volt már olyan évünk, amikor szinte egy napig tartott a tavasz, most úgy látszik hosszabbra van tervezve, azaz máris nyárba torkollt és az is eltartott még másnapra is; legalábbis Szegeden... mondják is - hivatalosan is - hogy itt van a legtöbb napsütötte óra az országban; Szeged - napváros?
A Tisza parton sétáltam: régi padok, régi emlékek között ("most mérget hajt a rét, s virágzik késő őszig legelget a tehén s lassan megmérgeződik kikericsek virítnak kékek és lilák álmos szemed olyan mint itt ez a virág mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt s szemedtől életem lassan megmérgeződik..." mondta nekem valaha vagy negyedszázada? egy akkori fiú ezt a Appolinaire-t ) minden ugyanaz? a pad! átfesthették... minden más... mi ami más? a szemem is, amivel nézem? tompább a fénye, meg 3 dioptria előtte - de a tekintet, ami a mélyéről jön, valahonnan a lélekből? , nem változhat! csak a test, csak az anyag romlik - a többi változatlan - még a folyó is, mert az, amibe (mi) nem léphetünk be kétszer - mindig megújul...., bár leginkább ugyanaz (legfeljebb néha több benne a cián? a szennyező anyag? kevesebb a hal? s már nem olyan "szőke'"?)
a napsütötte padokat már elfoglalták előlem, - de megtette egy félárnyékos is...
egy fagyizó testvérpár vagy/és barátnők(?) ültek - a Tömörkény Gimi előtt- egy testvérpárt vagy/és barátnőket ábrázoló harmonikusan ritmusos szobor mögött (Tóth Valéria szobra lehet, hiszen minden nőalakja olyan mintha egyetlen családba tartozna, a makói könyvtár belső udvarban is van egy.)
Szépek - de mégis csak szobrok. Nem tudnak helyet változtatni, fagyizni, beszélgetni és valószínű a szivük is (ha van egyáltalán) kőből. Mégis csak jobb embernek lenni, mégha nem is olyan szépnek mint egy szobor. ("hideg szobor vagy, meg se értenééééd.." - csak életünkben ne váljuk szobrokká!!!)
És arrébb , a csodás Széchenyi téren, a Városháza előtt pompáztak már a tulipánfák (a botanikusok szerint magnóliák?) , igaz még csak bimbósan - de már csak órák kérdése a teljesen kinyíló tombolás....A bimbó meg szebb is, mert az a remény, ha már kinyílt a virág, utána csak lehullhatnak a szirmai...) (Az aranypolgár szimbóluma jut eszembe... "rózsabimbó" - az az egy, ami maradandónak bizonyult az élet végéről visszatekintve...) Nem is beszélve a perdülő sziromról, ami -valószinű- (Radnótival, az Ikrek hava zárósoraival) kérdezve már akkor halott, s nem csak , mikor földet ér...)
De most itt is megmaradnak a virágok- bimbósan - itt, ezen a helyen garantáltan nem fognak teljesen kinyilni, se leperdülni a szirmai...:
aliz2. :: 2009. ápr. 3. 5:59 :: 7 komment :: Címkék: fotok, idojaras, kepzomuveszet, muvészet, SZEGED
