most töltöttem le albumba a gmailon (picasaweb) a másfél éve készült fotósorozatom a Metanoia Szkénébeli próbájáról illetve a "Deszkák és pallók" cimű előadásról,amiről irtam is annak idején (és pár fotót már mellékeltem) - az albumban 28 van!
most viszont nem tudok ellenállni, hogy ne helyezzem el az egész sorozatot valahogy itt is, csak azt nem tudom, hogy
segitséget köszönettel fogadnék
addig is idelinkelem, a linkelni valót, és arra való kattintással megtekinthető a sorozat, akár diafilmes változatban is...
de valójában szerettem volna (szeretném) idehelyezni... (átranszportálni) az egészet - képileg is:
úgyhpgy nem birom ki, hogy ne rakjak fel ide néhány képet az albumból (külön):
s hogy miért pont most jutott eszembe? megigértem a rendezőnek, hogy végre elküldöm neki (eddig azt hittük, hogy lányom már megtette, de hát ő a szerepre koncentrálhatott ...)
másrészt a "metanoia" mindig aktuális (húsvétok táján talán még inkább is) - legyen akármi is a "történet"...
igen, a metanoia mindig aktuális!
-------------
nem sikerült html kóddal se a diavetités áthelyezése, pedig már nyomon voltam!
ezt a videot sikerült pedig, de hiába: ("Egyedül nem meGY
.........................................
no, a blogspoton - egyből sikerült a diavetités feltétele (is):)
Lányom figyelmeztetett rá - elolvasva a tegnapi bejegyzésem kedvenc zeneszámokról, hogy kifelejtettem közös nagy kedvencünket. Cseh Tamást.
Ez csak úgy történhetett, hogy csak hevenyészve emeltem ki azt a bizonyos kért 5 számot. Persze sokkal több van.
Cseh Tamásnak meg kitüntetett helye.
Úgyhogy most ez a blog csak róla(neki?) szól - 2 írásunk kapcsán - bizonyságául annak , hogy generációkat átivelhet. Én Cseh Tamással egyidős vagyok , azért is nevezem a neki-róla szóló versben (anno '76) "ikertestvéremnek" - lyányom meg gimnazistaként írt róla, pár éve. 41 év van köztük-köztünk. Csetamás kortalan.
Azaz én a Levelek nővéremhez -t (Másik Jánossal) a 70-es évek elején láttam a 25. szinházban, a hosszú sötéthajú , félszeg-mosolygós fiúval, lyányom meg a Bárka színházközvetítéseiben a már ősz, rövidhajú, fanyar, visszatekintő csetamást - aki talán még jobban kifejezőbben adta elő a dalait - így visszatekintve... az ifjúságra is, némi nosztalgiával. Nekem még bakeliton van meg a Levél..., meg az Antoine és Desire - lyányomnak CD-n az összes, és Cseh Tamás személyes , neki szóló dedikációjával, amit a 21. születésnapjára (2006-ban) meglepetéses ajándékul kapott.
Ime az írások, a "levélféle" tőlem, 33 évesen, '76-ban;
majd lányom dalszövege, kisgimnazistaként - vagy negyedszázadra rá-, pár éve:
Levél fivéremnek
(Cseh Tamásnak ajánlva a „Levelek Irénnek" című műsora után)
Drága Tamás „ez egy levél ez egy levél csak”
Irén helyett írom neked írom magamnak
Drága Tamás itt válaszolni lehetetlen
kérdezni kell s kérdéseink majd megfelelnek
Drága Tamás nem válasz ez csak kérdéshalmaz
Drága Tamás írok neked vagy csak magamnak(?)
Drága Tamás tudod helyettünk énekelsz te
Drága Tamás énekelj csak s gitározz egyre
Ta tam tatam! Kiálts belé a némaságba
Nevessenek /nem értenek? de hát ki bánja?!/
Mi tudjuk azt mit temetünk hunyorgó szemmel
s miért kacag ha múlt hasad ki sírni nem mer –
Ezerkilenc' százhetvenhat sorsunk kivárta
Harminchárom esztendeink ugyan ki látja?!
A gyerekek néznek csak rád csodáló szemmel
szívják zenéd nyúlnak feléd de fel nem fednek
Az öregek sem érthetik miután vágyódsz
mért siratod fiatalon az ifjúságod
Drága Tamás mi tudjuk csak /egyszerre-lettek/
az ami volt s mi nem is volt már sose lesz meg
Drága Tamás ki felelne kérdéseinkre
csak mi magunk versünk-dalunk Kik ránk figyelnek
mást hallanak nem az övék a te világod
Nővéred nincs! És bátyád sincs! S húgod, se lányod!
Drága Tamás Ne haragudj De csak az érthet
ki egy napon egyszerre szü' letett tevéled
Ezerkilenc száznegyvenhá’ még idelátszik
Az látja csak kivel a perc éveket játszik
Drága Tamás Ez egy levél ez egy levél csak
Irén helyett írom neked írom magamnak
Drága Tamás Írj máskor is Dalold a múltunk
Azt ami volt s azt ami van hagyd kikacagnunk
Hogy élni tudjunk nyolcvanban is s nyolcvankilencben
reggel esett a hó, többen irták, hogy még fél 10 kor is hóesésben mentek szavazni
én vártam vele
bár mikor elindultam végre, ebédelni valami csapadék esett...
meg hideg is volt (bár téliesen öltöztem) , útközben le is szálltam a bicikliről
ahogy beléptem az étterembe olyan zaj fogadott, hogy legszivesebben kiléptem volna (de éhes voltam) persze, minden asztal zsúfolásig megtelt.. hangoskodó emberekkel, fent is, lent is...leültem egy bárszékre, de szerencsére ürült hely
visszafelé meg bementem a Bartókba szavazni, gyanúsan sokan voltak körülöttem...
az asztalnál új szavazóbizottsági tagként volt tanitványom, mondta hogy majd beszélni akar velem, tudtam, miról, 50 éves találkozójukról (május 18-án) készülhetek osztályfőnöki órámra....
a szavazásról nem beszélek...elegem van a két rossz közüli választásokról, de most rajzolgathattam is egy lehetetlen kérdéseket feltevő népszavazási lapra , engedetlen polgárként...
a szavazati boriték alig fért be az urnába!
otthon megint elaludtam (alvásba menekültem?) délután
negyed 8kor lányom telefonja költött
kérdeztem mi az eredmény, még nem tudni, de a fidesz fog nyerni..
ő nyert, de hogy megint bő kétharmados többséggel - hihetetlen .- s az még inkább hogy 7 fővel bejutott a náci párt! (A mi hazánk - az ő hazájuk)
már pár napja kaptam egy (lánc)felkérést a szomszéd blogteren, "zenékről, amikről sose vallanád be, hogy rongyosra hallgattad őket"- ahogy most utána néztem felkérőm felkérője megfogalmazásának; aki viszont közvetlenül felkért, arra kiváncsi, hogy is volt "az én időmben", kommentben kicsit megsértődve azt válaszoltam neki, hogy "minden idő az én időm" , most ezt kiegészítem azzal, hogy minden zene is, amire rezonálok... az enyém... akármi is legyen, akármilyen műfaj... a zene az zene, és a zene az kell
akár ma is, vásárlás közben a kínai áruházban egyszer csak hallom a bekapcsolt rádióból, és le kell állnom a vásárlással, ami amúgy is eredménytelen volt - nem kapok jól álló pamut blúzt, s műszálast nem tudok elviselni magamon -... viszont a dal feledtette a vásárlás sikertelenséget, a hangulatom felcsavarta, még mindig fülemben a dallam, meg az angol szófoszlányok, azt se tudom, ki énekelte, ki szerezte, de valószínű az angol lista vezetője... remélem, még fogom hallani, s akkor próbálom rögzíteni - érdemes lenne magnóval járkálni, vagy valahogy felvenni , rögzíteni a váratlan hangélményeket, (mint ahogy fényképezőgéppel már, látványt rögzíteni, járok.)
egész kiskorom óta tanultam hegedülni (azért hegedülni, mert a Bösendorfer zongoránk a háborúban "eltűnt"), s hegedűt egyszerűbb (olcsóbb) volt csináltatni. (akkoriban 500 Ft-ért - s nem is akármilyent!) Nagyanyám zongoraművész volt, (Berlinben végzett zeneakadémiát), apám a jogi egyetem mellett az Operaház kórusában énekelt, de a Délibáb színházi újság tanúsága szerint egy slágerszerző versenyen 19 éves korában második díjas lett. Úgy látszik , ő se tett mindig különbséget a műfajok közt.
egy gimnáziumi kirándulásunk alkalmával, amikor a buszban énekléssel ütöttük agyon az időt és srófoltuk fel a hangulatot, sorra vettük az összes aktuális limonádé slágert, el is képedt osztályfőnököm, s egyben a gimnáziumi szimfonikus zenekarunk vezetője, ahol első hegedűs voltam, s közben hetente kétszer a szegedi konzervatórium tanulója is - hogy ő nem is gondolta volna rólam, hogy én ezeket a dalokat mind így, betéve tudom. Ő jobb szerette, ha népdalokat éneklünk. Azt is énekeltünk. Azokat is tudtam betéve, (csak persze azon nem csodálkozott) Kedvenc népdalom a Lovamat kötöttem volt (lett) , amit Bródy szövegével később Koncz Zsuzsa is énekelt (Ha én rózsa volnék...)
vannak dalok , amiket azért szeretünk, mert valami miatt megérintenek, akkor és most - többet jelentenek önmaguknál, néha még a lehetetlen, igazán nem költői szövegeiknél is - de amúgyis a kísérletek dalszövegek versként kiadására mindig kudarcba fulladnak, a "zene az kell" - a szöveghez is
bár régkedvenc Zorán számokra egyszer társaságban magam is azt a túlzó(?) kijelentést tettem, hogy súrolják a költemény határát... volt , aki lenézve ki is nevetett ezért.(de nem is értett az illető hozzá) Zorán számai (pl. az Apám hitte...) szőrőstül-bőröstül jók. (Adamis, Dusán szövegeivel - de többnyire Presser zenéje miatt! Aki egyre jobban megszólit - mint pl. a napokban is... a tévéből. A képzelt riport a popfesztiválról - még bakeliton volt meg, igaz , valaki elfelejtette visszaadni...) (A külföldről kapott Hair, meg a Jesus Christus superstar (I don't know how to love him- még mindig, pedig egy képzőművész ismerősöm , felajánlotta érte a grafikáit...
A Beatlest - az együttes születésétől kezdve szerettem..(Yesterday!) Nem is értem, miért tűntek annak idején túl merésznek. Emlékszem, nagybátyámmal is , volt elég vitám miattuk - Mostanában lányommal vannak vitáim, mert néha nem bírom hallani, amit ő hallgat - én még csak nem is érzem zenének- csak valami tantam-nak. De azért vannak közös kedvenceink is. Ez a saját dalaira nem vonatkozik, mert azok az én kedvenceim, ő nincs annyira oda értük, mint én.
Épp most hívott itt, msn-en -miután elkészült a lapzártás cikkeivel-, és eldúdoltam neki a pár megőrzött hangot, közben rémlett, hogy talán James Blunt lehetett az énekes, legalábbis olyasmi (magas regiszterbe is felcsúszó) hangja volt ... mire lányom egyből mondta a címet: Samemistake, s már küldte is át a szám linkjét
(Már volt egy korábbi kedvenc szám tőle: You are beautiful- még mobilcsengőhang is lett belőle, pedig... igazán nem vagyok "beautiful"...de e zene hatására picit, talán, mégis...?)
általában magammal viszek fényképezőgépet a táskámban, kisebb-nagyobb útjaimra, úgy hogy ha megállit valami, úton-útfélen, fotózom - ahol épp vagyok,- (amig le nem merül az akku)
a buszhoz rohanva vettem észre, valami furcsát-szokatlant a Bartók szobor körül; nem csak a fák virágoznak, hanem a még a papírvirágok is, valószínű az iskolások művei, és milyen jól fest ez a szobrot körülölelő virágkoszorú a szigorú Bartók Béla lábainál...(de jut eszembe irt ő "Gyermekeknek" remek zongoradarabokat, most ő is kapott tőlük kicsit valamit:
a 6.emeleti szállodai ablakból, egy kis (vagy nagy?) zoomm-mal közelre hozható még a Gellért hegyi Szabadság szobor is! kell is a szabadság... érzete... mindig...
és szédítő mélység, egy árúházközpont felső szintjéről, üvegtükrözésekkel súlyosbitva
"ott, túl a rácson" , a galéria festményei - zárás után csak igy tekinthető meg persze (vagy netán igy se?):
tavaszi napsütéses séta közben, az Amfiteátrumban lányommal:
nem tudok más hírt mondani , kiáltani, mint amit mindenki tud - de ellentétben BabitsKülönös hírmondójával, aki hire, hogy "ősz van"...,most
az én nagy hírem, (amit ugyancsak mindenki tud), hogy tavasz van...
látom, hallom, szagolom, belélegzem, megtelek vele
és hálás vagyok , hogy láthatom stb...
mindenhol virágzanak a fák, egyre zöldebb a lombozat, pattannak a rügyek
minden halad, fejlődik a maga útján, ahogy kell... megállíthatatlanul, folyton-folyvást
az égi karmester láthatatlan intésére egyszerre kipattant ez a nagy tavasz szimfónia... a természet óriászenekarában... s sehol egy hamis hang..., egy oda nem illő szín - micsoda ízlés, minden harmónikusan összetartozik, és tökéletes... sehol semmi hiba, tévedés... (azt az emberek csinálják: "balga az emberi faj, elrontja a jót is"- "míly kicsi minden emberi történés"...)
mindehhez képest:
"Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!/Mit beszélsz? korai? nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel,-/A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!" (József Attila)
sőt az is, ami nem "virág" , mert szégyen és anakronizmus ilyenkor hervadozni (szomorkodni) (mondom, magamnak )
az ablakunk előtt virágba borultak az utcai fák, reggel, redőnyhúzás után mindig az ő látványuk fogad:
legyen hát virágos jó kedvem nekem is, nemde?
lyányom-lyányom, gyöngyvirágom is virágmintás pulóverben jött haza, illetve előbb
Szegedre (ez itt a régi menzánk a régi kollégiumban), az abroszon is némi virágok;
másnap itthon, Makón, a Koronában ettünk, ott fedezte fel, hogy az állandóan használt, tehát kéznél hagyott mobilja , épp a piros virágos szalvetta mellé téve,
mintha folytatta volna azt, ugyanazokkal a piros virágmotivumokkal:
a koradéli napsütésben (ideiglenesen?) lekerült csizma helyett majdnem virágos mintás? a könnyű cipő,
s a rózsaszín ruhás figyelő kislány a háttérben, a telefonfülke mellett, ahol anyja telefonál - úgy tartja kezében a piros nyalókát, mintha (az is) egy szál virág lenne
ez a fa a pad és mobilozó lányom) fölött nem virágzik, "csak" zöldell, de gyönyőrűen
ez a fa viszont gyönyörűen virágzik - mögötte egy mobiltelefon antennatorony rontja kilátását (esetleg mást is...),
de hiába, nem tudunk meglenni már mobiltelefon nélkül -(lányom már a pesti IC-ről hív rajta)
mellette olyan pompásan felújították, kiszinesitették a panelltömböt (még mindig csinositják, festegetik), hogy szinte elfakitja a szolidan virágzó fát előtte
de azért én a természet színeire szavazok inkább, meg erre az örök megújulásra, ami "magától" van (nem kell pályázni se rá, se befizetni, mégcsak részletre se), ha eljön a tavasz, varázsütésre, mint valami csoda (de hát az is) megújul a természet, virágbaborul, újraéled... feltámad.
és minden évben újrakezdi (bár sose ugyanaz a virág, ami nyílik)
ezek a virágzó ágak pl. ezen a régi fekete-fehér fotón a régi házunk régi ablakából látszottak, 1975 tavaszán, a kis fotó hátlapjára irt dátum szerint! 35 éve, s én akkor 32 évesen láttam, és kellett lefotóznom . (már akkor is!!!) és a hátlap további szövege szerint, egész más érzéseket váltott ki belőlem egy virágzó fa látványa mint most! legfelül egy szóbeli idézet: "Gondolj szegény kis cseresznyevirágra!"- elhangzásának körülményei, szituációja némileg elmosódott - bár ha akarnám, felidézhetném, régi verseim közt kotorászva lirai nyomát, lenyomatát is. Itt viszont Baka István verse, a Könyörögj érettem -végig le van irva, mind az 5 versszak, gyöngybetűkkel, s igy a felső sor csak mottó. Baka pedig ezt írja: "Száz szirmod, cseresznyefaboszorkány, /sistereg, feketére sül,/ szélszította leveleid/ lángokként nyaldosnak körül." (...) "Bár tudom: enkárhozatom alól / nem oldozhat föl engem az ima / csak ha elégek veled - hát belévetem magamat lombod szent lángjaiba."
- És most veszem csak észre, hogy a középső, 3. versszak nyomtatott betűimmel írva kiemelődik a többi közül, ez:
"Hagytalak elhamvadni! Isten/ nem bocsát meg nekem soha. / Feloldozhatsz-e még, szerelmem, / elvirágzó cseresznyefa?"
volt már olyan évünk, amikor szinte egy napig tartott a tavasz, most úgy látszik hosszabbra van tervezve, azaz máris nyárba torkollt és az is eltartott még másnapra is; legalábbis Szegeden... mondják is - hivatalosan is - hogy itt van a legtöbb napsütötte óra az országban; Szeged - napváros?
A Tisza parton sétáltam: régi padok, régi emlékek között ("most mérget hajt a rét, s virágzik késő őszig legelget a tehén s lassan megmérgeződik kikericsek virítnak kékek és lilák álmos szemed olyan mint itt ez a virág mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt s szemedtől életem lassan megmérgeződik..." mondta nekem valaha vagy negyedszázada? egy akkori fiú ezt a Appolinaire-t ) minden ugyanaz? a pad! átfesthették... minden más... mi ami más? a szemem is, amivel nézem? tompább a fénye, meg 3 dioptria előtte - de a tekintet, ami a mélyéről jön, valahonnan a lélekből? , nem változhat! csak a test, csak az anyag romlik - a többi változatlan - még a folyó is, mert az, amibe (mi) nem léphetünk be kétszer - mindig megújul...., bár leginkább ugyanaz (legfeljebb néha több benne a cián? a szennyező anyag? kevesebb a hal? s már nem olyan "szőke'"?)
a napsütötte padokat már elfoglalták előlem, - de megtette egy félárnyékos is...
egy fagyizó testvérpár vagy/és barátnők(?) ültek - a Tömörkény Gimi előtt- egy testvérpárt vagy/és barátnőket ábrázoló harmonikusan ritmusos szobor mögött (Tóth Valéria szobra lehet, hiszen minden nőalakja olyan mintha egyetlen családba tartozna, a makói könyvtár belső udvarban is van egy.)
Szépek - de mégis csak szobrok. Nem tudnak helyet változtatni, fagyizni, beszélgetni és valószínű a szivük is (ha van egyáltalán) kőből. Mégis csak jobb embernek lenni, mégha nem is olyan szépnek mint egy szobor. ("hideg szobor vagy, meg se értenééééd.." - csak életünkben ne váljuk szobrokká!!!)
És arrébb , a csodás Széchenyi téren, a Városháza előtt pompáztak már a tulipánfák (a botanikusok szerint magnóliák?) , igaz még csak bimbósan - de már csak órák kérdése a teljesen kinyíló tombolás....A bimbó meg szebb is, mert az a remény, ha már kinyílt a virág, utána csak lehullhatnak a szirmai...) (Az aranypolgár szimbóluma jut eszembe... "rózsabimbó" - az az egy, ami maradandónak bizonyult az élet végéről visszatekintve...) Nem is beszélve a perdülő sziromról, ami -valószinű- (Radnótival, az Ikrek hava zárósoraival) kérdezve már akkor halott, s nem csak , mikor földet ér...)
De most itt is megmaradnak a virágok- bimbósan - itt, ezen a helyen garantáltan nem fognak teljesen kinyilni, se leperdülni a szirmai...:
elkéstem a kiállitásmegnyitóról (a szokásos álmosság, lassúság, újabbkeletű mitvegyekföl miatt) a keretbe foglaló néptáncok elejéről főleg...
de az igazgatónő örökmosolyos üdvözlő beszédét , s a nyitó beszédet is már hallhattam, Tünde felolvasásában - mint mindig most is felkészült (s kissé baljós , tekintettel mostani háborús hátterünkre, és "magyaros", szakszerű) Az erdélyi származású, magát büszkén konok székely nek valló és talpig magyaros diszitésű fekete nadrágkosztűmben levő kerámikusnő Józsa Judit túláradó kedvességel hálás és majd minden múzeumi dolgozónak is külön művészi ajándékkal köszöni meg munkáját... köztük az elmaradhatatlan kereszttel
(hiszen keresztények, vagy mi a szösz...s én már megint nem tudom, belgaként hova álljak .. meg is rohamoztam rögtön a közelemben levő büfés asztalt, két pogácsa közt "leittam" magam tokajival...
aztán jópárszor körbefotóztam a kiállitást -magyaros néhol irodalmias miniatűr kerámiakat...bár giccshatáron van némelyik, el kell ismernem szép, finom, cizellált munkák!
