze-vissza beszélnek... lehet beszédesebb, tartalmasabb a csend is, és remélhetően itt tényleg nem "cinkosok közti" vétkes némaság... , hanem a gesztus önmagáért "beszél"het: néma tiszteletadás de azért mikor kilépett a köztársasági elnök a tábla elé, azt hittem mégis csak szól egy pár szót nekünk.... - mondhatott is szavakat, de a gyorsan körécsoportosuló "médiáknak" ..., ő ki se látszott a sűrű gyűrűjükből... közvetve mégis csak nekünk mondta, (majd elolvassuk a lapokból a nyilatkozatokat, gondoltam... ) Sietnie is kellett vissza Szegedre az egyetemre, ahonnan átjött a díszünnepségről Makóra... fokozatosan oszlott a tömeg,
akik még maradtak, Dr Búzás Péter polgármester és munkatársai Dr Ferge Zsuzsa, Kecskeméti Ármin unokája nyilatkozik , a Kecskeméti Ármin Egyesület elnöke, Urbancsok Zsolt dr Draskóczy Edével (akinek az édesapja evangélikus papként együtt tartott hittanórakat a gyerekeknek Kecskeméti Árminnal - )
kicsit még maradtam megvártam, mig egyedül is lehetek kicsit a megkoszorúzott tábla előtt... csak maradjon , maradjunk épségben! Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg... ...............
aliz2. :: 2009. nov. 11. 17:16 :: 10 komment ::
Címkék: MAKO, tortenelem, zsidosag
őszi levelek
KINEK A NEVÉBEN 2008
KINEK A NEVÉBEN
Tegnap is mezzo operafesztivál, a 3. alkalom, és most először teltházas! most mi nem első nap megyünk - de a tegnapi premier is teltház előtt zajlott, mint halljuk. már a kezdés előtt is nagyobb a pezsgés, több az ismerős, lányom rögtön összefut két PHD-s csoporttársnőjével, mindketten határontúliak - (Felvidék, Szerbia) . és sokkal kultúréhesebbek a határáronbelüli átlagnál. Minden kultúralkalmat meg is ragadnak, mégha a "kakasülőre" futja is. De a kultúra nem is pénzkérdés. Még napjainkban sem... a közvéleménykutatók is sürögnek-forognak - az első kérdést hallom mellettem megint, már nekem is föltették pár napja, honnan, kitől értesültünk a fesztiválról, hirtelen nem is tudom, de biztos a lányomtól (aki újságíróként van akkreditálva, mert tudósít is... már meg is jelent riportja a Szegedi Egyetem-ben), a most kérdezett házaspár meglepő választ ad: a zsüri elnökétől, Vasziljevtől értesültek az eseményről, ő hívta meg őket - aki egyébként maga is , most közelebbről megnézhető, eddig a kormánypáholyban ült, most lejött a földszintre, olyan otthonos itt is, ott is, de emlékszem moszkvai színházi élményeimben a színházi körülményekben a legmeglepőbb az volt, hogy ott milyen "természetesen" jártak a szinházba az emberek külsőségeiben azaz pontosabban éppenhogy azok hiányával; valóban a színházért, ami mintha mindennapjaik része lett volna; nálunk kicsit nagyobb a "felhajtás", az ünnepélyesség, persze mindkettő kell (a színház végül is ünnepi színhely); a nézőtér bejáratánál összefutunk egy kedves arccal, rágógumit rág, ismerős a közvetlen mosolya, utólag döbbenünk rá, őt láttuk pár napja a színpadon, ugyanezzel az elbűvölő, természetes mosollyal (rágógumi nélkül persze) , mint Adriana Lecouvreurt-t; a nézőtéren ülve már elmegy mellettünk egy ismerős házaspár a mi városunkból, meg lányom általános iskolai matematika tanárnője is; szokatlan változás, hogy a mezzo tévékamerái most le vannak takarva mellettünk, kicsit félretolva, mert mindig az első napot veszik fel.
Legalább így jobban elférünk, mert sokan, zsúfoltan vagyunk. Minek szól ez a 
fokozott érdeklődés? - végre! Talán a közkedvelt rendezőnek? Alfödi Róbertnek? A New Yorki sikeres bemutató hírének, a legendás alapmű: az Arthur Miller darab népszerűségének? A Pulitzer dijas (jelenlévő) zeneszerzőnek? Mindegy. Várakozással telve vagyunk itt, és a várakozásaink kielégülnek. Alföldi rendezése most teljesen letisztult, és mégis mikroszkopikusan kidolgozott, minden mozdulat, szinkronban a zenével és a dramaturgiai vonulattal, mintha egy tökéletesen megkoreografált táncjáték is lenne az előadás, és az énekesek valóban úgy játszanak, mint akik remek szinészek is, mert azok is. (Érdekes bizonyíték erre az a sajnálatos tény, hogy egyikőjük, a bírát játszó énekes az előadásra elvesztette a hangját, s helyette, civilben más énekel a szinpad sarkában, ő csak tátogva játszik. De mindketten "játszanak" is, igaz a hanggal rendelkező "Cyrano"csak a karjával, felsőtestével, ő meg csak a mozdulataival, arcjátékával - de mindketten - látszik - szenvednek attól, hogy nem lehetnek teljes értékű énekes-szinészei a darabnak, ettől kapunk mi valami felduzzasztottan erős teljesitményt mindkettőtől, külön is, és valami hihetetlen egységet: a végén, a tapsrendnél is teljesen szinkronban mozognak, mint egymás kiegészitő tükörképei.
A darab mondanivalója él. Minden azt szolgálja, nincs itt semmi öncélúság. Tényleg letisztult ez a csupaötlet Alföldi, nem mintha most nem lennének remek "ötletei", de mind a mondanivaló szolgálatában. Amit ő igy árnyal illetve általánosit: "Mindig érdekelt és azóta sem tudok közelebb jutni ahhoz az alapvető emberi tulajdonsághoz, hogy miért veszik ki belőlünk a gyermeki kíváncsiság valami iránt, ami más, mint amit mi képviselünk, vagy gondolunk. Miért nem inkább érdekes és vonzó, miért gerjeszt bennünk dühöt, tehetetlen és gyáva vádaskodást, agressziót. És miért keveredik ez nagyon gyakran Istennel, miért tartjuk magunk elé Istent. Miért járatjuk le Istent. És ha már, Isten ezt miért hagyja... mert hagyja..." De miért is kell mindenbe belekeverni Őt és rá hivatkozni? És főleg: hogy lehet Istenre hivatkozva mintegy az ő "nevében" vádaskodni, üldözni és ártatlanokat megölni - egyáltalán: ölni. Hogy lehet. "Istennek nincs szüksége rá..." Isten nem várja el..." hangzik el kétszer is (illetve olvasom a magyarforditású feliraton) kétszer is, az ártatlanok megfogalmazásában. Hogy lehet, hogy Istenre hivatkozva ölik meg őket! Isten nem sokat kér vagy "parancsol", de azt hogy "ne ölj"! - igen, s azt főleg, hogy szeresd felebarátodat... Hova esett innen az ember! De azért is Istent felelősségre vonni:. "Miért hagyja" ... rossz kérdésfeltevés. Ő nem tehet semmiről. Hiszen Őt is meghurcolják, "megölik" ilyenkor... De ilyen előadások mégis hozzájárulhatnak a megvalósitásukkal ahhoz a tisztuláshoz, hogy több legyen a szeretet az emberek körében mint a pusztitó gyűlölet.
SZEMBENÉZÉS 2007
nem is szembe néz ez a kép, én nézek most szembe vele, pár nappal később, hogy a fotóboltban az utolsó filmkockát még leexponálva a fotóboltos, a gép lencsébe néztem.
Azt hiszem valamit megnyúlt az optikája a képnek, eredetileg fekvő kép volt. Persze analóg, csak CD-re irattam....
Egyszerre vagyok magamnak ismerős és idegen.
Valami ez abból, aki vagyok.
Most , azaz akkor, mikor készült: 2007.október 27-én.
De nem lehet, hogy az vagyunk, ami folyton változik rajtunk.
Mi valahol mélyebben vagyunk.
De az nem látszik.
Legfeljebb kiles néha belőlünk.
A szemünkön, ha az tényleg a lélek tükre.
De a szemünk annak is tükre, amit mi látunk vele.
Ott a fotóboltos...
Itt vagyok én.
De ki ez az én?....
("Az én - az valaki más" (Rimbaud))
aliz2. :: 2007. nov. 11. 15:58 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, foto, irodalom
AZ ELFOLYÓ IDŐRŐL 2011
AZ ELFOLYÓ IDŐRŐL
...2011. nov. 12.
szóval.. lekéstem: 2011 11 11 11:11-et! (miközben a (blogomból) eltűnt idő nyomában jártam, és visszanyerésén töprengtem, 11:18 volt már csak a szgépen a böngészett fórum alatt ,...) az idő megy, halad, nem nézi a naptárt... 2011.11 11-én 11:11 után is ugyanúgy ... ebéd után, a biciklimhez érve a kosarában egy elszáradt, elsárgult levél - hazahoztam. Bizonyságként. Ősz van s milyen kicsi minden emberi történés... jutott eszembe - megint a különös hírmondó: Babits- , csak utána akartam nézni, a googleban, pontosan idézem-e, és ekkor a képernyő alján elém ugrott a mostani idő: 11:11 pontosan! (a tegnap elszalasztott), le is fotóztam, azon nyomban
aztán láttam, hogy kicsit hibásan ütöttem be, bár az idézet majdnem pontos volt, csak nem "milyen" hanem "mily" kicsiny minden emberi történés... (Babitsnál, költőien, ill. ahogy akkoriban, az ő idejében még mondhatták is de a lényeg ugyanaz megerősítve, mily kicsi minden emberi történés... Mire kijavítottam a beírást, (a milyen-t mily-re , közben (megint) elmúlt 11:11, és már 11:12-t mutatott az időjelző a képernyő alján...
Most meg már 11:24-et is (mert közben hívott lányom, a HÉVről, Nádas előadására megy, az előbb meg 10-től a Bartók Rádióban Kemény Istvánnal beszélgetett az Irodalmi Ujságban ... és közben panaszkodik, az idővel nem jól bánik, hogy nem jól osztja be (most egyébként egy konferencia előadásra is készül Szép Ernőről (a napokban jelent meg a Literaturában(!) tanulmánya Szomoryról, s újra versei az Alföldben)- ... szerintem az idő, ó az idő!... tényleg olyan mint ahogy Dali megfestette (most jöttem rá, tényleg elfolyik...):de azért nem mindegy mivel töltjük, közben..
