a Múzeumban volt az aktuális (tavaszi) Marosvidék bemutatója.

immár a 13. évfolyamé - látom a borítóján!

afféle   helyi (helytörténeti) kulturális folyóirat (perodika - évente négyszer megjelenő) amije nagyon jó, hogy van a városnak (és környékének)

Néha - ha felkérnek -, én is irok bele... (iskola- és templomalapitó nagyapámról, József Attiláról, érettségi találkozóról)  mint most is, most egy szomorú alkalomból, in memoriam... kedves tanárom (majd kolléganőm -de mégis főleg tanárom , mert aki a tanárunk volt az örökké az marad és mi a tanitványai) emlékére. Irtam róla, itt a blogomban is, annak idején, a hir meghallása után -keresetlenül... :

(http://lineas2.freeblog.hu/archives/2012/02/01/kettos_s_kesei_bucsu/), de a folyóiratba más volt... már a kész számban láttam, hogy Tóth Feri bácsink is megemlékezett róla, "szerencsénkre", mert ő helytörténész is  , és Makóról (és makóiakról) legtöbbet tudó lévén (mondják is, amit ő nem tud Makóról, azt nem is érdemes) - nagyon sok és fontos tényt, adatot IS közölt Nelli néniről ill. ő inkább Nellikéről), én viszont meglehetősen szubjektivan egykori tanárnőmről (csak, ill. főleg) - akinek sokat köszönhetek, köszönhetünk... milyen jó lett volna, lenne, addig megtenni ezt , amig életükben tehetjük! -üzentem "vén diákként" ... de  jó, hogy épp , legalább ezt a részt olvasták fel az emlékezésemből

"Az én irodalomszeretetemben, hogy irodalom tanár lettem, biztos benne van a Nelli nénitől kapott indittatás és útravaló is, az órái , amiken olyan alaposan elemezgettünk egy egy művet, s úgy is jegyzeteltünk, hogy az egyetemen mintha csak azt folytattuk volna, ha más aspektusból is. Vagy a József Attila íránti rajongásban is József Attila makói éveinek tanítása, a kultuszának továbbápoltatása. József Attila szinte személyes ismerősünk, majdhogynem diáktársunk lett; nem hiába járt ugyanebbe a gimnáziumba, mint mi, magunk közt érezhettük a jelenlétét, a jól megismertetett makói életrajzi adatok, fotók, dokumentumok, és főleg a versek alapján..., aminek fontosnak tartásáról ő is megnyilatkozott a József Attiláról szóló irásában (Pápay Endréné: Makó fogadott fia), amiben megint csak az igazi tanári mivolta is előtérbe jön:„Nem tagadhatom meg tanári önmagamat, amikor a kiforrott költő mindenki által értékelt filozofikus elmélkedései elé helyezem a fiatalkori próbálkozásait. Talán azért, mert tanári feladatom volt a tizennégy-tizennyolc évesek megfigyelése: milyen irányba mutat érdeklődésük, milyen pályára lesznek alkalmasak, mire kikerülnek a gimnáziumból (...)kedvenceim maradtak a próbálkozások, nem csak azért, mert itt születtek, hanem és főleg azért, mert ezekből ismertem meg József Attila diákkori személyiségét(...)bátran kimondhatjuk Makó fogadott fia volt, itt vált költővé, későbbi ragaszkodása is bizonyítja, hogy sokat köszönhet városunknak.”

mi is sokat Nelli néninek....

és lám, a folyóiratismertetés épp a helyi középiskola diákjainak József Attila műsorával folytatódik!

és a folyóiratba lapozva látom egykori tanitványom novelláit is...

panta rhei...

aliz2. :: 2012. ápr. 26. 23:08 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlékezés, folyóirat, iskola, kapcsolatok, MAKÓ, múzeum, tanítás

 ápr 11

költészet napja, hagyományosan koszorúzás a gimi előtti (megjósolt!) József Attila szobornál, az ugyancsak megjósolt József Attila utca elején

elmegyek, bár setjettem , kevesen leszünk

azaz a       Medália átadása kapcsán a dijazott és kisérői (önkormányzat, kuratóriumi tag) na és persze a gimisták valamilyen kirendelt formában, s egy tanárjuk  egy  felolvasott beszéddel

nem is nagyon találom a helyem,csak aszobor vonz...

az üde tavaszi friss levelekkel, megújulva

kivülállóként (a gimi mostani ig-ja mögött, de Attila előtt - s ez a lényeg)

a szokásos kálák ból nekem nem is jutott, most, 

és a virágok is összes-vissza

de az árnyékom ott van rajtuk! a Szépség koldusán (duplán)

aztán elvonultunk a ktárba, 

összefutottam  a kuratóriumból itt levő B.vel,akit alig ismertem meg, annyira meghizott(!)

kérdezte megyek-e a dijátadásra a ktárba, ,mondtam, persze, csak meghallgatom mit irt laudációnak a lányom a dijazottról..

mondta viccesen akkor fel is olvashatnám, (helyette) ó nem, én teljesen civil vagyok! (ez viccnek is rossz)

de még egy Medáliák átadást se hagytam ki! ("civilként"

ha kifutok az ebédidőből és arra járok (éhes is vagyok) akkor,ritkán itt eszem...

amúgy ebéd- meg vacsoraidőben foglaltak az asztalok, de én a kettő közt megyek, s félre söpörhetem a foglalt - RESERVIERT táblát

mindig úgyanazt kérem..(kis adag, rántott csirkemell, vegyes köret)

néha colával, vagy kávé utána:

mindig jól lakok, jó időt töltök ott...

elmenőben...itt még kellett sapka...

 egy közös vonásom Pulitzerrel:

bár retinaleválásom (szerencsémre) nincs, a szemem fokozatosan romlik...viszont egyértelműen zavarnak a legkülönfélébb s legksebb zajok - mint őt

(csak én nem tudok előlük luxusyacht(om)ra menekülni....a "Csend Tornyába"

nehezen tudtam eldönteni, hova menjek, ha (majdnem) egyszerre két irói program is érdekel a könyvfesztivál különböző helyszinein: két Péter: Nádas  ill. Müller . Bár Müller inkább tanitóként, spirituális mesterként mint iróként, aki beszédben, lényével is "tanit"...élni, és önmagunkra) de mivel fél órával előbb kezdődött a nádasi program, gondoltam, bekukkantok oda,  és legföljebb kijövök onnan előbb, át a Müller helyszinére. Csakhogy annyian voltak a Nádason (akárcsak pár éve a Bárka felolvasóján) hogy szabályosan bennragadtam. És csalódtam. A (Forgách Andrással lefolytatott) beszélgetés tulajdonképpen egy Nádas könyv ill. a külföldi Nádas reputáció kapcsán készült, Nádasnak megjelent egy új könyve - a könyveiről. "Párhuzamos olvasókönyv". Afféle munkakönyv, arról, hogy ir könyvet az iró. A beszélgetés is csak róla szólt szinte. Hogy milyen iró is ő. Mennyire várhatná el, hogy mindenhol (a németek is) odalegyenek tőle. Kicsit önironikusan ugyan, de mégis csak kiderült hgy pl. nem szereti a berlinieket, mert nem eléggé kiváncsiak rá , egy bizonyos fellépésen, 40-50-en ha... Hát itt jóval többen!

Müllernél nem tudom, mennyien voltak, az előadásán, (beszégetésén? ő a közönségével szokott) mindenesetre csak kis csellel és szabálytalansággal tudtam megúszni a hosszú  sorállást legalább a dedikációjáért.

Kicsit reszket a keze, de gyönyörűen kalligrafálta a nevem a Sorsról és életről c.  új könyvébe.(a sajátját elnagyolva, s közben felfüggesztette kicsit a felesége mobilhivására adott választ is.)

Egész úton hazafelé bölcsültem a könyvéből.(kipótolva a hiányt) (a Nádas könyvet azt hiszem, kihagyom) Bár a Nobel dijra ő az esélyes.

De talán nem minden az irodalmi erény.

aliz2. :: 2012. ápr. 24. 20:11 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: irodalom, spiritualitás

a szökőkút mellett...