2000 óta van ilyen nap, hivatalosan - a "holokauszt" már több mint 60 éve... volt. Nem szeretem ezt a szóhasználatot.  DE mit is lehetne "szeretni" bármelyik változatán, szinonímáján:Shoah? (Soa), vészkorszak...

A holokauszt teljesen elégő áldozatot jelent; ezek szerint a "holokauszt áldozatai" kifejezés - tautológia. azonkívül van egy olyan mellékjelentése (eredetileg fő-), mintha eleve feláldozták volna "magukat" , életüket az "áldozatok" - akiket pedig egyszerűen galád módon megöltek. Itt valami zavaró számomra; nem "illik" a történtekre,  túl eufemisztikus; de mi is illhetne egy ennyire  -enyhén szólva - "nemillő" történethez?! Én, a magam részéről, nem találnék , mint ahogy nem is találok rá szavakat! (nemcsak verset rá, utána (Auschwitz után), ahogy Adorno mondta.) 

A Shoah (Izraelben egyébként ezt a szót  használják, a "holocaust" angol nyelvterületről való, 60-as évektől) jelentései: szerencsétlenség, szörnyű csapás, megsemmisítés, megsemmisülés- azért itt se egyértelmű, az alany. (az igei névszó cselekvő ill. szenvedő volta)

A magyar "vészkorszak" szó a legegzaktabb talán, a Soah jelentése ehhez áll legközelebb...

De elég az ízetlen nyelvészkedésből! A dolgok sose a szavakon múlnak, bár a szavakkal tudunk beszélni róluk, szavakkal tudjuk megközelíteni a dolgokat. 

Nekem nincsenek szavaim. Ugyan próbálkozom. Ma is. Épp akkor mentem el a zsinagógába, a mártírok márványtáblájánál emlékezni, apám neve alatt megkísérelni mécsest gyújtani, amikor épp bejött a helyi újságíró. Ime a cikke.

RÉSZLET BELŐLE:

"Az emléktáblánál már kora délelőtt számtalan mécses, gyertya és apró kődarab sorakozott. Ott jártunkkor épp Turiné Gonda Júlia nyugdíjas pedagógus – a holokauszt kevés makói túlélőinek egyike - igyekezett mécsest gyújtani az erős szélben édesapja emlékére. Mint elmesélte, sosem ismerhette meg őt, hiszen még csecsemő volt, amikor harminchét évesen munkaszolgálatra vitték. Gonda Károly egyébként bírósági díjnok volt, ugyanakkor írt is: testvérének épp a vonatra szállás előtt adott át egy akkor befejezett logikai-filozófiai tanulmányt. Munkaszolgálatosként Borban dolgozott, részt vett a Radnóti verséből ismert erőltetett menetben és valószínűleg Cservenkánál, egy tömegkivégzés során lőtték le.

De a szavak nem adhatják vissza, amit érzek, még azt se teljesen, amit gondolok. Hogy nem sikerült meggyújtani a mécsest, hiába próbálkoztam, több gyufát is elégetve, ha kicsit meggyulladt is, mindig elaludt a láng, s nem tudtam nem szimbolikusan értelmezni ezt; ugyanúgy rövidebb ideig égett az a láng, mint apám élete lángja... 37 évig! Én nem is ismertem, s már mennyivel öregebb vagyok nála, ő meg csak egy csecsemőt ismerhetett lányaként...

A fotózás közben viszont kisütött a Nap, megvilágította az emléktáblán a neveket... ezt is szimbólumnak éreztem...

Jó volt tapasztalni utána, hogy a zsinagógában egy osztály ült, figyelmesen hallgatva a történelemtanárát, aki a zsidóságról beszélt, tárgyilagosan, sok ismerettel, "normálisan"... a nem ismerés rokon fogalom lehet az előítélettel , viszont amit, akit ismerünk könnyebben tudjuk elfogadni, netán megszeretni is...

Késő délután is visszamentem, több mécsest láttam - ha nem is égtek a szélben -, mint ahány igaz ember (Lamed vov) kell ahhoz, hogy a világ fennmaradhasson, emlékező kőből meg még több volt... És mindig jöttek...

Egy apa magyarázta kisiskolás gyerekének a zsinagógában, hogy mi-micsoda, hozzáértéssel, Jézust emlegette közben, nyilván a zsidórabbi Jézust, hogy ő is ezt... ő is így... Az igazi keresztény sose antiszemita,..

fent, az emeleten, a nők számára fenntartott helyen imakönyveket is találtam, bár egy éve felelevenítettem a hébertudásom, most megint egy kicsit döcögve ment, de imádkoztam  belőle egy kicsit,

s mivel a színes üvegablakra gyönyörűen rásütött a Nap, gondoltam, még futja az időből, hazamentem a fényképezőgépért, mire visszaértem, még jobban tűzött az ablakra, pedig már lefelé ment.

És a szines üveg fényei kivetítődtek , mint valami szivárvány, a sarokban levő magányos imakönyvtartóra.... megvilágítva azt.

 Mint  valami "égi jel"..

aliz2. :: 2008. ápr. 16. 10:13 :: 4 komment :: Címkék: emlekezes, tortenelem, unnep, zsinagoga

április 16 - pár éve " holokauszt emléknap" lett, "államilag"...

pontosabban, nem tudom, mit jelent ez "gyakorlatilag",  "hivatalosan" ...

A mi kisvárosunkban, ahol az egész zsidóság hovatovább "emlék"  - nemigen tudok szervezett megemlékezésről...

mindenesetre a zsinagóga kapuja nyitva volt,  és meg lehet emlékezni a holokauszt áldozatairól az emléktáblájuk előtt (mint minden évben ilyenkor, bár most semmi plakátot nem láttam erről a városban)

ma teljesen egyedül voltam ott. azaz mégsem egyedül. annak a sok-sok meggyilkolt embernek az emlékével, akiknek a neve - egyre inkább festékjüktől kikopottan, és nehezen olvashatóan - sorakozik a zsinagóga udvar falára elhelyezett márványtáblákon. Sorban az apám nevével. Odahelyeztem a neve alá az emlékezés kavicsát. mécsest is gyújtottam, de mire lehelyeztem, elfújta a szél a lángot. Bennem ég tovább...

emlékezem azokra, akikről nem lehetnek emlékeim...

 a zsinagóga csendes nyugalmában égett  2 gyertya...

épp akkor szólalt meg a mobilom, lányom üzent Pestről - korábban említettem neki, hogy majd az ő nevében is fogok emlékezni zsinagógában - a -soselátott-nagyapjára..

6 előtt még visszamentem (akkor már be volt zárva a kapu), de a zsinagóga homlokzata gyönyörű fényben fürdött:

 előtte, az út mentén - empatikusan - sárgállottak az árvácskák...

aliz2. :: 2010. ápr. 16. 23:37 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlekezes, MAKÓ, zsidóság, zsinagoga

...hú, de fekete volt, estefelé, még az itt látottaknál is feketébb, csak mire elő ráncigáltam a biciklicsomagtartóban levő táskámból a gépet, üzemképesre hozva, már meg is változott, a felhők már ilyen változékonyak, és a város is milyen más igy (mint mikor süt a Nap a  virágos utakra)... mire a célomhoz értem (a Sparba) el is eredt az eső... és milyen hideg is lett az idő, nemrég még azt irtam, mintha tél se lenne többé, és lám, mintha máris.... visszaléptünk. Mintha tavasz se...

aliz2. :: 2011. ápr. 14. 20:44 :: 2 komment :: Címkék: fotok, idojaras, MAKÓ, termeszet

hát ezt most végre kifogtam : múzeumok, könyvtárak éjszakája után, mellett, ilyen is van, és épp most arra felé, a Falk Miksa utca felé jártam, pontosan a kivilágitott Kieselbach galériában, amikor megtudtam, - igaz, hogy csak vacsora miatt (a közeli Szerájba tartva) szálltam le a Jászai Mari téren, de igy nagyon jól kijött a dolog,

még az Európában is meg tudtam inni egy élénkitő kávét, vacsora után, és enni egy jó kis flódnit, desszerként, miközben átnéztem a prospektust, és aztán bolyonghattam, az elég hézagosan kivilágitott "műkincs"utcában, kedvemre...

események nem igen voltak, inkább csak nyitvatartott galériák, de azért a Bardoni Interieurben Réz Ádám Sallay László festőművész kiállitásnyitó zárószavait még elkaphattam, 9 óra után pár perccel, jó kis mottóként s tanácsként, hogy vegyük szellemi birtokunkba a látványokat! el is kezdtem...torzók közt...ó...:

foto

nem is veszem meg a Haas Galériában sem - a pedig kedvezményesen megvásárolható - a kis akvarellt, a magányos fát, Kokas Ignáctól, ami pedig nagyon meg is szólit,

(és eszembe juttatja Kokas nagy, a növényi friss zöld legkülönbözőbb szinárnyalatait és formáit mutató, hatásos képeit, amit Makón mutatott még be nekünk, a művésztelepi kiállitásán, "párbeszédet" folytatva a műveivel is (meg velünk is)... beérem a szellemi látvánnyal - mint általában... foto

s visszatérve a szemerkélő esőben,a Kieselbach galériába, egyre rendezetlenebb hajammal, jól esik a falon

Ferenczi Károly hullámos hajú (rendezettfrizurájú) nőportréja előtt is elidőzni...

Ámos piros őrangyala oltalmában is (őt nem védte meg!)

aztán betévedve WLADIS (rusztikus) ékszerkészitő boltjába-műhelyébe, egyből ismerős a mosolygó, kedves, különös arca, összefogott hajában egy csengettyűvel... (hiszen nemrégiben érdekes portréfimet láthattam róla a tévében), és a műalkotásai között is találok ismerős (sipoló) madarat:

egy kis madárformájú sótartó nagyon meg is tetszik nekem... de azért beérem a látványával ennek is...  a mosolygó napot formázó szelencére is rácsodálkozok, vajon mire lehetne használni (a mester gyógyszereit tartja benne, hát nem lehet neki sok , szerencséjére, még ha -mint mondja-naponta tölti is meg... nekem -momentán - nem férne bele egy napi adag sem)

Párizsi magyarok absztrakt képeit nézhetem (ezek nem is vásárolhatók eleve..), az egyik absztrakt kép számomra erőteljesen a csirázás képeit idézik fel (de hát mi az az absztrakció, aminek nincs valós alapja?)

szemben pedig egy ismerős ismeretlen képe (de Roskó Gábor stilusjegyei messziről felismerhetők, az állatszimbolikával együtt):

Schaar Erzsébet szobra, utcája, hasonlóképp... (azért egyiket se kivánnám a szobámba...) 

s végre egy vidám hangulatú galéria, ami egyből jókedvre derit, csak egy szöges képet hozok ki emlékül a fényképezőgépemben, ami lehet akár találóskérdés is: melyik szög igazi a képen? a sok festett közt... )s miért?): (ki találja fején a szöget?:)

futok is, mert  mindjárt fél 12, rohanhatok a villamoshoz, vissza a Jászai Mari térre, hogy még elérjem a fél 12-kor záró kisföldalattit "szellemilátványbirtoktárgyaimmal") megrakottan, amik érdekes módon inkább könnyebbé teszik lépteimet....

és ez már az utca végének látványa, a kivilágitott Parlamenttel, itt a vége, fuss el véle,

aliz2. :: 2012. ápr. 13. 9:50 :: 10 komment

a napokban pár percre Bilicsi Tivadar lányaival, unokáival, dédunokáival népesült be a képernyő, még pontosabban a szinte valamennyiükre jellemző, csodás mulattató színészfelmenőjüktől örökölt bilicsis mosollyal...

csupa derű lett egyszerre minden körülöttük, körülöttem (tévénézőjük körül) is!

Én még hallottam bruhahahaházni a nagyon várt Csimm bumm cirkusz igazgatójaként: bruhahahaaa! ( pandantjával , a  folyton bőgő Szamócával - Keleti Lászlóval együtt) folyton jókedvet, vidámságot varázsolt - még a hangjával is...

és ez nem volt csak véletlen; tudatosan kereste a humort, a nevettetést; az örömokozást: 

"Minden vágyam, minden törekvésem a mulattatás, a megnevettetés, a szórakoztatás öröme volt. Talán az a vágy hajszolt erre, hogy másokat boldoggá tegyek? Valahol egyszer olvastam: igazán boldog csak az lehet, aki másokat is boldoggá tud tenni."

ez volt az ő ars poeticája - de érdekes módon nemművész utódjaiba továbbörökítette, mert a leglényege lehetett, nem csak művészi hanem emberi mivoltának is (de hát lehet-e egyáltalán ezt szétválasztani?)

a halál nem is illett hozzá, Gyurkovics Tibor el se akarta hinni, búcsúbeszédében ezt mondta (1981-ben): A halál kíméletlen, hihetetlen tények elé állít bennünket. Hihetetlenül ideállít minket Bilicsi Tivadar koporsója elé. Lehetetlen, hogy összetörte kedves hangját, megszakította zseniális színészi mozdulatainak finom fonalát. Nem hisszük el.   Hiszen tegnap még itt ült, belemosolygott az arcunkba és mindentudó, huncut bölcsséggel tudtunkra adta: érdemes élni, érdemes játszani, érdemes, érdemes...

és tessék csak nézni: a mosolya, a derűje, itt maradt, évtizedekkel  utána, több példányban, generációként hirdeti : érdemes! élni, embernek lenni... (az csak másodlagos is, hogy színésznek...)

aliz2. :: 2009. ápr. 14. 21:16 :: 1 komment :: Címkék: szineszek, tevemusor

a napokban láttam a Kárász utcán, köszöntem is volna neki, de nem vett észre engem, nem is nagyon ismert, jóval fiatalabb is nálam, de ettől függetlenül előre üdvözöltem volna, örömmel, ha észrevesz, de valahova messzire nézett, ...

aztán hallottam, hogy hirtelen meghalt, oda "messzire" ment, ahova nézhetett,

a Szegedi Szilánkok irodalmi körféleség alapítója volt, lányomat is  meghívta csatlakozni, felolvasni az irodalmi estjeikre, innen az ismeretség.

 Feltűnt, hogy mennyire tudott figyelni, másokra is...

akkor,  is figyelt, amikor a Kárász utcán láttam csak valahova máshova, túlra...

megrázott bennünket a hír. lányom felkérték írjon egy pár emlékező sort róla - egy honlapra - (s lásd még:http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_Szil%C3%A1nkok
) );  többek közt ezt írta róla, a "figyelméről",, figyelmességéről:

"A Kálvária sugárúti könyvtár általa szervezett és általa élt estjein mindig az az érzésem volt, hogy Rusz Sanyi otthon van. Aki otthon van, az megtalálta önmagát, aki otthon van, az: kiteljesedik. Hihetetlenül figyelmes volt. Úgy tudott a másikra figyelni, olyan teljes odafordulással, hogy a tűpontos észrevételei által a másik is sokat megtudhatott önmagáról. Így nem csak őt veszítettük el, de önmagunkat is, azt a pontos képet, ahogy ő látott bennünket. Nem csak az hiányzik, hogy ránézhessünk, hanem az is, hogy az ő tekintete által megismerhessük önmagunkat."

.......

Mostanában olvastam épp Tolle könyvében ezeket a figyelemről, a figyelésről:

"Az igazi odafigyelés (...) ritka képesség. A legtöbb ember figyelmének zömét általában a saját gondolkodása köti le. A legjobb esetben értékelik a szavaidat, vagy fölkészülnek a következő adag mondandójukra. rosszabb esetben egyáltalán nem figyelnek rád, teljesen elvesznek saját gondolataikban.

A valódi figyelés sokkal több mint meghallás. A valódi figyelés az éber figyelem megjelenése, ami a jelenlétnek azon tere, amelyben a szavak fogadtatnak. A szavak ekkor már másodlagossá válnak. Jelentőségteljesek lehetnek, vagy esetleg nincs értelmük. Maga a figyelés aktusa - a figyelés közben megteremtődő tudatos jelenlét -  sokkal fontosabb, mint az, amire figyelsz. E tér az, amelyben a fogalmi gondolkodás egymástól elválasztó gátja nélkül találkozhatsz végre a másik emberrel: a tudatosság egyesítő tere. Ekkor a másik ember többé már nem "másik". Ebben a térben egyetlen tudatosságként egyesültök."

Erről is "szól" a szankszrit alaptétel: tat tvam asi... (te is az vagy)

jaj, figyelünk -e eléggé egymásra?! ("Ó, jaj, az út lélektől lélekig")

figyeltünk-e eléggé arra, aki ennyire tudott figyelni?

(ki kellene adatni kötetben a verseit. Legalább most...)

 :: 2010. ápr. 13. 23:51 :: 2 komment 
Kategóriák: kultúra :: Címkék: elmelkedes, irodalom, kapcsolatok, nekrolog, SZEGED, vers

aliz2.

 A Styx folyón

Charion ladikjában

halott lelkeket

furikáz

de mit ér a lélek

test nélkül

s mit ér a halhatatlanság

mit majd elnyer

ha már nincs élete

csak a halál

ólálkodik

körülötte