minden évben van ilyen: karácsony közeledtével kapunk Makó város Polgármesteri Hivatalától egy hosszúkás borítékot, benne egy piros színű meghívót hagymaházi karácsonyi ünnepségre, mi, "szépkorú" (mostanában ez az eufemizmusa errefelé az "öreg"-nek) egykori - közvetlen- vagy intézményi (iskolai, kórházi) - alkalmazottai az Önkormányzatnak.
Évről évre elmegyek, elég színvonalas fővárosi színészek szolgáltatta műsorokra, (mert hogy ez az ajándék), s hozzá pár polgármesteri köszöntő és (ön-) és minket dicsérő szóra. Nomeg valami csokifélés (pót)ajándékra.
Évről évre -nyugdíjazás óta - jövök, s jönnek az újabb, fiatalabb arcok, de évről évre öregebbek vagyunk - mondtam is volt igazhatóhelyettesemnek , akivel egyszerre értünk a nézőtéri bejárathoz. Hogy vagyok? hát így... évről évre öregebben. De addig jó, amíg így! Azaz amig vagyok.(hogy öregebben, az csak részletkérdés)
Idén Hegedűs D. Géza volt az előadó. Évente vendége Makónak, legszorgalmasabb, legrendesebb, leglelkesebb tagjaként a Págerdij zsürijének, minden Págernapon részt vesz, ugyanezen a szinpadon, mint most.
Csak a szinpad díszítése más most, és a közönség átlagéletkora magasabb, haja őszebb:
Hegedűs D. viszont - hiába olyan korú már , mint mikor én első időkben jártam nyugdijasként ezekre a köszöntőkre - ő bizony az 53-as születésével is olyan, mint egy kisfiú... a jóindulatával, az őszinteségével, elfogódottságával, mosolyával.
"Hogyan mondja el?"... mert szó az nincs... énekli (ifjúkori szerepét, a Popfesztiválból)
de aztán mégis... lettek szavak is...
nem is akármilyenek! Mórától az Édes kicsi Jézus (aki nem találhatna "ma" Betlehemre, "Szeretetre", háromkirályokra, Jóságra, Szelídségre - csak Herodes poroszlóira...Gonoszságra, Rémítésre, Kapzsiságra, Gyűlöletre, Gőgre, Bosszúra, -és.. "Édes kicsi Jézus, nem érdemel meg téged ez a mi világunk,"...de azért kéri: a ma gyerekeiért, a holnap embereiért, a bánaterdő reménysarjaiért szállj le az idén is a földre, megsimogatni őket és a magad lelkét beléjük lelkezni, édes kicsi Jézus! " (és ezt 1928-ban írta-sírta Móra! az akkori gyerekek is már rég nagyapák vagy dédapák, ha élnek... és mi változott?)
de a katarzist okozó szavak csúcsa számomra Nagy László volt (aki Hegedűs D. Gézának is nagy kedvence, a rokonsors miatt is, ugyanolyan büszkén vallotta (be) bemutatkozásakor falusi származását: Inácsot, mint hogy Nagy László is mindig hű maradt Felsőiszkázhoz s öreg szüleihez. Az anyjához írt verset -pedig már ismertem, - nem tudtam könnyek nélkül végighallgatni, de jól esett a - megtisztító-sírás, miközben egyszerre gondolhattam az én anyámra, az én lányságomra, magamra, mint anyára, (s az én lányomra)... : (Fogsorod alá, anyám az évek / aknácskáikat sunyin beásták/...az évek, mama, az évek/ az ég tornyában himbáltak téged/... édesanyám, ne nézz utánuk!/...Ó, te ki voltál, jaj te mi lettél? /...te Árva,/ te isten kislánya! /...Ablak vagy anyám? Biztos bezúznak./ Hát ne siess,/ ne kerekedj útnak /elkapom szoknyád, visszahúzlak,/visszarántlak....csücsülj szeliden s én mint álmomban/ hiszem, van erőm varázsoláshoz. / A versem érted kiáltoz .... Hallgassatok ide bolond plakátok,/ végzések, idézések:/ kisszéken itt ül,/ az ég alatt aláztatásba guzzsadt/ az én anyám: Vas Erzsébet. / Bántani tilos, mert elmegy,/ elszáll zengve,/ ahogy menyecske-sörénye a csendbe... Ó, te szomorú, idehallgass! / Kék-eres bokádhoz leborúltam, / sírok helyetted, háborgok érted,/ megfeszülök érted haragomban!/ Akarom: ne zokogj, / akarom: sugarasodj / mosolyoddal, mint aranycsipesszel / fiad a porból egy csillagra tedd fel,/ te, anyám, te,/ minden varázslók döbbenete,/ örömöd engem elhoppol/ iszonyatból, árnyakból,/ de a jajod, a jajod, a jajod / meggyilkol!"
aztán - zenei betét után (a Kőműves Kelemenből, alkotásról, áldozatról)- jött az apavers, nemkülönben megrázó részletekkel:"Hol a kép, hol az a felséges, titokzatos?/ Hol a fej, az a sohase pillantó fekete kos?/ A csípő, amit az Isonzó nem tudott elragadni?/A hajdani férfi eltűnt, maradtak romhalmai/ Mert pillantott az idő, a vadkevély test megtöretett,/ biztonságát az idő zúzta, dinamit a bazaltkövet./ S jaj a szelídség puha galambszárnyát megkapta végül,/ alatta olyan telket, hol a végzet is szépen megépül./ Mit kell megérnem! Karomnak te kisded lettél papa, /mint unokád, mint annak a kaucsuk játékbaba./Ó, te behorpadt arcú, kinek megmerevül mosolya!...Oka lehetek én is!...fáj nekem, ha az ujjak ügyetlenek már a gombhoz,/ fáj, ha az elme úgy hiszi: kötöz, pedig oldoz./ Ez az ember nem enyém, nekem az kell, aki voltál,/ vesd le a vénséges álcát, állj elém kegyetlen oltár,...Nekem most ő kell, aki voltál...Férfiorcádat mutasd meg...Igyunk csak, ittasodjunk, pöszén beszéljünk, mint a gyermek, bajodra a mámor fái rákelepelnek, gyöngyöt vetnek./Igyunk csak, ittasodjunk, valami hív engem, érzem,/veled maradok, mégis mondod: elment az én kis vitézem."
Aztán volt még "egy pici gyöngédség" dalban, az Óda, ódában, a Hulló levelek sanzon egy új fordításban, Hangya és Tücsök Hajnóczytól, Sonny boy, Oly csodás a Grand Bulvar (közben valami ilyen szöveget is hallottam(?):"hülye vagyok kicsit, elfelejtettem ezt a szöveget":), meg Hegedűs (a másik, a tejesember) a háztetőn, és Hinni kell (csakis rajtunk áll vagy bukik a világ)
aztán a hosszú műsor végére befutott elfoglalt polgármesterünk is, kiderült, hogy azért is volt olyan hosszú a műsor, hogy még a végére befuthasson... kiáradó örömmel is üdvözölték egymást a színpadon:
ez is megvolt, mint már annyiszor. De azért még ilyet egyszer se mondott agilis polgármesterünk, hogy "nem soká én is ott leszek önök között..., és hallgatom a jókivánságokat"... (de vajon kitől?)
aliz2. :: 2009. dec. 18. 0:39 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: ünnep :: Címkék: MAKÓ, szineszek, unnep, vers, zene
