zmegjelent németül is a Sós kávé! ma volt a bemutató, a Millenárison, a Nemzetközi Könyvfesztiválon.... már előtte kimentünk, elsőre megkerestem a Novella kiadó sátrát, muszáj volt látnom a könyvet, megnézni, hogy tényleg "benne vagyok"...?! A Sós kávé után a Salziger Kaffeban is..., az én deportálási történetemmel? német nyelven, én aki évekig, évtizedekig averziót éreztem a német nyelv iránt (Goethe és Thomas Mann ellenére is - mindkettőjükről apám még gimnazistaként irt a Nyugatban, apám, aki a bori munkaszolgálatból sose tért haza, akiről a kezdetek önéletrajzaiban mindig azt írtam, hogy a "német fasiszták ölték meg...De azóta már mit lehet tudni, hogy németek vagy magyarok... mióta kiderült, hogy Radnótit is magyarok...Ilyen alapon akár az anyanyelvemet is el kezdhettem volna nemszeretni (dehát Radnóti is azon írt, míg csont maradt belőle és néhány hajcsomó, tudva, hogy "bűnösök vagyunk, akár a többi nép"... magyar, német... egyremegy..., csak ennyi idő után nézzünk már (vagy még?) szembe azzal, hogy mi is történt..., hogy soha többé ne történhessen meg..
most épp női szemszögből, ezekkel a zsidó női történetekkel (érdekes, hogy alcimként a magyarnyelvű kiadásban csak az szerepel, hogy "elmeséletlen női történetek", a németben pedig ott a jüdischer jelző is (ez jobban hangozhat, mint a magyarból kihagyott (-felejtett?) "zsidó" -?...) A németek eleve bátrabban néznek szembe saját, esetleg még terhesebb múltjukkal is? a történelmi tényekkel?! A holokauszttal... Nem "tagadják"...?!
Igazi, eredeti zsidó ének, zene után, (Skayah Band - skayah!)kezdődik a bemutató:
ilyenkor szoktam igazán érezni , hogy mennyire zsidó (is) vagyok, mint gondolom, sokan, itt az előadóteremben ..., ami teljesen meg van töltve, pedig hatalmas, s előttünk, a hosszú asztal mögött is sok ember...
Harsányi Zsolt, a Holokauszt Múzeum igazgatója, az asztal végében arról beszél, hogy milyen igazi jóvátétel ez a könyv, és az unokáinak fog olvasni belőle... ("meséld el fiadnak" zsidó parancsának is eleget téve?
a német díszvendég (nagykövet) arról, hogy ezek a személyesen átélt, vagy anyáktól, nagymamáktól hallott történetek, kortársi tanuként hidat vernek a távoli események közé, s hogy sose felejtsük el az áldozatokat.... és tisztázni kell a történelmi felelősséget a megtörténtekért, amiknek soha nem szabad megtörténnie..., s fel kell lépni a rasszizmus, antiszemitizmus és minden ellen, ami az emberi jogok ellen irányulna!.... köszönetet mond a könyvért a szerzőknek, hogy bátrak voltak , hogy felidézték és elmondták a történeteiket, amikkel most ők is "dolgozhatnak"...
az osztrák kulturális fórum igazgatónője is történelmi felelősségről beszél. Ausztriáéról is. Hiánypótlónak tartva a könyvet - kiemelve nőiségét is - örül, hogy osztrák olvasók is megismerkedhetnek vele...
a könyv(ek) és egyben felolvasói mozgalom tulajdonképpeni "ötletgazdája" létrehozója és szerkesztője: Pécsi Kata beszél a keletkezéstörténetről; hogy fokozatosan milyen zsilipek nyíltak ki, és hogy kezdtek áradni ezek az addig elmeséletlen történetek.... szinte egymás hallgatásait szabadítva fel, a hosszú (el)hallgatás után, mert nehéz szembenézni valóban, az átélt, megszenvedett traumákkal is! Nehéz felidézni, de ugyanakkor valami belső parancs is. (ezt tanusíthatom, magam is - az én példámmal!) S az, hogy (mi) nők szólaltunk meg, külön, sajátos hangot ,látásmódot ad ezeknek a történetfelidézéseknek... (a nők máshogy emlékeznek; az áldozatiság, a kiszolgáltatottság, az összetartás, az ellenállás sajátos fajtáira is mutatva példákat...)
(külön hozadékként is az emberi kapcsolatokról is szól, amik a felolvasások, a könyvek szerkesztése folytán születhettek...
2 történetet hallunk a kötetből, immár német nyelven. És meglep, hogy többszöri, sokadik olvasásra is mennyire megráznak, és meghatnak ezek....
remélem, a német és osztrák olvasóikat is...most már
azért valóban, nagy "jóvátétel" is ez, ráadásul a normális, népek közötti kapcsolat jegyében, ahogy már a szemközti Makadám klubban, a fogadáson, pohárköszöntőben el is hangzik, a német vendég szájából... a magyar-német békés együttműködésre (csak felmerül bennem, hogy ihatnánk már és reménykedhetnénk egyszer magyar-magyar együttműködésben is?!)
a fogadás is zsidó zenébe torkollt:
aztán szendvicsevésbe, limonádéivásba és beszélgetésbe...
a fordítónak (Kovács Krisztina) felfedtem magam, és megköszöntem, hogy dolgozott a "hasznavehetetlen lágerbeli kisgyerek" történetén... sajnálom, hogy igazán nem tudom németül elolvasni..., de próbálkozom:
LÁNYOM IS ÖRÜL (?)
