minden évben van ilyen:  karácsony közeledtével kapunk Makó város Polgármesteri Hivatalától egy hosszúkás borítékot, benne egy piros színű meghívót hagymaházi karácsonyi ünnepségre, mi, "szépkorú" (mostanában ez az eufemizmusa errefelé az "öreg"-nek) egykori  - közvetlen- vagy intézményi (iskolai, kórházi) - alkalmazottai az Önkormányzatnak.

Évről évre elmegyek, elég színvonalas fővárosi színészek szolgáltatta műsorokra, (mert hogy ez az ajándék), s hozzá pár polgármesteri köszöntő és (ön-) és minket dicsérő szóra. Nomeg valami csokifélés (pót)ajándékra.

Évről évre -nyugdíjazás óta - jövök, s jönnek az újabb, fiatalabb arcok, de évről évre öregebbek vagyunk - mondtam is volt igazhatóhelyettesemnek , akivel egyszerre értünk a nézőtéri bejárathoz. Hogy vagyok? hát így... évről évre öregebben. De addig jó, amíg így! Azaz amig vagyok.(hogy öregebben, az csak részletkérdés)

Idén Hegedűs D. Géza volt  az előadó. Évente vendége Makónak, legszorgalmasabb, legrendesebb, leglelkesebb tagjaként a Págerdij zsürijének, minden Págernapon részt vesz, ugyanezen a szinpadon, mint most.

Csak a szinpad díszítése más most, és a közönség átlagéletkora magasabb, haja őszebb:

Hegedűs D. viszont - hiába olyan korú már , mint mikor én első időkben jártam nyugdijasként ezekre a köszöntőkre - ő bizony az 53-as születésével is olyan,  mint egy kisfiú... a jóindulatával, az őszinteségével, elfogódottságával, mosolyával.

"Hogyan mondja el?"... mert szó az nincs... énekli (ifjúkori szerepét, a Popfesztiválból)

 de aztán mégis... lettek szavak is...

nem is akármilyenek! Mórától az  Édes kicsi Jézus (aki nem találhatna "ma" Betlehemre, "Szeretetre",  háromkirályokra, Jóságra, Szelídségre - csak Herodes poroszlóira...Gonoszságra, Rémítésre, Kapzsiságra, Gyűlöletre, Gőgre, Bosszúra, -és.. "Édes kicsi Jézus, nem érdemel meg téged ez a mi világunk,"...de azért kéri: a ma gyerekeiért, a holnap embereiért, a bánaterdő reménysarjaiért szállj le az idén is a földre, megsimogatni őket és a magad lelkét beléjük lelkezni, édes kicsi Jézus! " (és ezt 1928-ban írta-sírta Móra! az akkori gyerekek is már rég nagyapák vagy dédapák, ha élnek... és mi változott?)

de a  katarzist okozó szavak csúcsa számomra Nagy László volt (aki Hegedűs D. Gézának is nagy kedvence, a rokonsors miatt is, ugyanolyan büszkén vallotta (be) bemutatkozásakor falusi származását: Inácsot, mint hogy Nagy László is mindig hű maradt  Felsőiszkázhoz s öreg szüleihez. Az anyjához írt verset -pedig már ismertem,  - nem tudtam könnyek nélkül végighallgatni, de jól esett a  - megtisztító-sírás, miközben egyszerre gondolhattam az én anyámra, az én lányságomra, magamra, mint anyára, (s az én lányomra)... : (Fogsorod alá, anyám az évek / aknácskáikat sunyin beásták/...az évek, mama, az évek/ az ég tornyában himbáltak téged/... édesanyám, ne nézz utánuk!/...Ó, te ki voltál, jaj te mi lettél? /...te Árva,/ te  isten kislánya! /...Ablak vagy anyám? Biztos bezúznak./ Hát ne siess,/ ne kerekedj  útnak /elkapom szoknyád, visszahúzlak,/visszarántlak....csücsülj szeliden s én mint álmomban/ hiszem, van erőm varázsoláshoz. / A versem érted kiáltoz .... Hallgassatok ide bolond plakátok,/ végzések, idézések:/ kisszéken itt ül,/ az ég alatt aláztatásba guzzsadt/ az én anyám: Vas Erzsébet. / Bántani tilos, mert elmegy,/ elszáll zengve,/ ahogy menyecske-sörénye a csendbe... Ó, te szomorú, idehallgass! / Kék-eres bokádhoz leborúltam, / sírok helyetted, háborgok érted,/ megfeszülök érted haragomban!/ Akarom: ne zokogj, / akarom: sugarasodj / mosolyoddal, mint aranycsipesszel / fiad a porból egy csillagra tedd fel,/ te, anyám, te,/ minden varázslók döbbenete,/ örömöd engem elhoppol/ iszonyatból, árnyakból,/ de a jajod, a jajod, a jajod / meggyilkol!"

aztán - zenei betét után (a Kőműves Kelemenből, alkotásról, áldozatról)- jött az apavers, nemkülönben megrázó részletekkel:"Hol a kép, hol az a felséges, titokzatos?/ Hol a fej, az a sohase pillantó fekete kos?/ A csípő, amit az Isonzó nem tudott elragadni?/A hajdani férfi eltűnt, maradtak romhalmai/ Mert pillantott az idő, a vadkevély test megtöretett,/ biztonságát az idő zúzta, dinamit a bazaltkövet./ S jaj a szelídség puha galambszárnyát megkapta végül,/ alatta olyan telket, hol a végzet is szépen megépül./ Mit kell megérnem! Karomnak te kisded lettél papa, /mint unokád, mint annak a kaucsuk játékbaba./Ó, te behorpadt arcú, kinek megmerevül mosolya!...Oka lehetek én is!...fáj nekem, ha az ujjak ügyetlenek már a gombhoz,/ fáj, ha az elme úgy hiszi: kötöz, pedig oldoz./ Ez az ember nem enyém, nekem az kell, aki voltál,/ vesd le a vénséges álcát, állj elém kegyetlen oltár,...Nekem most ő kell, aki voltál...Férfiorcádat mutasd meg...Igyunk csak, ittasodjunk, pöszén beszéljünk, mint a gyermek, bajodra a mámor fái rákelepelnek, gyöngyöt vetnek./Igyunk csak, ittasodjunk, valami hív engem, érzem,/veled maradok, mégis mondod: elment az én kis vitézem."

Aztán volt még "egy pici gyöngédség" dalban, az Óda, ódában, a Hulló levelek sanzon egy új fordításban, Hangya és Tücsök Hajnóczytól, Sonny boy, Oly csodás a Grand Bulvar (közben valami ilyen szöveget is hallottam(?):"hülye vagyok kicsit, elfelejtettem ezt a szöveget":), meg Hegedűs (a másik, a tejesember) a háztetőn, és Hinni kell  (csakis rajtunk áll vagy bukik a világ)

aztán a hosszú műsor végére befutott elfoglalt polgármesterünk is, kiderült, hogy azért is volt olyan hosszú a műsor, hogy még a végére befuthasson... kiáradó örömmel  is üdvözölték egymást a színpadon:

ez is megvolt, mint már annyiszor. De azért még ilyet egyszer se mondott agilis polgármesterünk, hogy "nem soká én is ott leszek önök között..., és hallgatom a jókivánságokat"... (de vajon kitől?)

aliz2. :: 2009. dec. 18. 0:39 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: MAKÓ, szineszek, unnep, vers, zene

a számítógépem annyira lelassult, hogy bekapcsolás után hosszú percek telnek el, míg működőképes lesz, hogy aztán bármikor újra "leállhasson" hosszú percekre. csak oldalt a gépen a pirosló lámpa mutatja, meddig...

hogy kihasználjam ezeket a "holtidőket", a modem elé rakok mindig egy könyvet, amiből olyankor olvasok pár oldalt, néha annyira belefeledkezve, hogy észre se veszem, hogy már nem villog a géplefagyasztó piros, és már olvashatnék tovább (mást), vagy irhatnék - a számítógépen!

Most Esterházy, Kertész, Nádas "Kalauzát" olvasom így, a le-leálló gép mellett, s egyre nagyobb és meg-meglendülő érdeklődéssel. A könyv 2003-as kiadású, de még régebbi írásokat tartalmaz. (Lányom könyvtárából való, ő akkoriban kezdett egyetemre járni, és behatóan foglalkozni modern irodalommal - mellesleg, azóta már interjúkat is csinált eme írókkal, kivéve Nádast, akivel - csak elfogódottsága miatt - nem merte bevállalni, mikor - még szinte gólyaként- felkérték volna rá.)

az írások (publicisztikák) időrendi sorrendben vannak a könyvben, a rendszerváltás környékétől... megdöbbentő és imponáló tisztán- és előrelátással

sajnálom, hogy nem olvastam akkor, amikor íródtak

és örülök, hogy most olvas(hat)om

milyen szerencse, hogy le-leáll a számítógépem!

(és az is megfordult a fejemben, hogy vajon miért nem hallgat jobban a "társadalom" vagy akik a dolgok irányítását végzik hivatásszerűen (és nem mindig jól -hm) - ezekre a tisztánlátó, tisztángondolkodó, tisztánfogalmazó emberekre... kár, hogy a többségnek teljesen hibátlanul működhet... a számítógépe! )

aliz2. :: 2008. dec. 15. 20:02 :: 26 komment :: Címkék: irodalom, konyv, szamitogep

 hóesésbe értem haza Budapestről tegnap este, és ma reggelre igazi fehérbundás havas táj várt az ablak mögött, mikor felhúztam a redőnyt.

a szomszéd néni söprögette le a kukáról a havat, épp lecsukta a fedelét, amikor arra közelitett egy guberáló, váltott pár szót vele, majd ő némi tétova mozdulatok után odébb is állt, talán azt mondta neki, hogy úgyse találna semmi használhatót.

(nem sokkal később mentem ki, kivinni bele a szemetet, alig volt  az alján pár szemeteszacskó.) Én, mig kevésbé feltűnő helyen, a másik kijáratnál, zártabb területen és nem a nyilt utcán volt a kuka, esténként (esetenként) kivittem pár olyan dolgot, amiről gondoltam, hogy használható... reggelre már nem is láttam ott, de arra mindig vigyáztam, hogy ne kelljen találkozni azzal, aki esetleg elviszi, és ne is tudják , hogy tőlem van. Jobb a szemérmes névtelenség. Ne tudja, aki kap valamit, hogy kitől kapja, hogy ezzel ne késztesse hálaérzetre, és én se tudjam, kinek adok... közös szégyen ez. Pesten sok a koldus, de ott is mindig én szégyellem magam, látván őket, s amikor adni akarnék, s ha nem adok, azért még jobban... mert megalázó mindkét félre nézve. Megalázó, és embertelen, hogy embertelen körülmények közt élnek emberek, mindenkire nézve megalázó! arra is aki nem úgy él... (mert hagyja(?) (Már nem tudom pontosan idézni, de sokszor jut eszembe Simone de Beauvoir megállapitása,(a kor vagy a körülmények hatalmá-ból - miszerint becstelen társadalomban te is azzá válsz, ha nem is vagy az eredendően, igazságtalanság közegében is hiába próbálsz igazságos lenni...nem vonhatod ki magad az általános igazságtalanság hálójából...Lehet, hogy rossz golyóbist választottunk? vagy inkább rosszá tettük...

pedig a minden mocskot betakaró hó olyan szép és tiszta, és mindent egyformán borít be szépitő, fénylő lepellel

amig össze nem tapossuk, sárrá

aliz2. :: 2010. dec. 14. 23:52 :: 2 komment 
Kategóriák: vélemény :: Címkék: epizod, idojaras, tel

 belementünk az igazi télbe s  az ünnepiségbe is...

pont Chanuka első napjára esett le az első hó (ahogy feltételesen "megjósoltam" - ha már fényünnep, ahhoz így dukál, ha már menora híján gyertyákat nem is gyújtok (naponta 1-gyel többet, 8 napon át...)

a hideg viszont túl erősnek tűnik, talán mert átmenet nélküli és tartósnak ígérkező

bár a hó egyelőre eltünedezett

lányom kicserélte a rövid bundáját a hosszúra

korán mentünk Szegedre, ő megint az egyetemre, én ide-oda, aztán egy korai (Coop)ebéd után, mert még volt elegendő idő a pesti IC indulásáig, a villamosmegállóból - lányom javaslatára átmentünk a közeli  Dóm térre, ahol ilyenkor mindig kézműves vásár, karácsony előtti hangulat van (a nyári szabadtéri helyén): vásárosok, fenyőfák, Betlehem, a Dóm két tornya közt (este, kivilágítva érvényesülő "üstökös" - alias betlehemi csillag?)

tetszik a táska, de ottmaradt...

(én ugyan még visszamentem a pályaudvarról közelebb szemügyre venni, de nem tűnt praktikusnak - bár kérdés, hogy akkor igazi-e egy ajándék, ha "praktikus")

estefelé, már itthon, a postafiókomban megint egy kis "ünnepiség" várt, azaz nem is kicsi:  egy vastag borítékban valami dobozféleség -. a boríték oldalt ki is hasadt (vagy hasították?)

HANUKAI GYERTYÁK - volt ráirva, "Ünnepeljük a Fény Örömünnepét!" alatta egy (8+1ágú)menora (azaz hanukia) , már kezdtem örülni, hogy kaptam egy kis miniatűr menorát, de "csak" színes vékony gyertyákkal volt tele a doboz... muszáj lenne meggyújtani, s már 3. napban vagyunk a 8-ból..., s olvasom a dobozon:..."Ahogy minden este eggyel több gyertyát gyújtunk meg, ugyanígy kell törekednünk minden egyes nap arra, hogy még több fényt és melegséget vigyünk a világba a jó tettek által." 

...talán ez utóbbit gyertyák és menora nélkül is meg lehetne próbálni... (és nem is csak hanukakor)

ahogy Juhász Gyula is  irta  Karácsony felé (decemberre):

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
S ne csak így decemberben.

aliz2. :: 2009. dec. 14. 23:36 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: idojaras, lanyom, SZEGED, unnepek, vasarlas, vers