a napokban pár percre Bilicsi Tivadar lányaival, unokáival, dédunokáival népesült be a képernyő, még pontosabban a szinte valamennyiükre jellemző, csodás mulattató színészfelmenőjüktől örökölt bilicsis mosollyal...

csupa derű lett egyszerre minden körülöttük, körülöttem (tévénézőjük körül) is!

Én még hallottam bruhahahaházni a nagyon várt Csimm bumm cirkusz igazgatójaként: bruhahahaaa! ( pandantjával , a  folyton bőgő Szamócával - Keleti Lászlóval együtt) folyton jókedvet, vidámságot varázsolt - még a hangjával is...

és ez nem volt csak véletlen; tudatosan kereste a humort, a nevettetést; az örömokozást: 

"Minden vágyam, minden törekvésem a mulattatás, a megnevettetés, a szórakoztatás öröme volt. Talán az a vágy hajszolt erre, hogy másokat boldoggá tegyek? Valahol egyszer olvastam: igazán boldog csak az lehet, aki másokat is boldoggá tud tenni."

ez volt az ő ars poeticája - de érdekes módon nemművész utódjaiba továbbörökítette, mert a leglényege lehetett, nem csak művészi hanem emberi mivoltának is (de hát lehet-e egyáltalán ezt szétválasztani?)

a halál nem is illett hozzá, Gyurkovics Tibor el se akarta hinni, búcsúbeszédében ezt mondta (1981-ben): A halál kíméletlen, hihetetlen tények elé állít bennünket. Hihetetlenül ideállít minket Bilicsi Tivadar koporsója elé. Lehetetlen, hogy összetörte kedves hangját, megszakította zseniális színészi mozdulatainak finom fonalát. Nem hisszük el.   Hiszen tegnap még itt ült, belemosolygott az arcunkba és mindentudó, huncut bölcsséggel tudtunkra adta: érdemes élni, érdemes játszani, érdemes, érdemes...

és tessék csak nézni: a mosolya, a derűje, itt maradt, évtizedekkel  utána, több példányban, generációként hirdeti : érdemes! élni, embernek lenni... (az csak másodlagos is, hogy színésznek...)

aliz2. :: 2009. ápr. 14. 21:16 :: 1 komment :: Címkék: szineszek, tevemusor